11. Fejezet

Ren sötét szobájának francia ágy nagyságú fekvőhelyén aludt. Lakásuk a panelház sokadik emeletén volt, és ezen az estén kifejezetten csöndesnek bizonyult a város is. Némi fény szűrődött be a hatalmas nyitott ablakon, ami az utcára nézett, de a kinti zajból szinte semmi se volt hallható. Az ifjú Tao jobb oldalán feküdt, kezeit maga előtt nyugtatva kissé lelógtak az ágyról, a takaró és a párna is gyűrött volt, ahogyan a lepedő is, amin feküdt, pólóját teljesen átizzadta, és csak nyöszörgött. Aztán a következő pillanatban remegés futott rajta végig, hirtelen hanyatt fordult és bal kezét levágta maga mellé. Kiterült az ágyo.. Zilálása nem enyhült arcának ívén izzadság csordult le, minden izma megfeszült, majd könnyek gyűltek a szemébe a fájdalomtól, amit álmába érzett. A fiú tovább nyöszörgött, majd lábát is alréb húzta, aminek hatására a fölre zuhant a vékonytakaró.

Felriadt.

Ahogy felébredt azonnal felült az ágyon és elkerekedett szemekkel nézett a szemben lévő csukott két ajtós bejáratra. Még zilált pár percig, mire sikerült felfognia.

“Csak egy álom... csak egy álom volt...”

Nézett maga elé, majd meglátta a csatateret az ágyán, az összegyűrt ágyneműt és érezte, hogy rettentően fázik. Szürke pólóján lévő izzadság folt egész a hasáig leért és hátul a derekáig. Csöpögött róla a víz és még könnyezett is. Alkarjával azonnal letörölte a szemében megjelenő sós nedvességet, majd kifújt egy mély levegőt.

• Csak álmodtam... – zilálta, majd tekintetét az ablakra fordította. Úgy érezte a hidegnek azoka a nyitott ablak, így az ágyszélére csúszott, majd felkelt és csak ekkor érezte igazán, hogy mindene sajog. Egy pillanatra visszahuppant az ágyra, hogy pihenjen picit.

“Ezt nem értem. Mindenem fáj, mintha nem is álom lett volna...”

Aztán összeszedve magát felkelt az ágyról, kinyújtóztatta izmait, megropogtatta néhány csontját, és mindez most igen jól esett neki.

Elindult az ablak felé, talpa érezte a márvány padló ridegségét, és érdekes kissé cuppogós hangot adott lépteinek. Mielőtt becsukta volna az ablakot kinézett az utcára látta az elsuhanó kocsikat, néha egy-egy kamiont is vagy limuzin szerűséget, Toyota motorokat és egy néhány járókelőt is. A válla fölött maga mögé pillantva nézte az órát, ami hajnali hármat írt a pirosan világító kijelzőre. Ekkora megint meg remegett egy kisebb szellőtől, így nem várt tovább és bezárta az ablakot, majd Bason kezdte keresni érezte, hogy a szellem a házban van, de nem igazán értette mért kószál el ilyen későn. Mostanában igen furcsán viselkedett, sokszor hagyta magára csak úgy, főleg éjszakánként. Elhatározta, ha vissza jön kérdőre vonja védőjét, aztán sietősen vissza indult az ágyához, közben levette magáról a vizes pólót, és a székre dobta, majd vissza mászott az ágyra törökülésbe és helyezkedett.

Egy darabig még így ült elgondolkodva az álmon, amíg emlékezett rá, bár az is megfordul a fejében, hogy akár látomás is lehetett, aztán rászánta magát, hogy rendet rakjon fekvő helyén és visszabújjon a vékony takaró alá, amit nem terített teljesen magára, mivel most már melege volt, nem telt bele sok idő és újra elszundított.

Reggel nem az óra sípolására ébredt, hanem egy hangos nevetésre, ami az étkezőből jött. Fogalma sem volt mennyi nap telt el a kórházban töltött műtét és fél éjszaka óta. Amikor azt a furcsa kaszás fiút és azt a sámánt látták. Mindkettő elment, de a sárkányos fiú elárulta a nevét, Ren egy pillanatra elgondolkodott...

“Yaro Hiroyuki...”

Nem volt ismerős a név, és még soha nem találkozott ezzel a sráccal, még a sámán bajnokságon sem, még is valahogy ismerősnek hatott. Mikor az a fiú is angolosan távozott ők is leléptek a helyszínről, nem akarták meg várni a rendőrséget, főleg nem akartak magyarázkodnia történtekről. Aztán hazajöttek mind hárman. Még annyi derengett neki az aznap estéből, hogy megengedte Traynek, hogy itt aludjon fogalma sem volt miért, de akkor beleegyezett a jégsámán meg felhívta a többieket, hogy nincs semmi gáz már arra az esetre, ha néznék a híreket és, hogy náluk alszik. Aztán ő lefeküdt aludni, akkor már hajnalodott.

Ekkor újabb kacaj rázta meg a lakást, Ren pedig egy fintort húzott a szájára.

• Tray... – majd ledobta magáról a takarót, kipattant az ágyból és nagy hévvel megindult az étkező felé. Teljesen megfeledkezett róla, hogy éjszaka levetkőzött és egy szál rövidnadrágban robbant be a szobába. Tray és Jun meglepetten pislogtak a fiúra.
• Jó reggelt! – mosolyodott el kedvesen nővére, de Ren idegesen Trayre nézett.
• Te meg mit keresel még mindig itt? – nézett elképedve.
• Héé.. nyugi haver, nem emlékszel? Te engedted meg, hogy itt maradjak.
• Éjszakára, de nem napokra!!! – vágott vissza.
• Ren, csak egy nap telt el és különben is kell a társaság, nem? – Jun kissé kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben, Rent ilyenkor nehéz leállítani. Főleg, ha bal lábbal kell fel, ami akkor szokott előfordulni, ha idő előtt felébresztik. Mint most.
• Jó reggelt! – szólt rá mögüle egy női hang. Ren megfordult és zavartan ránézett az ajtóban ácsorgó lányra.
• Hiei? – nézett rá kérdően, amaz valami tálat tartott a kezében és közben kedvesen mosolygott rá.
• Kész a reggeli, kérsz te is? – sétált el mellette. Ren szóhoz sem bírt jutni.
• Reggeli?... D... De, de még is mit keres itt mindenki??? – háborodott fel újra.
• Hozzád jöttünk, gondoltunk meg nézzük hogy vagy. – lépett be mögötte Haru.

“Na neeeem...” – ez már sok volt a fiúnak, teljesen elképedt. Haru helyet foglalt Tray mellett, Hiei pedig letette az ételt az asztalra, majd csípőre tette a kezét és Renre emelte tekintetét.

- Ha kérsz reggelit, akkor irány átöltözni. Így mégsem ülhetsz asztalhoz, különben nem kapsz enni. Bleee... – nyújtotta ki rá a nyelvét, Ren csak ekkor vette észre, hogy egy szál rövidnadrágban áll az étkezőben a nagyközönség előtt. Arca fellángolt és cékla vörös lett, ahogy végig nézett magán. Aztán többet nem nézett rájuk, amilyen gyorsan jött abban a tempóba ki is robogott a szobából egy szó nélkül, de még halotta a többiek hangos kacaját. Keze idegesen ökölbe szorult egy pillanatra, majd és úgy kezdett kutatni egy használható egyenruha utána szekrényében.

Egy gyors tusolás után felöltötte magára a bordó iskolai egyenruhát, ami mi tagadás igen jól ált neki. A tükörben igazgatta sötét barnás nyakkendőjét, mikor Bason megjelent mögötte.

• Jól reggelt Ren-sensei. – a fiú csak tovább igazgatta a nyakkendőt. Bason újra rászólt. – Sensei?
• Hol voltál Bason? – kérdezett rá nyíltan a fiú, hangja magabiztos volt és rideg.
• Miss. Jun azt mondta, hagyjam pihenni, mert a közelségem fárasztja Mester.
• Ccc... Kifogás... – vonta meg a vállát a fiú, majd egy pillanatra meg akadta keze. Vissza gondolt rá, hogy amikor levette este a pólóját és most reggel mosakodáskor sem látszott már a heg, amit a műtét során a mellkasán vágta, még a varrat sem volt a testében.

“Ez furcsa...” – gondolkodott el megint.

• Mester ez az igazság, sosem hagynám magára, ha csak nem kéri, vagy az a gyógyulását nem szolgálja. – rimánkodott a szellem. A fiú érezte, hogy igazat mond, Ren sóhajtott egy mélyet.
• Tudom Bason... nem akartalak megbántani. – a szellem csak értetlenül pislogott, de ahogy a fiú kimondta ezeket a szavakat nyomban megkönnyebbült. – Menjünk enni.

Ren elmosolyodott egy pillanatra, mivel összegezte a történteket. Akárhogy is nézzük, most már jól van meggyógyult, és itt vannak a többiek is. Még hozzá miatta, Hiei és Tray... mindketten megmentették az életét. Megint sóhajtott egy mélyet. Jól esett neki hogy ennyire fontos nekik és, hogy ennyi mindent megtesznek érte, tényleg volt még mit tanulnia az emberi érzésekről és kapcsolatokról, de valahol a büszkeségét is bántotta a dolog. A büszkeségét, amire mindig olyan kínosan ügyelt, hogy megmaradjon. De valamit valamiért. Nem, de? Közben az ifjú Tao Bason kíséretében visszaért az étkezőbe. A többiek már elkezdték a reggelit, Ren leült az asztalfőnél. Jobbra tőle Jun ült, baloldalán pedig Tray mellette pedig Haru, Hiei szemben ült vele az asztal másik főjénél. Egy pillanatra megdermedt, miután kettétépte az evő pálcikát. ( japánban általában mindenkinek van saját pálcikája, de mindig vannak otthon, úgymond steril, tehát használatlan pálcikák, ezeket úgy faragják ki, hogy a végüket egyben hagyják, így mikor a csomagolásból kivesszük ketté kell tépni étkezés után pedig kidobandó. Ebben az esetben mindenki ilyet használ... még Tray is ^_^”) Gondolatai messze elkalandoztak egy pillanatra, egészen hazáig, Kínába.

Pár hónap múlva már a felesége fog vele szemben ülni az asztalnál. Fogalma nem volt, hogy néz ki a lány, így még el sem tudta képzelni a dolgot. Most Hiei ült vele szemben és valahogy egy forró és meleg érzés töltötte el a lelkét pillanatok erejéig, az ő arcával képzelte el hitvesét mivel más támpont nem maradt. A lány azon az estén mikor elbeszélgetett vele kórházban közelebb került hozzá. Azon az éjjelen sok hasonlóságra döbbent rá, ami összekötötte kettejüket, még így is, hogy alig ismerte ezt a lányt. Ráadásul ott volt az a titokzatos kisugárzás az-az erő, ami körülölelte a Hieit és folytonosan áradt belőle, valahogy vonzotta is őt, de fogalma nem volt róla, hogy mi is az pontosan.

“Jobban meg kell ismernem.” – határozta el magában végül a fiú valahol legbelül, talán annyira belül, hogy nem is tudott róla, majd neki fogott az evésnek.

Azon a napon négyesben mentek be a suliba, és a napnak hamar vége lett, a szokásos Tray poénok, a mindennapos Ren morgolódás, és a lányok folytonos furábbnál-furább témáinak hála. Egyetlen dolog volt, ami fontos hírnek számított aznap, méghozzá az, hogy szombat délután kezdődik az első táncpróba, mert sikerült egy remek tánctanárt találni a bécsi keringőhöz. Persze ez is az osztály lány részének ötlete volt, mert olyan szép ez az európai tánc és romantikus is. A fiúk húzták a szájukat és fennhangon tiltakoztak is, de nem volt más választásuk, mint hogy beleegyeznek, mivel az osztályfőnök is támogatta a dolgot. Címszó, milyen jó ötlet egy távoli hely régi kultúráját bemutatni, tekintve, hogy minden évben egy-egy híresebb japán színdarabot adtak általában elő az osztályok, ezért díjazta igazán az ötletet a tanár és, mert ritka is a táncbemutató.

Órák után a kisebb csapathoz Umi is csatlakozott, majd Hiei közölte, hogy fontos dolga van, ezért sajnos elkell sietnie nem ér rá délután velük uzsonnázni. A többiek megértően elengedték a lányt, aki nyomban előre is rohant. Kiérve a suli ajtaján az épületből lefele vezetőn lépcső aljában ott várt rájuk két ismerős. Tray és Ren meglepetten bámult a két fiúra.

• Yoh, Morthy! – nézett meglepve Tray.
• Hát ti? – folytatta a kérdést Ren.
• Hé-hé!! Sziasztok fiúk! Hogy vagy Ren? – mosolygott fel Yoh a lépcső aljáról, majd Morthy közelebb ment a lépcsőn ácsorgó fiúkhoz.
• Már azt hittük sosem végeztek. Sokáig voltatok ma! – mosolygott rájuk a kis növésű fiú is.
• Hát, meg esik. – vonta meg a vállát a Tao vezér. – Egyébként jól. - közben Tray zavartan a lányokra nézett.
• Ööö, Haru... Umi. Ők itt Yoh és Morthy én náluk lakok. A lányok megálltak a két számukra még ismeretlen fiú előtt is illedelmesen meghajoltak, ahogy a másik kettő is.
• Nagyon örülök a találkozásnak! – hangozott el mindannyiuk szájából ez a mondta, közben Ren már türelmetlenkedett.
• Még is mért jöttetek ide? – vonta kérdőre aranyszemű fiú a barátait.
• Hááát, Anna küldött és tudod, nagyon nem akartam ellenkezni. Szeretné, ha estére mind hazamennénk van némi mondanivalója és azt megszeretné beszélni.
• Remek, de meg mondhatod neki, hogy engem nem ugráltathat. – mordult fel Ren, majd határozottan fonta karba a kezét.
• Hééééé, Annáról beszélünk! – hívta fel a fiú figyelmét Morthy.
• Szerintem is jobb, ha nem ellenkezel, már én is többször megjártam így... – nevetett zavartan Tray.
• Hm. – az aranyszemű fiú sértődötten fordította félre fejét, ő még mindig a negyedik lépcsőfokon állt, ebből a szögből tekintete egy az utcán ácsorgó baseball sapkás fiúra siklott. Ismerős volt a póz ahogy ott állt a falnak támaszkodva, mintha már látta volna valahol, ekkor ellökte magát a ház falától ahol, eddig ácsorgott, és hosszú sötét kék haja követte mozdulatát. Ren elkerekedett szemekkel nézett rá.

“A sárkányos srác a kórházból... – nézett elképedten. – Mit keres ez itt??”

Tray épp nagy hévvel magyarázott valamit a két lánynak, majd barátjára nézett kérdőn, mikor meglátta a fiú tekintetét követte azt, és egy pillanatra ő is visszafojtotta lélegzetét. A többiek hasonló kép tettek.

• Mi az, mit néztek úgy fiúk? – kérdezett rá Haru, majd a többiek is oda néztek.

Ekkor Ren szemei még tágabbra nyíltak és fejében elkezdtek kavarogni a gondolatok.

Hiei állt meg a fiúval szemben, amaz felé fordult úgy tűnt a lányt várta. A félvér lány kedvesen mosolygott a fiúra valószínű köszönt neki, aztán mintha még mentegetőzött is volna. Yaro kissé feljebb emelte a sapkát és a lány szemeibe nézett, ő is mondott valamit, de Ren nem tudta leolvasni a szája mozgásáról. Az égre nézett, majd vissza a vörösesbarna hajú lányra, aztán zsebre vágta kezeit, Hiei felnevetett és elindultak.

• Ezt nem hiszem el... – képedt el Tray.
• Én sem. – mondta Umi. – Hieinek folyton kijutnak a jó pasik, mi mért nem ismerünk így egyet sem??? – nézett siránkozva Harura, aki csak zavartan mosolygott. Tray előző nap, mikor még Ren aludt és Hiei sem volt ott, elmesélte neki a kórházban történteket, feltételezte, hogy ez ugyan az a fiú. Viszont Yohnak és Morthynak még mindig fogalma nem volt a dolgokról, hisz a kórházi látogatás óta se Trayt, se Rent nem látták.

Ekkor Uminak megcsörrent a mobilja, amit nyomban fel is vett. Néhány szó után lerakta és sajnálkozón nézett Harura.

• Ne haragudj, de mennem kell. Anyu hívott, hogy bent kell maradnia a munkahelyén és nem tud elmenni az öcsémért. Sajnos muszáj elmennem, de ígérem bepótoljuk és én tényleg, el akartam menni veletek, de Satoért muszáj elmennem, mert még nagyon kicsi és, egyedfül, nem találna haza, de...
• Nyugodtan menj csak, nem történt semmi, majd máskor. – mosolygott kedvesen és bátorítóan a lány, amaz hálásan bólintott. (a magyarázkodást cseppet sem túloztam el, japánban fontos az illem. Ha valakinek megígérsz egy programot, amit együtt töltenétek el és lemondod, az indoknak nagyon nyomósnak kell lennie, hogy ne haragudjon meg. A bocsánatkérési rituálét pedig addig kell mondanod, amíg az le nem int, hogy elfogja és nem haragszik. Esetenként ez 5-10 percig is elhúzódhat.)
• Köszönöm szépen. Sziasztok! – a fiúk csak integettek utána és Umi már ott sem volt.
• Kit néztetek annyira. Ki volt az a srác? – kérdezte sámán barátai az alacsony termetű fiú.
• Eeez, egy hosszú story... – válaszolt Tray felocsúdva gondolataiból.
• Elmesélhetnétek, van időnk... - mosolygott fel rájuk Yoh, majd megszólalt éhez gyomra. – He-he... – vakarta meg zavartan tarkóját, Haru pedig jóízűen nevetett fel. Így tehát közös egyetértésben, elindultak a legközelebbi Mc’Donalds felé.

- Aztán felhívtalak titeket, hogy maradok. Úgy nagyjából ennyi. – zárta le a történetet Tray. Ren a jégsámán jobb oldalán ült és velük szemben foglalt helyet Yoh és Morthy, Haru pedig az asztal rövidebbik résznél foglalt helyet, háttal az utcára néző ablaknak, ami kb. csak fél méterre volt tőle.

Mindhármuk előtt tálca volt és már elfogyasztották az összes hamburgert és krumplit már csak a colát iszogatták.

• Így már értem, de mit akarhatott Hieitől az a srác? – nézett a két fiúra a barna hajú Yoh, bal kezével felkönyökölt az asztalra és azon támasztotta meg a fejét, másik kezében a colás pohár volt, amibe most beleszürcsölt a szívószálon keresztül.
• Fogalmam sincs, nem hittem volna, hogy megint felbukkan az a kölyök. – vonta meg a vállát Tray.
• Azt mondtátok Sasuke is sámán... – kezdett bele Haru.
• Hát ez nem egészen biztos, mert...
• Már, hogy ne volna az. Látta a saját védőszellemét és azért érzékelhető volt a kisugárzása is. Pont, ahogy Yaronál is... – az ifjú Tao fiú karbafont kézzel ült a jégsámán mellet, szemeit lehunyta, miközben bele vágott barátja szavába.
• Ki az a Yaro? – nézett értetlenül Tray.
• A sárkányos sámán te ütődött!!!!! – mordult rá az aranyszemű és majdnem neki esett, de Morthy közbe szólt.
• Nem gondoltatok rá, hogy esetleg Hiei is sámán? Megmagyarázná a dolgokat. – kérdezte az alig félméteres okkerszőke hajú fiú, félbe szakítva kettejük cselekmény sorozatát.
• Persze, hogy gondoltam rá. De Hiei nem látja a szellemeket, még akkor sem, ha keresztül repülnek rajta. – nézett maga mögé Basonra.
• Hát, ha Basont sem látta, akkor tényleg gáz van vele. Hi-hihi-hi... – kuncogott fel a barna hajú fiú.
• De, ha nem sámán mért van velük körbe véve? Először Sasuke, most meg Yaro? – kérdezte értetlenül Haru.
• Ki az a Sasuke? – kérdezte Yoh.
• Áh, - legyintett a jégsámán hanyagul – csak egy ötödikes csákó, aki menőnek képzeli magát.
• Azért van mire tekintettel, hogy az összes csaj folyvást rá tapad... – nézett rá fáradtan Ren.
• És, ha látja a szellemeket? – értetlenül nézett le mindenki az alacsony Morthyra. – Úgy értem, mi van, ha nem akarja látni őket és elfolytja a képességét vagy ilyesmi.
• Lehet. – válaszolta Ren. – Vagy akár az is, hogy csak meg játsza magát és direkt nem látja őket.
• Hülye vagy. – bökte oladlba Rent a Tray - Hiei nem olyan típus, ha látná a szellemeinket kétlem, hogy eltitkolná a dolgot.
• Persze, mert majd rögtön rohan és elmondja. Főleg, ha valami nyomós oka van, hogy titkolja a dolgot. Ez túl fura. Az a Yaro és a sárkánya nagyon erősek voltak, ha tetszik hanem, nem lehet véletlen, hogy Hiei ismeri. Megjegyzem, nem tudom észre vetted-e, de Hieinek is elég erős kisugárzása van ilyen téren.
• Hát ööö... – nézett zavartan maga elé Tray.
• Hagy találjam ki, egyáltalán ne figyelted, igaz? – mordult rá Ren.
• Hé, nyugi fiúk. Ren, ha igazad van és nagy erővel rendelkezik veszélyben is lehet. Tekintettel, hogy valamiért Hao már megint itt van és ő megérzi az ilyesmit. Legutóbb is arra, hajtott, hogy megszerezze magának a legerősebb sámánokat és mind maga mellé állítsa. – magyarázta a barna hajú.
• Hát, igen kissé furcsa, hogy ott van az a nő, aki Haruékra támadt – nézett a lányra a Tao fiú, aki beleegyezően bólintott – meg aztán Hao is most tűnt fel, Hieivel pedig kapcsolatban van ez a két srác. – valami nincs rendben.
• Hiei a kulcs, ha megtudjátok, hogy ő ki kirakhatjuk a kirakóst! – nézett rájuk kissé fellelkesülve Morthy, már őt is nagyon izgatta ez az újdonság.
• Kirakóst? – nézett le rá Tray értetlenül.
• Csak egy szófordulat. – magyarázta meg Morthy.
• Persze, könnyű azt mondani. Mit akarsz, álljunk oda elé és kérdezzük meg, hogy “Bocs Hiei, tudom, hogy jól próbálod titkolni, de nem vagy véletlenül sámán. Mert, ha igen tudnod kell veszélyben az életed.” – ironizált az aranyszemű.
• Tudod, hogy nem így értettem! – mordult rá az alacsony termetű fiú.
• Hm... – Ren sértődötten könyökölt fel az asztalra, majd kinézett az ablakon. Figyelve a járókelőket és az egyik pároson megakadt a tekintete, nem hitt a szemének. – Ezt nem hiszem el. – emelte fel a fejét. A többiek is kinéztek és ekkor vették csak ők is észre.

Az utca túl oldalán egy drága hotel állt. A zöld hajú lány kedvesen mosolygott vissza a neki ajtót tartó fiúra, aki követte a lányt, és az őrszellemét miután beléptek a szállóba.

• Jun és Sasuke???? – Tray is elképedve bámult ki az ablakon.
• Ki ez a lány? – nézett kérdően Haru a két fiúra.
• A nővérem. – az aranyszemű gyilkos szemekkel még mindig a hotel már csukott ajtajára nézett és kezét ökölbe szorította.
• Ő az a menő csákó, akit az elébb emlegettél Tray? – kérdezett rá Yoh is. A jégsámán csak bólintott látva Ren dühét, meg se mert szólalni.
• Mit akarhatott Juntól az a srác? – nézett értetlenül Morthy is.
• Hát jól kicsípte magát minden esetre... – célzott itt a díszruhára a kék hajú, abban a pillanatban az aranyszemű felpattant a helyéről és elindult kifelé. Tray utána kapott, ahogy Yoh is.
• Hééééé Ren, nyugi, haver, hova akarsz menni? – tartotta vissza a Tao fiút, a vállánál fogva Yoh megkerülve őket elé ált.
• Ereszetek el, oké?!!!!! – ordított rájuk Ren, mire az egész gyorsétterem rájuk nézett és a bent ülő társaságra kínos csend telepedett.
• Hé-hé nyugi Ren, ez nem old meg semmit... – próbálta nyugtatni barna hajú barátja, közben Morthy és Haru is fel keltek. – Gyere, menjünk innen. – tolta ki az Asakura fiú és meg sem ált a sarokig, majd ott lefordultak a többiek pedig követték őket. Ren tiltakozott, de Tray segítségével, ketten elhúzták az egyik mellékutcába.
• A francba is már, ereszetek el végre!!!!!!!!! – ordított rájuk megint a Tao fiú.
• Ren, kérlek ne csináld, nincs semmi értelme kiborulnod, nem tudhatjuk miért mentek be oda. – lépett oda elé Haru.
• Nem tudjuk, de én majd most kiderítem. – ökölbe szorított a kezét és mielőtt még egy lépést tehetett volna két barátja karjánál fogva újra visszahúzta.
• Ne csináld Ren, nem jó ötlet! – húzta vissza Tray.
• Mester, Mis. Jun felnőtt nő tudja mi a kötelessége és azt, hogy mi a helyes.
• Igazán? Hát most cseppet sem tűnik úgy!!!! És különben se szólj bele Bason!!! – ordított rá a szellemére, aki kissé megilletődve nézett, mind rég látták a fiút ennyire ingerültnek. Régen rengeteg düh volt a szívében, de fogalmuk nem volt róla, hogy most miért tört ez újra felszínre.

Ren még egy darabig dühödte zilálva nézett a szellemére, majd a többiekre, aztán sarkon fordult és elindult az egyik irányba, de nem a hotel felé.

• Ren! – szólt utána Tray, de Yoh a vállára tette a kezét.
• Hagyj! – szólt rá parancsolón a Tao fiú és folytatja útját.
• Bocsássatok meg. – nézett sajnálkozva a három fiatalra a Kínai szellem, majd követte mesterét. Tray meg állt és csak nézte távolodó barátjuk alakját, amíg az el nem tűnt egy másik utcában.
• Viszlát! – szólt még egyszer utánuk Haru.
• Ne aggódj, most majd haza megy és kifújja magát. Aztán, majd, ha Jun haza ér megbeszélik. – magyarázta az Asakura a jégsámánnak. Amaz bólintott.
• Asszem, ma már nálatok alszom. – sóhajtott egy mélyet Tray, majd újra a barna hajúra nézett.
• Én is azt hiszem.Hi-hiHI – nevetett fel Yoh.
• Mi van, ha összefut Haoval? – nézett egy pillanatra aggódó tekintettel, Yoh csak elmosolyodott.
• Ren tud magára vigyázni, és most már Bason is vele van, nem lesz gond. Túl sokat aggódsz Tray. – nevetett barátjára újra.
• Mi? Éééén? Nem, nem aggódom cseppet sem. – rázta a fejét a fiú és csak húzta a száját. Ezen már Haru és Morthy is felnevetett. - Hé, komolyan mondtam! – fakadt ki a kék hajú.
• Persze Tray, persze... – karolta át a nyakán a barna hajú fiú. – Gyertek... menjünk... – húzta el egy irányba barátját és a többiek is mentek velük.

Ren a szállójuk előtti parkon sétált át. Dühe már, ha lassan is, de enyhülni kezdett, gondolataiba merülve cél egyenes trappolt végig a betonon, amikor robbanást rázta meg a földet. Ren azonnal oda kapta tekintetét, mely az egyik park irányába nézett.

- Gyere Bason! – szólt a szellemére, amaz bólintott s engedelmesen követte. Ezúttal, nem mert akadékoskodni, mint a legutóbbi alkalommal, mikor Haot keresték.

Ren minden erejével szélsebesen futott a park felé. Tudni akarta a választ a dolgokra és lehet, hogy most mindenre fény derül. Érezte azt az erős kisugárzást, amit azon a hajnalon mikor az az ismeretlen, még is számára ismerős sámán fiú megjelent.

“Meg kell tudnom ki az a srác és, hogy miért ismerős ennyire.” – gondolkodott el magában, de többre nem maradt ideje mivel már is a parkhoz ért. Látott a fák között egy gomolygó füstöt, ami felfele szállt, és hatalmas fa maradványokat a park játszótér részén, ott egy alak feküdt a földön, amit a nagy portól nem tudott ki venni. Elindult futva az alak, felé, hogy megnézze mi történt vele, de útközben abban a kis erdős részben újabb robbanás történt, ami eltalálta a fiút.

- MESTER!! – ordított utána szelleme és a fiú után suhant.

Ren repült vagy húsz métert mire földet ért, majd még gurult rajta párat. A törmelékek és maradványok neki csapódtak a testének és az ifjú Tao a hasán feküdt a földön. Mire Bason oda ért a fiú feltérdelt és megpróbálta magát felnyomni a földről.

• Semmi baj Bason. – zilálta, majd a robbanás helyére nézett, ahol megint csak nem látott mást, mint rengeteg port, kidőlt fatörzseket és nagyon erős furiokut. Még zilálva nézelődött pár pillanatig, mire újra eszébe jutott a földön fekvő alak, felkelt és oda rohanva az alakhoz letérdelt mellé. A test a jobb oldalán feküdt a sok törmelék és por teljesen beterítette, Ren pedig óvatosan fordította hátára a nálánál is kisebb alakot.
• Hiei... – nézett elkerekedett szemekkel. – A lány eszméletlenül feküt a földön, feje balra csuklott, össze-vissza álló haja eltakarta az arcát, de jól kivehető volt egy vérző folt a halántéka közelében. Ezen kívül csak néhány horzsolás volt rajta, és az iskolai egyenruhát viselte még mindig.

Ren felemelve a karjaiba vette a lányt és hátát a térdével támasztotta meg, bal kezével tartotta meg a fejét a jobbal pedig óvatosan megfogta a lány vállát és megpróbálta fel rázni.

- Hiei... Hiei ébredj fel, hallasz? Hiei! – Ren szíve egyre gyorsabban vert és a gyomra hirtelen görcsbe rándult, nyelt egy mélyet, de csak a port nyelte be és köhintenie kellett tőle párat, de nem adta fel. – Hiei!! – rázta meg újra a lányt, majd jobb kezével megfogta a lány arcát és megpaskolta picit, de semmi. A lány törékeny teste ott feküdt szinte élettelenül a karjai között ő pedig félt, hogy bármit is tesz szinte, összeroppantja. Még sosem érintett így meg senkit, ilyen óvatosan és félve. Elmerengve nézte pár pillanati a lány békés arcát, majd újabb robbanást halott a háta mögül, azonnal oda kapta a fejét.

A fiú a földön féltérdre ereszkedve támaszkodott. Mindkét kezében egy-egy kard volt, de a srác hatalmas sárkány szellemét, most sehol sem látta, de a kardjai körül, fehér fénycsóvák játszottak. Ren elképedt a látványon.

“A kardjába küldte a szellemét azt a hatalmas sárkányt Ráadásul mind kettőbe... ez egy dupla médium...” – kerekedtek el aranyszemei. Ren csak Yohnál látott hasonlót és még nem találkozott senkivel, aki képes lenne ilyet használni a barátján kívül.

• Yaro... – Hiei ezt az egy nevet mondta, ami elég volt ahhoz, hogy Ren újra rá figyeljen. A vörösesbarna hajú félvér lány, még mindig eszméletlenül feküdt a karjaiban, és nem mozdult többet. A légzése fokozatosan lassulni kezdet.
• Hiei! – Ren közelebb húzta magához a lányt, a derekánál – Hiei, ébredj fel. Hallasz?? Nyisd ki a szemed!
• REN! REN VIDD INNEN HIEIT! – Yaro erősen szorította mindkét kardját, amire egy-egy inga tekeredett és minden erejével próbálta vissza tartani azokat. Ren a nála pár évvel idősebb sámánra nézett, ahogy azokkal máguskereső ingákkal küszködik, a támadóját pedig sehol nem látta, valahol mélyen a fák között lehetett, de feltételezte, hogy ugyan az a nő, akivel még anno ő Tray és Haru meg Hiei is találkozott már. – MENJ MÁÁR! – ordított rá újra a fiú.
• Mester! – szólt rá Bason is.
• Rendben. – bólintott az ifjú Tao, majd a karjai között felemelte a lányt és futva elindult a hatalmas felhőkarcoló házak közé.

Maga sem tudta, hogy miért engedelmeskedik a fiúnak. Szíve szerint maradt volna küzdeni, hogy megmutassa annak a nőnek, hogy mekkora erővel rendelkezik és, hogy végre ő döngölje a betonba ezt az ismeretlen harcost. Talán Hiei miatt, talán miatta tette azt, amit Yaro mondott, nem akarta, hogy meghaljon. Fogalma sem volt róla ki ez a lány igazából, de nem akarta, hogy baja essen. Mikor már épp eltűnt volna a házak között és lefordult volna arra a térre, ahol az ő lakásuk is van egy másik nő termet előtte.

• No csak, no csak! – vigyorodott el ördögien a hossz barna hajú.
• Mi a...! - Ren megtorpant, pár pillanatig végig mérte az előtt álló nőt, aki egy szablyát

tartott a kezében és szellemének ereje körüllengte az egész testét. A fiúnak már csak arra maradt ideje, hogy megforduljon, a nő pedig csak suhintott egyet a fegyverrel, és így támadásával telibe találta a pár méterre lévő fiút.

Ren érezte, hogy valami égető érzés a hátába mar, majd előre elvágódik a betonon. Minden erejével Hieit szorította, magához, aztán ahogy a földre kerültek, Ren gyorsan de óvatosan lefektette a lány és másik kezével a családi ereklyéhez nyúlt és azonnal felpattant a földről.

- Nem tudod, te kivel állsz szemben. – húzott Ren is széles vigyort a szájára, majd egy mozdulattal nyitotta ki a fegyvert és pillanatokon belül Basont is bele küldte. – Készülj a halálra! ARANYKARÓVIHAR TÁMADÁS!– ragadta meg a vihar szablyát a fiatal harcos, majd minden erejével a földbe vágta a fegyvert, ami behatolt a kemény betonba. A nő szemei elkerekedtek, láthatóan nem számított rá, hogy a fiú itt is képes lesz használni ezt a támadást.

A nőt körbe zárták a földből előtörő, dárdák szablyák lándzsák és bele álltak a karjába és a lábába, úgy, hogy moccanni sem tudott. A fájdalomtól keservesen felnyögött, majd teste ezen pontjaiból vér kezdett ömleni. Zihálva elkerekedett szemekkel elképedten nézett Renre. Szembogara teljesen összeszűkült a fájdalomtól és már a szeme is bele könnyezett.

Az ifjú Tao még mindig a földben tartotta a fegyvert, a beton megrepedt egy csíkban legalább egy métert ott, ahol a szablya belé hatolt. Ren elborult tekintettel nézett a nőre.

• Velem többé nem szórakoztok. – suttogta, úgy, hogy csak a nő halotta. A barna hajúnak elfehéredtek a szemei, ahogy a Tao fiú aranyszínű üveges gyilkos szemeibe nézett. Aztán Ren még beljebb nyomta a karót a betonba, aminek hatására újabb fegyverek nőttek ki a földből, átszabdalva a nő testét, akinek azonnal megtört a szellemkontrolja.

A lila hajú fiú még pár pillanatig, térdelt a földön és meredt a haldoklónőre, aztán hirtelen kihúzta a szablyát a földből és a fegyverek eltűntek, a nő teste pedig összecsuklott, majd a földre zuhant. Vére a felrepedt betonra ömlött, Ren pedig elkerekedett szemekkel nézett rá.

“Nem... Ezt nem hiszem el... megöltem...megöltem...” – nézett a nőre, közben egyre mélyebb levegőket vett és zilálni kezdett, közben szellem kontrolja automatikusan megtört.

• Mester... – nézett Bason aggódva a fiúra, aki ügyet sem vetett rá, mint aki nem is hallotta. Ren csak maga elé meredve bámult a földön fekvő nőt, még zilált párpillanatig, majd felkelt a földről. Bason csak követte tekintetével a fiút és várt. Az aranyszemű csak, eltette övébe a viharszablyát és kifejezéstelen arccal fordult meg, majd oda ment Hiei földön heverő testéhez, Ren szemében aggodalom ült, mintha a lány arca elkezdett volna kifehéredni. Letérdelt mellé és újra a karjaiba vette, majd oda fordította az arcát a szájához és meghallgatta, hogy lélegzik a még, de nem érzett semmit. Aztán a lányra nézett és figyelte a mellkasát, de az sem emelkedett.
• Én, úgy látom, gyengülnek az életjelei Mester... – mondta halkan a fiú őrszelleme.
• Nem, nem halhat meg Bason! – Ren idegességében újra zilálni kezdett és fogalma sem

volt mit tegyen, ide-oda kapta a fejét, az utcát figyelte, ahol senki nem járt, majd újra a lányra nézett, aztán a park felé, ahonnan már semmilyen zajt nem halott egy jó ideje. Aztán megint lenézet a karjaiban fekvő lányra – Hiei...ne csináld ezt... kérlek...ébredj föl... – egyre mélyebb levegőket vett, és egyre gyorsabban, meg remegett a keze, ahogy a lányt tartotta és a gyomra is egyre jobban csikart, ahogy a szíve is kalapált. Eszébe jutott, hogy egyetlen megoldás van, amit még a suliban is többször emlegettek, amikor az elsősegélyt tanulták. A kötözésen kívül azt is megmutatták, hogy ilyen esetben, a tüdőbe kell levegőt juttatni.

“Nincs más választásom... a korházba nem érnék oda időben...”

Ren nyelt egy nagyot, majd sóhajtott is egyet rá. Aztán megdöntötte picit Hiei testét, jobb kezével megfogta a lány jobb vállát így tartotta meg a testet, fejét pedig hátra hajtotta. Befogta a másik kezével a lány orrát és a szájához hajolt.

Vett egy mély levegőt és lehunyta a szemét, ekkor a gyomra valamiért még egy nagyobb görcsbe rándult és végig futott a hideg a hátán a teste pedig felforrósodott. Száját Hieiéhez érintette és lassan ütemesen belefújta a levegőt, de semmi reakció, így vett egy újabb levegőt, és megint a lány ajkaira tapadt újra életet jelentő levegőt jutatva a lány tüdejébe. Megint csak nem történt semmi, így Ren folytatta és a negyedik alkalommal, érezte, hogy Hiei teste megremeg és a mellkasa megemelkedik egy pillanatra. Ren megint fújt egy kisebb levegőt a lány szájába, aztán érezte, hogy Hiei szintén levegőt enged ki, így a másik kezét leengedte és a lány derekára tette.

Fogalma nem volt róla mit csinál, csak ösztönösen cselekedett, azt tette amire vágyott. És most ezt akarta, még közelebb húzta a lányt, aki lassan kinyitott a szemeit, amik azon nyomban elkerekedtek, amint meg pillantotta a fiút. Ren érezte, hogy Hiei testét is elönti a forróság, biztos volt benne, hogy már ébren van, de ekkor már nem volt vissza út, az életmentő lélegeztetést csókká formálta át és ezen nem akart változtatni. A lány nem viszonozta ezt az érintést, lassan és nem is egészen, de a fiú is kinyitotta aranyszemeit, a félvér lány mély fűzöld szemei fényesen csillogtak a kora esti félhomályban, csak nézték egymást hosszú örökké tartó pillanatig, aztán Hiei lehunyta a szemeit és viszonozta a csókot.

Percekkel később léptek hallatszottak a közelből.

Ren lassan elengedte Hiei ajkait, aki elvörösödve nézett fel a fiúra. Ren arcán is megjelentek a zavartság jelei, de aztán sóhajtott egy mélyet és kifújta a benne felgyűlt tomboló érzéseket és határozottan a lányra nézett.

• Jól vagy? – tette fel az első idétlen kérdést, ami eszébe jutott, de ahogy újra a lány szemeibe nézett megint kipirult az arca.
• Persze... – rebegte Hiei, és közben magát helyeslően bólogatott.
• Khm... – állt meg a sarkon Yaro, és épp rájuk nézett. Ren ahogy megpillantotta azonnal felkelt és karjaiban Hieit is felemelte. Ez utóbbit észre sem vette, ugyan is rettentő zavarban volt, fogalma nem volt róla, hogy a srác látta-e, ami történt vagy csak most ért ide.
• Ren... Öööö... Tudok menni... azt hiszem... – mondta cékla vörös fejjel a lány, aki szintén hasonló gondolatokkat kergetett a fejében.
• Mi? Ja, persze. Bocs. – aztán letette a lányt óvatosan.
• Minden rendben? – nézett fel a vörösesbarna hajú a náluk nem sokkal idősebb srácra, aki nagyjából egy és fél fejjel volt magasabb. Yaro jobb kezével a ház beton falának támaszkodott.
• Ja, mért ne lenne? Minden oké... – tekingetett félre.
• Akkor minek támasztod a falat? Yaro... – nézett rá rosszallóan.
• Most, mi van? Ő is megsérült még se szapulod! – mutatott másik kezével hanyagul a Tao fiúra.
• Hé, én teljesen jól vagyok! – mordult rá vissza, de a mozdulattól, érezte, hogy a hátán megrándul a seb, amit még az a szablya okozott. Felszisszent.
• Na, persze... – vigyorodott el amaz.
• Ren... – nézett rá aggódóan Hiei. Biztos volt benne, hogy a fiú akkor sérülhetett meg, amikor őt próbálta menteni. Legalább is neki a helyzet nagyon úgy tűnt és csak akkor vette észre a földön heverő nőt. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, ahogy a méterekre fekvő testet nézte, és a körülötte csordogáló több liter vért. Aztán újra Renre nézett. – Jobb lenne, ha kezelnénk a sebeidet. – mondta határozott és komoly hangon. – És a tieidet is. – nézett fel Yarora kissé rosszallóan.
• Jól van, jól van, csak ne nézz, így nem szeretem. – nézett félre.
• Itt lakom nem messze, ott eltudjuk látni a te sérüléseidet is. – sóhajtott Ren, majd elindult a hotel felé.
• Oké... – mondta Yaro, de nem moccant. Hiei kérdőn nézett rá. De amaz próbálta kerülni a tekintetét, így a lány megkerülte és látta a hátán lévő mély sebet a gerincén. Egy pillanatig dermedten állva nézte a sebet, aztán a Tao fiú után szólt.
• Ren... tudnál segíteni? – amaz megállt és visszanézett rájuk. Aztán ő elmosolyodott.
• Persze...

Ren és Hiei segítségével, mindhárman eljutottak a ház kapujáig, ott pedig, segítettek beszállni a liftbe. Ahol mindhárman fáradtan támasztották meg a lift belső falait.

• Csak tudnám, hogy mi a fenéért esik nehezemre a mozgás. – támaszkodott egy korlátnak a fiú.
• Mert a gerincedet találták el és valószínűleg egy olyan pontot, aminek segítségével járni tudsz. Ezért van. Legközelebb, ha kérhetlek jobban vigyázz.
• Hé, ne engem hibáztass! – mordult rá.
• Nem, akkor kit? Ryuut?(Ryu=sárkány) – lett idegesebb picit a lány is.
• Az meg ki? – nézett kérdően Ren a lányra.
• A sárkánya... – magyarázta a lány.
• Ezek szerint te látod a szellemeket? – nézett értetlenül a lányra, majd Basonra is.
• Nem, illetve, de. Csak most nem. – nézett elgondolkodva.
• Ezt, hogy érted. Te is sámán vagy igaz? – faggatta tovább a lányt. Most már minden kérdésére választakart kapni. Utálta, ha nem ért valamit, és tudni akarta az igazat, Hieiről és a fiúkról.
• Igen, sámán vagyok. – bólintott beleegyezően a lány.
• Akkor mért nem látod őket? És hol a szellemed? – kissé ideges lett, zavarta, hogy szavanként kell kihúzni belőle a válaszokat.
• Kérlek ne légy ideges. Én is kimerültem...
• Én vagyok a védője... – vágott a lány szavába Yaro.
• Te? – nézett elképedve a fiú, Bason hasonló képen. – Nem értem ez, hogyan lehetséges, hiszen élsz! Hogy irányítod így egyáltalán? – nézett újra a lányra.
• Most sehogy sem, mert van teste. Yaro szellem volt, de egy alkalommal nem olyan rég sikerült materializálni a testét, egy nagyon erős médium segítségével. És azóta ez a helyzet.
• De hát te is sámán vagy, nem?
• De. Én is az vagyok Ryuu pedig a védőm. Én pedig Hiei. Szerintem ez még követhető nem? – morogta, és néha kissé eltorzult az arca a gerincében szúró fájdalomtól.
• Minek hoztátok vissza, ha már meghalt? – Ren nem igazán értette a dolgot. És még mindent szavanként kellet belőlük kihúzni.
• Meg volt rá az okunk, oké? – mordult rá a fiú megint. Ekkor a lift ajtaja kinyílt. Ren sóhajtott egy mélyet, hogy kifújja dühét majd, oda adta Hieinek a kulcsot és rámutatott az ajtójukra.
• Ott lakunk, ez az ezüstszínű kinyitja. – magyarázta, aztán segített Yaronak, eljutni a lakásig, ami rögtön a nappalira nyitott. Ott leültették a fiút a kanapéra Ren pedig bezárta az ajtót, aztán elment kötszerekért.

Hiei leült Yaro mellé és segített neki levenni a felsőjét, ami a vértől, a sebeitől, meg az izzadságtól tapad a testéhez. Pár pillanat múlva Ren is visszajött, az asztalra tette a dobozt és kinyitotta. Kivette, amire szüksége volt és a karján lévő sérülést látta el. Hiei is kivette a számára szükséges holmikat.

• Köszönöm, hogy segítesz. – mondta kedvesen Hiei, majd Renre mosolygott, de ő csak kötözött tovább – Sajnálom, hogy nem mondtam el, hogy sámán vagyok. És hogy ő a védőm, de vannak dolgok, amik múltban történtek és óvatosnak kell lennem.
• Megértem. Elég nehéz lehet védő nélkül magadra vigyázni. – morogta az aranyszemű.
• Nem vagyok védő nélkül, Yaro vigyázz rám...
• JA, Látszik! – háborodott fel. – Meg is halhattál volna! – válaszolta fennhangon, de aztán csak zavartan elkapta a tekintetét. Yaro, feltolta magát, érezhetően ideges lett erre a kijelentésre, de Hiei gyengéden visszanyomta a kanapéra. Amaz inkább engedelmeskedett és sértődötten befordult a fal felé. Hiei elmosolyodott Ren kitörésén. Evvel is csak azt bizonyította, hogy aggódott érte. A lány megrázta a fejét és folytatta.
• Yaro vigyáz rám amennyire tőle telik, de nem lehet a nyakamon egész nap, milyen lenne, ha folyton utánam rohangálna?
• Mint Pai Long! – vonta meg a vállát Ren, aztán halványan elmosolyodott. A lány értetlenül nézett.
• Pai Long?
• Tudod az a csákó, aki a nővére után rohangál folyton. – magyarázta a hasán fekve a fiú. A lány csak felnevetett. Mindkét fiú meglepve néztek a vörösesbarna hajúra, aki alig bírta, abba hagyni a nevetést. Rennek eszébe jutott, hogy legutóbb a korházba milyen jót nevettek és megint, majdnem elkezdett kuncogni, de szerencséjére Hiei most hamarabb abba hagyta.
• Mint Pai Long! Hi-hi elképzeltelek, ahogy még a suliban az órán is ott ülsz mögöttem és merőn bámulod, amit csinálok. – kuncogott fel újra.
• Istenek... – emelete égnek tekintetét a fiú, aztán visszafeküdt az ágyra.
• És mi közötök van Sasukéhoz? – nézett rá Hieire kérdőn a fiú. A lány közben elkezdte leápolni “szelleme” sebeit.
• Sasuke gyermekkorom óta jó barátom. Még otthon Kínában ismertem meg. De aztán amikor én 12 éves voltam, ő meg 15 japánba költözött. Azt mondta sámán király akar lenni és a torna hamarosan megkezdődik. Mindenképpen itt akart lenni és nevezni akart a versenyen. Az óta nem láttam, csak most, amikor japánba költöztem én is, anyáukámhoz. De azt mondta a bajnokság félbe szakadt.
• Így van, Hao az egészet gallyra vágta. – morgott maga elé a fiú, amin Hiei megint elmosolyodott.
• Te mért nem indultál a versenyen? – nézett Hieire kérdően.
• Nekem otthon kellett maradnom apámmal. Sasuke megtehette, hogy eljön, de én nem. Tudod... az igazi nevem nem Hiei. Hiszen ez egy japán név... otthon Hyuei LiuMeingnek hívnak. – Rennek a lélegzete is elakadt.
• LiuMeing? – nézett elképedve. Ismerte ezt a nevet egy másik az övékéhez hasonlóan nagy dinasztiának a neve volt. Évszázadokkal ezelőtt a két család háborúban állt egymással, és bár ma már nincsenek területi viszályharcok mai napig nem békélt meg a két család. En nagybátyja sokat emlegette őket, és folyvást gyűlölettel beszélt róluk és azokról, amiket réges-rég tettek.
• Ezért sem mondhatta el, hogy ki is vagyok... Tudom, hogy te vagy a Taok vezére – nézett fel a fiúra – Én pedig alig egy hónapja a Liu Meingeké. És azt is, hogy a két család...
• Nem vagyunk túl jó viszonyba, ez tény. – válaszolta ridegen a fiú. Hiei szívébe mérgezett tüskeként hasított ez a hang, azok után, ami az utcán történt. Mélyet sóhajtott.
• Sajnálom, hogy csak most mondtam el. – közben végzett a fiú sebeinek ellátásával, aztán visszaadta Yaronak a pólóját, aki visszahúzta magára a kissé meggyötört ruhadarabot.
• Akkor most már, mi...
• Megyek, kezet mosom. – vágott a lány szavába Yaro, és abban a pillanatban el is tűnt a nappaliból. Hiei zavartan nézett utána, aztán mosolyogva megrázta a fejét és újra Renre nézett, aki épp befejezte a keze kötözését.
• Segítsek, leápolni a hátadon lévő sebet? – nézett a fiúra, kissé aggódva tette fel a kérdést, de meglepetésére amaz bólintott. Ren leült neki háttal az ágyra és kigombolta az egyenruháját. Hiei segített neki levenni, aztán lemosta fertőtlenítővel a sebet. Ren megremegett a lány érintésétől.
• Sajnálom, de kissé mély. Ezért csíp ennyire. – magyarázkodott Hiei.
• Semmi baj. – mondta zavartan a fiú közben az arcán némi pír jelent meg. Hiei lemosta a sebet, aztán elkezdte bekötözni Ren sebét. – Hiei...
• Hm?
• Sajnálom. – mondta halkan. A félvér lány elmosolyodott, aztán adott egy puszit a fiú arcára, amitől az a halvány pír céklavörösségbe ment át.

Bason már nehezen bírta vissza fogni magát, főleg, hogy ne tegyen egy-egy megjegyzést arra, hogy milyen aranyosak így, de türtőztette a kitöréseit, hisz már nagyon rég nem szólt semmit, legutóbb is csak a harc után.

• Kész is vagy. – mosolyogott el, majd visszapakolt a dobozba, közben Yaro is visszajött.
• Köszönöm. – nézet Hieire az ifjú Tao.
• Nincs mit, - ahogy a fiú mélyre ható, mindent folyton kutató aranysárga szemeibe nézett hirtelen elvörösödött, így elkapta a tekintetét – Azt hiszem, nekünk most már mennünk kell, de hálás vagyok, hogy segítettél. – kelt fel a lány Ren követe a mozdulatot, majd a kulcsot kezdte el keresni tekintetével.
• Semmiség. – válaszolta, majd az asztalon heverő kulcsért nyúlt, de ekkor kattant a zár és Jun nyitott be.

Meg lepődve nézett körbe, így egy darabig megtorpanva ált meg az ajtóban, félmeztelen sebesült öcsére nézett, aztán a mögötte álló lányra, majd a fiúra az ajtóban.

• Sziasztok! – lépett beljebb, majd Lee PaiLong követte és rögtön arrébb állt a falhoz fegyelmezetten.
• Szia Jun. – nézett egy pillanatra zavartan, ahogy meglátta a mögötte feltűnő férfit és még egy idősebb srácot. Jun beljebb jött, hogy belépjenek utána hárman voltak az egyik Sasuke volt, aki meglepődve nézett a vörösesbarna hajú lányra és védőjére.
• Hiei, Yaro...?
• Ö.. elnézést Uraim, - fordult a két idősebbhez Jun – nem tudtam, hogy Rennek vendégei vannak.
• Nem történt semmi, csak meglepet a látvány. – magyarázta az idősebb, már legalább 30 éves férfi. Aztán Jun az öccséhez fordult.
• Ren, ők itt BaCetung MangCe – mutatott a 30 év körüli férfia – a MangCe család feje, ők pedig Kujo és Xasube – utoljára Sasukéra mutatott – Ők a három MangCe testvér és, ha emlékszel miről beszélgettünk a múltkor, akkor tudod, hogy ők most hozzád jöttek.

“MangCe, az ő dinasztiájuk volt az egyetlen, ami kitartott mellettünk még a háborúkban is. Bennük sem bíztunk meg soha, teljesen, de ők még azokban az évszázadokban is közel álltak hozzánk. Sasuke is egy sarjuk, ő lehet a legfiatalabb, ezek szerint... Hiei ismeri pedig ő egy Liu Meng... ezt nem értem...Az ő dinasztiáik barátok lennének? Mit akar most ezzel Jun, mért hozta őket ide?”

Ren fejében pillanatok alatt leforogtak ezek a gondolatok. Jun pedig folytatta.

- Ren, ő itt Chiung, ő a MangCe család egyetlen női tagja. – lépett be egy hosszú feketehajú fekete szemű kínai lány, ünnepi öltözetben a bátyai mögül, lesütött szemekkel állt meg Jun előtt Rennel szemben a szoba közepén. – ő a menyasszonyod Ren.