18/1 Fejezet

Teljes sötétség borult a szobára, Yoh kezét feje alá téve, hátán fekve feküdt az ágyán, s tekintetét a plafonra szegezte. A délutáni események pörögtek le újra és újra a fejében, mintha csak egy videó filmet nézne újra és újra végig. Keresett benne valamit, egy oda nem passzoló részletet, ami megmagyarázná ezt az egész ügyet. Órák óta gondolkodott elmélyülten szobájába, Amidamaru már régen pihenőre tért mellette, de semmi eredménye nem volt a hosszas fejtörésnek. Mélyet sóhajtva, fordult át jobb oldalára, az ajtó irányába, nem messze tőle látta a mini alakban lebegő védőszelleme alvó derengő alakját. Halványan elmosolyodott a szamuráj halk szuszogásán, majd ő is lehunyta szemeit.

A következő pillanatban hirtelen rossz érzés töltötte el a fiút. Szívébe valami fájdalmas érzés hasított és forróság öntötte el, mintha pillanatokon belül ezer fokra tekerték volna fel a fűtést. Résnyire nyitotta szemét a kábultságtól, fekete szemei elkerekedtek, ahogy a szemben lévő falra meredt. Szobájának kék árnyalata vörös színben játszott, mintha valami hatalmas tábortűz világítaná meg kintről a házat. Yoh elképedve ült fel még mindig a falat bámulva majd dermedt mozdulattal fordul az ablak felé, ahol egy hatalmas tűz szellem magasodott fel vele szemben, markában tartva a szőke médiumot. A következő pillanatban egy távoli ismerős nevetés érkezett, Yoh azonnal felpattant az ágyról és rögvest kardjáért nyúlt.

• Amidamaru ébredj!!! – markolta fel a fegyvert, szelleme egy szempillantás alatt felvette eredeti alakját s pár másodpercig értetlenül kémlelt körbe, de Yoh már vázolta is a helyzetet. – Ez Hao, Anna nála van, gyere!!!! – egyenest az erkély felé rohant védője kérdés nélkül követtea fiút.

Yoh kezében a karddal állt meg az erkély szélén és a lezajló eseményeket követte.

• Ha nem adod oda nekem a könyvet, sajnos kénytelen leszek megetetni téged a szellemmel, szegény nagyon éhes már, és nem éheztethetem folyton. Szóval, jobb lesz, ha nem ellenkezel túl sokáig tudod, hogy nem szeretem.

• HAAOOO!!! – Yoh az erkély kerítésén állt, bal kezében katanáját szorongatva, fekete szemeiből düh és harag sugárzott, ahogy leordított a rá kísértetiesen hasonlító fiúnak.

• Ó, szia Yoh! Gondoltam, hogy te is itt leszel, de most kivételesen nem miattad vagyok itt. – vigyorodott el ördögi kacajt hallatva az orra alatt. – De, ha már úgy is ki jöttél bírd rá a kis barátnődet, hogy adja nekem oda azt a könyvet, te talán jobb belátásra tudod, bírni. Sajnos rám egy ideje nem hallgat, pedig most kifejezetten jól járna, ha nem azt a makacs önfejét követné.

• Nem kapod meg a könyvet Hao! – jelentette ki teljes nyugalommal az Asakura fiú, majd fegyverét kihúzta tokjából és egyenesen a fiúra szegezte azt.

• Nem gondolod, hogy az egy emeletnyi különbség némi problémát okoz, hogy elérj mielőtt a tűz szelleme magába olvasztaná teljesen a kisfruskát? – nevetett fel újra.

• Amidamaru!!!! Menj a kardba!!!! – Yoht és kardját kék derengés vette körül, majd a következő pillanatban Amidamaru egyesült a sámán kardal. Yoh magasba emelte a fegyvert aztán elrugaszkodott az erkélyről és egyenesen Hao felé vetette magát. – AMIDAMARU A RÉGISÉGBE ÉS TÁMADÁS!!! – Yoh egy határozott csapást mért ikertestvérére, vakító kék fénycsóva szelte át a levegőt és egyenesen a másik Asakura felé száguldott.

Yoh semmit sem látott, a támadás összeütközött Hao védelmével, ami egy hatalmas vörös robbanást eredményezett, aztán kitisztult a kép. A tűz szelleme bal kezét sámánja elé emelte így kivédve az Asakura fiú és Amidamaru támadását, majd óriás karját egyenesen Yoh felé lendítette.

• Yoh, vigyáz!!! – Amidamaru figyelmeztetni próbálta a fiút, de már késő volt a levegőben nem tudott olyan gyorsan mozogni még, mint a földön és a szellem egyenesen a háznak vágta a fiút.

Hatalmas porfelhő szállt fel a ház aljából miután a tégláról leomlott a vakolat. Yoh egyenesen a falnak csapódott, remegő kezére támaszkodva sajgó porcikáit nem sajnálva nyomta fel magát a földről.

• Yoh-dono! – jelent meg mellette a mini alakú szellem, a csapás közben a fiú szellemkontrolja is megtört.

• Jól vagyok, Amidarmaru... – Hao újabb halk kacajt hallatott, amíg a fiú talpra állt – Menj a kardba Amidamaru aztán a régiségbe!!!! – emelte fel újra a fegyvereket, majd egybe olvasztva azokat létrehozott újra egy duplamédiumot. Hao tekintetén meglepettség suhant át, ikertestvére könnyűszerrel használta újra ugyanazt a médiumot Yoh ereje mégis csak sokat nőt egyhónapos távolléte óta. Némi zavartság után, újra széles vigyor terült el az arcán.

• Semmi gond, Yoh. Te most itt nem győzhetsz, ad fel még nem késő. – figyelmeztette újból a fiút, de amaz kardját újból támadóállásba helyezve nyugodt, de határozott tekintettel meredt testvérére.

• Az életem árán is megvédem a könyvet Hao, szóval ne is reménykedj! – szorította meg katanája markolatát.

• Igazán? És a barátnőd élete árán is? – nézett fel a médiumra, akit még mindig védőszelleme tartott fogságban.

Yoh szemei elkerekedetek, a tűz szellemének keze vörös fényben úszott, átlátszósága miatt azonban a sámán fiú jól látta Anna alakját és arcát. A lánygörcsösen összeszorulva remeget a tűzpiros szörny kezében. Arca fájdalmat tükrözött, kezében kék gyöngysorját szorongatta, s görcsösen próbált szabadulni valami kontroll fogságból, úgy festett, mint akit szörnyű kínok között szenved egy rémálomban.

• Enged el! – sziszegte a fogai között Yoh, tekintetét újra Haora emelve. Amaz felnevetett.

• Kérlek... – majd csettintett egyet balkezével, s a következő pillanatban a médium fagyos sikolya rázta fel a környéket. Úgy síkoltott, mintha egy égő házban akarnák elnyelni a perzselő lángok egész testét, de ez az érzés sokkal rosszabb volt annál, amit most Yoh eltudott képzelni, egyedül a lány szinte halál kiáltása vízhangzott a fejében, s nem is késlekedett tovább, egyenesen a szellem felé vette útját.

• ANNAAAAAA!!!!!! – kardját szorongatva, úgy rohant a tűz szellem felé, ahogy csak a lába bírta, azonban Hao egy gyors bonyolult kéz mozdulat segítségével zöld fénycsíkokat írt le a levegőben egy kerek gömb alakú formát rajzolva, amit aztán a fiú felé hajított, így azonnal a kerti halastóba repítette Yoht. Az Asakura fiú mindhiába emelt pajzsot szellemének segítségével a támadás ellen semmit se ért próbálkozása, egyenesen a vízbe repült, s feje a tavat körülvevő sziklákba vágódott.

• NEEEH, YOOOOH! – Anna résnyire nyitotta a szemét még a kínok közepette is, s tekintetével kísérhette végig az eseményeket, mikor meghallotta jövendőbelije hangját.

Az Asakura fiú eszméletlenül feküdt félig fekvő félig ülő helyzetben a tóban, ruhája s haja csurom víz volt, s a hidegrázás futott végig rajta, miután fején keletkezett sebből lassan elkezdett szivárogni a vér, vörösre festve a tó tükör felszínét. Ahogy a médium a fiú után ordított a tűz szellem erősebbre fogta szorítását, Anna egyre elviselhetetlenebb fájdalmat érzet egésztestében, most már nem csak a bőrét, a testét perzselte az elemésztő tűz, hanem egészen a lelkéig hatoltak a lángok.

• Hát itt meg mi a fene folyik? – Jocó ebben a pillanatban ért ki a házból, Ryo, Faust és Morty társaságában. A kis csapat elkerekedet szemekkel bámult a táraságra Yoh, véresen eszméletlenül feküdt a tóban, Amidamaru reménytelenül ébresztgette a fiút, Anna pedig egy újabb fájdalmas sikolyt hallatott a következő erőhullámnál, amit a szellem bocsájtott rá.

• Yoh Mester! – ordított fel a hirtelen meglepettségben Ryo, Morthy hasonlóképp legjobb barátjáért aggódott, de aztán szemével a számára eddig láthatatlan médiumot fürkészte.

• Mic!!! Eliza!!! – hangzott fel Jocó és Faust hangja, s késlekedés nélkül létrehozták szellemkontroljukat.

• Hao, mit keresel itt már megint?! – mordult rá Morthy a legkisebb félelem nélkül. Az Asakura fiú ideges pillantást vetett a most érkezet társaságra, igen bosszantotta az újonnan érkezettek jelenléte, mivel már így is túl sokáig húzták az idejét, így szóra se méltatta a fiúkat. Ekkor azonban egy zavaró energia hullám futott rajta végig. Azonnal a médiumra emelte tekintetét, akinek kezében felfénylett a gyöngyfűzér kékfényt árasztva magából, apró hullámokban hatolt át a tűz szellemen hatalmas köröket leírva, elérve így Haot és Yoht is.

• Hát ez meg?! –nézett felháborodva a fiú szellemére, s szeméből vad harag sugárzott.

• Anna... – nyöszörögte Yoh, Amidamaru azonnal közelebb repült hozzá, s nevén szólongatva ébresztgette a fiút. – Anna... – hangzott el újra, Yoh szájából a név, majd résnyire kinyitott fekte szemeit, tekintetével egyenesen a lányt kezdte keresni, egészen fel emelte fejét az égre, hogy lássa a tűz szellem markában fogva tartott médiumot. – Jaj, ne... – nézett fájdalmasan mennyasszonyára a fiú, majd minden erejét összeszedve, kezével a kardját kezdte matatni a vízben. Frufrujáról arcába csöpögött a víz, tekintete homályos volt és zavart, de amint megtalálta a kardot, feltápászkodott a kövek mellől.

• Na, nem – nézett hitetlenül a hosszú barna hajú fiú - TiaHo! – szólt fenn hangon Hao, majd a következő pillanatban megjelent előtte nem sokkal egy vörös hajú kínai nő, s kezére erősített kristálya tűzvörösen fénylett fel.

• Mester? – s tekintetét rögtön a vele szemben álló négyes fiú csoportra emelte.

• Intézd el azokat, amíg én kezelésbe veszem kedves öcsémet. – fordult rögtön Yoh felé a fiú, majd széles vigyort húzott arcára, ahogy végig nézett a lábán is alig álló sámán fiún.

• Egyedül már nem megy igaz Hao? Túl gyenge vagy! – ordított rá újra Morthy ezúttal sokkal idegesebben.

• Nézd már amilyen kicsi olyan nagy szája lett. – vigyorgott Faustra Ryo, aki egy pillanatra sem kizökkenve TiaHot vette célba.

• Én aztán nem félek sem ettől az akárkicsodától, sem Haotól, szóval jöhet a menet! – vette fel harci állását Jocó s magabiztos mosolyt húzott arcára, ahogy végig mérte a törékeny testalkatú nőt.

• Hmhmhm... – kuncogott fel amaz, s maga elé emelte kezét, amit lebegő kristálya követett – Kis pisis banda... – majd egy határozott mozdulattal kitartotta feléjük kezét, s ingája azonnal célba vette a kis társaságot – HANAAA!!! – hívta szellemét, azok nyomban kitértek a támadás elől, így a kristály a verandára nyíló papír és fa ajtót robbantotta szét.

Yoh remegő kezében minden erejét össze szedve tartotta fegyverét az ájulás kerülgette, láthatólag szédült is a fején szerzet seb miatt, de újból létrehozta Amidamaruval szellemkontrollját.

Hao széles vigyort húzott szájára, biztos volt a győzelem, Yoh egy újabb támadást indított felé.

• Amidamaru... GÖMB TÁMADÁS! – ekkor egy kék fénygömb szelte át Hao irányába a levegőt, két kezét maga elé emelte, s két zöld spirált írt le a levegőben, így vörös zöld és kék fények sokasága keveredett teljesen eltakarva az Asakura fiú alakját. Yoh akárhogy is próbált fókuszálni csak fényfoltokat látott mindenütt.

A kék gömböt a zöld spirálok fogták fel, s a támadás szinte beleragadt Hao védelmébe, majd kihunyt a fénye, mint egy elfújt gyertyának.

• Ne, ez nem lehet – képet el Amidamaru, ő tisztán látott mindent, így végig követve az eseményeket.

• Elég volt a játszadozásból Yoh, nincs most ártok időm. – nézett most már komoly rideg tekintettel testvérére a fiú, majd szellemére nézett.

“Ez nem lehet... semmit sem ér... a támadás ellene... nem nőhetett meg ennyire... az ereje...” – nézett kábult tekintettel Haora, aki ekkor új parancsot adott szellemének.

• Tűz szelleme! Fogd el Yoht!!!

• He...? – nézett fel kérdően a fiú, a következő pillanatban pedig egy hatalmas vörös folt közelítette meg.

• Yoh, fuss! – nézett sámánjára a szamuráj, de Yoh láthatóan nem volt abban az állapotban, hogy akár egy lépést is tegyen, így Amidmaru egyenesen a fiú és a szellem keze közé repült, majd ő is felvette óriás alakját. – Nem, NEM ENGEDEM! – ordította fenn hangon a férfi, s ahogy közeledett a tűz szellem, Amidamarut fehér fény vette körül – megtört a Yoh és közte lévő szellemkontroll - , kezével erősen ráfogott a kard markolatára, s egyenesen a másik védőszellem felé suhant.

• AMIDAMARU...! – ordított utána a fiú, de már késő volt a két szellem ereje összecsapott, fehér és vörös fény borított el mindent.

Hosszú percekig égette szemüket a fényrobbanás, ami a két erő összecsapásakor robbant ki. Mély csend volt, idegtépően nagy csend.

“Sikerült...” – zihálta magában a fiú. Hao nehézkes jutott újra levegőhöz, érezte, hogy itt a győzelem pillanata. Tele volt energiával, életerővel és furiokuval a robbanás utáni érzés leírhatatlan nyugalmat költöztetett lelkébe.

“Most már enyém lesz a sámán korona...!” – vigyorodott el magabiztosan, majd lassan leengedte kezét, aminek alkarjával és a rajta lévő koszos fehér anyaggal a szemét égető fényt takarta.

Fekete szemei felcsillantak a holdat eltakaró felhő árnyékában, ahogy a sötét ég felé emelte tekintetét, hogy óriás méretű szellemére nézzen.

• YOOOH! – hangzott egy vékonyka a hang keserves ordítása. Morthy elkerekedett szemekkel rogyott térdre, ahogy ő is felfogta a helyzet reménytelenségét.

A tűz szelleme nem vesztett erejéből, ha lehet most még hatalmasabbnak tűnt, hogy Amidamaru fénye teljesen elhalt mellette. Egyik kezében a médiumot a másikban sámánjának ikertestvérét szorongatta. A két fiatal ernyedt testel lógott ki a hatalmas szörnyeteg vörösen izzó karmai közül.

Tray mit sem törődve az éjszakai járókelőkkel és autóvezetőkkel, minden furiokuját bele adta a deszkába, s azon lavírozva száguldott végig Tokyo széles és szűkebb utcáin. Egyenesen a legközelebbi kórház felé vette az irányt, a fiatal Tao vezért a hátára fektette, s előre hajolva próbálta kettejüket egyensúlyozva a suhanó deszkán tartani. Közben gondolatai legalább úgy cikáztak, mint ő maga.

“Jajj, haver mi van veled megint...? A fenébe... nem halhatsz meg Ren..., bírd ki, hallod?” – tekintetével a szembe jövő oszlopokra autókra és házakra összpontosított, ahogy egyre csak halvány összefolyó fénygombé változott körülötte minden az éjszakára különböző színekben pompázó, kivilágított belvárosban.

Két karját Ren lábaival keresztbe fonta, hogy a hátán tudja tartani a fiút, a fiatal Tao vezér egész testével Trayen feküdt, kezei elől lelógtak, s az elernyedt testtartásának köszönhetően nehezebb volt az átlagnál. Ren lilás haja teljesen arcába omlott, s egyre inkább összeborzolódott a száguldástól. Ajkait és állát teljesen beborította a vér, amit akkor köhögött fel, mielőtt még eszméletét vesztette volna.

Haon hangos kárörvend nevethetnék kerítette hatalmába. Az egész környék belezengett a gúnyos és kárörvendő nevetésbe.

• ANNA!!! – Yoh mindenerejét összeszedte, hogy kiszabadítsa magát a tűz szellem markából, de csak a jobb kezét sikerült kiszabadítania, s bal kezével próbálta magát kitörni a vörösen izzó óriás szorításából, másik kezével a lány után nyúlt, aki a védőszellem másik kezében volt fogva tartva. Minden erejét elveszítve, dőlt hátra, szőke haja kócosan szerte szétállt, ahogy bele kapott néha egy fuvallat. Fekete szemeit résnyire nyitotta, s homályos derengésként rémlett fel előtte jövendőbelije alakja, s hangját egy távoli zajnak érzékelte.

• Yoh... – rebegte fáradt ajkain.

• Ne légy nevetséges Yoh, nem tudsz kiszabadulni! – kacagott fel újra jó kedélyűen a barna hajú Asakura fiú.

A kis baráti társaság elképedve nézte végig a jelenetet, ahogy Yoh és Anna a tűz szellem fogságába kerülnek, s az Asakura fiú reménytelen helyzetét figyelmen kívül hagyva mindent megtesz, hogy kijusson Hao szellemének szorításából. Amidamaru azonban teljesen eltűnt, fogalmuk sem volt róla hova tűnt. Miután a fehér fényrobbanás mindent beborított az ütközetkor már nem tudták követni az eseményeket, s utána már minden reménytelen helyzetbe fordult.

TiaHo, harcra kész állapotba verekedte magát, s ingáját felemelve a fiúkra tartotta. S bár a harc folyamán már mindannyian súlyosabban is megsérültek, újra létrehozták szellem kontrolljukat. Faust a földön térdelő Morthyra nézett, aki láthatóan egyáltalán nem volt magánál.

• AMIDAMARU!!!! – ordított fel újra Yoh, végső elkeseredettségében. A fiúk gyomra is görcsbe rándult Yoh fájdalmas hangja hallatán. – AMIDAMARUU SZELLEMEM!!! – az Asakura fiúból, már keserves síró hangtört fel.

• Hm... dicséretre méltó a kitartása. Kár, hogy mit sem ér már. – mondta maga elé Hao, majd gúnyos vigyort húzott arcára.

Yoh hangosan zihálva, fájdalmas tekintettel kapaszkodott bele jobb kezével a tűzszellem mutató ujjába, egész teste beszorult a szellem markolatába, s ahogy szorította egyre fogyott a levegője is.

Jocó, Ryo és Faust szellemkontrollja újra megtört, ahogy TiaHo földbe döngölte őket egyetlen csapással.

“Ez hihetetlen, hogy csinálja ez a nő?” – mordult fel magában Jocó, s fekete jeleinek újra erős korvonalai lettek, ahogy összeszedte maradék erejét is.

• Fiúk, hagyjuk ezt a nőt, most Yoht és Annát kell megmentetnünk! – kelt fel a földről Jocó, majd válla fölött hátra sandított a két férfira, azok bólintottak.

• Egyetértek. – mondta Faust, majd rögvest a hatalmas vörös szellem felé fordultak. – Eliza!

• Álljon meg a gyászmenet! – szólt rájuk fennhangon a nő, majd támadásra emelt a kezében egy legyezőt. Kinyitotta a vékony papírlapokat, amiket átadva szélnek útjukra eresztett.

• Vigyázz Jocó! – ordított rá Faust, de a fiú a következő pillanatban, egy gyors és kecses hátra szaltóval, egy macska ügyességével érkezett a földre, két kezével elöl megtámaszkodva, mint egy párduc.

TiaHo legyező lapjai, pontosan a fiúk előtt álltak a földbe, Jocót és Micet majdnem eltalálta az egyik ilyen kis darabka, amik jól láthatóan egy penge élével rendelkeztek. Majd ahogy belefúródtak a földbe, mind két méter magasra megnőttek elzárva így a fiúk útját.

• Nem mentek sehová srácok! – állt meg szemben velük, csípőre tett kézzel, s gonosz mosoly bujkált szája szegletében. – Amíg én is itt vagyok nem juttok közelebb.

“Jaj ne... jól tudja, hogy ha újra megtöri a furiokunkat akkor az összes elfogy...már csak egyetlen támadásra van erőnk...” – Jocó feltápászkodott a földről, s tekintetét végig a nőn tartotta, ahogy végig gondolta magában a helyzetet.

- Most már elég a játszadozásból. Tűz szelleme!!! Végezz velük! – ordított fel Hao védőjének, majd a neki hátal álló nőre nézett – TiaHo menny fel a könyvért, biztos Anna szobájában van. Keresd meg és hozd ide. Nem facsarolok el itt több időt ezekre a senkiháziakra!

• Ááááááh!!! – ordított fel a fiatal barna hajú Asakura, ahogy a szellem minden erejével facsarni kezdte testéből és a lelkéből egyaránt az életet.

• YOH MESTER!!! – Ryo azonnal oda akart rohanni, de Faust visszarántotta és figyelmeztetően a legyező fokokra mutatott.

• Nem tudunk oda jutni! – szólt Ryohoz, ekkor Jocó minden furiokuját a kezén lévő karmokba engedte.

• A terv a következő, én kitörök, ti pedig megmenitek Yohékat! – majd válaszra sem várva neki rontott a több méter magas acél éllel rendelkező sorfalnak. – MIIIC! TÁMADÁS!!!

Tray amint a kórház bejáratához ért, egy gyors mozdulattal leugrott deszkájáról és berohant az ajtón Rennel a hátán, egyenest az egyik pult mögött ácsorgó nővérhez.

• Kérem segítsen gyorsan a barátom rosszul van! – fékezett be hosszan, nehogy a pultnak rohanjon. A hölgy hátra szólt egy munkatársának, majd rögtön Trayhez rohant.

• Mi történt? – kezdte faggatni az északi fiút, majd segített leemelni az ájult Tao fiút a hátáról.

• Csak kint futottunk... versenyt és egyszer csak összeesett...! – hazudta Tray, hirtelen nem jutott jobb ötlet az eszébe mit kerestek kint ilyen késő éjszaka. Közben a másik nővér is oda ért, és együtt óvatosan egy falhoz állított hordágyra fektették Rent.

• Egyszerűen elájult? – nézett kérdőn az egyik nő a kék hajú fiúra, amaz pedig tétován válaszolt.

• Nem egészen, előtte köhögött csúnyán... vért is... – a két nő bólintott, majd elkezdték tolni egy műtő felé az ágyat és a rajta fekvő fiatal vezért. Tray gyors léptekkel, idegesen követte őket, míg a két nő felállította az eset diagnózisát.

• A vérnyomás és szív 70/40... – képet el a nő, ezt cseppet sem volt normális... sőt túlságosan alacsony érték volt, fogalma sem volt, hogy lehetett még életben a fiú - Vér gyülemlett fel a szájüregben, horzsolások az arcon...

Traynek elakadt a lélegzete, eszébe jutott, hogy ő volt az, aki egy jó nagy ökölcsapást mért Ren arcára. Egy pillanatra félelem kerítette hatalmába, hogy esetleg miatta lett rosszul, de aztán elhessegette a gondolatot. “Ez hülyeség, nem lehet attól...” – ismételgette magában többször is egymás után, ameddig az egyik nővér ki nem zökkentette gondolataiból.

• Hogy hívják a barátodat? – állt meg előtte a nő elvágva Tray útját, amíg a másik hölgy betolta Rent a műtőbe.

• Ren... Ren Tao... – mondta zavart idegességgel még mindig és remegő tekintettel nézett a nővér és a fiú után.

• Sajnos most nem jöhetsz tovább, mi hívunk egy orvost és ellátjuk Tao-kunt, viszont téged arra kérnélek, hogy hívd fel egy felnőtt hozzá tartozóját, hogy jöjjön be sürgősen a korházba. És ne aggódj, mindent megfogunk tenni, hogy jobban legyen!

• Rendben. – bólintott Tray, majd még pillanatokig figyelte az üveges ajtót, amin a nővér távozott, majd elindult, hogy keressen egy telefont, amin felhívhatja Junt. Ekkor azonban egy fájdalmas hang hasított a fülébe, majd erős köhögést hallott a műtő felől. Tray megdermedt a hang hallatán, összeszorította szemeit, kezeit pedig ökölbe zárta. Homlokán lévő pántja árnyékot vetett arcára, s szeme szélén halvány csillanás jelent meg a lassan csordult végig arcán.

A fiú teste hirtelen rándult meg, ami annyira meglepte kis méretű sárkánygyíkját, hogy az rögtön felkapta a fejét. A fiú párnáján feküdt összegömbölyödve, s most nagyot ásított a félhomályba. Pici hegyes fogainak fehérje megcsillant a holdfényében.

Yaro hason feküdt, bal kezét maga mellet, a jobbat pedig felfelé nyújtva pihentette. Egész testében megremeget, majd kezével a párnájába markolt. Homlokán izzadságcsepp folyt végig, s szemeit remegve szorította össze.

Ryuu még pillanatokig figyelte sámánját, majd fáradtan közelebb hajolt hozzá és a fülébe harapott.

A fiú riadtan nyomta fel magát az ágyon, majd zihálva nézett körbe.

• Rémálmod volt... – nézett fel rá sárga szemeivel a szellem, s mély hörgő hangja élesen szelte át a levegőt.

Yaro többször is hosszú mély levegőket vett mígnem sikerült lenyugodnia, s leült az ágyra.

• Mondtam valamit? – túrt bele sötétkék hullámos frufrujába, amiből még folyt a víz.

• Nem, de remegtél és rángatóztál... Már megint arról a napról álmodtál? – kérdezte kissé szemrehányó hangon a lény, mire a fiú lila szemeivel egy szúrós tekintetet vetett rá. Pillanatokig meredten nézett rá majd, mélyet sóhajtott.

• Nem. Valami mást... de nem emlékszem. – nézett maga elé elgondolkodva, egyik lábát felhúzta s kezével rákönyökölve támasztotta meg fejét. – Egy rossz előérzet... ilyet eddig összesen négyszer éreztem ez az ötödik...

• Tudod, hogy mi okozhatja? – nézett kérdően a fiúra.

• Fogalmam sincs...

• Akkor semmit sem tehetünk, ameddig nem emlékszel rá mit álmodtál... – hajtotta vissza mellső lábaira a fejét, s becsukta szemeit.

Yaro hátra sandított védőjére, aki pillanatokon belül el is aludt, így a kék hajú sámán jobb térdére támasztotta fejét s próbálta feleleveníteni az álmában történteket.

• Hana! Forgó zuhatag csapás! – mielőtt Jocó lecsaphatott volna az útjukat álló legyező darabokra, különböző irányokból, három ilyen vászon bevonatú acél darab a magasba emelkedett és sebesen pörögve tengelye körül, a néger fiú felé vették az irányt, aki már nem tudott kitérni a három penge elől.

• Jocóó! – ordított a fiúra Morthy a következő pillanatban, azonban valami éles fém csapódás hasított dobhártyájába. Az alacsony termetű szőke fiú reflexszerűen összerándult és lehunyta szemeit. Remegő tagokkal összegubózva ült a földön, s egy hosszabb perc csönd után merte csak felemelni tekintetét.

Jocó a földön feküdt, láthatóan elvesztette utolsó szellemkontrolját, azonban Faust Elizára óriás szellemkontrollt rakott, s így egy inyekciós tű hegyével a pörgő legyező darabok közé csapott, amik aztán hangos puffanással értek földet a néger fiú mellett.

Jocó elkerekedett szemekkel meredt maga elé. Minden furiokuja elfogyott, és nem sikerült megtörnie TiaHo védelmét és Faust is felhasználta az utolsó csepp erejét. Kezei remegni kezdtek, ahogy fájdalom hasított a gyomrába rossz előérzete miatt, a következő pillanatban Yoh újabb hangos fájdalmas ordítását lehetett hallani. A társaság egy emberként emelte az égre tekintetét a vörösen izzó szellem egy végtagjára, amiben a már törékeny fiút szorongatta.

• Ne... ez nem lehet... – lábadtak könnybe Morthy szemei, s patakokban folytak végig arcán a cseppek.

• Yoh...! – nézett remegő tekintettel Jocó is, míg Faust és Ryo csak lélegzett vissza fojtva álltak, dermedten.

Hao lassan önelégült mosolyt eresztett szellemére, ahogy az is energiára éhesen fojtogatta a fiatal sámánt és a médiumot.

Yoh ájultan hajolt előre a hatalmas óriás markában, Anna pedig már régen nem volt eszméleténél.

• Jó étvágyat kedves védőm! – mosolyodott el, majd TiaHora emelte újból tekintetét – Most már ne várakoztass tovább, intézd el őket és hozd el nekem a könyvet!

• Igen, Mester! – bólintott magabiztosan a nő, majd újra a fiúk felé fordult. – Bocs fiúk, de ez van! – húzott gonosz mosolyt arcára, majd magasba emelte kezét, amire egy szerkezet volt csatolva abban pedig ingája volt elzárva. Most kinyíltak a csattok. – HANA!!! – szólította szellemét a nő, a fiúk fájdalmas tekintettel kisérték végig minden mozdulatát, már nem volt mit tenni.

A következő pillanatban TiaHo karján lévő inga tartó kettébe tört. A nő elképedten bámult a földre zuhanó vörös szerkezetre a benne lévő átlátszó kristállyal.

• Mi a fene...? – nézett elképedten, ahogy a kis baráti társaság is figyelte az összetört darabokra.

• Ne... – kerekedtek el Hao szemei, ahogy érezte, hogy testéből rohamosan távozni kezd ereje – Ez nem lehet! – szorult ökölbe a keze. Tekintetét óriási szellemére emelte, aki láthatóan halványodni kezdett, s szája fájdalmas ordításra nyílt. Hangja olyan erős volt, hogy a környék minden szelleme és élő lelke beleremegett. – NEEEE! TŰZ SZELLEME!!! – tartotta ki felé karját a fiatal fiú, majd hirtelen fájdalom hasított halántékába, s két kezével azonnal oda kapott. – Ez meg... rohadék... – sziszegte a fogai között.

Morthy szemei elkerekedtek, ahogy a többieké is. Egy sötét árny suhant át felettük s egyenesen az óriás szellem felé vitte útja. Egy hatalmas hosszúkás fegyver volt kezében, a végén pedig hosszú kasza él csillant meg, ahogy a hold rávetül.

“Ren...? Az nem lehet...!” – képet el Morthy, s a többiek sem tudták hová tenni az ismeretlen alakot.

Egyetlen suhintással, mély sebet ejtett az óriás vörös szellemen, aki nyomban fájdalmasan üvöltött fel, s a következő pillanatban halványodni kezdett.

• Ez meg mi? – nézett értetlenül Jocó, s egyáltalán nem hitt a szemének.

• Dunsztom sincs... – rázta a fejét a törpe is. Látták, ahogy Hao fájdalmasan görnyed össze, majd nőre nézett szeme sarkából.

• TiaHo, tünés! – ordított rá a férfi, majd kinyújtva kezét lángcsóvákat varázsolt maga köré, s védőjével együtt eltűntek a lángok fergetegében.

Majd nyomban a kínai nő is eltűnt egy szempillantás alatt. A társaság nem hitt a szemének, mintha csak itt sem lettek volna, s ez az idegen könnyű szerrel elbánt velük.

• YOH! – Morthy és a többiek ijedten pattantak fel a földről, mikor meg látták a két fiatal testét a föld felé zuhanni.

Anna és Yoh élettelen hústömegként közeledtek a föld felé. Faust és Ryu azonnal futásnak eredtek.

• MIC! – nézett szellemére Jocó, majd hosszas szitkozódásba kezdett mikor rájött, hogy minden furiokuja elfogyott a harc során.

A két sámán még nagyon távol, s biztos volt, hogy nem érnek oda időben, s a következő pillanatban egy halvány kékesfehér derengés fénylett fel kettejük körül. Faust azonnal lefékezett, majd Ryut is visszarántotta. Amidamaru óriás szellemkontroll alakjában lebegett előttük, s óvatosan körbe lengve a két fiatalt a földre fektette.

• A... Amidamaru... – sietett oda Morthy is, s mindannyian elképedten tátott szájjal, csillogó szemekkel figyelték csodálatos jelenséget.

A szamuráj arcán, halvány gyengéd mosoly jelent meg, ahogy a fiúkra nézett, majd egy utolsó pillantást vetett Yohra, majd fokozatosan halványodni kezdett, amíg nem teljesen eltűnt.

• Ti is... láttátok ezt? – Faust hangja nyugodt volt, tekintete mámoros.

• Aha... – bólintottak a fiúk, hasonló nyugodtság lett úrrá rajtuk is. Majd Morthy kiszúrta a szomszédos ház tetején álló, hosszú fekete kabátos alakot, kezében a kaszaszerű fegyverrel. Elgondolkodva bámulta a rövid fekete hajú fiút, aki szürke szemeivel egyenesen az övébe nézett.

• Ez meg ki? – nézett rá Ryu is, de mielőtt Morthy válaszolhatott volna az ismeretlen teljesen eltűnt.

• Nem tudom... – nézte a sötét félhomályban lévő körvonalat, ami már csak mindössze egy képzelt árny volt.