A csata nem áll a legjobban..

-Gleccser-zúgás! – a perzselően forró és fülledt levegőbe hirtelen éles kiáltás hasított és a következő pillanatban óriási jégfal emelkedett a domb leégett füve fölé. Trey magabiztosan irányítva az óriáslélek-kontroll alá vont Korit, hirtelen előrelendítette a karját a és a fal megindult, egyenesen Zik felé. A hosszú, barnahajú Asakura csak gúnyosan elmosolyodott, de meg se kísérelte az ellentámadást, hűvös egykedvűséggel állt hatalmas szelleme vállán.

Az északi sámán támadása végigsöpört a a kiégett talajon, hatalmas port verve fel. Mindenki aki még talpon volt szájtátva bámulta, egy pillanatra magáról a küzdelemről is megfeledkeztek. A jégfal recsegve-ropogva száguldott a Tűz Szelleme felé, majd egyetlen szempillantás alatt mindent elborított a por. A sámánok eltakarták a szemüket, de amikor felnéztek, csak egy-egy csalódott nyögés hagyta el a szájukat. Zik továbbra is fölényesen magasodott föléjük, láthatóan meg se érezve az amúgy rettentő erejű támadást.

-Na ne, haver, ezt nem hiszem el.. – nyögte a jégsámán csalódottan, de a következő pillanatban gyönyörűvé változott szelleme megtántorodott. Kori bizonytalanul lépett először jobbra,majd balra egyet, majd egyensúlyát veszítve oldalra dőlt. Trey felüvöltött a meglepetéstől, ahogyan a szellemkontollja megtört, s ő tehetetlenül zuhanni kezdett. Kori rémülten csipogva suhant mellette, de hiába: a fiúnak már nem volt annyi furyokuja, hogy ismét egyesítse őt az iqupasuival.

-Bason! – Len pont időben érkezett és kapta el szellemével barátját, így Trey megmenekült attól, hogy halálra zúzza magát a földön. A Tao vezér óvatosan letette őt a földre, de a kékhajú sámán tiltakozni kezdett:

-Nyugi, nincs semmi bajom, csak egy pillanatra elgyengültem, ennyi az egész…

-Persze, Hóagyú.. abban a támadásban szinte az összes furyokud benne volt. Most lazíts egy kicsit.. – felelt szokásos stílusában Lenny és ügyet se vetve többet barátjára, elindult, hogy folytassa a küzdelmet.

Trey dühösen nézett utána, de tudta, hogy a makacs kínainak igaza van: alig maradt furyokuja, csoda volt, hogy egyáltalán még állt a lábán. De a tudat, hogy nem segíthet többet, egészen haragossá tette, tehetetlenségében csak morogni tudott. Dühödt kétségbeesésében csak a megfigyelő szerepét tölthette be, de innen végre teljes egészében láthatta az eseményeket.

Rio és Jocó fej-fej, illetve szellem-szellem mellett lebegtek a levegőben. Tokageroh és Mic óriás lélekkontroll alakja kissé remegett, látszott, hogy gazdáiknak egyre kevesebb a furyokuja. A jaguár sámán arcát horzsolások tömkelege borította, hiszen Zik már jó néhányszor kiütötte. Ruháját is szakadások díszítették, de még kitartott, acálkarmai azonban egyre halványabban ragyogtak. Viszont ugyanúgy nem akarta feladni,mint ahogy Rio sem. A magas sámánnak erősen fogytán volt már a maradék ereje is, máskor oly gondos tökéletességre vitt frizurája most tönkretéve, kócosan lógott, amitől a férfi egy középkori lovag képét idézte. Kezében kissé csálén állt a fakard, izmai megfeszültek, miközben a Folyó Szellemének egyik fején próbálta megtartani az egyensúlyát.

Trey tekintete oldalra siklott. Nem messze tőle Elisa alakja magasodott a domb felé, hogy megvédje az időközben a sámánok segítségére siető Pilicát, Tamarát, Annát és Junt, valamint a már eszméletlen Mortyt. Zik természetesen a gyenge sámántanoncot intézte el elsőként, hiszen ő bosszantotta a legjobban,mindannyijuk közül. Morty kemény csapásokat szenvedett el az Asakura-fiútól, hiába igyekeztek megvédeni a barátai. Amikor már minden furyokuja elfogyott, Zik óriási támadást zúdított rá, ha nincs Pailong, hogy megvédje, minden bizonnyal bele is halt volna. Szerencsére a régen halott kung-fu harcos időben érkezett, így hárítani tudta a többszáz éves sámán csapásának nagy részét, de egyikük se úszta meg sérülés nélkül. Morty elvesztete az eszméletét, az állapota szinte már-már válságos volt, de hála Tamarának és Pilicának komolyabb baja azért nem történt. Pailong pedig igazi harcoshoz méltóan, sérüléseivel mit sem törődve, bekapcsolódott a küzdelembe, hogy segítsen a többieken. Anna nem merte Zik ellen használni a tőle szerzett shikigamikat, ezért inkább Faustot utasította a lányok és Morty védelmére. A szőke temetőmágus előbb persze tiltakozni próbált, de aztán beleegyezően bólintott és eddig sikeresen kivédett minden feléjük irányuló csapást, amit a Tűz Szelleme zúdított rájuk.

Len és Yoh viszont még mindig teljes erőből küzdött, furyokujuk is alig fogyott, de nem azért mert nem vettek részt a küzdelemben, hanem azért, mert (ezt Trey is nagyon jól tudta) ők a legerősebbek a kis társaságban. S persze Rin.. Az északi sámán szíve összeszurolt, ahogy a szőke sámánlányra gondolt. Nem tudta, hogy hol lehet, habár sejtette, hogy Len biztonságos helyre vitte, ahol Zik nem találhatott rá. Örült volna ha a lány velük van, hiszen tudta, hogy mekkora ereje van. Ugyanakkor megnyugtatta a tudat, hogy legalább ő életben marad, ha ők esetleg.. Erre a gondolatra a fiú szíve ismét elszorult és nagyot nyelt. Pillantása a lányok felé siklott. Húga és Tamara rémülten kapaszkodott össze, arcukon a megkínzatás félre nem ismerhetetlen jelével. Maszatosak voltak a felveredő por és hamu miatt, de igazi sámántanonchoz méltó módon egyikük se sírt. Az északi sámán el is mosolyodott volna, ha nem ebben a helyzetben látja így őket. Most azonban sokkal aggasztóbb dolgok jártak a fejében, mintsemhogy erre gondolhatott volna. Furyokuja rémesen kevés maradt és habár Lennek nem merte bevallani, eléggé meg is sérült: oldalán hatalmas zúzódások voltak, karjain pedig horzsolások díszlettek. Bal szeme is megsérült, ahogyan egy kissé kellemetlen találkozásban volt része egy lángcsóvával, de most nem törődött saját magával, sokkal jobban aggasztotta a többiek sorsa.

Hirtelen hatalmas kiáltás hasított a levegőbe,amit azonnal két test tompa puffanása követett. Trey rémülten kapta oda a tekintetét, de ereiben megfagyott a vér. Rio és Jocó mozdulatlanul hevert a földön, szellemeik mellettük lebegtek. A két sámán megpróbált felállni, de képtelenek voltak már talpra állni. Több sebből véreztek és minden erejük elfogyott. Utoljára még feltolták magukat pár centire a talajtól, de aztán visszazuhantak és fejük erőtlenül hanyatlott a porba. Trey mozdulni se bírt. Pillantása megremegett ennyi kegyetlenség láttán, kezei görcsösen szorultak ökölbe. Épp azon gondolkozott, hogy mit is tehetne, amikor felhangzott a következő velőtrázó üvöltés, amely immáron a Tao fiútól származott. Len köré vaskapocsként szorult a Tűz Szellemének marka, a fiú tehetelneül kapálózott lábaival a levegőben. A szellem egyre erősebben szorította, s Lennek már régen megtört a szellemkontrollja. A lilahajú sámán üvöltött kínjában, de Yoh nem tudott rajta segíteni, Zik óriási tűzfallal zárta el őt tőlük.

Trey döntött. Ujjai összeszorultak az iqupasui felett és a következő pillanatban maradék erejével még egyesítette Korit a fegyverrel. Szelleme óriás lélekkontroll alatt emelkedett a magasba, fenséges tündéralakja ugyanolyan gyönyörűen ragyogott,mint mindig. Trey arca megfeszült az erőlködéstől, ahogy támadásba lendült.

-JEGES ÁRADAT! – kiáltotta teli torokból. Kori szárnyai alól órási jég-hullám emelkedett és szédítő sebességgel belerohant Zik lángfalába. A tűz és a jég összecsapott, sistergett, a levegő megtelt gőzzel, de végül Trey csapása diadalmaskodott, a lángok jeges kékségbe borulva mozdulatlanná dermedtek. Az északi fiú utolsó erejével elmosolyodott, majd átsuhant a fagyott tűztenger felett és egyetlen jól irányzott ütéssel kiszabadította barátját a szellem ujjai közül. Ziknek arcára fagyott a diadalittas vigyor, amit afelett érzett, hogy végre végezhet a nagymúltú Tao-dinasztia utolsó férfi tagjával. A sámán szemei összeszűköltek, ahogyan szelleme egyik pillantról a másikra elvesztette Len testét, Zik ajkait válogatott szitkok hagyták el., ahogyan a megfagyott lángokra, majd Treyre nézett.

-Északi patkány! Ezt még megkeserülöd! – kiáltotta dühösen és a következő pillanatban hatalmas tűzcsóvát küldött a két fiú után. Trey rémülten fordult hátra és érezte, hogy elvesztek: szellemkontrollja egyetlen szempillantás alatt megtört és ő megszédült. Utolsó csepp erejével még látta, ahogyan a tűzlabda feléjük száguld és még érezte, hogy zuhanás közben Len megszorítja a karját és halkan megszólal:

-Ne aggódj hóagyú, melletted vagyok. – Len hangjában szokatlan érzelmek csendültek. Talán hála, talán valami más, Trey nem tudta. Szemei előtt lassan elhomályosultak a dolgok, érzékei eltompultak, már csak zuhanni szeretett volna a semmi felé..

Len amilyen gyorsan csak tudta, újra irányítása alá vonta Bason szellemét. A hatalmas kínai harcos engedelmeskedve mesterének, felöltötte óriási páncélos alakját. A Tao vezér zuhanás közben elkapta barátját, aki már nem volt eszméleténél és megállt a szellem vállán. Arca csak úgy lángolt a dühtől, szemei vészjóslóan villogtak. Még kereste a megfelelő szavakat, de ahogy Zikre nézett, meggondolta magát.

“Előbb Treyt kell biztonságba helyeznem… Szegény srác..majdnem az életét áldozta fel értem…”- gondolta magában keserűen és ujjai elfehéredtek fegyvere markolata fölött, ahogy erre gondolt. Amióta barátai voltak, nem ez volt az első eset, hogy vakmerőségéért majdnem az életével fizetett. Most is felelőtlenül támadt, elfelejtette Mikihisha oktatását a türelemről. Dühösen ciccegett egyet. Ha Yoh apja nincs, már régen kiestek volna a tornából. De hol volt most a bajnokság? Ezer év távlatában.. Most Zik volt a legnagyobb probléma. Len pillantása a többiekre vándorolt, s ugyanolyan aggodalmasan nézett végig rajtuk, ahogyan az imént Trey. Szánalmas helyzetben voltak. Rio és Jocó kiütve, sőt immár Trey is, Faust a lányokat védte, Yoh közben ismét Zikkel kezdet el párbajozni. A Tao vezér némán figyelte a két testvér kibontakozó harcát. Csak most értette meg igazából, hogy Yoh mennyivel különb, mint ő. Látta, ahogyan barátja utolsó csepp erejét is szívből használja, nem küzd vak elbizakodottságban, mint ahogyan ő tette oly sokszor. Ereje pedig egyszerűen lenyűgöző..

Len leugrott Bason válláról. Magabiztosan ért földet, egyedül az oldalába nyilalt bele a fájdalom, ahogyan térdei kissé megroggyantak Trey súlya alatt. Az északi fiú még mindig nem tért magához, Kori félősen csipogott mellette. Valamit motyogott a maga érthetetlen nyelvén, kis arcán forró könnyek gördültek végig, ahogy sámánjára nézett. Len intett Pilicának és Tamarának, akik azonnal a fiú mellé rohantak.

Pilica nem bírta tovább, előtörtek belőle is a könnyek.

-Túlélte? – kérdezte sírva, ahogyan könnyein keresztül bátyjára nézett.

-Persze. – válaszolt hűvösen Len, de mielőtt Pilica folytathatta volna, hatalmasat rendült alattuk a föld, ahogyan Elisa alakja elzúgott melletük, majd semmivé foszlott. Faust képtelen volt tovább hárítani Zik egyre hevesebb csapásait és megtört az ő szellemirányítása is. Len arcán megrándult egy izom, ahogyan kétségbeesetten kutatta a temetőmágust a tekintetével. Az utóbbi percek eseményei annyira felgyorsultak, hogy szinte már követni se lehetett. Zik egyetlen ügyes mozdulatnál faképnél hagyta a támadni készülő Yoht, majd a többieket fedező Faustra támadt. A szőke férfi már képtelen volt ellenállni a nagyerejű csapásoknak, ereje vészesen fogyott, míg végül a sámán megadta magát. Elisa alakja eltűnt a tűzcsóváktól felforrósodott levegőben, Faust pedig komoly sérüléseket szerezve csapódott bele a földbe, csak úgy mint néhány perccel ezelőtt Rio és Jocó.

Len nem tudta, mit csináljon, de nem is maradt ideje a gondolkodásra. A következő szempillantásban Yoh kiáltása szelte át a levegőt:

-Vigyázzatok! Leeeeeeeeen!

Az aranyszínű sámán későn fordult meg, nem maradt ideje a reagálásra. Még látta, ahogyan egy minden eddiginél nagyobb tűzgömb szeli át a levegőt, egyenesen feléjük száguldva, de már tehetetlen volt: se ő, se Faust nem tudta volna megakadályozni, hogy Zik támadása célt érjen.

-Neeeeeee! -üvöltötte Len, ahogy maga alá rántotta Pilicát és Tamarát és Trey fölé borulva elterültek. A tűz mindent beborított egy pillanatra, majd szétoszlott és már csak Zik diadalittas kacaja csengett a levegőben. Len felnézett, de szíve megfagyott a látványtól: a nővére, Anna, Pailong, Faust, Jocó, Rio, Morty.. mind eszméletlenül hevertek a földön, összehorzsolt, vérrel és sárral bemocskolt sebekkel. Len nagy nehezen talpra állt. Pilicanak és Tamarának szerencsére az ijedtségen kívül nem esett nagyobb baja, de gyenge lelküknek ennyi is bőven elég volt, mindketten ájultan ölelték magukhoz görcsösen Trey szintén eszméletlen testét.

A Tao vezér dühödt kétségbeesésében nem tudta, hogy mit tegyen. Yohra nézett, de barátja ugyanolyan lesújtott volt, mint ő. Zik viszont kimondottan élvezte a helyzetet. Kényelmesen elhelyezkedett szelleme vállán, majd miután mégegyszer végignézett a legyőzött sámánokon, elégedett hangon megszólalt:

-Nos, akkor ennyit a selejtekről, a küzdelem még csak most kezdődik. Már csak mi maradtunk hárman.. a legerősebb sámánok a világon.. de hiába, ti is tudjátok, hogy csak egy maradhat. S az én leszek. – azzal választ sem várva, máris támadásba lendült. Yoh és Len tekintete egy pillanatra találkozott és mindketten tudták: a többiek élete, sőt az egész világ sorsa rajtuk múlik.

***

Rin kezei görcsösen szorultak a kantár bőrszíja köré, ujjai egészen elfehéredtek. Megfeszült izmokkal ült a nyeregben, alatta a ló eszeveszett sebességgel száguldott. Fehér Főnix patái alatt csak úgy porzott az út, a felkavarodó szemcsék vastag sávban keringtek a ló és lovasa után. Az Asakura lány gondolatai a barátai körül forogtak. Félt, hogy nem ér oda időben és ezért egyre gyorsabb vágtára ösztönözte Len hófehér hátasát, aki meglepő módon engedelmeskedett neki. A ló szügyén izzadságcseppek csillogtak, szájá szinte már habzott a zabla körül. Rin tudta, hogy az állat szenved ettől az erőltetett menettől,de nem volt más választása. Minél előbb haza kellett érnie, hogy segíthessen a többieknek. Érezte magában az erőt, tudta, hogy a hasznukra lehet.

“Furcsa…- gondolta magában- Amikor legelőször kellett velük harcolnom, féltem. Most viszont nincs bennem egy csepp félelem se.” – gondolatai ilyen és még hasonló dolgok körül jártak, arcán vegyes érzelmek tükrőződtek. Egyrészt aggódott a többiek miatt, másrészt viszont tudta, hogy Yoh és Len nem fogja engedni, hogy bajuk essen.

Balra rántotta a kantárt és Fehér Főnix azonnal irányt változtatott. Apró kavicsokat rúgott a levegőbe, ahogy letért az útról, de egy kisebb emelkedő után már előtűntek az erdő méltóságteljes nyugalmat sugárzó fái. Az Asakura lány sarkát a ló oldalába vágva gyorsított és kissé megemelkedve a nyeregben körülnézett.

Az ég tompa szürkeségben borult fölé, az eső lágyan szemerkélt, amit eddig észre sem vett. Most viszont, hogy figyelme errefelé fordult, az is feltűnt neki, hogy az alattuk elszáguldó fűcseppek ezrein is vízcseppek ragyognak.

“Mint egy csendes tavaszi eső…”- gondolta a lány és egy pillanara mintha mosoly suhant volna át az arcán, de aztán megint elkomorult, ahogyan pillantása továbbvándorolt a tájon. A szürke felhőréteg alatt itt-ott már feltűnt néhány vékony füstcsík, ahogyan az erdő és a környéke lassan lángba borult. Rin felnyögött a látványtól: most, hogy már közvetlenül az erdő mellett vágtatott láthatta, ahogyan a lángok lassan körbeveszik a fák vaskos törzsét és egyenesen a lombkoronákig nyúlva lassan elemésztik őket. Az erdő recsegett-ropogott, fájdalmas sóhaja szívettépő zaj volt. Az Asakura lány arca megrándult. Düh áradt szét a lelkében és bosszút fogadott Zik ellen. Vágtáját ha lehet még jobban meggyorsította, Fehér Főnix szinte már repült a föld felett. Nem telt el sok idő és az erdő széle balra fordult. Ló és lovasa követte az irányváltást, de Rin hátrarántva a kantárt, megállította a nemes hátast. Fehér Főnix felnyerített ás hátravetette a fejét. Két lábra ágaskodott és kis híja volt, hogy a szőke sámánlány nem esett le a hátáról.

-Csss.. Nyugalom. – lehajolt a lóra és finoman megpaskolta az állat izmos nyakát. Miután érezte, hogy a ló lecsillapodott , felegyenesedett. Előtte áthatolhatatlan torlaszként égett egy hatalmas kidőlt fatörzs. A lány hiába nézett először jobbra, majd azután balra, megkerülni nem tudta. Az egyetlen lehetőség a visszafordulás vagy a..

“Át kell ugratnom felette.” – gondolta, azonban maga sem volt biztos a dologban. Fehér Főnix türelmetlenül kapált a lábával, Rin nem tudta mit tegyen. Egyre csak nézte a lángoló, hajdan oly büszke fát, de rájött, hogy még Fehér Főnix se fogja tudni segítség nélkül átugrani. A lángok túl magasak voltak és a hőmérséklet már itt is elviselhetetlen volt, nemhogy közvetlenül a törzs fölött. Ha nem sikerül az ugrás.. akkor mindketten szénné égnek és lőttek a világ megmentésének.

Rin döntött. Megrántotta a kantárszárat és megfordította a hatalmas állatot. A ló követte az utasításokat és hátat fordítva a lángoló fának vágtába ugrott. A lány azonmban nem visszafordult, csupán lendületet akart szerezni az ugráshoz. A következő percben egyetlen rántással ismét megfordította Len lovát, majd egy pillanatra megállt. Tekintetét mereven előreszegezve várta a megfelelő pillanatot. Izmai megfeszültek, ahogy a lángok tánca visszatükröződött a szemeiben. Mélyet sóhajtott, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. Érezte, hogy a barátai a lángokon túl várnak rá,ha sikerül az ugrás, már csak egy nagyon rövid vágta választja el a többiektől. Lelki szemei előtt megjelent az arcuk és érezte, hogy vele vannak.

Kinyitotta a szemeit és a következő pillanatban belevágta a sarkát a ló oldalába. Fehér Főnix megugrott és nekiiramodott. Rin mellett süvítve maradt el a levegő, a lány szemét marta a füst, de nem állt meg. A lángoló törzs egyre közelebb volt, már csak 8 méter, 6..4… Fehér Főnix felnyerített és elrugaszkodott a talajtól. Kecses ívben repült felfelé, de Rin már érezte, hogy mindez kevés lesz. Lenézett maga alá.. A lángok a ló patái körül nyaldostak, félő volt, hogy bármelyik másodpercben belezuhannak a lángtengerbe. Mintha lelassult volna az idő, Rin egy pillnatra ismét lehunyta a szemét. Len alakja derengett fel a sötétben, ahogyan felé kiált és Rin hirtelen tudta, hogy mit kell tennie. Elszántan nyitotta ki a szemét és a következő pillanatban jobb kezével elengedte a kantárszárat. Combjai szorítása erősebbé vált, hogy megtarthassa egyensúlyát, majd előrenyújtotta a kezét és koncentrálni kezdett. Tenyeréből azonnal vízsugár buggyant elő és gőzölgő hidat képezve átívelt a kidőlt fatörzs fölött. Fehér Főnix patái a vízhídra érve, nem zuhantak le, hanem mintha csak szilárd talajt értek volna, támaszt nyújtottak a lónak.

Rin megkönnyebülten sóhajtott, ahogyan a lángtengeren túl földet értek. A vízből emelt híd, azonnal összeomlott, sistregve gőz csapott fel, de ez Rint már nem érdekelte. Megfeszített erővel folytatták vágtájukat, amíg fel nem tűnt előttük az Asakura-rezidenciát hátulról körbeölelö domb, rajta a Tűz Szellemének hatalmas és rémisztő alakjával.

***

-Adjátok fel, semmi esélyetek. – szólalt meg dühösen Zik és lenéző fölénnyel a még két küzdő sámánra tekintett. Yoh és Len lihegve próbálta tartani a szellemkontrollt, de egyre csak fogyott az erejük és képtelenek voltak bármiféle eredményt elérni Zik ellen. Az idősebbik Asakura testvér magabiztosan ült hatalmas szelleme vállán, mögötte lángolt az erdő. A fák recsegése idáig elhallatszott, a füst betöltötte a levegőt és fojtotta a két fiú tüdejét. Arcuk maszatos és izzadt volt, több sebből véreztek, karjaikon és hátukon horzsolások éktelenkedtek. Hajuk összekócolódott, ruháik cafatokban lógtak.

-Még egy utolsó alkalmat adok a csatlakozásra… - folytatta Zik, de Len csak oldalra fordította a fejét és keserűen elmosolyodott.

-Akkor sem kéne a te barátságod, ha te lennél a leghatalmasabb sámán a világon! – válaszolt halkan, majd dühtől parázsló szemekkel felnézett ellenfelére és rászegezte a guandaot:

-Takarodj, amíg szépen mondom. - hangja fenyegetően és hidegen csengett, de a hosszúhajú Asakura sámán csak elnevette magát.

-Nem hinném, hogy abban a helyzetben vagy Lenny, hogy fenyegetőzhess. Itt most én diktálom a játékszabályokat. S a játék szerint most az következik, hogy ti meghaltok! – szavai hűvösen csengtek, a lenéző hangnem feldühítette a Tao fiút, de mielőtt bármit is szólhatott volna, Zik támadásba lendült. A Tűz Szellem hatalmas karja a másodperc töredéke alatt szelte át a levegőt, Lennek épp annyi ideje maradt, hogy oldalra ugorva elkerülje a csapást. Az oldalára fordult, majd szabad kezével felnyomta magát, de hátába belehasított a fájdalom és visszazuhant a kiégett földre egyetlen fájdalmas kiáltással. Zik elmosolyodott, majd lassan felé fordult és mielőtt Yoh ellentámadásba lendülhetett volna, hogy megvédje barátját a haláltól, testvére már támadt is. Hatalmas, izzó tűzgömb suhant át a levegőn, forró áramlatot húzva maga után. Len felnyomta magát, így még láthatta a felé száguldó csapást, de már képtelen volt reagálni. Aranyszínű szemei elkerekedtek, majd a következő pillanatban összeszorította őket és leborult a földre. Felkészült a halálra, habár izmai még utoljára megfeszültek, de már nem tudott megmozdulni. Görcsösen markolt bele a felforrósodott homokba, jobb keze még iutoljára összezárult a fegyvere fölött. Minden gondolat kiröppent a fejéből, egyedül csak arra tudott gondolni, hogy elbukott, kész vége, nincs tovább. Már várta a megváltó pillanatot, amikor ez az önmarcangoló gondolat kiröppen a fejéből és átlép a Szellemek Világába, de hirtelen egy éles kiáltás hasított a levegőbe és árnyék borult fölé. Len érzékei eltompultak az eséstől, de azért felemelte a fejét, így még pont láthatta a felette átívelő óriási vízsugarat valamint a feje felett átrepülő hatalmas fehér lovat, mely nem sokkal előtte ért földet. Lovasa megrántotta a kantárt, amitől az állat lefékezett és megtorpant, majd két lábra ágaskodott és hangosan felnyerített. Len számára minden egy örökkévalóságnak tűnt, holott alig egy pillana volt az egész. Szemei elé lassan köd kúszott, a dolgok kezdtek elhomályosulni, de mindez egyetlen szempillantás alatt megváltozott, amikor felismerte a lovast. A hosszú, szőke haj, a fekete nadrág, a faragott fabot… S a lángoló, melegbarna tekintet…

-Rin… - nyögte meglepetten, mire az ismeretlen lovas csak leugrott a lóról.

-Len..annyira sajnálom. – felelt a lány akadozva, majd felsegítette a sámánt, aki meglepő módon alighogy csak felszisszent a fájdalomtól egy pillanatra, mintha a sámánlány közelsége máris gyógyírként hatott volna. Rin egy másodpercre a szemébe nézett, majd hirtelen a nyakába borult. A Tao vezér még nem tért teljesen magához a meglepetéstől, kezei mégis a mellkasához szorították a lányt. A viszontlátás öröme elmosta a veszélyérzetet, Zik jelenlétéről teljesen elfelejtkeztek, mint ahogy Yohéról is.

-Micsoda pillanat! A hős szerelmes lány fehér lovon vágtat, hogy megmentse szerelmét, de sajnos már elkésett! Sajnálom, de nem fog menni. S amúgy is már csak te hiányoztál a buliból húgocskám! – szólalt meg hirtelen Zik, mire a két fiatal azonnal kibontakozott az ölelésből. Rin felnézett a bátyjára, de az csak bólintott, majd folytatta:

-Bizony-bizony, Rin, nézz csak körül. – mondta, majd a földre mutatott. Rin elengedte Len kezét és lassan körbehordozta a tekintetét a szánalmas látványt nyújtó domboldalon. Először csak a kiégett fű tűnt fel neki, de aztán..

-A barátaim… - nyögött fel kétségbeesetten, ahogyan pillantása továbbvándorolt és észrevette a földön fekvő alakokat. Rio, Faust, Trey, Anna, Jun, Pailong… Pilica, Tamara, Morty..Egyikük se mozdult. Rin kezei ökölbe szorultak a dühtől.

-Ezt még megbánod te szörnyeteg! – sziszegte összeszorított fogai között, de Zik csak felnevetett.

-Várj egy pillanatot kishúgom, előbb befejezném, amit elkezdtem, most jön a legjobb rész! De aztán ígérem, foglalkozok veled is!

Mielőtt Rin bármit is reagálhatott volna hirtelen vastag lángsor zárta el a Tao fitúl. A hirtelen jött hő égette a bőrét, így csak az arca elé kapta a kezét és hátraugrott. A lángokon át látta, hogy Len is hasonlóan tesz, de akármerre is fordult, nem talált rést a tűzfalon. A forró levegő égetni kezdte a tüdejét is, így heves köhögőroham fogta el, mint ahogyan Lent is a túloldalon. Rin gondolatai össze-vissza kavarogtak. Mit tegyen most? Nem kockáztathatja meg, hogy megint Zik ellen használja az erejét, mert így a bátyja könnyűszerrel elveheti tőle ezt az adottságot.. Viszont ezek a lángok.. ha nem tesz semmit, mindketten itt vesznek. A lány az ajkaiba harapott. Kétségbeesetten nézett körbe Yoh után, de nem látta sehol fiatalabbik bátyja ismerős alakját. Se a lángokon túl, se Len mellett..

-Netán kedves testvérünket keresed, hugicám? – szólalt meg hirtelen Zik a magasból, majd elnevette magát. Rin nagy nehezen felfelé fordította a tekintetét, de felsikoltott a látványtól. A Tűz Szellem hatalmas keze vaskapocsként szorult Yoh teste köré. A barnahajú fiú még erőlködött, izmai görcsösen megfeszültek,, de kiszabadulni sehogyan se tudott. Szépmetszésű arcán vékony csíkban vér csordogált, ami mutatta, hogy nemkismértékben sérült meg, kardját elveszítette és Amidamaru szelleme se lebegett a közelében.

Rint elborzasztotta a látvány.

-Mit tettél vele, te szörnyeteg? – üvöltötte bátyja felé, miközben egyetlen másodpercre se vette le róla a tekintetét.

-Még semmit.. Majd most! – válaszolt Zik ördögi vigyorral az arcán és a következő pillanatban a szelleme ujjai között lángok csaptak fel, amik egyetlen szempillantás alatt körbevették Yoh testét. A fiú felüvöltött a fájdalomtól, megkínzott arcán a gyötrelem ezer jelével, majd ahogyan a szellem kiengedte a markából és zuhanni kezdett, élettelen ajkait többé egyetlen hang se hagyta el. Az Asakura lány szinte lassított felvételben látta testvére zuhanását a halálba. Könnyein keresztül még látta, ahogyan a fiú mozdulatlan teste a földbe csapódik, de aztán elkapta a tekintetét és összeszorította a szemeit. Kezei is ökölbe szorultak a dühtől, ahogyan görcsösen rázni kezdte valami belülről, de ez nem a sírás volt.

-Hogy lehettél erre képes?!Mondd…hogyan?! Hogy lehetsz képes arra, hogy ennyi ártatlan életet vegyél el a céljaid érdekében? Mondd Zik.. hogy van ehhez lelked? – a szőke sámánlány hangja elkeseredetté vált, de egyre jobban eluralkodott rajta a csalódott düh is.

-Egy utolsó gyilkos vagy! Egy lélektelen, ostoba, hiú, önös érdekek hajtotta.. – Rinből csak úgy áradtak a haragosabbnál haragosabb szavak, miközben észre sem vette, hogy lassan az ereje is aktivizálódik. Szőke hajtincseit lenge fuvallat táncoltatta meg, szemeiben vad tűz lobogott fel a kitörni készülő dühtől.

Zik arca meglepetést tükrözött vissza egy pillanatra, ahogyan húgára nézett, de aztán csak elmosolyodott.

“Remek..az erejét fogja használni. Képtelen elfojtani a haragját és elő fog belőle törni még akkor is, ha nem akarja.. S így végre az enyém lesz..” – ez a gondolat egészen felvillanyozta, szinte már-már jókedvre derítette. Yoh erejét sikerült megszereznie, érezte testvére furyokuját a sajátja mellett. Yoh lelke ugyan még tiltakozott, de már esélytelen volt vele szemben. S már csak idő kérdése volt, hogy a lány szellemét is magába olvassza.. S így végre teljes lesz az ereje..

-Nem tudom tovább elviselni, hogy embereket.. hogy sámánokat ölsz meg Zik! ELÉG VOLT! – Rinből egyik pillanatról a másikra robbant ki a düh, olyan erővel, hogy beleremegett a föld. Egy pillanatra minden elnémult, majd először egy láthatatlan energiahullám söpört végig félkörívben a tájon, amit a következő pillanatban egy hatalmas vízgyűrű követett. A víz összecsapott a lángokkal, sistergett az óriási erő, majd végül győzedelmeskedett és a lángok elvesztek a víz sodrában. Az Asakura lány kimerülten rogyott térdre. Szaporán szedte a levegőt, megkínzott arcán könnyek csorogtak végig és potyogtak a még mindig forró földre.

Zik elégedetten vigyorgott, majd a következő pillanatban leugrott a földre és elindult a húga felé. Arcán már ugyanaz a diadalittas mosoly ült, mint ami közvetlenül azelőtt, hogy végzett Yohval. Lassan lépkedett, kiélvezett minden pillanatot, hiszen tudta, hogy végre övé a győzelem. A húga meggondolatlanul nagy erőt használt, mostmár csak egyetlen mozdulat és övé az élete és a lelke..

Len rémülten látta, hogy mit művelt a sámánlány. A vízgyűrű ledöntötte a talpáról, de most ahogyan látta Ziket közeledni a lány felé, új erő költözött elkínzott tagjaiba és felpattant. Egyetlen ugrással Rin előtt termett és fegyverét Zikre szegezve, hideg hangon megszólalt, ami megtorpanásra késztette a reinkarnálódott Asakurát:

-Ha egy ujjal is hozzáérsz Zik..megkeserülöd. – Len hangja kimért volt és tárgyilagos, pedig a fiút ezernyi különböző érzés feszítette belülről. Félelem, aggodalom, düh és csalódottság…

-Óóó, Lenny… Már késő.. De tudod mit? Megengedem, hogy udvarias sámánként előbb halj meg, mint ő! – Zik nem tétovázott a következő pillanatban támadásba lendült. A Tűz Szelleme most nem vette fel hatalmas alakját, helyette csupán egyetlen izzó karddá változott Zik kezében. A fiú egyenesen Lenre rontott, aki képtelen volt feltartóztatni. A két fegyver összecsapott, a guandao megroppant a Tao vezér kezében, aki keresztbe tett fegyverrel próbálta hárítani a csapást, de hiába vetette meg lábait erősen a forró hamuban, azok egyre hátrébb csúsztak, mély árkokat szántva a földbe.

-Add fel Tao, már nincs értelme! – Zik ismét támadt, kardja lángjai égették Len kézfejét, de nem akarta feladni. Hiszen Rin még alig tért magához.. Len hátranézett a válla fölött. Rin kerekre tágult szemekkel nézett rá, melegbarna szemeiben könnyek csillogtak.. Ajkai kinyíltak, mintha mondani akarna valamit, de nem volt rá ideje.. A következő pillanatban a guandao kirepült a Tao sámán kezéből és ő egyetlen fájdalmas nyögéssel elterült a földön. Zik mellé sétált és Rinre emelte a tekintetét:

-Látod kishúgom.. ez történik, ha nem állsz mellém. Mindenkit elveszítesz..

-Zik, ne tedd! Kérlek! – a lány hangja könyörgővé vált és felállt. Bátyja azonban csak elvigyorodott, majd ismét lenézett Lenre:

-Csatlakoznod kellett volna hozzám, amikor volt rá esélyed…de mostmár végleg késő! – mondta lekezelően, majd lehajolt és belemarkolva a fiú lila hajába, felemelte a fejét.

-Őt hagyd békén! – ordította magából kikelve Rin és felkapva maga mellől a fegyverét, nekitámadt a sámánnak. Sikerült eltalálnia a bal karját, de Zik csak odébbugrott magával rántva Lent is, majd tovább vigyorgott. A lány ismét felé csapott a bottal, de Zik könnyedén hárította.

-Ebből elég volt. – szólalt meg közönyösen és a következő pillanatban belerúgott Lenbe, aki felnyögött a fájdalomtól és összeroskadt. Az Asakura fiú pedig egyszerűen csak eltaszította magától az élettelen testet, mely tompa puffanással zuhant a földre.

Rin egész testében megremegett.

“Az nem lehet, h.. nem halhatott meg!” – gondolatai sebes örvényként kavarogtak, de nem volt sok ideje a gondolkodásra, Zik azonnal támadt. A Tűz Szellemének hatalmas karja lecsapott és csak kis híja volt, hogy nem találta el a lányt,aki az utolsó pillanatban ugrott félre.Ütés ütést követettt, Rin pedig egyre jobban fáradt. Zihálva szedte a levegőt, kezei görcsösen szorították a fegyverét.

-Eleget pusztítottál már Zik! – kiáltotta dühösen és megerősítette a szellemkontrollt. Wyn aurája felragyogott,s a kék fény megerősödött a bot körül.

-Még nem eleget! Egy lélekre még szükségem van! – szólt Zik és szelleme ismét támadt. A hatalmas karok sebesen szelték át a levegőt és Rinnek már nem maradt ideje félreugrani. A szellem támadása célba talált, a sámánlány elvesztette az egyensúlyát és a hatalmas karok magukkal sodorták. Több, mint két métert csúszott a földön,mire sikerült megállnia. Fájt minden tagja, de nem adhatta fel. Horzsolások égették a bőrét, de ő dacolva a fájdalommal nagy nehezen talpra állt. Bal kezével megtörölte a homlokát, melyen vékony csíkban vért csordogált lefelé és dacosan felnézett a bátyjára, aki ismét szellemének a vállán ülve harcolt ellene. Zik látta a húga szemében izzó gyűlöletet és ez tetszett neki. Rin kezdte elveszíteni az önuralmát és ez szórakoztatta a fiút. Ahogyan lenézett a lihegő, sérült lányra, ismét érezte, hogy milyen közel van már a győzelem.. Szelleme egyetlen intésére mozgásba lendült. Ujjai vaskapocsként szorultak Rin teste köré és emelték a magasba a lányt,mintahogy néhány perccel ezelőtt Yoht is. A bot kiesett a sámánlány kezéből, szellemkontrollja megtört, ő maga pedig magatehetetlenül kapálózott lábaival a levegőben. A fájdalomtól eltorzult az arca, szemeibe könnyek gyűltek a legyőzőttség kínos érzésétől.

Zik hanyagul megtámaszkodott a térdén és a tenyerébe támasztotta az állát. Gonoszul vigyorogva figyelte húga küszködését, de nem szólt egy szót se.

-Eressz el Zik, én nem leszek a tiéd! – ordította Rin, mire a fiú elnevette magát:

-Ahogy óhajtod, kis hercegnő! – s a szellem abban a pillanatban elengedte az Asakura lányt. Rin tehetetlenül zuhant, majd olyan erővel csapódott a földbe, hogy minden tagja égni kezdett a fájdalomtól. Rogyadozó lábakkal mégis talpra állt, de már az álláshoz is alig érzett a testében erőt. Bal kezével jobb karját markolta, amin hatalmas égett seb éktelenkedett. Körülnézett és meglátta a fegyverét, nem messze magától. Ismét Zikre emelte a tekintetét és még éppen időben nézett fel ahhoz, hogy félreugorjon a Tűz Szellemének következő csapása elől. Félrehengeredett az óriási karok elől, amitől rettenetes, tüzes fájdalom nyílalt az oldalába, de ismét felállt és rohanni kezdett a botja felé, azonban kegyetlenszívű bátyja megelőzte. Wyn, aki Rin mellett suhant hirtelen felkiáltott:

-Rin, vigyázz!

A szőke lány megfordult, majd előrevetette magát, s így éppenhogy csak, de sikerült megint megúsznia a végzetesnek tűnő csapást. Kezére támaszkodva ismét sikerült álló helyzetbe löknie magát, de megszédült. Fegyverére nézett, már csak pár méter válaszotta el a csodás faragványokkal díszített bottól. Minden erejét összeszedve ismét rohanni kezdett, de Zik gyorsabb volt:

-Erre már nem lesz szükséged, húgocskám! – harsogta a fiú a magasból és a következő pillanatban hatalmas szelleme egyetlen lépéssel kettétaposta a Yohtól kapott fegyvert. A bot fájdalmas reccsenéssel törött ketté, Rin megdermedt, mozdulni se bírt már. Fáradtan lihegve nézett fel testvére gonosz arcára, szemeiben csak úgy izzott a gyűlölet.

-Egyedül maradtál Rin.. Már senki sincs melletted.

A lány fájdalmasan elmosolyodott, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. Lelki szemei előtt sorban megjelent a többiek arca, ahogyan mind mellette állnak és őérte harcolnak.

-Tévedsz..Én soha többé nem maradok egyedül. – mondta végül nyugodtan, s arcán végiggördültek a forró könycseppek. Zik ismét támadásba lendült és ahogyan Rin végignézett a feléje száguldó óriási szellemkarokon már tudta: itt a vég és nincs menekvés….