12. Fejezet

Az éjszaka zenéje még kínosabbá tette a csendet, ami a kis csapat felett lebeget Anna kis története után. Már vagy tíz perce nem szólt senki egy szót sem. Az okkerszőke hajú lány beleszürcsölt zöld teájába, számított rá, hogy döbbent csend fogadja majd a hírt, de ara nem számított, hogy ennyire. A csendet végül Yohnak sikerült megtörnie.

• Szóóóval, azt mondod, hogy Hiei egy sámán és, hogy az ő őrszelleme is egy sámán, akinek a szelleme egy sárkány. Jól értettem. – a fiatal Asakura ifjú menyasszonya csak helyeslően bólintott.

• Haver ez nekem magas...!!!! – fakadt ki Tray. – Egy napra ez túl sok információ!! – fogta meg mindkét kezével halántékát és erősen szorította össze, hogy elmúljon a gondolatok után bekövetkezett fájdalom.

• Hi-hi-hi!!!! – Yoh nevetése végleg meg törte a kínos csendet.

• Mi olyan mulatságos? – képedt el Jocó, ezúttal egy poént sem lőtt el... Gondolta ő.

• Csak eszembe jutott, hogy Ren egyszer azt mondta, hogy mindenkinek az fáj a legjobban amiből a legkisebb van... és, ha most itt lenne, ezt biztos megjegyezte volna. Hi-hi-hi-hihihi... – a többiek fáradtan néztek a barna hajú sámánra.

• Nagyon vicces... Ha-ha... – fintorgott Tray cinikusan. – Szerintem most ne kezdjük el ecsetelni, hogy kinek miből van a legkevesebb, mert egész éjszaka itt lennénk. – vágott visszasértődötten.

• Hát az igen érdekes Lenne. – vigyorodott el Jocó.

• Tudod a szó poénjaid már egyáltalán nem viccesek! – mordult rá Tray, akit rögtön Rio nyugtatott meg.

• Kedves ifjú Tray barátom talán jobban tennéd, ha lehiggadnál, nem tesz jót a szívednek ez a rengeteg idegeskedés.

• Így van. Jut eszembe, hol van Ren? – nézett kérdően a fiúkra és Harura a médium lány.

• Ööö, hát az úgy volt... – kezdett bele Yoh, de Anna azonnal leintette.

• Nem akarom tudni. Csak mondjátok meg neki, hogy ő is vigyázzon azzal a Setsuna lánnyal, vagy mi a japán neve. – majd felkelt és levette a tűzről a frissen forralt vizet és öntött a csészéjébe még egy adaggal.

• De Anna én ezt nem értem... – nézett elgondolkodva Tray.

• Nem ez az első eset... – sóhajtott a lány. Mostanra ő is igen elfáradt és ilyenkor igen fogékonnyá vált egy kis csipkelődésre.

• Hééééé!

• Nyugi Tray! Csak nyugi Tray! Nyuugiii... – kezdte el masszírozni a vállát Jocó, de a többiek már semmilyen megjegyzést nem tettek inkább.

• Anna. Mért intesz óva minket Hieitől. Nagyon rendes lány, igazán nem értem mi félni valónk lenne tőle. – kérdezett rá Haru, aki szintén furcsállta a lány túlzott aggodalmát és mind tudták, hogy a szőke médium lány még nem árult el mindent.

• Jogos. Azt nem tudom, Hiei mennyire veszélyes, róla mindössze annyit sikerült meg tudnom, hogy a LiuMeng dinasztia egyetlen és utolsó sarja jelenleg és valószínűleg dinasztiájának utolsó személye, de hát ez nem tartozik ránk. Sokkal inkább Yaro Hiroyuki az, aki gondot fog jelenteni. Hiei őrszelleme egy ősi japán ég istent tart a védő szellemének.

• Hé, az a sárkány tényleg engedelmeskedik neki. Láttam azon a hajnalon az ő parancsára támadott. – bizonygatta Tray.

• Ebben nem kételkedem. Yaro igazi nevét nem tudom pontosan, de azt igen, hogy a szellemével sok mindenre képes, és azt, hogy régen ezt nem csak mások megsegítésére használta fel. – Anna fekete szeme fájdalmat és ridegséget tükrözött egyszerre, és, ahogy kimondta a fiú nevét, mintha már lelke legmélyebb részében gyűlölné ezt az ismeretlent, és talán már a pokolra is kívánta egyszer. Mindez ijesztő és elrettentő volt egyszerre.

• És még is ki ő pontosan...? – tette fel a kérdést Yoh némi félelemmel, de jól tudta, hogy a többiek is most erre a legkíváncsiabbak.

• Yaro ezer évvel ezelőtt Haot szolgálta. – Yoh ikertestvérének a nevét, legalább akkora haraggal és dühvel ejtette ki, mint gyűlölettel. A társaság elképedten nézett a médiumra. Nehezen tudták elhinni a hallottakat és valamiért nem is nagyon akarták, de Anna nem hazudna és csak is akkor árul el nekik bármit is, ha az már teljességében biztos.

• H...Haot szolgálta? – kérdezett vissza elképedten a kékhajú északi sámán. A többiek a megszólalásig sem jutottak el. Hao egy régi követője, aki régen ezt a rettenetes sámánt és eszméjét szolgálta. Aki talán még ma is őt követi.

• Milyen furcsa, hogy egyszerre tűntek fel... – hajtotta le a fejét Tray. Szemére árnyékot vetett hosszú frufruja, ami most kissé előre lógott.

• Nem, ez nekem nem fér össze. Miért halt meg? És legfőképpen, hogyan lett belőle egy hatalmas kínai dinasztia vezetőjének a védőre? – tette fel Yoh újabb kérdéseit, amikre kivételesen most már Morthy sem tudta a választ.

• Erre a kérdésre, majd a regék és mítoszok könyve ad választ. – helyezte vissza a csészét az asztalra a szőke hajú lány.

• Regék... és mítoszok könyve??? – kérdezett vissza egy emberként a kis csapat.

• Ez egy ősi könyv, ami legalább olyan régi mint az Asakurák sámán kódexe. És rengeteg ősi mítoszt rejt magában, de persze, már több mint ötszáz éve eltűnt és azóta hiába keresték. Pedig sok sámán ennek a könyvnek a felkutatására szentelte életét, reménykedve, hogy majd családjának sarjai ennek a könyvnek a segítségével jutnak a koronához.

• Mért nem lep meg, hogy ezt a könyvet nem is olyan egyszerű megtalálni. – sóhajtott egy mélyet Tray.

• Talán mert, eddig semmi nem működött egyszerűen, ami a sámán életünkhöz tartozott kis barátom. – magyarázta meg Rio a jégsámán költői kérdését.

• És, meg fogjuk keresni a könyvet Anna? – kérdezett rá lényegre törően Yoh.

• Én és Tamara fogjuk megkeresni. – válaszolta ellentmondást nem tűrően a lány.

• ÉLJEN!!!! – tört ki örömujjongásban a csapat, de Anna, hamar lelohasztotta a lelkesedést, mivel a médiumnak mindenre volt egy kész válasza.

• Távol létünkben majd, Yomei tartja az edzést helyettem.

• NEEEEM!!!! – rogyott össze csalódottan a csapat a fiú része.

• Nagyapának, ha rossz a kedve még Annánál is keményebb edzéseket ad... Inkább maradj, kérlek Anna! – rimánkodott Yoh a többiek elképedten bámulták a barna hajú Asakura fiút. Milyen lehet Yomei edzés programja, ha már Annáért siránkozik, bár Rionak volt némi tapasztalata, őt még is csak Mikihisha-sensei edzette nagyrészt.

• Holnap után indulunk, még ma este szólok Tamarának. – jelentette be Anna, a többiek még mindig Yoh előzőkifakadásán voltak elképedve.

• Anna, mennyire lehet erős... ez a fiú? – nézett elmélyülten Lyserg a médiumra. Az angol fiú eddig csak csöndben figyelte az eseményeket, aznap este először szólalt meg.

• Hm... – töprengett el a lány.

• Erősebb, mint Hao? – nézett fel ridegen, szemében a düh lángjai lobogtak. A mai napig ne tudta, elfelejteni a fájdalmat, amit “gonosz” Asakura fiú okozott neki még gyermek korában. Pár kínzóan hosszú perc telt el csendben, mire a lány válaszolt.

• Nem tudom. – válaszolt őszintén. – Amíg nem voltam a közelében nem tudom, de nem állítom, hogy akkor tudnám a választ.

• Éreztem. Éreztem az erejét, amikor a városba értem. Használtam az ingát és éreztem az erejét. – nézett elmélyülten maga elé a mágus fiú.

• Biztos, hogy az nem Hao volt, Lyserg? – kérdezett rá, Yoh, bár fogalma nem volt róla, hogy pontosan melyik is lenne most a rosszabb.

• Nem, Haoé egészen más, ezer közül felismerném. - szorította ökölbe eddig asztalon nyugtatott kezét, szemöldökét összeráncolta.

• Felejtsük el, ami eddig történt... – tette a zöld hajú fiú vállár a kezét a magas nyakig láb férfi – és gondoljunk arra, hogy ez egy új világ kezdete, amiben még van remény. Hiszen az Yoh Mesternek hála tovább él és nem tudhatjuk a választ, amíg el nem olvastuk a könyvet, addig pedig jobb, ha hagyjuk ezt a históriát és nem próbáljuk meg kitalálni a múltat. – mosolygott bátorítóan a fiúra, amaz csak egy mélyet sóhajtva engedte ki a felgyülemlett dühöt, majd inkább csak kitekintett az ablakon.

• Hé, skacok nem lenne egyszerűbb, ezt megbeszélni mondjuk Hieivel. Hiszen az ő védője, csak tudja az igazat, nem? – tárta szét kérdően kezeit a kék hajú sámán fiú.

• Tray, micsoda láng ész vagy! – válaszolt cinikusan a szőke hajú. – Komolyan gondolod, ha bármi közük is van Haohoz, majd önként elárulják, az elpusztítási módjával együtt igaz? Hát nem, túl naiv vagy Tray! Nőj fel végre. – mordult rá a lány idegesen, mint akit valami igen csak nyugtalanít a dologban.

• Anna, én egyet értek Trayel. – kezdett bele Haru a fiút támogatóan – Talán tényleg jobb lenne ezt velük megbeszélni és igen csak kétlem, hogy Hiei és Yaro, Hao oldalán állnának.

• Nézd.... Haru. Te még beszélni sem tudtál, amikor én már hallottam Hao rettenetes tetteiről. És az tény, hogy Yaro az ezer évvel ezelőtti bajnokságon az ő oldalán állt. Nem tudom ezek után pontosan mit is kéne hinnem, de azt igen, hogy a válaszokat nem tőle fogom megkapni. Túlságosan bíztok abban a lányban és igazán nem értem miért, semmi okotok rá. Még nem láttátok harcolni és fogalmatok sincs kinek az oldalán áll.

• De Yaro megvédett minket attól a kaszás alaktól. Akiről megint csak fogalmunk sincs kicsoda. – vágott közbe Tray.

• Így van, fogalmunk sincs, ahogy a többiekről sem, és arról sem, hogy egyáltalán titeket védett-e meg vagy pedig csak valami más dolgát intézte éppen. – kelt fel a lány, láthatóan ideges volt. – A témát lezártam, nem beszéltek velük erről és jobb, ha Rennek is szóltok. Jó éjt. – és ezzel a záró mondattal viharzott ki a szobából. A társaság elképedten bámult a médium után, még sosem látták ennyire zaklatottnak, már pedig, ha már Anna is ideges, akkor baj van.

• Akkor most már aggódhatunk? – nézett kérdően Rio barna hajú mesterére. Yoh még pár pillanatig nézett a lány után és hallgatta fölfelé haladó lépteit, amik szép lassan elhaltak, majd visszafordult mosolyogva a többiekhez.

• Dehogy. Nincs gáz, csak már Anna is fáradt, nem kell úgy parázni. Egyszer már legyőztük Haot. Ha kell újra le fogjuk. Hihihi – nevetett fel vidáman, majd megnyújtóztatta elgémberedett végtagjait, aztán ő is feltápászkodott. – Azonban azzal egyetértek, hogy nem árt nyugovóra térni, mert talán ez az egyik utolsó esténk, amikor pihenhetünk. Nagyapa néha késő éjszaka is szeret edzést tartanai... – vakarta meg zavartan a tarkóját, mire a többiek, ha lehet még fáradtabban támaszkodtak az asztalokra és nyöszörögve meredtek maguk elé, amin Yoh megint csak jót mosolygott. – És mond Haru te ma itt alszol? Csak mert nem lenne túl jó, ha így tizenegy tájában hazaindulnál. – mosolygott kedvesen a lányra, aki lángvörös arccal pillantott fel az órára.

• Jaj... Kérlek ne haragudjatok nem akartam ilyen sokáig a terhetekre lenni én komolyan...

• Nincs semmi baj, Tray majd mutat neked egy üres szobát és szerintem lesz is ott ágy nemű elalhatsz nyugodtan. – Tray lelkesen bólogatva helyeselt barátja ötletére - Csak ne felejtsétek el, hogy holnap még suli... – integetett az ajtóban állva. – Mindenkinek jó éjt!

• Jó éjt! – válaszolta egy emberként a kistársaság, és nem sokkal Yoh után ők is elmentnek aludni.

Azonban az ifjú Asakura még nem aludt el. Még vagy fél órát ücsörgött az ablakban az esti hold fényében gyönyörködve, mire olyan elhatározásra tudott jutni, mint korábban. Amidamaru támogatta őt és ezúttal most nem kísérte el a fiút, Yoh megvárta, amíg mindenki lepihen, hogy biztosan ne hallhassa senki, amire készült.

Félig nyitva hagyta ajtaját és Anna szobájához ment. Nem akarta kopogással megzavarni a csendet így besuttogott a papír ajtókon át.

• Anna... Anna alszol? – és a válaszra sem kellett sokat várni.

• Gyere be Yoh. – a lány hangja sokkal nyugodtabb volt, mint korábban.

“Ez jó, talán így könnyebb lesz...”- gondolta magában a barna hajú, majd egy mély sóhaj után elhúzta az ajtót és belépett a szobába.

Ren a szobájában ált a tükör előtt és ez egyik otthoni ünnepi ruháját csatolta össze magán. Ezúttal a palást nélkül. Elmerengve nézett a tükörbe, miközben gondolatai, ide-oda cikáztak.

“Hihetetlen, hogy ebből Jun megint kihagyott. És egyáltalán mire volt ez most jó...? Nem, akarok haza menni... még nem. Sámán bajnokságot akarok és én leszek a sámán király, nincs időm ilyen hülye formaságokra mint a házasság. – mélyet sóhajtott, majd meghúzta ruhájának oldalán az utolsó csomót is erősebben.

• Felesleges formaságok... – sziszegte a fogagai között szemben a tükörrel.

• Mester, ha kimerült meg mondhatjuk nekik, hogy most nem áll készen egy ilyen találkozásra.

• Nem Bason, ezen túl kell esni és jobb minél előbb. – majd az ablakhoz lépett és egy pillanatra az utcára siklott a tekintete.

“Vajon ők most hova mentek?” – nézett ki elgondolkodva a sötétségbe.

Junék megérkezése után Sasuke és Kujo a bátyja elkísérte Hieiéket valahova. Csak BaCetung és Chiung maradtak itt, égül is a többiekre tényleg nem volt szükség ahhoz, hogy megbeszéljék a házasság és a szerződések részleteit. Jun azt is megemlítette, hogy anyjuk is nagyapjuk is részt szeretne venni ezen a bizonyos első találkozón. Ren csak azt tartotta furcsának, hogy En nem jön velük. Ők viszont tíz óra tájában érnek a reptérre, így most Junék oda indultak Ő pedig bezárkózott a szobájába, hogy illendően előkészüljön, amíg a többiek távol vannak.

Az aranyszemű fiú keze az üvegre tapadt, ahogy nézett kifelé, majd egy mély sóhaj után leengedte a karját és az ajtóhoz indult, amikor meghallott valami zajt a nappaliból.

Megtorpant egy pillanatra, hiszen senki nem volt otthon rajta kívül.

“Valaki bejutott a lakásba?” – nézett maga elé furcsállóan, majd a viharszablyára tette a kezét és készenlétben lépet ki az ajtón.

Ahogy benyitott a nappaliba látta, hogy Chiung teáscsészéket tesz le az asztalra. Meglepetten nézett a szorgoskodó lányra, azt hitte, hogy ő is elment.

• Elnézést, nem akartam meg zavarni. Nagyon sajnálom, hogy ha megzavartam önt. – hajolt meg többször is mélyen a lány Ren, előtt. Hosszú fekete haja hátul kontyba volt fogva, füle előtt pedig egy-egy hosszú egyenes fekete hajtincs omlott előre. Ren dermedten állva nézte, ahogy a lány mentegetőzik, majd becsukta maga mögött szobájának ajtaját.

• Nem történt semmi. – válaszolta.

“Hozzá kell szoknom ehhez az... újfajta élethez. Úgy néz ki dinasztiám vezetése más dolgokra is kötelezni fog... amik eddig még eszembe sem jutottak.” – vetett maga elé egy szomorú pillantást az ifjú Tao vezér, majd a lány felé vette az útját és tisztes távolságban állt meg előtte, aki még mindig lehajtott fejjel meredt a padlóra és, amióta belépet a lakásba rá sem pillantott.

• Kívánsz valamit esetleg? – kérdezte zavartan a lány, Ren vett egy mély levegőt, de aztán még sem sóhajtott hangosan.

• Jobb, szeretem, ha valaki hozzám beszél, akkor közben a szemembe néz. Néz rám, és lehetőleg még ne beszélj így. Egyenlőre még nem vagyok a férjed.

A lány bólintott, majd lassan és zavartan Renre emelte fekete szemeit, amivel közben végig mérte a fiút. Kissé elvörösödve látta, hogy jövendőbeli férjének erős testalkata van, és jól kidolgozott teste. A bátyja mesélt neki arról, hogy a Tao fiú egy sámán és egész életében arra a viadalra küzdött, de eszébe sem jutott, hogy ez mivel járhat. Most látta először a fiú feketés lilás hajtincseit, és határozott mélyre látó aranyszemeit. Ahogy belenézett ezekbe a sárgás szemekbe még jobban elvörösödött és az egész teste lángra lobbant a zavartól.

- Így már sokkal jobb. – bólintott helyeslőn a fiú, aztán az egyik fotelba ülve kényelmesen elhelyezkedett az asztal előtt. Arca végig kifejezéstelen maradt, féltve őrizve gondolatait. – Foglalj helyet. – mutatott a tőle nem messze elhelyezett puffra, amaz engedelmesen leült és megint csak maga elé meredve nézett lefelé. Bár láthatóan, most már nem a kötelessége miatt.

Ren mélyet sóhajtott, majd jobb lábát átvetve a másikon kényelmesen lejjebb csúszott ülőhelyén és csendben várakozott.

Yoh az ajtóban állt és figyelte a szőke hajú médium lányt, ahogy az ablakpárkányra könyökölve az éjszakai holdfényt figyeli az ablakból. A fiú elmerenget a látványon, majd halványan elmosolyodva, lehunyta a szemét, hogy örökre megtartsa emlékeiben ezt a képet. Közben arcát hűs szellő cirógatta, ahogy a nyitott ablakon át beáramlott a friss szél.

• Miről akartál beszélni? – vágott bele a lány, de közben nem fordult a fiú felé.

Yoh megrezzent, hirtelen zökkentette ki a lány. Egy pillanatra tényleg el is felejtette, miért is jött pontosan, de aztán halványan elmosolyodott és már válaszolt is:

• Gondoltam, talán most már itt az ideje, hogy elmond mi a baj. – indult el a lány felé lassan közeledve.

• Nem értem, mire gondolsz... – vonta meg a vállát és még mindig ügyet sem vetett szinte a fiúra.

• Arra gondolok, amit nem rég az egyik nap Leni is megjegyzett, – állt meg a lány mellett az ablaknál, Anna lélegzet vétele megakadt egy pillanatra – hogy már napok óta nem alszol. Milyen gondolatok gyötörnek ennyire? – állt hozzá közelebb, a fiatal médium kiegyenesedett és az ablakkeretet kezdte merően bámulni, mintha gondolkodna. – Láttam, hogy egyik este... nem bírtál egyedül elaludni. – Yoh próbálta kisé kerülgetni a dolgot, de biztos volt benne, hogy Anna így is megérti, hogy a Rennel töltött éjszakáról beszél, hiszen látta a lány meglepett tekintetét.

Anna elmosolyodott.

- Tudod, amióta vége volt a Haoval való küzdelmeknek... látomások törtek rám. – nézett fel a barna hajú fiú fekete szemeibe. – Eleinte csak álmomban gyötörtek, de aztán idővel már többször nappal is rám tört egy-egy ilyen kép. – fordult közben lassan Yoh felé. – Nem tudom, mi okozta, vagy mi hozta felszínre ezt a képességemet, mert nem sűrűn használom, bár képes vagyok rá. Tamarának ez sokkal inkább szakterülete. Engem viszont nyugtalanít, ha valamit anélkül látok, hogy akarnám, ha nem érdekel vagy nincs rá szükségem, az a valami ne mutassa meg magát! – kezdett egyre idegesebb lenni és kezei ökölbe szorultak, Anna szemébe könnyek szöktek. Yoh egy pillanatig meglepetten nézett a lányra, de aztán döntött.

A barna hajú sámánfiú közelebb lépett a médiumhoz és gyengéden átölelte őt. Bal karjával a hátánál húzta magához a lányt, jobb kezével pedig a fejét hajtotta a vállára és gyengéden megsimogatta. Anna, dermedten állt. A fiú még soha nem közeledett így hozzá és semmi hasonló lépést nem tett felé ilyen téren eddig, de most igazán szüksége volt rá, hogy ott legyen vele és most ott volt. Még soha nem érezte magát annyira egyedül, mint az elmúlt hónapban.

Remegő karjait felemelte és a hátánál fogva magához húzta a fiút, arcát Yoh nyakába fúrta, amin aztán könnyei végig csordulva a fiú pólójára potyogtak. Nem sírt, nem zokogott, csak remegve állt ott és fúrta bele magát a fiú karjaiba.

• Tudod, hogy én mindig veled maradok Anna. – kezdett bele gyengéd megnyugtató hangján a sámán fiú. – Sosem vagy egyedül... mert én itt vagyok neked, még kiskorunkban megígértem, emlékszel? – mosolyodott el.

• De nem leszel. – markolt bele a pólójába és lehetőleg még szorosabban hozzá bújt. – Láttam, ahogy Ren rád támad, és azt is, hogy milyen hatalmas erővel. Azt a támadást nem élheted túl Yoh! Mert az nem csak az ő ereje, hanem valaki másé is. Valakié, aki még nálad is erősebb. És ez biztos, mert láttam, láttam én is és Tamara is látta. – fakadt ki újra a lány. A fiúra emelte szemeit, amiből patakokban folyt végig az arcán könny – Én azt hittem, hogy ez csak a kimerültség vagy valami teljesen más, de aztán felbukkant az a nő, aki megtámadta a fiúkat, aztán Hao, most pedig ez a szellem srác, aki már több mint ezer éve halott, ráadásul Hao oldalán állt! Én... – Yoh két keze közé fogta a lány arcát, és mélyen a szemébe nézett.

• Csssss... Anna... – nézett rá a kedves mosolygós szemeivel, amiben most magabiztos határozottság ült, majd kezeivel gyengéden letörölte a lány könnyeit – Nem lesz baj. Gondold csak el, ha az a fiú Hao oldalán állt, akkor sem ő vagy Hao az, aki meg akar engem ölni és semmi képen sem Renen keresztül. Haonak szüksége van rám ahhoz, hogy a teljes erejéhez juthasson. Azok a nők pedig nem rendelkeznek ekkora erővel, hiszen Ren és Tray is túlélték, sőt még az a két osztálytársuk is. Nem lehet baj, Ren pedig sosem támadna rám, ha csak nincsen más választás. Én nem tudom, pontosan mit láttál... – hangja egyre inkább megnyugtatta a médiumot – de az, hogy ha e miatt aggódunk az nem fog segíteni. Ígérem jobban fogok figyelni és Amidamaru mindig velem van. Vigyázunk egymásra, úgy hogy nem lehet baj. Érted?

Anna lassan bólintott, teljesen kimerült az elmúlt pár percben, nem szokott sírni, nem szokott kifakadni vagy kiborulni, mert erős, de ez már számra is több volt, mint amit látni bír. Minden nap végignézni azt, ahogy a guan dao behatol Yoh testébe és átszúrja a tüdejét, ahogy a fiú felköhögi azt a rengeteg vért és élettelen teste a porba hullik. Minden nap ezt látni, és tehetetlenül figyelni az eseményt, amiket álmában elkergetni sem tud.

Anna lehajtotta a fejét, hangja és mozdulatai a fáradság jeleit mutatták. A lány az ágyához ment és leült a szélére, jövendőbelije követte őt és helyet foglalt mellette. Közben Anna vissza gondolt Yoh előbbi célzására, az estére, amikor Rennél aludt.

- Aznap este, sokadszorra láttam és sokadszorra merült fel bennem a kérdés, hogy miért? Nem tudtam aludni, ezért döntöttem úgy, hogy véget vetek az álmatlan éjszakáknak. Bementem Ren szobájába, és kiküldtem Basont.(csak, hogy érthető legyen ide vissza emlékezések vannak beszúrva, amiket már egyszer a korábbi fejezetekben leírtam, Anna ezekre a beszélgetésekre emlékszik vissza gondolatban, tehát akár vissza is olvashatjátok ha valami nem érthető)(1.fejezet)

• Miss. Anna?

• Bason, menj ki, kérlek!

• Sajnálom, de nem tehetem Miss. Anna. Én vagyok Len mester védője nem hagyhatom magára egy pillanatra sem.

• Hm.

Mivel nem ment ki muszáj voltam kint lekötni, majd visszamentem. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, őrült gondolatok is futottak át az agyamon többször is azokban a percekben. Ren akkor már aludt, így akár meg is előzhettem volna a látottakat, dee... ez nem lett volna megoldás. Ő pedig felébredt,

• Anna. Késő van, mit keresel itt? És hol van Bason? Mit jelentsen ez Anna?

• Kint van. Lekötöttem, hogy ne ébresszen fel.

• És te mit keresel itt? Mi van, mit nézel így?

• Csak téged.

• Beszélhetnél picit érthetőbben, ha kérhetem? Nekem ugyan is ehhez még éjszaka van.

így hát mivel már ébren volt úgy döntöttem, meg kérdezem, miért hordja magával még mindig a guan daot. Tudom, hogy Ren élete a harc és a küzdés, először arra gondoltam, hogy talán még mindig forgat a fejében valami titkot, amit elhallgat előlünk. Erre is rákérdeztem,

• Nem fontos. Inkább azt mond el nekem, mért hordod még mindig magadnál a fegyvert?

• Hogy?

• Te titkolsz valamit Ren. Mi az? Mit hallgatsz el előlünk?

• Semmit. Még is mi ütött beléd? Mit hallgatnék el?

• Ren, mért nem engeded már el a múltat? Tudom..., hogy már sikerült elszakadnod a nagybátyádtól, En hatalmától, de még mindig magadba hordozod a harcot és a küzdelem szellemét.

• Azt akarod mondani, hogy most ezért jöttél ide, hozzám... hogy ezt elmond, és ezért ébresztettél fel?

• Részben.

de láttam rajta, hogy fogalma sincs arról, hogy mire gondolok, hogy nem titkol semmit, és hogy már nem táplálja az emberek iránt azt a gyűlöletet, amit korábban, egyszerűen csak még mindig nem ért máshoz és ő is pontosan ezt mondta.

• Más részt?

• Válaszolj.

• Úgy csinálsz mintha nem ismernél már ennyire. Ilyenek születtem, ilyennek is neveltek, és ez az életem, és nem mondok le róla soha.

De azt is láttam és tudtam is, hogy még mindig nem képes kimutatni az érzéseit, a gondolatait elmondani. Így arra jutottam, hogyha valami történne vele, ami kétségek közé sodorná velünk vagy legfőképpen veled kapcsolatban, akkor nem mondaná el. Nem mondaná el, ha valami zavarná, és megint addig tartogatná magában azt az érzést, amíg újra dühvé nem formálódik és onnantól már csak valakinek rá kell segítenie egy kis erővel, hogy ellened forduljon. Tehát megpróbáltam átformálni őt. Ha rátudtam volna venni, hogy meg változzon, hogy kimondja és kimutassa, amit valójában gondol és érez, akkor talán hamarabb észre vesszük nála a változást vagy azt, ha valami problémája van.

• Most nincs erre szükség. És ne mond nekem, hogy benned csak ez a láng lobog. Igazam van, hogy nem és ezt te is tudod.

• Mit akarsz tőlem Anna?

• Azt akarom, hogy felszínre hozd belső énedet. Hogy megmutasd végre önmagadat, és ne rejtegesd tovább.

De nem, akkor ott nem mondott semmit, csak visszafeküdt aludni. De tudom, hogy átgondolta amit mondok neki, láttam a tekintetén. Reméltem, hogy megfontolja a dolgot és majd megváltozik, de nem így történt. Később mikor megsérült és Faust kivette belőle azt a lándzsát azt hittük meggyógyult, de nem így történt elhallgatta előlünk, hogy még fájdalmai vannak és rosszul létei. Tehát, megint csak ott tartottunk, ahol az elején, és nem mondta el azt ami történik vele, nem bízik meg egyikünkben sem. Ezért förmedtem úgy rá, azon az estén mikor rosszul lett és végre felébredt... (7.fejezet)

• Azt nem mondanánk. Az öcséd nem éppenséggel épeszű.

• MIII? Jun, jól vagyok, elég már. Minek fújjátok fel ennyire ezt az egészet? Idegesítő...

• Nem erőszak. Ha te továbbra is fuldokolni akarsz a te dolgod. Mindenki maga választja meg az élete folyamának sodrását.

Ideges voltam és... a lényeg hogy semmi sem változott és félek nem is fog, és talán egyszer Ren tényleg ellened fordul.

Anna befejezte magyarázatát és normális esetben ezen a hosszú monológon Yoh elaludt volna, de ez most fontosabb volt annál, hogy elhülyéskedje a dolgot, és ezt ő is tudta. Gyengéden átkarolta a lány vállát, amaz pedig fejét a fiú vállára hajtotta, a hold megvilágította az arcukat így kékes fényt vert vissza bőrük, hajuk és a fekete szemeik.

• Ha, engem kérdezel, akkor Ren nem azért nem mondta el a dolgot, mert nem bízott bennünk, hanem, mert büszke. És szokása szerint nem akarta elveszíteni a büszkeségét, ami végül is megtört kissé, mikor előttünk lett rosszul, aznap éjjel. Egyébként pedig én megbízom Renben, te is tudod. Azt hiszem, ha egyszer tényleg ellenem fordul okkal teszi majd, de ahogy már említettem, ezen addig változtatni nem tudunk amíg a pillanat el nem érkezik. Addig várnunk kell.

• Néha annyira naiv vagy Yoh, mindenkiben naivan megbízol... – és, ahogy Yoh normális esetben elaludt volna már, úgy most Anna leordította volna a fiú fejét, de csak elmosolyodott és folytatta – de ez az egyik dolog, amit annyira szeretek benned. Még akkor is, ha ez már sokszor veszélybe is sodorta az életed.

• Hé, ilyen vagyok. És ezt te is tudod és azt is, hogy erős vagyok és tudok magamra vigyázni, tehát nem kell féltened, bár tudom, erre nem kérhetlek. De én nem félek, és ahogy az egyik kedvenc mesterem mondta: “A látomások, nem azért vannak, hogy eltérítsenek az útról, ami ránk vár, hanem azért hogy segítsenek felkészülni rá.” Tehát ezt fogom tenni. Nem kerülöm el, hanem felkészülök rá, mert csak így van esélyem megváltoztatni azt, amit már egyszer a sors eldöntött. – nézett fel a fényesen világító égi teste, szemei csillogtak fényétől.

• Remélem, elég időd esz felkészülni. – hunyta le fekete szemeit és egy mélyet szippantott a kellemes éjszakai levegőből, majd egy mély sóhaj után, lassan elszenderedett.

Az óra már éjfél tájt járt, mire, Hiei végzett otthon a takarítással és végre a mosogatást is befejezte. Yaro álmosan támaszkodott meg az ajtófélfánál, mikor a lány becsukta a szekrény ajtaját, amiben a csészéket tartották.

• Végeztél? – kérdezte a fiútól vissza sem fordulva, felemelte a tányérokat és azokat is egy szekrénybe rakta egymásra.

• Igen, úgy hogy mehetsz is, és én akkor ezt befejezem.

• Már nincs is mit befejezni. – nézett rá lefáradva a lány.

• Tudom, azért mondtam. Hihihi.... – vigyorodott el, de Hiei csak sóhajtva lehajtotta a fejét. – Hé, én csak oldani akartam a hangulatot. Nem szeretem az ilyen kínos pillanatokat. – lökte el magát, majd meg állt a konyha közepén.

• Ha segíteni akarsz, dobd ki az asztalon lévő tejes üveget... Kint felejtettem. – sóhajtotta, majd lekapcsolta a mosogató felett izzó neoncsövet, így már csak a lámpisok világítottak. Yaro megfogta az üveget és a szemetes mellé lerakta a többi üveg mellé.

• Kész. – majd várakozóan meg állt a hűtő mellett.

• Mit szeretnél? – nézett rá kérdően a lány, mi előtt elindult volna a fürdő felé.

• Csak gondoltam elakarsz mondani valamit. – támaszkodott neki karbafont kézzel a hűtőnek.

• Még... illetve nem tudom. Lehet, hogy már nincs mit mondanom. És egyébként sem lenne. Már, ha a kora estére gondolsz. – nézett le maga elé a lány.

• Most engem hitegetsz vagy magadat? Először ezt döntsd el. Mert engem hiába, vak nem vagyok, és különben is hogy akarsz átvágni egy ezer éves szellemet, mond? – újra széles vigyort húzott a szájára.

• Úgy érted a szellemet, aki már újra ember? – mosolygott fel rá kedvesen.

• Nem sokáig, te is tudod. Ez csak ideiglenes, szóval ne szokjuk meg nagyon.

• Én nem is, de te már nagyon bele élted magad hihihi! Együttes, ruhák és a többi. – bökdöste oldalba a fiút. – Csajozni mikor fogsz, he?

• Nagyon vicces kislány, na mars a szobádba aludni. Holnap suli van. – intett a lépcső felé, Hiei elindult, de Yaro még folytatta. – De, ha átgondoltad, beszélhetünk róla. – vágta zsebre kezeit. A lány megállt neki háttal és úgy válaszolt.

• Most már Kujo is... itt van és, nem hittem volna, hogy BC-vel (BaCetung rövidítése) ezt tervezik. Amikor Ren nővére bejelentette, akkor értettem meg, mire is készülnek pontosan. És igaza van... az egyetlen megoldás, hogy elkerüljük a lázadásokat és a kezdődő háborút otthon. Ezért adják hozzá Chiungot Renhez. Így a dinasztiák egyesülnek bár a külön vezetők megmaradnak. Ez az egyetlen választásunk, és fél év múlva én is betöltöm a 16-ot. És akkor visszakel mennünk Kínába. – aztán hirtelen megfordult és szomorú hangja egyszeriben felderült. Hátul összekulcsolta kezeit és kedvesen rámosolygott védőjére. – Úgy, hogy már nincs sok időnk itt japánban jobb, ha belehúzunk és gyorsan végzünk.

Yaro elmerengve nézte a lányt, majd feltette a fejében már jó ideje motoszkáló kérdést.

• Mért segítesz nekem, Hiei? – állt továbbra is egyhelyben, értetlenül bámulva.

• Megígértem vagy nem? Te vagy a védőm és úgy ér, hogy kölcsönösen segítünk egymásnak, te már sokszor segítettél, most rajtam a sor. És tudod, ha már megígértem be is tartom, és nem fogom hagyni, hogy bárki is megakadályozza. Még az a fura, barna hajú fiú sem, akinek még a nevét sem tudom.

• Én sem, de erős... éreztem a kisugárzásán. És attól tartok meg fog vele gyűlni a bajom.

• Bajunk! És nem akadályozhat meg a tervben, amit ki ötöltem. – mosolyodott el határozottan.

• Rendben, ahogy gondolod, de ma is majd nem... szóval én... – nézett zavartan a lányra, majd megvakarta a tarkóját.

• Nem történt semmi bajom, és ez a lényeg. – mosolygott fel rá. – Én megbízom benned – közelebb lépett a fiúhoz, majd hirtelen átölelte a derekánál és szorosan hozzá bújt. Alig ért föl védője mellkasáig – és tudom, hogy vigyázol rám.

Yaro zavartan állt a lány előtt, kezeit kissé felemelte és csak nézte az őt ölelgető lányt. Ezer éve, ez volt az első érintés, amit egy embertől kapott. Ezer éve bármi is történt nem ölelte meg senki, nem érintette meg senki, ahogyan ő sem másokat. Pár pillanatig maga elé mereve hallgatta sámánja szavait, majd halványan elmosolyodott, és mint egy idősebb testvér a húgát szorosan átölelte és picit ringatni kezdte a lányt.

• Vigyázok rád, ígérem...

Másnap reggel Ren az iskola felé indult, amikor nem messze a kapujuktól Trayel futott össze a sarkon. Ren meg torpant, nehogy a fiúnak ütközzön a kék hajú sámánra a frász jött, így elveszítve egyensúlyát egy darabig kapálózva ügyetlenkedett a fiú előtt, majd hirtelen ikerült bal kezével megtámasztania magát a falnál.

• Tray! Mi a fenét csinálsz? - mordult rá az ifjú Tao barátjára, amaz zavartan nevetett fel.

• Hééj, Szia Ren! Csak... hát ép hozzátok indultak gondoltam megkérdem ma jössz-e a suliba.

• Amint látod. – nézett rá kifejezően.

• Jó persze, látom... akkor indulunk? – mutatott zavartan az egyik irányba, Ren csak sóhajtott egy mélyet majd elindult, Tray pedig követte.

“Beszélni kéne vele...” – harapott rá elgondolkodva a hüvelykujjára, ahogy a fekete hajú mögött sétált. Ren megállt az útkereszteződésnél a lámpa pirosan jelzett. Tray beérte és szintén megállt mellette, de nem szólt semmit. Feltűnően csendben volt.

• Mi történt? – tette fel a kérdés kissé ridegen, mintha egyáltalán nem érdekelné, közben rá nézett a fiúra.

• Mi? Hogy-hogy jaaaa nem-nem semmi sem történt. – mentegetőzött a jégsámán.

• Hmmm... – fújt ki egy rövid levegőt, majd újra előre nézett.

“Ez így nem lesz jó, tudja hogy nem mondtam igazat. Elkell neki mondanom...”

• Figyu Ren, szóval az van, hogy...

• HAHÓÓÓ!!!TRAY... REN!!! – a fiú mondandóját egyik osztálytársnőjük szakította félbe. Umi rohant át éppen feléjük az úton a két fiú zavartan nézett rá.

“Remek... hát így nem tudom elmondani....”

• Sziaa Umi! Hihi... – integetet vissza nevetve Tray.

• Szia. – köszönt a Tao fiú is.

• Sziasztok! Csak meg láttalak titeket... gondoltam mehetnénk együtt... nem? – nézett zihálva a két srácra, Ren csak vállat vont.

• Ahogy gondolod.

• Persze, a suli már úgy sincs messze! – mondta Tray zavartan. Ren furcsállóan nézett rá.

• Biztos jól vagy?

• Mi? Perszeee! –legyintett a fiú, majd fütyörészve tovább indult. Barátja csak sóhajtott és lassan megrázva a fejét követte Trayt. Umi is besorozott a két fiú mellé, így együtt mentek tovább.

Ahogy az osztályba értek, Umi rögtön legjobb barátnőjéhez rohant és azonnal a nyakába ugrott!

• HARU-CHAN!!!! – és erősen magához ölelve szinte már fojtogatta a lányt. Tray, rögtön az Hieivel közös asztalukhoz ment és lerakta a táskáját, Ren egy pillanatra elképedten nézett körbe a terembe, majd maga elé morogta.

• Ma mindenki megbuggyant. – nézet hitetlenkedve, aztán ő is a helyére ment. Egy darabig pakolta a cuccait, kifelé, aztán eszébe jutott valami.

• Tray. Mit akartál mondani az utcán? – nézett kérdően a kékhajúra, az éppen bele akart kezdeni, de Hiei ép ekkor rakta le a táskáját az övé mellé.

• Jó reggelt Tray! Szia Ren! – mosolygott a két fiúra, de aztán ő is oda ment a lányokhoz. Tray zavartan nézett a lányra pár pillanatig, integettet neki, majd épp oly zavartan Renre is rá nézett.

• Majd... később elmondom... Hehe... – nevetett, aztán kiviharzott a teremből.

• Elképesztő... – ült le a helyére az ifjú Tao, majd felkönyökölve asztalár kinézett az ablakon. Gondolatai a tegnap körül forogtak.

“Azt hittem sikerül megváltoztatnom nagyapa döntését... de ő nagyon bele éle magát ebbe az egészbe. Tetszett neki BaCetung terve...

Nagyapa nem fogja megmásítani a döntését, és bár már én vagyok a Taok vezére, a politikai utat még ő akarja egyengetni, ami érthető. Nem mintha nekem lenne rá időm, de az már elég zavaró, hogy ez a magán életembe is belefolyik. Méghozzá ekkora mértékben... nem mintha lenne más, akit... – aztán hirtelen egy hideg rázás futott végig az egész testén, ami aztán rögtön fel is forrósodott, keze amire fejét támasztotta megremegett, mikor eszébe jutott a tegnap kora este, amikor életben először meg csókolt egy lányt. – akit én... – aztán tekintete Heire vándorolt. A vöröses barna hajú, zöld szemű félvér lány épp, Haruval közösen épp egy példát magyaráztak Uminak, aki megértve a feladatot bólogatott lelkesen. Ren mindössze ennyit értett, meg a jelenetből ugyan is nem sokat, halott abból, ami körülötte folyt. Tekintetével végig mérte a lányt, aki most már szintén az iskola fukuját(egyenruháját) viselte. A bordó kabátot, fehér blúzzal és bordó barnás kendővel és bordó szoknyával. Nyakában egy arany lánc függött, ahogy előre hajolt a rajta lévő régi ábrázolású sárkány jel kibukkant a kabát mögül, ami eddig takarta. Ren elmerengve nézte a lányt, közben visszatért gondolataihoz. – Nem, nem ez hülyeség... ezen még sose gondolkodtam és nem most akarom elkezdeni. Hiei különben is félvér, és nagyapa sosem egyezne bele, és ráadásul egy másik dinasztia tagja, hülyeségeket gondolok hiszen nem is tetszik! – hunyta le a szemeit és erősen összeszorítva szemöldökét lecsukva tartotta azokat, mikor sikerült elhessegetnie a gondolatokat újra Hieire nézett, aztán egy mélyet sóhajtott. – hm... még magamnak is hazudok... – rázta a fejét közben akaratlanul is mosoly ült ki az arcára.

• Föld Hívja Rent figyelsz te rám??? – lengette meg a kezét Tray a Tao fiú előtt. Ren zavartan kapta fel a fejét és barátjára nézett.

• Mi van? – tekintette szúróssá vált, arca pedig morcos lett. – Mi van Tray?

• Épp csak azt kérdeztem ráérsz-e egy öt percre beszélni, de úgy láttam nagyon el vagy foglalva. – vigyorgott, és pimasz mosoly ült az arcán. Ren meglepetten bámult.

• Hülye vagy! Csak gondolkodtam. – nézett rá mérgesen.

• Jaj, ugyan már láttam, amit láttam. – vágódott le a fiú melletti székre – tudom, hogy tetszik neked Haru, ne is tagadd.

• Nekem NEM... Mi? Haru? – fékezte le indulatait az aranyszemű fiú. Tray szélesen vigyorgott Renre, amaz fáradtan az asztalra könyökölt.

“Hát ez tényleg totál hülye...” – könyökölt fel az asztalra, közben rázta a fejét. Miután Tray abba, hagyta a cikizést, mert rá jött, hogy semmire nem megy most vele, (valamiért Ren nem húzta fel magát kellően a dolgon) folytatta.

• Nah, szóval azt akartam mondani...

És ekkor megszólalt az óra kezdetét jelző csengő. A jégsámán csak sóhajtott.

• Felejtsd el, majd lemondom a következő szünetben.... – kelt fel a székről.

• Rendben... – aztán Ren is felkelt, hogy a kötelező tiszteletet megadva vigyáz állásban köszöntse a tanárt.

Csak, hogy Traynek a következő szünetben sem volt szerencséje, a tanár kissé elhúzta az órát, hogy emlékeztesse a társaságot, a holnapi táncórákról és, hogy némileg figyelmeztesse őket, hogy a fegyelem fontos dolog, illetve, hogy ne hozzanak szégyent a sulira a viselkedésükkel. És az azutániban sem volt szerencséje, mert akkor meg Ren ment ki és nem akart feltűnően ráakaszkodni, így nem követte.

És az azutáni szünetben sem, és az ebédszünetben sem, mert a lányokkal együtt ették meg az ebédet.

Így a következő órán úgy döntött, leírja levélben. Nem akarta részletezni a dolgot, mert Hiei mellette ült az órán, de annyit sikerült, hogy Hiei sámán és, hogy a srác, akinek megint elfelejtette a nevét (Yaro), az Hieinek a szelleme és, hogy a srácé meg a sárkány, amit láttak a kórházban. Mindezt kis jelzésekkel oldotta meg.

Hiei egy sámán a szelleme---> az a kékhajú srác a szelleme--->zöld sárkány a kórháznál. Közben kis anime figurákat rajzolt a papírra, Hieiről Yaroról és egy fura gyíkszerű sárkányt. Aztán oda rajzolt egy T betűt és önmagát is. Összehajtogatta a papírt, majd oda adta az előtte ülő srácnak és a fülébe súgta, hogy küldje előre Rennek. Útközben egyikőjük sem nyitotta ki a levelet bár hajtotta őket a kíváncsiság, hogy mi az amit nem lehet szünetben elmondani, aztán az egyik lány meg bökdöste Rent, aki épp hogy csak megfordult a lány gyorsan az ölébe dobta a levelet. Az aranyszemű fiú, óvatosan a pad alatt kinyitotta a levelet és érdeklődve próbálta értelmezni a tartalmát, mikor egyszer csak valaki ki kapta a kezéből a levelet.

• Hé!... ö... senpai(általában tanárt jelent) az csak... – de a férfi csendre intette a fiút, majd kihajtogatta a levelet és próbálta értelmezni a feliratokat és a jeleket. Sámán, sárkány, kórház. Egyikszemöldökét furcsállóan felemelte és lenézett a zavartan néző fiúra.

• Ugye, nem akarod, hogy felolvassam... – nézett rosszallóan Renre.

• Hát, nem... – fintorgott a fiú, Tray pedig homlokon csapta magát. Az osztály egy emberként halkan kuncogni kezdet.

• Horokei-kun... – nézett rá Trayre is rosszallóan a tanár. – Tao és Horokei, azonnal kimentek, büntetés. Ott a két-két vödör, teli vízzel két órára. – Tray és Ren zavartan néztek, annyira meglepte őket a tanár, hogy hirtelen mentegetőzni is elfelejtettek csak nézték, az egyébként kedves és jó kedélyű tanárt. - Indulás!!! – szólt rájuk még egyszer, mire mindketten felpattantak a székből.

• Igen, senpai. – Tray zavartan dadogta, Ren pedig kissé morcosan válaszolta kötelességtudóan, de ahogy azt kell fegyelmezetten, majd oda mentek a vödrökhöz és kimentek a teremből.

• Csönd legyen és figyeljenek. – szólt rá az osztályra a tanár, majd kidobta a levelet a szemetesbe.

Ren idegesen nézett Trayre és mérgesen rászólt.

• Hát ez igazán remek ötlet volt Tray nem várhatott volna még egy kicsit? Feltétlen muszáj volt órán levélben elküldeni.

• Jól van na egész nap próbáltam de mindig volt valami, nem az én hibám, oké?

• Hát most már van két egész órád, hogy elmond... – morogta, közben a fiúmosdóhoz értek Ren pedig idegesen kivágta az ajtót és beviharzott.

• Lehetne picit halkabban? Tőled zeng az egész folyosó. – sóhajtott a kék hajú fiú, közben elkezdték feltölteni a vödöröket vízzel.

• Képzeld nem, cseppet sem ugrana ki a nagyapám a bőréből, ha a tanár felhívná. – magyarázta mérgelődve.

• A nagyapád? De hát, ő nem Kínában van most? – nézett értetlenül a fiatal Taora, akinek csak most esett le, hogy elszólta magát. Egy pillanatra megakadt a lélegzete, de aztán folytatta.

• Nem, tegnap jöttek anyámmal meglátogatni engem és Junt. – füllentette, majd a második vödröt is megtöltötte vízzel.

• Értem. – Traynek fel sem tűnt, hogy a fiú elhallgat valamit, bár kissé furcsállotta, hogy Ren ennyire meglepődött, mikor visszakérdezett – És legalább eltudtad olvasni, amit írtam?

• Én nem, de a tanár biztosan. – nézett rá szúrósan. Tray csak sóhajtott. – Most mit vártál tele volt jelekkel meg rajzokkal... és te nem vagy egy művész Tray lásd be. – lette a másik vödröt maga mellé, majd elzárta a vizet, ahogy Tray is, aztán kimentek mosdóból vissza a folyosóra.

• Oké. Oké. – morogta az orra alatt és meg is feledkezett arról, hogy beszélni akart a fiúval és mire oda értek a terem elé csak csendben álltak mind ketten és két kezükben tartották a vödröket.

(megjegyzés: japánban, ha a diákok valami rosszat tesznek a tanárok különböző fegyelmezési módokat alkalmaznak, hogy megbüntessék őket. Leginkább közkedvelt ez a mód, amikor a diáknak meghatározott ideig az osztály előtt egyensúlyozva kell állnia egy-egy teli vödörrel a kezében. Ez, egy részt nehéz, persze már akinek, a mi esetünkben a fiúknak nem lesz vele túl sok gondja, hiszen rengeteget edzetek, másrészt pedig elég szégyen a folyósón így állni. Legfőképpen a szünetben ^_^’)

Délután az órák végeztével a kis társaság együtt indult haza. Uminak sajnos megint dolga akadt, így négyen mentek haza felé. A két lány középen ment Ren bal oldalt Hiei mellet, Tray pedig Haru másik oldalán. A fáradt csendet a jégsámán törte meg.

• Arra gondoltam szombaton kikapcsolódás képpen elugorhatnánk egy moziba vagy ilyesmi... – kezdett bele zavartan a fiú.

• Ez egy jó ötlet. – támogatta Hiei. Traynek csak ekkor ugrott be, hogy még mindig nem beszélt Rennel a dologról és az is eszébe jutott, hogy Anna óva intette őket a lánytól, de egyszerűen nem akarta elhinni, hogy gonosz, ahogy ezt előző este is mondta. Tudta, hogy veszélyes barátkoznia vele, de valahogy nem akarta, hogy egy jó barátságnak vége szakadjon. Bár fogalma sem volt róla, mit fog reagálni Ren, ha elmondja neki végre a dolgot.

• Jó, de csak délután, mert délelőtt suliban lesznek a táncpróbák, emlékeztek? – vágott közbe Haru.

• Jaj tényleg... – sóhajtott fel Tray. – Nem hagyhatnánk ki? Csak ezt az egyet... – rimánkodott a fiú.

• Tray nem volt elég a mai büntetés, szombaton is szeretnél egyet? – kérdezte mosolyogva a barna hajú lány Ren támogatóan bólogatott.

• Így van és, ha lehet arról se feledkezz meg, hogy szombat este edzés, mert Ana a múltkor nagyon berágott, mikor nem értünk haza időben. – folytatta a fiú.

• Neeeem... ezt nem hiszem el, mért kell kínozni? – hajtotta le szomorúan a fejét a fiú, majd hirtelen felkapta a fejét és Hieire nézett. – Ö... – aztán barátjára emelte a tekintetét.

“Hiei még csak meg sem lepődött? Vagy Ren ezt most mért mondta el így előtte. Áááá, lehet hogy már füllentett neki valamit a délutáni edzéseinkről...” – Ren mikor észre vette, hogy Tray őket nézi értetlenül pislogott rá.

• Mi van? – erre a többiek is a kék hajú jégsámánra néztek, de annak nem maradt ideje válaszolni.

Az orra előtt suhant el egy jégkristály inga és a falba vágódott. Épp, hogy mindegyikük megtudott torpanni, hogy ne sérüljenek meg.

• Üdvözletem! Jó, látni, hogy együtt a kis csapat. Így nem kell külön-külön időt fordítanom rátok. – kacagott fel az utca túl oldalán álló nő, majd visszarántotta az ingát a csuklójára erősített tokba.

• TiaHo! Már megint mit akarsz? – ordított át a túl oldalra Hiei, közben Tray és Ren készenlétbe helyezték a fegyvereiket a guan daot és az ikupaszit.

• A múltkori nem volt elég? – kérdezte felbátorodva Haru is.

• Ugyan lányok csak nem ti akartok velem szembe szállni? – kacagott fel ördögien.

• Majd Mi! – vágott közbe Tray, és a következő pillanatban Koryt a kis díszített fadarabkába küldte.

• Bason! – szólította Ren is védőszellemét és a guan daoba küldte, majd mindketten a lányok elé álltak harcállásban. – Most már nem olyan nagy a szád, igaz? – vigyorodott el Ren magabiztosan.

• Épp ellenkezőleg, ez mulattat igazán!

• Na ne nevetess, tudod akárhogy is számolom a mérleg a oldalunkra billen. Simán végzünk veled, ha kell.

• Hm... Csak, hogy ezúttal nem jöttem egyedül... két kedves barátnőm is elkísért erre a kis körútra. – a következő pillanatban két nő bukkant elő a semmiből a vörös hajú nő mellett. Az egyiknél egy kétkezes nagy kard volt a másik két szablyát szorongatott a kezében.

• Hát ez mind remek, de tudod mi még mindig ketten vagyunk. Ti pedig csak hárman. – válaszolta cinikusan a Tao fiú, és gúnyosan vigyorgott a két nőre.

• Elküldünk titeket hűsölni valahova az északi sarkra! – vágott bele Tray is. Közben Haru és Hiei kissé hátrébb ált, hogy a fiúk a harccal tudjanak törődni.

• Én pedig úgy gondolom, hogy a lányoknak nincs szüksége pihenésre, így is tökéletes formában vannak. – az utca végében Hao Asakura állt és kedvesen mosolygott a jelenlévőkre, de szemiben alattomos fény csillant meg.