10. fejezet

Tray felfele menet a lifttel megakadt két emelet között. Nem értett mi történik, még a fények is lekapcsoltak semmit sem látott. A következő pillanatban messziről egy óriási puffanást hallott a feje felől.

• Hahóóóó!!! Mi történt??? – ordibált fel Tray. – VALAKI!!!!

• Mi volt ez? - pattant föl az ágyról Jun, Lee Pai Long pedig védelmezőn szorosan mellé állt és a lány hátára tette a kezét magához húzva őt oltalmazón.

• Nem tudom Mis. Jun. De innen nem messze történt... – és zavartan az ajtóra néztek mind ketten. Jun érezte Bason jelenlétét is, mögöttük lebeghetett valahol Ren közelében.

Aztán a zaj újra rákezdett és mintha valami fém feszült volna a betonfalaknak kezdett lefele menet halkulni. Pai Long kérdően nézett a doshira, aki bólintott, majd a szellem elindult az ajtó felé. Egy hirtelen mozdulattal kinyitotta és kiugorva a folyosóra rögtön harcállásba érkezet, kezeit maga elé emelve szétterpesztett lábakkal, majd körbe nézett. Jobbról és balról is az ajtó mögé is betekintett, de sehol senki.

Ekkor egy újabb puffanás hallatszott de már halkabban. Pai Long a lift felé kapta a fejét. Onnan jött a zaj.

Tray halotta ahogy egyre közeledik valami felette éktelen zajt csapva és egyre gyorsabban. Egy felette lévő kereszt lift lehetett, ami nem le-fel hanem jobbról-balra mozog és ennek is pont felette kellett leszakadnia. Halotta ahogy a négy oldala a kisliftnek a falakat súrolja és így kicsit talán le is fékezett, de még is úgy tűnt egyre gyorsabban közeledik. A fiú sietve kijárat után kutatott, de falak vették körbe és csak felfelé volt kiút. Felnézett a lift tetejére és a rajta lévő kis ajtóra, amit kifelé lehetett nyitni.

Az északi fiú fekete szemei elkerekedtek és meredten bámult felfelé, a közeledő zajra figyelt csak és semmit sem látott a vak sötéttől. És a hang egyre zakatolóbb és vonyítóbb lett, pillanatok töredékei teltek csak el közben és Tray gondolatban már valahol otthon járt. A faluja jutott eszébe és Pillica, meg a szülei és a minikék. A rengeteg zöld lapulevél és hallotta a közeledő zajt, ami a nagyváros hangjaira emlékeztette, amikor először járt itt, amikor először találkozott Yohékkal és a Sámán Bajnokság. Ren, Jocó, Rio, Faust, Anna, Lyserg, Tamara, Sylva, és a többi barát és ellenség, Hao. Aztán az iskola Hiei és Haru, meg Umi és a lift rázuhant Trayére, ami a nyomás hatására leszakadt és elindult lefelé eszeveszett gyorsasággal.

Pai Long értetlenül nézett.

• Már nem hallom a zajt Mis. Jun. – jegyezte meg, de nem fordult hátra.

A doshi felsóhajtott, de még mindig nyugtalanította ez a mély sötétség, mintha valami hideg érzés kerítette volna a hatalmába. Valmi túl világi, félelmetes sötétséggel. Jun ledermedve állt és nézett kifelé a szobából a nyitott ajtón át. Minden bátorságát összeszedve, remegő lábakkal fordult meg és kinézett az ablakon, amin nem volt elhúzva a függöny. A szemben lévő utcán ágaskodó villanypózna tetején egy hosszú ballonkabátos fiú állt. Kaszával a kezében. Olyan kaszával, mint amiket a tarot kártyákon látott, amiket a halál hurcolt magával minden jelképen. Dermedten, elkerekedett szemekkel nézett a fiú szemébe, aki nem sokkal lehetett idősebb az öccsénél. A fiú világos lila szemei mélyen fúródtak a doshiéba, arca kifejezéstelen volt, semmilyen érzelmet nem tükrözött. Pont mint az arcnélküliek, akiknek teste lélek nélküli. De ennek volt lelke, csak már üres volt, rémisztőbb volt bárminél, amit a lány eddig látott. Egészen eddig bírta türtőztetni magát, de a rémület urrá lett rajta.

Jun felsikoltott.

Lee Pai Long riadtan fordul vissza, majd ő is megpillantotta a kaszás alakot a kinti sötétben. Látta a doshit, hogy remegve áll nem messze az ablaktól és moccani sem bír. A fiatal fiú két kezével megmarkolta két méteres fegyverét, a szellem pedig reflexszerűen cselekedett.

• Mis. Jun!!!! – ordított a lányra közben felé rohant, de a zöld hajú Tao lány nem mozdult. Pai Long egy pillanat alatt mögötte termett és meg ragadta a csuklóját. – Fussunk Mis. Jun. – a lány megragadta őrszelleme karját.

• Nem. Renért jött. Nem hagyom itt az öcsémet. – próbálta kirángatni kezét a férfi szorításából, de az erősebb volt nála.

• Mis. Jun nem maradhatunk itt. – ellenkezett továbbra is a szellem.

• NEM!PAI LONG!NEE!!! – húzta vissza a kezét. Közben Bason védelmezően a mestere felé lebegett és farkas szemet nézett a halállal, akivel már találkozott egyszer élete során, de akkor valahogy más arca volt. Bár a kínai harcost most ez érdekelte a legkevésbé.

• Mis. Jun! – a következő pillanatban megragadta a lány derekát mindkét kezével és átvetette a jobb vállán a lányt.

• PAI LONG AZONNAL TEGYÉL LE!!!! – kezdte el ököllel ütögetni őrszelleme hátát. – PAI LONG!!!!

• Sajnálom Mis. Jun. – majd megfordult és elindult kifelé. A Tao lány látta az ágyon fekvő öccsét, akinek a testét valami halvány kék derengés vette körül, és jól látható volt, hogy ez nem Bason kisugárzása. A fiú dermedten feküdt ott minden féle levegő vétel vagy mozgás nélkül. A kaszás pedig a magasba emelte fegyverét.

• REEEEEEEEEEEN!!!!! – ordított a lány, de aztán őrszelleme kifutott vele a kórteremből jobbra és lefordult az első lépcsőházba vállán a lánnyal, majd lefelé kezdett rohanni.

Egyszer csak megállt a lift valahol még a jóval a föld szintje felett. Tray karjaival betakarva fejét guggolt a lift aljában, majd mikor az megállt értetlenül nézett felfelé. Látta, hogy az első emeleti ajtó alja pont ott van, neki fejmagaságban. Abban a pillanatban felpattant és kinyitotta a lift befelé nyíló ajtaját, majd ököllel belevágott egy jó nagyot a kinti ajtóba, ami a folyosón állt az rögtön kivágódott, aztán az északi fiú felkapaszkodott. A nagy csöndben jól hallotta, hogy a lift nem bírja sokáig és nem sokára tovább csúszik, amint elszakad a következő kötél. A jégdámán minden erejét összeszedte és feltolta magát, félig már kint volt az aknából, földön lévő világos márvány csúszós volt és nem nagyon tudott megkapaszkodni semmiben, de Kory segített és próbálta kihúzni a fiút. Tray az utolsó pillanatokban rántotta ki a lábát, és a lift teljesen leszakadt.

A fém és a beton hangja elviselhetetlen zajt csapott, majd egy óriási becsapódással ért véget. A kék hajú fiú még pár pillanatig dermedten ült mély levegőket véve a riadalom hatására megnövekedett az adrenalin szintje. Kory aggódóan lebegget mellé, mire a fiú ránézett és bólintott vigyorogva.

• Jól vagyok. Menjünk! – pattant fel, majd eszeveszett gyors futásba kezdett és a legközelebbi lépcső felé vette az irányt. Útközben kikerült egy-egy sötétben bolyongó beteget vagy orvost, de egy pillanatra sem állt meg.

Ren kinyitotta szemeit és Basonre meredt kitágult pupilláival. A fény teljesen eltűnt a szeméből, a szellem pedig aggódón nézett mesterére.

• Sensei!! - lebegett közelebb a fiúhoz, majd hirtelen a kaszásra emelte a tekintetét. Még mindig ott állt fegyverét magasba emelve, lila élettelen tekintetével Rent figyelte és várta a megfelelő pillanatot. Bason elképedten nézett vissza rá, majd újra a Tao fiúra tekintett.

Ren kinyitotta a száját, amin nem jött ki hang csak mintha levegőért kapkodna egy fuldokló ember, aranyszemei kezdtek elfehéredni.

• REN!!!REEEN!!!! – hallatszott fel hirtelen Tray hangja a folyosó felőle és futásának hangja is zajt csapott.

Bason egy pillanatra az ajtóra tekintette, majd újra mesterére. Ren felső teste kezdett felemelkedni. Feje hátra csuklott és kezei is lehulltak mellette, majd az egész test a magasba emelkedett fél méterrel az ágy felé. A szellem a távolságokat méregette, az ajtó vagy négy méterre lehetett az ágytól az ablak viszont fél méterre sem volt. A rövid sötét majdnem fekete hajú fiú ne volt tőlük messze a kaszájával. Alig méterek választották el őket és egy támadással simán elérte volna őket.

• MESTER!!!!! – próbálta ő is ébresztgetni a fiút, de az lehunyta szemeit.

A fiú kezében lévő kasza fehéren felizzott, ahogy hátra lendítette.

• REN MESTEEEER!!!! – ordított most már Bason is. A következő pillanatban Tray bevetődött a szobába ellökve magát az ajtófélfától a lebegő test felé vette az irányt, közben látta a kasza éles fényét, ami már majdnem elvakította és egy fénycsóva kezdett el száguldani a szoba felé.

Jun és Pai Long látta, hogy az orvosok hordágyakat tolva maguk előtt menekülnek a korházból a sötétből a hidegből a halálból ösztönösen. Talán még ők maguk sem tudták miért, de rohantak. Amint az utcára értek a doshi lány futva balra fordult és tekintetével a fiút kereste a pózna tetején. Ahogy megpillantotta dermedten meg torpant, ahogyan szelleme is és a korház második emelete berobbant.

• REEEEEEEEEN! – fakadt ki a lány. Elkerekedett szemekkel ordított és könnyek ömlöttek a szeméből, ahogy a robbanás utáni égő kórtermet nézte. Igazából a szoba már meg sem volt az a rész úgyahogy volt, mindennel együtt kiszakadt az épületből a fentebb lévő szinteket a többi vas állványzat tartotta csak össze. – NEEEEHEEEM!!!! – a lány egész testében remegett és zokogott, majd kezeibe temette az arcát.

Pai Long tekintetével a fiút figyelte, aki csak állt a pózna tetején és figyelte az égő épületet. Az utcában így keletkezett némi fény a tűz és a kisebb robbanások hatására a szellem is többet látott. Körbe tekintett az utcán és annak közepén rengeteg törmelék között látott meg egyszilánkosra tört ablaküveget, amiknél két alak rajzolódott ki a hatalmas porba, amit a lezuhanó törmelékek kavartak és engedtek el.

Ren érezte, hogy mindene fáj a teste elenyészve hever és azt is, hogy rettentően hideg van. Vette egy mély levegőt, amitől az egész teste megremegett, aztán kezdte érzékelni a külvilágot. Mintha a tűz zaját halotta volna és fal omlást, majd szép lassan sikerült kinyitnia a szemét. Elsőnek egy kocsit látott, ami teljesen összeroncsolódott egy hatalmas beton tömegtől, ami rázuhant. Tekintetével körbe nézett és látott a földön egy csomó szilánkot meg kisebb nagyobb kőtörmelékeket és azt is érezte, hogy a tűz valahol az épületnél felül terjeng.

A hasán fekve érezte, hogy valami puhán fekszik, aztán azt hogy valami szorítja a hátát két oldalról. Kezeit magamellé húzta kínszenvedéssel, majd felnyomta magát, és négy kézlábra feltérdelt. Lepillantott, kissé megrázta fejét, hogy tisztán láthasson a kócos hajától, ami a szemébe lógott, aztán elkerekedtek a szemei.

• Tray! – Ren alig kapott levegőt hirtelen. Az északi fiú hanyatt feküdt, feje hátra csuklott kissé, szemeit pedig lehunyta. Két kezével átkarolta a fiút, de ahogy Ren feltolta magát Tray kezei a földre hullottak.

• Ren-sensei! – lebegett felé Bason.

• Jól vagyok! – hadarta a fiú miközben még mindig barátját nézte, aki megmentette az életét. Csak meredten bámult az eszméletlen fiúra, érezte, hogy nagyon gyenge, hogy mindene remeg, mert még nem épült fel a műtét után és nem tudta meddig képes tartani magát.

• Mester elkell innen mennünk a törmelékek még mindig hullanak! – magyarázta a fiúnak őrszelleme, amaz felnézett rá, most már élettelien fénylő aranyszemeivel, majd bólintott.

• Mis. Jun, oda nézzen. – mutatott Pai Long az útra, ahol a két alakot látta. Jun felkapta a fejét és próbálta kivenni a két fölön lévő alakot. Aztán már tisztán látta, ahogy az öccse épp nehézkesen próbálja feltolni agát, alatta pedig Tray fekszik és ahogy Ren négy kézlábra támaszkodik, az északi fiú kezei a földre hullanak. A zöld hajú doshinak mosolyra derült az arca.

• Él!!! Pai Long segítsünk nekik! – indult el futva a két fiú felé a lány szelleme pedig engedelmesen követte.

Ren érzékelte a feléjük közeledő alakokat, majd hitelen Junt látta maga előtt, felnézett a nővérére.

- Ren, mennünk kell, kelj fel gyorsan. – tette kezeit az öccse felkarjára. Amaz újabbat bólintott és próbált felkelni, ami elég nehézkesen ment ebben az állapotban. Közben Trayt nézte, ahogy élettelenül fekszik teste a betonon. Az ifjú Tao zilálva és remegve állt meg a két lábán, Bason mellé lebegett.

Pai Long letérdelt az északi fiú mellé, majd a karjaiba véve fel emelkedett és Jun intet egy irányba.

• Arra, ott a kocsi mögött, biztonságban leszünk. – majd a szelem futva elindult abba az irányba. Jun, Ren és Bason követték, közben próbálták kikerülni a még mindig omló beton tömböket. Berohantak egy kocsi mögé, fel a járdára, jó messze a fel robbant épülettől. Jun őrszelleme lefektette Trayt a földre óvatosan, ők pedig mellettük leguggoltak.

• Még is mi történt? – nézett zilálva nővérére a fiú.

• Amikor fent voltam nálad és a többiek elmentek, egyszer csak minden fény lekapcsolt a kórházban még az utcán is és megjelent egy alak. Egy fiú egy kaszával az egyik villanypóznán ált. – Ren értetlenül nézett nem igazán tudta elképzelni a dolgot.

• Egy kaszával egy kölyök egy villanypóznán? – kérdezett vissza. A lány bólintott.

• Ez érted jött Ren. – magyarázta Jun.

• Értem?? – nézett értetlenül, majd tekintetével az utcára és az égő épületre nézett, és akaratlanul is körül tekintett a lámpák tetején. – És még is hol van ez a kaszás? – gúnyolódva mondta ki a szavakat.

• Ren! – mordult rá a nővére.

• Sajnálom, de nem tudok, komolyan venni egy gyereket, aki kaszával rohangál a város közepén... – magyarázta.

• Ez a kölyök, majd nem megölt és lerobbantotta a kórház egy részét, Ren. Itt nem vagyunk biztonságban. El kell tűnnünk.

Ekkor Kory jelent meg Tray felett és elkezdte a fiú arcát simogatni miközben a többiek számára értelmetlenül gagyogott.

• Mi az Kory? – nézett rá értetlenül az aranyszemű, majd látta, ahogy Tray egy nagyobb levegőt vesz és lassan kinyitja a szemét.

• Felébredt. – örvendett fel Jun.

Az északi fiú nyöszörögve nyitotta ki szemeit, majd a mosolygó Koryra nézett.

• Mi történt? – tekintett fel barátjára. Ren kissé húzta a száját és rázta a fejét, de aztán elmosolyodott.

• Hosszú, majd később elmondom. – közben Tray próbált feltápászkodni és kezeivel hátul megtartotta magát.

Ekkor hirtelen két óriási fénycsóva emelkedett az utca közepén tőlük nem messze, és robbanást hallatszott. Mindannyian felkapták a fejüket és kinéztek az útra a kocsi mögül kidugva a fejüket.

A fiatal ballonkabátos fiú állt az út közepén és mellette a betonon két hosszú mély repedés, ami aztán a végén keresztezte egymást. A fiú háttal állt nekik a korház felé és jobbra nézett, így féloldalt fordulva. Valószínűleg eddig erre felé tartott, de az a valami megállította és arra kényszerítette, hogy megforduljon. Valamit merően nézett a távolban, ami ezt a hatalmas robbanást okozta.

• Ez a kaszás? – nézett fintorral az arcán az ifjú Tao.

• Hehe... jó nagy kasza... – nézte Tray a két méteres fegyvert, ami nem sokkal volt magasabb a fiúnál, aki tartotta. – Ki a fene ez?

• A kaszás. Nem látod? – intett hanyagul a srác felé Ren.

• Ő a halál mester... és nem kéne róla ilyen tiszteletlenül beszélni. – Ren csak szúrósan Basonre nézett, de aztán csak sóhajtott egyet.

“Ha ez tényleg ő... semmi értelme menekülni előle..., ezért gúnyoltam ki...” – gondolta magában az aranyszemű.

• És most? Itt fogunk kuksolni, amíg el nem tűnik? – nézett kérdően a többiekre Tray.

• Most kéne elmenni Mis. Jun. Amíg nem figyel ránk. – nézett le a doshira védőszelleme. Ren ökölbe szorította a kezét és a nála alig idősebb fiút nézte az utcán, kezében a fegyverével.

• HÉÉÉÉÉÉ TE! – hallatszott messziről egy fiú hangja, abból az irányból, ahonnan a támadás jött. Egy emberként figyeltek fel a hangra, majd próbáltak még jobban kihajolni, hogy lássák a hang tulajdonosát.

Egy közép magas, átlagos civil ruhába öltözött, hosszú sötét kékhajú fiú állt ott, két kardal a kezében, harcállásba helyezkedve. Nagyjából 17 év körüli lehetett.

• Hát ez meg ki? – nézett Tray értetlenül.

• Egy sámán. – válaszolt elképedve Ren és közben a fiú felett lebegő szellemet bámulta.

• Azta... – nézett fel a szellemre Tray is, majd Jun is követte a fiúk tekintetét.

A srác felett lebegő szellem egy óriási nagyjából harminc méter hosszú sötétzöld sárkány volt, karmazsinvörös szemekkel. Rent az otthoni hatalmas ősi kínai sárkányokra emlékeztette, amiket a mítoszokban és legendákban emlegetnek neki mindig. Elképedve bámulta a hatalmas lényt, ellenben a másik fiú, akinél a kaszaszerű fegyver volt meg sem rezzent.

• TALÁN ELŐBB BEKÉNE FEJEZNI, AMIT ELKEZDTÉL!!! – ordította a srác a felette lebegő sárkány pedig, tettre készen állt. A ballonkabátos a fiú felé fordult és egy kezébe átvette a hatalmas fegyverét, farkas szemet nézve a sámánnal.

• Ezt nem hiszem el. Itt kuksolunk tétlenül. – morgolódott Ren. Harcolni akart, megmutatni ennek a kölyöknek, hogy őt nem lehet csak olyan egyszerűen megölni és, hogy igen keményfába vágta fejszéjét, ha vele kezd ki.

• Nincs nálunk a guan dao mester. – sajnálkozott kínai őrszelleme.

• Én... – Tray feljebb húzta a ruháját és kihúzott valamit, amit az övéhez erősített. – ez a tiéd. – nyújtotta oda barátjának az összecsukott vihar szablyát, ami egy vörös selyem ronggyal volt körbe tekerve. Ren is mindig így tartotta az övében. Amaz pár pillanatig csak pislogott rá, aztán elvigyorodott. Átvette az északi fiútól a betekert fegyvert.

• Köszönöm Tray. – a hangjában őszinte hála volt, amin a jégsámán kissé meglepődött, de aztán ő is vigyorra húzta a száját.

• Talán még sem kell végig itt gubbasztanunk. – majd elővette ikupasziuját és Koryra nézett, aki egyetértően bólintott.

• Nem mehettek oda. Fogalmatok sincsen, hogy mire lehet képes ez az alak... Ren! – az ifjú Tao kitekerte a kardot és erősen megmarkolta a fegyvert, majd felkelt és lenézett a guggoló nővérére.

• Jun. Ne próbálj meg visszatartani, te is tudod, hogy nem tudsz, harcolni fogok. Én vagyok a Taok vezetője és miféle példa lenne, ha elmenekülnék bármilyen veszély elől. Ezt egy harcos sem teheti meg, nem hogy egy vezető, még akkor sem, ha a halálról van szó. – hangja határozott volt és méltóság teljes, ahogy annak egy igazi vezetőnek lennie kell. – Mehetünk Tray? – nézett barátjára a jégsámán beleegyezően bólintott.- Jun, te maradj itt Lee Pai Longgal – megvárta, amíg a lány bólint, majd a jégsámánnal kisétáltak a kocsi mögül, egyenesen az utca közepére és megálltak, a kaszás háttal volt nekik, de tudták, hogy érzékeli őket.

• NA MI LESZ! – ordított rá újra az utca másik végében álló fiú.

• Hm. – a rövid barna hajú fiú lehajtotta a fejét és halványan elvigyorodott, majd másik kezével is újra megfogta a kaszát.

Ren kinyitotta a vihar szablyát, és bele küldte Basont, Tray pedig az ikupasuba Koryt., majd mindketten harcállásba helyezkedtek.

A lila szemű mélyen a sámán fiú szemébe nézett, majd hirtelen felfénylett a fegyvere.

- Shinda... (ez nem pontos fordítás, de magyarul: halott vagy)– suttogta érzéketlen és élettelen hangon a barna hajú, majd a kaszájával a földbe csapott. Egy fehér fény csóva indult el a fiú felé ketté szelve a beton utat, minden átgázolt és kettészelt, amivel szembe találta magát. A fiú elkezdett futnia fénycsóva felé, majd mielőtt az elérte volna egy óriásit ugrott a levegőbe, kikerülve a támadást balra. Ott egy ház falának ugrott és onnan ellökve magát lefelé a kaszás felé vette az irány. Tray ledermedve állt és csak figyelte a fiú mutatványát.

De Ren nem tétlen kezdett, meg markolta a vihar szablyát és a földbe vágta, miden erejét bele adva.

• ARANYKARÓ VIHAR TÁMADÁS!!!!!!! – ordított a fiú, majd a földből mindenféle fegyver nőtt ki. Lándzsák, szablyák, kardok emelkedtek ki mind egy vonalban a ballonkabátos fiú irányába, majd egy körbe zárták őt. Aztán a kör egyre szűkült. A fiúugrásra készülődött, a felé közeledő kék hajú srác pedig, megmarkolta egyik kardját és felé hajította. A fiú megmarkolta a kaszát a földre nyomta a végét és segítségével kiugrott a körből, amit a fegyverek hoztak létre, a kard pedig elsüvített a feje mellett, beleállva egy kocsi tetejébe, aminek rögtön beindult a riasztója.

• KORY JÉGCSAPTÁMADÁS!!!!!!!! – majd Tray körül több tucat jégcsap jelent meg élükkel a kaszás fiút célba véve, majd felé száguldottak. Az összes jéggédermedt karó a betonba csapódott és a levegőn kívül semmit sem szeltek át.

• Eltűnt!! – képedt el Tray. Ren szintén értetlenül bámult.

“Hogy sikerült kijönnie a körből?”

A hosszú kékhajú fiú leérkezve a földre féltérdre ereszkedett.

• Mellé. – morogta maga elé.

• Hova a fenébe lett? – kelt fel Ren. És hol a visszahúzódó fegyverekre, hol pedig az idegen fiúra nézett. Amaz is felkelt és egy nagyobb mellékutcára nézett. Mindhárman a kórház bejárata előtt álltak és oda egy egyenes és viszonylag széles mellékutca vezetett és abba az irányba tekintett el a kékhajú sámán. Tray is követte a szemével az övét.

• Elment. – ekkor visszajött a fény az utcai lámpákba, aztán a kórházban is.

• Remek. – mormogta Ren, majd visszacsukta a szablyát. Az ismeretlen fiú is megtörte a szellemkontrolját és a sárkány egyszerűen eltűnt.

• Ren! – Jun ki jött a kocsi mögül Pai Long kíséretében, és a fiúk felé vette az irányt.

• Minden rendben. – sóhajtott egy mélyet, hogy kifújja dühét.

Az ismeretlen fiú kitartotta jobb kezét, amibe markolatánál fogva belerepült kardja, majd mindkét fegyvert visszacsúsztatta a tokjába, mint egy legtermészetesebb mozdulatot. Jun érdeklődve nézett a fiúra.

• Hálásak vagyunk, hogy segítettél...

• Jun... – nézett rá kissé rosszallóan az öccse, de a lány ezúttal leintette a fiút. Az információ most jóval fontosabb volt bármilyen büszkeségnél, az életükről volt szó.

• Elárulnád mi volt ez az egész? – nézett kérdően a fiúra, Tray és Ren csak várakozón pillantgattak egyikről a másikra. A sötétkékhajú fiú rátekerte kardjára a leszorító pántot, majd a Tao lányra nézett.

• Nincs mit. De nem mondhatok semmit, és nem is a ti dolgotok. – aztán megfordult és elindult abba az irányba, ahonnan jött.

• Még is mit képzelsz, ki vagy te? – mordult rá dühödten az aranyszemű Tao fiú, amaz meg állt és hátra pillantott.

• Abban biztos vagyok, hogy neked fogalmad sincs róla ki vagyok Tao... de nem tartozom nektek magyarázattal. – fordult feléjük féloldalt.

• Legalább a nevedet áruld el. – folytatta Jun, mint aki meg sem halotta az előbbi megjegyzést. Ren ökölbe szorított kézzel ált, majd átdöfte a fiút tekintetével, de az ügyet sem vetett rá.

• Yuki... Yaro Hiroyuki a nevem. Te pedig Jun Tao vagy és Ren... – tekintetét egyikről a másikra emelte, ahogy kimondta a neveket. – A Tao család vezére, igaz?

• Pontosan, szóval jobban teszed, hogy ha nem feleselsz, értve vagyok? – látszott rajta, hogy egyre idegesebb, valamiért felháborította a fiú viselkedése, maga sem tudta meg magyarázni miért.

• Nem hinném, hogy ilyet tettem, minden esetre nem is ált szándékomban meg sérteni sem téged sem a nővéredet. – a hangja határozott volt és nyugodt, Rent egy pillanatra meglepte a válasz. Nem számított rá, hogy van olyan ember, aki fel ismeri családját pusztán a jelükről és nem tartozik ellenségeik közé. Úgy érezte, mintha ez az ismeretlen fiú valahol kapcsolatban állna a családjával, de az nem lehetséges. Hiszen akkor neki is tudnia kéne róla. Már említették volna, ha így van. – De, ha egy mód van rá kerüljétek ezt az alakot és engem is. A saját érdeketek. – nézett mélyen Ren szemébe.

• Jogom van tudni mért akarnak megölni. – ezúttal már ő is higgadtan válaszolt, lenyugodtak a kedélyei.

• Nem akarnak és nem is fognak, ezt megígérem. Tőle nem kell tartanod.

• Mért?

• Most nincs időm, sietek. – hangja ellentmondást nem tűrő volt és Ren is jobb belátásra tért. Ezúttal nem feszegette a határokat, tudni akarta a választ és ha faggatózik lehet sosem árulják el neki az igazat.

A fiú biccentett egyet mindhármuk felé, majd futva távozott a helyszínről és ekkor a felettük lévő utolsó villanyoszlop lámpája is felkapcsolódott., a levegő pedig újra felmelegedett.