Az erdő titkai...

Néhány szédítően fényes pillanat múlva a kis csapat egy vakító napsütésben fürdő erdei tisztás kellős közepén találta magát. Körülöttük mindenhol hatalmas fák törtek az ég felé, lombkoronájukon finoman sütött át a nap, ahogy az enyhe szellő megrezegtette a zöldaranyban játszó leveleket. Sehol egy árva lélek sem volt a sámánokon és szellemeiken kívül, se madarak, se egyéb állatok. Az erdő néma csendbe burkolózott, a mozdulatlanság szinte már fájt a szemnek. Értetlenül néztek egymásra, nem tudták hová kerültek, de Zik hamarosan választ adott a gyötrő kérdésre:

-Üdvözöllek titeket a Lelkek Királyának Erdejében! Jó mulatást nektek, nekem sajnos mennem kell, vár a királyságom! – az Asakura fiú elnevette magát, majd leugrott a földre és alakját hamarosan elnyelték a fák, de kegyetlen kacagása még sokáig ott csengett a tisztáson maradók fülében.

-Kövessük! – kiáltotta Jocó, de Rio elkapta a karját és megállította:

-Nem ajánlom, vicces kis barátom! Nézd! – a magas fiú egyenesen a fák közé mutatott. Mindannyian odafordultak és meglepetten vették észre, hogy Rin és Yoh gonosz ikertestvére mögött összezárult az erdő.

-Most mi lesz? – kérdezte riadtan Jun, és ösztönösen belemarkolt Rio karjába. A nagyhajú sámán védekezően ölelte a karjaiba a doshi lányt, de neki sem volt ötlete.

-Szétválunk, s kettesével indulunk el különböző irányokba. Aki először találja meg Ziket, az jelez a többieknek és végzünk azzal az idiótával. – szólt Len, majd kézenfogta Rint és már indult is volna az egyik ösvény felé, ha Anna nem áll az útjába.

-Lassan, Mr Majdénmegmondomhogymostmitcsináljunk! Gondolkozz már egy kicsit! Mégis hogy gondolod ezt a párban megyünk dolgot? - mondta a lány szigorúan és csípőre tette a kezét.

-Öööö… - Lennek nem volt megfelelő válasza , így megtorpantak.

-Nah, akkor ha Mr Okostojás is végre takarékra tette magát, akkor majd én elmondom, hogy ki-kivel megy. – a többiek beleegyezően bólintottak, hiszen úgy se volt más választásuk.

-Először is: Morty alig áll a lábán, mintahogy Pilica és Tamara sem éppen a megfelelő ember a harcra. Úgyhogy én és Jun, valamint Pailong mindenképpen velük maradunk…

-Miss Anna… - kezdte Rio, de a szőke méduim azonnal a szavába vágott.

-Rendben, Rio, akkor te is jössz velünk…

-De Anna… - Yoh kissé csalódottan lépett a lány mellé, de az mintha csak olvasna a gondolataiban, bólintott:

-Akkor én mégis inkább veled megyek. – mondta halkan, majd hagyta, hogy az Asakura fiú megfogja a kezét. Ezen persze mindenki meglepődött, de tudván, hogy Annáról van szó, nem szóltak egy szót se.

-Akkor ezzel megvagyunk… Trey, Jocó ti együtt mentek, talán egymásban nem tesztek kárt.. Faust jön velünk, Rin pedig Lennel marad. Így mindenkinek megfelel? – szinte egyszerre bólintottak.

-Akkor mi mentünk is. – szólt Len és kézenfogva Rint, végre nekiindult az erdőnek.

-Len! – kiáltott utána Yoh, mire a Tao sámán visszafordult.

-Aztán nagyon vigyázz rá, rendben?

Len bólintott és beléptek a fák közé. A szemük sarkából még látták, ahogy a többiek is elindulnak és Rin gondolatban sok szerencsét kívánt mindenkinek.

***

-Hát haver.. félelmetes volt ez a csata a dombon. – jegyezte meg Trey elgondolkodva, miközben lassan lépkedtek egymás mellett az erdőben. Jocó bólintott, majd megállt és megcsóválta a fejét:

-Komolyan mondom neked, én ilyet még nem láttam. Ahogy ez a Zik fickó meg Rin állt egymással szemben… Meg kell hagyni, tényleg rémisztő volt…

-Soha életemben nem láttam Rint ilyennek.. Még akkor sem, amikor a Kívülállóknál..

-Döbbenetes volt.. Ennyi furyokuja csak Ziknek van.. még Yohnak sem áll rendelkezésére ekkora erő.

-Igen. – a két fiú elgondolkozott, majd némán folytatták útjukat. Sok minden járt a fejükben, de nem találtak rá szavakat, Jocó még poénkodni is elfelejtett, annyira kavarogtak a gondolatai. Először is Zik felbukkanása, Morty kiállása a barátaiért és Yohért, aztán a csata, mely majdnem az életükbe került… S persze Rin. Az Asakura lány érkezése és harcba szállása a bátyjával mindenkit meglepett. Még maguknál voltak, így a küzdelem minden apró mozzanatát láthatták. Egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes a két erő összecsapása, a lángok, a vízáradat…

-Nem hiszem el, hogy Zik ennyire kegyetlen is lehet. Simán megölte volna mindkét testvérét..egyetlen szemrebbenés nélkül… - szólalt meg ismét az északi sámán, kimondva ezzel a leggyötrőbb kérdést, ami mindkettőjüket foglalkoztatta.

-Hát igen.. – kezdte Jocó, de hirtelen megtorpant és elkerekedtek a szemei.

Trey is megállt és értetlenül nézett barátjára.

-Hé haver..Most meg mi a fene..

-Csssss.. – intette csendre a néger sámán. A kékhajú északi továbbra is értetlenül meredt rá, de Jocó nem mozdult. Arca idegesen megrándult, majd a következő pillanatban félrerántotta Treyt.

-Vigyázz!! – kiáltotta és mindketten elvágódtak a puha füvön. Ott ahol az imént álltak, tüskék ezrei álltak ki a földből éás a következő pillanatban kegyetlen kacagás csendült a fák árnyékából.

-Nocsak nocsak.. Hát megint összefutottunk, kedves barátom.. – a két fiú oldalra kapta a fejét és megmerevedett a meglepetéstől: a fák közül nem más, mint Ramiro lépett elő, Zik két másik emberének kíséretében. A mexikói kezében ismét a már jólismert gitár díszelgett, a férfi ujjai finoman kalandoztak a húrokon.

-Ramiro.. Mit akarsz már megint? Most nincs időm játszani veled… - mondta mosolyogva Jocó, miközben felállt és leporolta a nadrágját.

-Zik mester utasított, hogy végezzünk veletek. S ez nem is fog nehezünkre esni – felelt Ramiro és a következő pillanatban megpendítve a gitárát, támadásba lendült. A másik két Zik—csatlós is neki lendült, egyikük hatalmas pandafejet formázó korongja majdnem eltalálta Treyt, de szerencsére a fiú még időben félreszökkent. Ramiro mérgezett tüskéi sűrű viharban vették célbe Jocót, de a néger sámán könnyedén kikerülte mindet, ám nem számított arra, hogy a tüskefüggöny mögül a következő pillanatban apró csontemberkék szökkenek elő és esnek neki. Jocó fájdalmasan felkiáltott, de aztán csak lazán földet ért,s fejcsóválva figyelte, ahogy a parányi bábuk visszaugrálnak mesterük mellé.

-Mindig is a piszkos trükkjeidről voltál híres Ramiro, de most az egyszer el fogom látni a bajodat. Mic: ÓRIÁS LÉLEKKONTROLL! – kiáltotta a néger fiú és máris hatalmassá változott szelleme fején állt, magabiztosan kapaszkodva. Ramiro arcán gúnyos mosoly suhant át, és mielőtt megszólalt volna,ismét végigfutatta hosszú ujjait gitárja húrjain.

-Ha csak ennyit tudsz, te kis vakarék, akkor máris búcsúzz el az életedtől. Óriás csontváz-alakzat! – Ramiro parancsára az apró csontbábuk vad nevetésben törtek ki és a következő percben egy minden eddiginél hatalmasabb csontváz figura emelkedett a levegőbe, kezében egy gyilkolásra kiélezett óriási tőrrel. Jocó még a száját is elfelejtette becsukni meglepetésében, de aztán csak elszántan bólintott, majd Treyhez fordult, aki közben ügyesen próbált meg kitérni a másik két fickó csapásai elől:

-Trey! El tudod intézni azt a kettő, amíg én lerendezem ezt a kis ügyet kettőnk között Ramiroval?

-Persze, haver, ne aggódj, sima ügy! Csak aztán siess te is! – válaszolt nevetve az északi sámán, majd egy jólirányzott ellentámadással kiütötte ellenfelé kezéből a panda-korongot. Azzal azonban nem számolt, hogy a másik ellenfél hátbatámadja, de hála kifinomult reflexeinek, időben elkerülte a támadást.

-Shion-shion, Pandamónium-támadás!- kiáltotta a nagydarab, harcsabajuszú kínai harcos és már száguldott is a kékhajú sámánfiú felé. Trey fekete szemei megvillantak, félreugrott,majd még a levegőben elkiáltotta magát:

-Kori, Gleccser-zúgás! – óriása jégáradat emelkedett a fiú parancsára, mely azonnal magával sodorta Zik csatlósát. Trey magabiztosan ért földet,majd diadalittasan elmosolyodott:

-Na, vele se lesz már több gondunk. – elnevette magát és már éppen fordult volna másik ellenfeléhez, amikor a hóhalom megremegett és előugrott a szumóbirkozótermetű kínai és már lendítette is felé fegyverét. Trey nem tudott időben félreugrani, így a csapás eltalálta és ledöntötte a lábáról. Léekkontrollja megtört, de alig telt egy szempillantás már talpon volt megint. Szája sarkából vér csordult, amit azonnal letörölt a kézfejével és dühösen fordult az egyik faágra felszökkenő férfihoz:

-Ember, hogy élhetted túl az egyik legerősebb támadásomat?!

-Zik hatalmas erőt adott nekünk, így a magatok fajta apró emberkék nem jelenthetnek nekünk kihívást. –válaszolt higgadtan Zang Ching, ami felbőszítette az északi sámánt.

-Ha így, akkor legyen így! – kiáltotta és már óriáslélekkontroll alá vont szelleme vállán emelkedett a fák fölé. Zang Ching elismerően hümmögött egyet, majd minden további szó nélkül támadásba lendült. Trey ügyesen hárította a csapásokat és mivel Kori szerencsére erősebbnek bizonyult Shion-shionnál, a fiúnak volt ideje oldalra fordulni és megnézni, hogy mi történik Jocóval. Barátja meglepően jólállt, Mic morogva tartotta a szájában az óriáscsontváz fegyverét, ezzel hátrálásra kényszerítve ellenfelét. Jocó a köldökét mutogatva nevetett Ramiron, ami Treyt is mosolygásra késztette.

-Legalább még mindig tud nevetni. –suttogta halkan maga elé, majd teljes figyelmével Zang Ching felé fordult:

-Most már kezd bosszantani a plüssmacid, haver, úgyhogy bocs, de abba kell hagynunk a játékot! Kori: JÉGDÁRDA! – a minikéből lett jégtündér kezében kéken ragyogó dárda jelent meg, nem sok jót ígérve a kínai férfinak. Zang Ching rémülten felnyögött, de már nem tudott kitérni a támadás elől: Trey csapása eltalálta és a férfi erőtlenül hanyatlott az egyik óriási fa tövébe.

-Akkor most van időm veled is foglalkozni! – fordult a kékhajú északi a másik ellenfél felé, de az csak összeszűkített szemekkel egy gyűlölködő pillantást vetett és a fák közé vetette magát, ahol alakját hamarosan elnyelték a fák. Trey értetlenül csóválta a fejét, majd megvonta a vállát és megtörve a lélekkontrollt, leugrott a földre. Hálás pillantást vetett a kezében tartott apró faragványra, a Pilicától kapott iqupasi-ra, majd elmosolyodott és eltűntette a nadrágja zsebében, bizros helyen tudva azt. Biccentett egyet szelleme felé is, aki csak boldog csipogással jelezte, hogy igazán szívesen segített.

Trey figyelme ismét Jocóra fordult.

-S akkor végül a macska azt mondta a buta csontváznak: a hiba ottvan, hogy a lila mangó nem indexelt!!! Hahahaha! – a néger fiú hatalmas hahotában tört ki, miközben szelleme egyetlen mozdulattal ledöntötte a lábáról a csontváz szörnyet. Ramiro arca fájdalmas fintorba torzult, de már esélye sem volt: csontbábui a fejüket fogva és hangosan zokogva rohantak bele a fák sűrűjébe, s a férfi is legszívesebben a haját tépte volna, ha nincs rajta a hatalmas kalap.

-Elég volt Ramiro, vagy mondjak még egyet? A nevetés mindenkinek jót tesz..

-Inkább kihagynám.. de erre még visszatérünk, te ..megáltalkodott poéngyáros! – a mexikói olyan gyorsan tűnt el a csata színhelyéről, ahogyan érkezett, még a gitárját is elhagyta menekülés közben.. Jocó földet érve a legelső fánál darabokra törte a gyilkos fegyvert, majd mint aki jól végezte dolgát, leporolta a kezét és a nadrágját.

-Huh, haver, ez aztán szép volt.. de mondd csak mivel vetted rá, hogy ennyire könnyen feladja? – kérdezte Trey elgondolkodva, ahogyan átlépett a hangszer szilánkjai eflett és barátja mellé ért.

-Elmeséltem neki a legújabb viccemet, akarod hallani?- kérdezett vissza válasz helyett lelkesülve a néger sámán, de az érkező válasz cseppet sem volt ínyére: Trey balegyenese szép kis dudort varázsolt a fejére.

-Most inkább kihagynám ha lehet. Gyerünk, meg kell találnunk Ziket és a többieket. – Trey választ sem várva indult el a fák közé.

Jocó még megmasszírozta lüktető fejbúbját, majd barátja után rohant, Miccel szorosan a nyomában:

-Hééé, Trey, várj már meg! Szóval az úgy volt.. – szólt vidáman és belekezdett a kínzóan viccesnek ígérkező sztoriba.

-Édes istenem..mivel érdemeltem én ezt ki? – Trey lemondó sóhaja beleveszett a fák leveleinek zizegő táncába, ahogyan megmozdult a levegő az erdőben. S ez a légmozgás nem ígért sok jót…

***

-Ne aggódj, Jun kisasszony, minden rendben lesz. – szólt nyugodt hangon Rio és megsimogatta a zöldhajú Tao lány kezét. Jun hálásan elmosolyodott, majd bólintott, s folytatták útjukat a szűk ösvényen. Ők mentek elől, mögöttük szorosan a Mortyt közrefogó Pilica és Tamara, majd a sort a mindig éberen figyelő Lee Pailong zárta. Tokageroh idegesen lebegett mestere mellett:

-Nem tetszik ez nekem Rio, nagyon nem tetszik.. Túl csendes ez az erdő, s sehol egy teremtett lélek.. Ha lenne szőr a hátamon, most biztos, hogy felállna… - nyavalyogta a szellem, miközben kissé remegve előrébb suhant.

-Látsz valamit, Tokageroh? – kérdezte Rio, de a gyíkszellem csak megcsóválta a fejét:

-Csak fákat és fákat, semmi mást, viszont mintha.. – kezdte a szellem, de a következő pillanatban hatalmas robbanás tázta meg az erdőt. Minden beleremegett, s óriási por verődött fel.

-Nézd már, ezek már megint azok a buta kis libák… - szólalt meg egy gyúnyos hang a fák mögül és a következő pillanatban három karcsú alak vált ki a fák törzsei közül.

Tamara és Pilica egyszerre torpant meg. Arcukon először félelem suhant át, de aztán csak összemosolyogtak és az érkező három lány felé fordultak:

-Kana, Mati és Marion..már megint ti? Mit akartok tőlünk már megint? – kérdezte Pilica, miközben finoman leültette Mortyt a földre.

-Befejezni a játékot,amit a múltkor elkezdtünk, de az az ostoba szőke Asakura elrontott! – nyafogta Marion, miközben szorosan magához szorította babaszellemét.

-Úgy van, a múltkor keveset játszottunk, most itt az ideje, hogy befejezzük! – tette hozzá Mati is és előrelépett. Tökfej-figurája máris a levegőbe emelkedett, miközben a lány megsuhintotta a kezében tartott seprűt. A szellem azonnal támadásba lendült, de gyilkolásra kiélezett pengéi lepattantak Tokageroh páncéljáról. Rio az utolsó pillanatban ugrott a sámántanoncok elé, hogy megvédje őket és sikerrel járt: Pilica és Tamara is sértetlenül úszta meg a támadást. Hálásan mosolyogtak a férfira, amitől Rio még egy kissé el is pirult:

-Ugyan hölgyeim, semmiség volt az egész… - szabadkozott a tarkóját vakarva, de mielőtt folytathatta volna Jun kiáltása félbeszakította:

-Rio, vigyázz! – a magas sámán visszafordult ellenfelei felé, de már késő volt: a feléje száguldó fekete energiagömb, amelyet Ashcroft idézett meg, minden bizonnyal eltalálta volna, ha Pailong nem ugrik elé és löki félre. A kung-fu harcos könnyedén hárította a csapást, majd támadó állásba érkezve szorosan Jun mellé lépett, akinek az ujjai között már ott virítottak a doshi talizmánok.

-Köszünöm, Pailong mester! – hálákodott Rio, miközben előkapott egy fésűt és megigazította a haját.

-Senki sem teheti tönkre Rio frizuráját, hölgyeim! – kiáltotta a férfi, majd egyesítette szellemét a fakarddal.

-SENKI! – ordította megint és olyan hirtelen lendült támadásba, hogy még a fák levelei is beleremegtek a lendületbe.

A három lány rémülten emelte tekintetét a feléjük száguldó harcikocsira, melyről hófehér kígyófejek vicsorogtak rájuk.

Marion és Matilda rémülten kapaszkodott össze és elsírták magukat.

-Kana…ez így nem igazságos! Túl erősek! – zokogták és remegve kapaszkodtak egymás karjaiba.

-Hát akkor hölgyeim.. ideje lelépni! Ashcroft: a Feledés Gömbje! – a szellem dárdájának a hegyén ismét egy egyre növekvő fekete energiagömb jelent meg. Rio elmosolyodott, miközben elkiáltotta magát:

-Jamatano Orochi! Zuhatag-gömb! – a kígyófejek kitátották hatalmas, tűhegyes fogakkal teli szájukat. Mindegyik szájban egy-egy aranysárga energiagömb jelent meg, amik szikrázva növekedtek.

-MOST! – kiáltotta Kana

-MOST! – kiáltotta Rio és a két izzó energia összecsapott. Egy pillanatra mindent elborított a fény, a lányok és Morty eltakarták a szemüket és elfordultak. Mire visszanéztek a küzdőfelekre, már csak Rio forgatta értetlenül a fejét hatalmas szelleme fején állva.

-Hát ezek meg hova tűntek? – kérdezte bágyadtan Morty, miközben mindenki meglepetésére magától talpraállt.

-Fogalmam sincs, apró termetű barátom. Eltűntek… - mondta csalódottan Rio, majd leugrott a földre és visszasétált Jun mellé. Szelíden rámosolygott a doshi lányra, de az dermedten bámult a fák közé. Gyenge szellő támadt, mely megtáncoltatta a leveleket, de érintése hűvös volt, a tisztáson álló sámánok beleborzongtak.

-Jun kisasszony… - kezdte Rio, de a lány nem válaszolt, csupán fájdalmasan felszisszent egy pillanatra. A hirtelen jött fájdalom apró tűszúrásként nyilalt bele a lány csuklójába. Másik kezét odaszorította és térdreesett, arca eltorzult a fájdalomtól.

-Jun! – sikította Pilica és máris a doshi lányhoz ugrott. Letérdelt mellé és finoman lefejtette a lány ujjait a csuklójáról. Jun kinyitotta könnyes szemeit, majd elsápadt: habár a fájdalom megszűnt, a csuklóján egy jólismert jel rajzolódott ki.

-Mi ez? – kérdezte Pilica, aki alig jutott szóhoz a döbbenettől.

-A Tao család ősi jelképe, ami azt jelenti.. hogy az öcsém..hogy az öcsém meghalt… és én lettem a családom vezetője… - Jun szavait döbbent csend fogadta. Tamara, Pilica, Morty és Rio értetlenül állt a jelenség és a csuklóját markoló doshi lány felett, egyedül Pailong lépett mestere mellé és tette a vállára széles kezét, de ő sem tudott mit mondani, csak csendben lehajtotta a fejét. Jun jegesen kék szemeiből megeredtek a könnyek és a fűre potyogtak. A szél ismét feltámadt, de most jóval nagyobb erővel rezdítette meg a fák ágait. A levelek félelmetes suhogása belopózott a szívükbe és tudták: valahol, az erdő egy másik részén szörnyű dolog történt…