Már vagy egy hete gyalogoltunk a sivatagban, városról városra, de semmit nem találtunk. Lyzerg az ingája segítségével követte a sámánokat, de az se volt biztos, hogy jó amerre ők mennek. De nem volt más választásunk. Ryo haverja, Billy minden este sötétedés után elvitt minket a legközelebbi városba, de még csak a falu nevét se hallották az ott élők.

Egyik alkalommal egy erdőben köszöntött ránk az alkonyat. Ryo elővette a fakardját, majd létrehozta a szellemkontrolt és már hívta a sofőrbarátját, ám az nem érkezett meg abban a pillanatban. Mindenki csodálkozva nézte.

- Hova lett a haverod Ryo? – szólalt meg Len, miközben nekidőlt egy fának.

- Biztos mindjárt itt lesz, csak egy kicsit kell várni – felelte a nagyhajú sámán. Ekkor Trey és Yoh ledobta magát a földre és úgy vártak tovább. Én szintén nekiálltam támasztani azt a fát, amit Lenny is elkezdett az előbb. Ránéztem Ryora, aki nagyon küszködött, de az autó csak nem futott be. Körülbelül tíz perc után teljesen magamba meredtem és én is lecsúsztam a földre, majd a fának támaszkodva bambultam előre, de annyira, hogy teljesen elfelejtettem azt, hogy hol vagyok.

- Mia! – hallottam meg hirtelen anyu hangját.

- Tessék? – futottam oda nevetve, utánam pedig hófehér barátom, Ayahime igyekezett. A következő emeletre felérve láttam meg az előbbi hang tulajdonosát, aki most nem a szokásos kimonójában volt, hanem egy olyan kínai ruhában, amiben könnyen lehet mozogni, azaz tökéletes a harcra.

- Gyere velem, most tanítok neked valami újat – fogta meg a kezemet és levezetett az alaksorba. Nagyon ijesztő volt az a hely, minden sötét volt és az a sok zombi. Jaj, egyedül nem mertem volna ide lejönni.

- Ne félj Mia! Nem fognak bántani téged, mert hatalmad van felettük – mosolygott rám bátorítón.

- Komolyan? – néztem fel anyura kikerekedett szemekkel.

- Igen, most fogom neked megtanítani, hogy hogyan kell őket használni.

- De jó! – húzódott még nagyobb mosoly a számra.

- Na, szóval, ezek itt a talizmánok – adott anyu néhány sárga papírt a kezembe, amin piros színnel voltak kínai jelek festve. – Ezekkel tudod irányítani ezeket az élőhalottakat.

- És hogyan? – néztem értetlenül.

- Menjünk szépen sorba. Az első – mutatta – arra való, hogy ha ez van rajta, akkor te mondod meg neki, hogy mit csináljon. A következő a harcos talizmán, a többi pedig a különböző támadásoké. Na, most próbáld ki az egyiket.

- Öööö… rendben, HARCOS TALIZMÁN! – kiáltottam el magam és a szellem felé dobtam a sárga papírt, ami feltapadt a homlokára. – Támadd meg a másikat!

Őszintén szólva nem igazán bíztam bármiben is, de a zombi megmozdult és megtámadta a társát.

- Nagyon ügyes vagy. Ezt a harcmodort használja a Tao család minden női tagja. Mától te is doshi vagy.

- De én Ayahimével akarok küzdeni, úgy, mint Len Basonnel – öleltem magamhoz a fehér bundás barátomat. Erre anyu sóhajtott egyet, majd így szólt:

- Tudod mit? Kössünk alkut. Hagyom, hogy megtanuld a sámánságot, ha cserébe te is megtanulod legalább az alap doshi technikákat. Na, mit szólt?

- Rendben – fordítottam durcás fejemet anyu felé, majd elmosolyodtam.

Újabb emlékkép.

- Na, készen állsz Mia?

- Igen, ma mit fogunk tanulni anyu? – kérdeztem nevetve.

- Ma megtanuljuk a tánc alapjait, amit majd később beleépíthetsz a sámánharcba.

- De jó – nevettem fel, majd bele is kezdtünk a gyakorlásba. Anyu megmutatta a lépéseket, majd az elején együtt gyakoroltuk, miközben ő számolt. Egy kis idő után már egyedül végeztem a mozdulatokat számolásra.

Az egyik pillanatban azonban ajtónyikorgás zavarta meg az edzésünket. Abbahagytam a táncot, majd anyuval az ajtó felé néztünk. Ching nagyapa lépett be rajta, mögötte pedig Len. Oda akartam futni hozzá, de éreztem a feszültséget a levegőben, ezért inkább nem mozdultam.

- Ran, Mia készen áll a harcra? – szólalt meg nyugodt hangon a nagypapi.

- Még csak doshiként harcol jól, de úgy már egész ügyes.

- Akkor leteszteljük őket. Len! Mia most rád fogja küldeni a szellemeket, neked pedig csak annyi lesz a dolgod, hogy ne halj meg. Ne felejtsd, mit tanított En! Pusztíts, vagy elpusztulsz!

Kissé aggódva álltam Lennel szembe, majd elővettem néhány talizmánt. A zombik felsorakoztak mögöttem, majd elkiáltottam magam:

- Harcos talizmán tapadj! Támadjátok meg – utasítottam a mögöttem álló élőhalottakat. Lenny szinte azonnal támadni kezdte őket, akármennyit küldtem rá, mindegyiket sorban levágta. A végén a tíz zombiból maradt kettő. Az egyik nekirontott Tao testvéremnek, de olyan közel volt hozzám a szellem, hogy mikor a fiú levágta, a nagy lendületben megsebesítette az én oldalamat is. Hanyatt vágódtam a földön, a ruhám pedig pillanatok alatt piros lett.

- Mia – futott oda hozzám Lenny egy pillanat alatt és letérdelt mellém. – Jaj, ne haragudj, nem volt szándékos.

Ránéztem és elkezdtem sírni, miközben szorosan fogtam az oldalam. Hirtelen Len háta mögött megjelent az utolsó zombi és készült lesújtani a figyelmetlen fiúra. A következő pillanatban azonban nagyapa egy szempillantás alatt levágta a szellemet és a veszély elmúlt. Én annyira riadt voltam, hogy még sírni is elfelejtettem. A következő pillanatban Ching nagyapa adott Lennek egy hatalmas pofont, amitől a fiú rám esett, majd elkezdett kiabálni:

- Még mindig túl puhány vagy. Néhány év és újra itt lesz a sámán bajnokság. Neked kell a családunkat képviselned, de ha ilyen gyenge vagy, akkor a családunk további 500 évre szégyenben maradt. Még egyszer meg ne lássam, hogy harc közben habozol, mert nem úszod meg ennyivel.

Nagyapa ezt követően rám is vetett egy megvető pillantást, majd idegesen elhagyta a termet. Ekkor éreztem, hogy anya meleg és óvó karjai kettőnk köré fonódnak és….

- Mia? Hé, Mia?! – rázott vissza Len hangja a valóságba. Felnéztem rá, de még az előbbi emlékektől igen előre meredő volt a tekintetem, ami megriaszthatta a fiút. – Jól vagy?

- Persze, csak kicsit elbambultam – feleltem nyugtatóan.

- Mostanában néha igen furcsa vagy – ült le mellém a fiú és átkarolt.

- Csak megviselt ez a sok utazás, azt hittem ilyenkorra már rég ott leszünk.

- Meddig várunk még Billyre? Kezd sötétedni – szólalt meg fáradtan Trey is.

- Ez nonszensz, mi az? Talán félsz a sötétben? – kérdezett vissza a nagyhajú sámán.

- Te vagy az, aki mindig parázik valamin Ryo. Tudom, hogy eddig mindig számíthattál Billyre, de most úgy tűnik, hogy nem fog jönni – felelt neki a jégsámán és igaza is lett. Ryonak elfogyott a furyokuja, Billy pedig nem érkezett meg, csak besötétedett. Így már nem vártunk tovább, mindenki felállt, összeszedte magát és elindultunk. Én szorosan belekaroltam Lenbe és így sétáltunk együtt.

- Hé Ryo, most mit mondanál Billynek? – kérdezte Trey, miközben az országúton sétáltunk.

- Biztos jó oka van rá, hogy nem jött.

- Úgy érted, hogy itt hagyjon minket a semmi közepén?

- Biztos nem volt más választása.

- Jól van fiúk, keressünk egy jó helyet, ahol alhatunk – szólt közbe Yoh. – Nincs is ahhoz fogható, mikor a természet lágy ölén alhatsz. Úgy fogok aludni, mint a bunda.

Ekkor megálltunk és szerelmem az Asakura fiúra nézett, picit elmosolyodott, majd becsukta a szemét és mikor kinyitotta, felnézett az égre, végül pedig így szólt:

- Nézzétek a csillagokat, bárcsak elvezethetnének Dobie faluba.

- Hé, meséljünk rémisztő sztorikat a tábortűz körül – mondta Trey.

- Igeeen – nevettem fel, majd még szorosabban bújtam oda Lennyhez.

- Mért akarnánk rémüldözni? – tette fel a kérdést Lyserg.

- Ezzel meg mit akarsz mondani kis barátom? – nézett hátra Ryo.

- Hát… értelmetlennek tűnik a tábortűz körüli sztorizgatás.

- Hé, hallottál már arról, hogy vicc? Kicsit is elengedhetnéd magad!

Ekkor hirtelen fény jelent meg a hátunk mögül és egy autó kezdett dudálni.

- Megmenekültünk – örültem meg hirtelen.

- Na, mégiscsak befutott Ryo barátja. Már nem is reménykedtem – ölelt magához a Tao fiú, majd figyeltük, ahogy a nagyhajú sámán odafut az autóhoz, de arca hirtelen meglepett lett, ugyanis nem Billy ült benne, hanem egy öreg házaspár.

- Üdv kedves idegen! Úgy tűnik, jól jönne egy fuvar – szólalt meg kedvesen a férfi.

- Szuper, nyomás! – utasította az egész csapatot Yoh, majd mind beszálltunk a kocsiba. Mivel mi eggyel többen voltunk, mint ahány ülés volt, ezért Len felajánlotta, hogy üljek az ölébe. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem, átölelt a derekamnál és szorosan magához húzott. Egyszer csak megszólalt a kedves néni:

- Mit gondoltatok kedveskéim? Ezen a helyen nem szokás sötétedés után sétálgatni, még szerencse, hogy épp erre jártunk.

- Egy Dobie falu nevű helységbe igyekszünk – felelt neki Ryo.

- Még sosem hallottam róla. De térjetek be hozzánk vacsorára. Nagyon rég voltak utoljára vendégeink. Jól belakmározhattok nálunk és minden szerénység nélkül mondhatom, hogy a pitémről vagyok híres.

Erre Ryo nagyon belelkesült, mivel, mint kiderült, a pite a kedvenc sütije.

Egy kis autókázás után beértünk egy viszonylag elég sötét városba. Legalábbis sehol nem volt fény, bár tény, hogy már elég késő volt. Ennek ellenére, olyan volt, mint egy szellemváros, amit a nénike is megjegyzett.

Mikor az autó megállt Lenre néztem, aki kicsit elbóbiskolt. Picit megcirógattam az arcát, mire hirtelen felpattantak a szemei.

- Megérkeztünk – mosolyogtam, majd kipattantam az öléből, miközben a többiek is kiszálltak.

- Gyertek csak kedveskéim – invitált be minket az öregasszony a házba. – Menjetek csak fel nyugodtan az emeletre és pakoljatok le a vendégszobába. Meg fogjátok találni, ki van írva az ajtóra.

- Köszönjük – felelte Yoh, majd mind felmentünk. Ez egy viszonylag nagy szoba volt, benne jó pár ággyal.

- Hű mekkora… - ámuldozott Trey.

- Majd később nézelődhetsz, de most pakolj le, mert a finom illatból ítélve lassan kész a vacsora – nézett a Ryo a barátjára. Közben én is levettem a kabátomat és felakasztottam Len mellé, majd megszorítottam az övemet és a többiekre néztem.

- Gyertek gyerekek, perceken belül kész vagyunk – jött be Gus bácsi a szobába.

Amikor leértünk a nagy asztal szépen meg volt terítve. Lenny kivételével az összes fiúnak tátva maradt a szája, hiszen napok óta nem ettünk túl sokat. A tömérdek mennyiségű vacsorát pillanatok alatt elpusztítottuk. Trey persze már megint úgy viselkedett, mint egy disznó, de ezen már kezdek nem meglepődni. Vacsora után még egy picit beszélgettünk és a kedves házaspár felajánlotta, hogy maradjunk éjszakára. Lyzerg először tiltakozni akart, hogy sietős a dolgunk, de végül beleegyezett ő is. Hiszen sokkal jobb egy meleg szobában aludni, mint kint az erdőben.

Fent a szobában Ryo azonnal elment zuhanyozni, Yoh leült kényelmesen a hintaszékbe és a többiek is találtak maguknak egy helyet, ahol letelepedhettek. Én Len mellé álltam, aki átkarolt, míg vártam a soromra a fürdőnél.

- Hát elég nehezen indult, de aztán jól alakult az esténk – térdelt le a jégsámán egy kupac fával a kezében a tűz mellé. – Azt hiszem itt az ideje, hogy egy kicsit felpiszkáljuk a tüzet.

Azonban mikor a fiú tette be az egyik fát, a tűz hirtelen kicsapott és leégette Treyt. Corey azonnal megjelent és lefagyasztotta, a fiú pedig jégszobor lett.

-  Hehehe, azt hiszem, inkább a tűz piszkál meg téged Trey – nevetett fel Yoh, mire a hintaszék megmozdult és a fiú orra bukott. – Ajj, azt hiszem, más szellemek is vannak itt.

- Vagy csak te voltál nagyon ügyetlen, de így van, más szellemek is vannak itt – felelt a fiúnak Amidamaru.

Ekkor hirtelen kopogtattak a mellettünk lévő ajtón. Már indulni akartam, hogy kinyissam, de Lenny visszatartott és ő nyitotta ki, de nem nézett ki rajta, hagyta, hogy Bason menjen ki.

- Senki sincs idekint – felelte a piros szellem, ám ekkor hirtelen egy nagy fémtál a fejére esett, az pedig elterült.

- Valóban senki – mondta lehunyt szemmel a Tao fiú.

- De honnan tudtad Len? – néztem rá meglepetten.

- Csak egy megérzés.

A következő pillanatban Ryo kezdett kiabálni a fürdőből, mire Yoh és Trey benyitottak. Én csak bekukkantottam, de megláttam a nagyhajút, amint tiszta sár volt.

- Hát…. ömmm…. azt hiszem, ma kihagyom a fürdést – néztem fel szerelmemre.

- Éppen akartam javasolni.

Ekkor megint kopogtak az ajtón.

- Ki kopog állandóan? – tette fel a kérdést Lyzerg.

- Na, már megint.

- Mi folyik itt?

- Ez kézenfekvő Lyzerg.

- Mégis mi?

- Az, hogy ez a ház el van átkozva – nyitotta ki az ajtót a Tao fiú. – Gyerünk Bason.

- De én nem akarok – húzódott vissza a szellem. Azonban Len csúnya nézésére kiment és a fején landolt újra a fémedény. Most már nem bírtam ki és hangosan elnevettem magam, bár tudom a szellemnek ez fájt, még akkor is, ha csak szellem.

Ezt követően viszont már nem történt semmi furcsaság. De mindenki érezte a sok szellem jelenlétét, de nem foglalkoztunk velük. Bevetettünk hat ágyat, majd mindenki ment is aludni, nagyon fáradtak voltunk. Jó volt újra párnán feküdni és belebújni a takaróba, azonban nekem nem jött álom a szememre. Csak forgolódtam jobbra, balra, nem igazán tudtam magammal mit kezdeni. Próbáltam körbenézni a szobában, a félhomályban láttam, hogy a többiek rezzenéstelenül alszanak. Így összehúztam magam és igyekeztem elaludni. De tovább mocorogtam.

Hirtelen valaki elkapott hátulról és befogta a számat. Próbáltam sikítani, de nem sikerült, így csak vergődtem.

- Nyugi Mia, csak én vagyok – suttogta egy hang a fülembe. Várjunk csak!

- Len? – döbbentem meg.

- Én vagyok – nyomott egy puszit az arcomra.

- Mégis mit csinálsz? – néztem rá. Aranysárga szemei csak úgy villogtak a sötétben.

- Hallottam, hogy nem tudsz aludni, így gondoltam talán velem könnyebben elalszol – és ekkor vettem észre, hogy bebújt mellém az ágyba.

- De miért kellett befognod a számat? – néztem rá morcosan, de valószínűleg nem látta.

- Mert tudtam, hogy meg fogsz ijedni és sikítani akarsz.

- Na, ez kedves – vágtam be a durcit.

- Inkább aludj – utasított a fiú. – Van egy olyan érzésem, hogy holnap mozgalmas napunk lesz.

- Rendben – azzal hagytam, hogy hátulról átkaroljon, és szorosan magához húzzon. Nem is kellett sok idő, pillanatok alatt elaludtam.

Reggel még félálomban voltam, mikor éreztem, hogy valami csiklandozza az arcomat. Picit kinyitottam a szemem és Len lila hajszálait pillantottam meg. Picit mocorogtam és az arcom a mellkasába fúrtam, így a haja nem zavart. Továbbra is szorosan ölelt, mint ahogy este, de most nem hátulról, mivel álmomban megfordulhattam. Éppen vissza akartam aludni, mikor nagy huppanást éreztem.

- ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ – kiáltotta egy hang, miközben ránk ugrott. – Gyerünk turbékoló galambok, keljetek fel. Ha este tudtok hancúrozni, akkor reggel is keljetek fel időben.

Éreztem, ahogy Len szinte remeg a dühtől, ezért próbáltam elhúzódni, de már késő volt.

- Na, idefigyelj Trey! – ugrott fel a Tao fiú idegesen. – Elegem van, hogy mindig hülyét csinálsz belőlem. Jó lenne, ha végre leszállnál rólunk és nem piszkálnál. Előbb vagy utóbb csúnyán meg fogod bánni.

Majd meg se várva hónyuszi válaszát kiviharzott a szobából. Utána indultam, de még hallottam, hogy Ayahime ráfújt egyet, majd utánam jött.

Szerencsére mire eljött a reggeli ideje, arra mindketten lenyugodtak, főleg Lenny, mert elég ideges volt. De evés közben már nem piszkálták egymást. Mikor végeztünk Gus bácsi elkezdett mesélni egy kicsit a városról és arról, hogy miért néz ki így:

- Az igazság az, hogy nagyon is jó oka van annak, hogy a bányák olyan régen bezártak. De valószínűleg titeket nem érdekelnek efféle kísértethistóriák.

- Nos, tény, ami tény, a kísértet sztorik igazán csak a mi világunk – ellenkezett Trey.

- Ez tényleg így van, kérem, mesélje el nekünk – nézett rájuk Len is és kérte meg őket így udvariasan.

- Nos, - kezdett bele Melanie néni – az egész azon a napon kezdődött, mélyen a bányában, mikor egy ifjú vájár a csákányával egy mély tárnát nyitott fel véletlenül. Ami onnan kiszabadult. Hátborzongatóbb volt mindennél, amit bárki addig láthatott életében.

- Szörnyek – folytatta Gus bácsi. – Először a bányát foglalták el, majd később az egész várost. Éjszaka jöttek, és akit elkaptak, annak nyoma veszett.

- Váó – lepődött meg Yoh. – Ez iszonyatos. Próbált már valaki egyezkedni ezekkel a szörnyekkel?

- Még senki, de ha valaki megteszi, az biztosan városunk hőse lesz.

- És annyi arannyal jutalmazzuk, amennyit csak elbír.

- Mi? Amennyit csak elbír? – ugrott fel egyszerre Ryo és Trey. Nekik miért csak ez jár az eszükben?

Közben az arany hallatára megérkezett Sharona és a barátnői. Már meg se lepődök. Végül Yoh felajánlotta, hogy megnézzük ezeket a szörnyeket és megpróbálunk tenni valamit ellenük.

Felsétáltunk a bányák bejáratához és elindultunk befelé. Legnagyobb bánatomra az öt lány is velünk tartott és egész végig nyafogtak, hogy milyen büdös van. Jó elismerem nem volt rózsaillat, de azért nem volt olyan vészes. Len láthatta, mennyire idegesítenek, ezért magához húzott és így szólt:

- Ne aggódj. Ha ez az állítólagos szörny felbukkan, akkor úgyis sírva fognak innen kifutni.

- Hát akkor nagyon remélem, hogy hamar felbukkan.

Hirtelen megtorpantunk, mert az út előttünk véget ért. Csak egy tábla volt rajta, ami jobbra mutatott.

- Szörnyek erre – olvasta fel hangosan Tao szerelmem. Elindultunk abba az irányba, majd az út végén egy nagy barlang volt, ami arany színben csillogott. Mindenki döbbenten állt. Végül Sharona szólalt meg először:

- Egy nyakláncot csináltatok, és egy színarany autót is a bevásárláshoz.

- Lassan a testtel Sharona, ez nem valódi arany – állította le Yoh az ábrándozását.

- Te meg miről beszélsz?

- Nem látod, mi folyik itt? A bolondját járatták velünk.

- Ezt meg hogy érted? – döbbent le a szőke sámán. – Becsaptak?

- Gus és Melanie – kezdett bele Len. – Ők nem azok, akiknek gondoltuk őket. Sőt még csak nem is emberek. Na de, most, hogy a viccnek vége, ideje elindulni.

- Lehet, hogy maradnunk kéne – felelt neki Asakura. – Valami okuk csak volt rá, hogy ideküldtek minket. Találjuk ki, mi lehet az.

Ezt azonban Lyzerg nem díjazta, kifakadt Yohnak, hogy miért nem a sámán tornával foglalkozunk. Közben észrevettem, hogy Len igen oldalra néz.

- Mit látsz? – kérdeztem, de mér nem volt ideje válaszolni, mert megláttam, hogy a lelógó cseppkövek között valami elsuhant. Mindketten azonnal reagáltunk és támadó állást vettünk fel.

- Úgy tűnik, hogy harcolni akarnak – állt fel Trey is, és őt követték a többiek is.

- Valami közeleg – szólalt meg Bason és máris kiugrott a vízből egy csomó fehér majomszerű valami. Mindenki azonnal létrehozta a szellemkontrolját és készültünk a támadásra, ám a hónyuszi megnyugtatott, hogy ezek a teremtmények nem fognak bántani, igen játékosak. A következő pillanatban felénk dobtak valami és mi ki is tértünk, de a lányokat eltalálta.

- Sár? – néztem meglepetten.

- Addig jó, míg csak sárral dobálóznak – vigyorodott el Len. Sharona és a többiek teljesen kiakadtak és azonnal le is léptek.

- Gyerünk srácok, mutassuk meg nekik – kiáltott fel Yoh és mind megrohamoztuk a kis szörnyeket. Az egyik pont felém jött, de a guandaomra támaszkodva könnyen kitértem előle. Majd Lennel tükörképet alkotva darabokra szeltünk néhány sárgolyót és egy szörnyet.

- Heh, lehet, hogy hallották, hogy pitét akarsz – mondta Lenny Ryonak, miközben rám vigyorgott.

- Aham, és készítettek nekünk egy kis sárosat – tette hozzá Trey.

- Na, ezt az egyfajtát nem szeretem.

- Figyelj Mia! Jön még egy! – hívta fel a figyelmem a szerelmem, majd újra tükörformában egyszerre mozdultunk és levágtuk. A fiú utána rám nézett, majd közel hajolt és adott egy csókot a számra. Azonban a csók közben egy kupac sár az arcunkba repült. Mindketten döbbenten riadtunk fel. Oldalra néztünk és három szörny röhögött rajtunk.

- Hékás, kis szemetek! – dühödtem be. – Na, ezt még megkapjátok!

És nem is vártam sokat, nekirontottam a kis fehér lényeknek. Lent is nagyon dühítette az előbbi eset, így ő is csatlakozott hozzám. Még jó pár szörny megdobált minket. Az egyik pont sikerült Lennyt képen találnia, de én is kaptam bőven a hajamba. Na meg persze a ruhám is olyan volt, de az mindenkinek. Mikor az utolsót is levágtuk, akkor megjelent egy pici tündérszerű szellem és elkezdett nevetni, majd sok másik követte azt. Végül a kis szellemek nevetve kivezettek minket a bányából.

- Köszönjük fiúk és Mia – szólalt meg Melanie. – Általában mikor Gus és én játszótársakat keresünk, az emberek megijednek, és a hegyekbe menekülnek. Évek óta nem szórakoztunk ilyen jól.

- Sok száz éve már tényleg.

- Hát igazából már mi se szórakoztunk egy ideje, szóval köszönjük – feleltem nekik nevetve. – De azért muszáj volt pont a sár?

- Ne aggódj sámán hölgy, ki fog jönni a ruhátokból és a házunkban rendbe szedhetitek magatokat – felelte Melanie.

Azonban a kis vidám pillanatot megszakította Zik és a csapata. Arra utasította Yoht, hogy figyeljen a viadalra és ne velünk játszadozzon. Fenyegetésének jeléül még el is kapott pár szellemet és porrá égette őket, majd köddé vált.

Néhány óra múlva újra útra keltünk, de akkor már senki nem volt olyan jó hangulatban. Szorosan Len mellett sétáltam, kabátom kapucnijában pedig Ayahime feküdt összegömbölyödve. Az éjjel egy részét gyaloglással töltöttük, majd találtunk egy buszmegállót és oda letelepedtünk. Gondoltuk még az éjszaka folyamán megérkezik a busz, de egyszer csak reggel lett és megint elkezdett tűzni a nap. Ekkor a kabát is lekerült rólunk. Több órányi várakozás után Trey fel alá járkált és nem bírt magával:

- Gyerekek, én nem tudom, ti hogy bírjátok ezt az átkozott hőséget és hol a busz egyáltalán?

Lenny hirtelen felállt, láttam rajta, hogy már kezd elege lenni a jégsámánból.

- Már több órája itt várunk, hol van már? – pufogott tovább a kékhajú.

- Ha szabadna…. – kezdett bele a Tao fiú.

- Most mi van?

- Mondj el valamit. Látsz te itt utat vagy sztrádát, vagy akármit?

Ekkor Trey körülnézett, majd feltűnt neki, hogy a fiúnak igaza van. Végül pedig felkapta a vizet:

- De a táblán az áll, hogy buszmegálló, vagy nem igaz?

- Tehát azt várod, hogy hirtelen előbukkan egy kamion és varázslatos módon elrepít minket Dobie-villigebe?

- Igen, általában ez szokott történni a buszmegállókban Len.

- De általában egy buszmegállóba út is vezet.

- Akkor miért várunk itt?

- Mert már alig várjuk a következő briliáns tervedet – szól neki vissza ismét Len. Próbáltam hátulról lefogni, de nem igazán mentem vele sokra.

- Akkor jó, mert éppenséggel van egy.

- Na, ki vele.

- És mi lenne, ha behúznék egyet?

- Ha öt percre abba tudnám hagyni, hogy ezen nevessek, szívesen móresre tanítanálak.

- Ó, ez vicces, mert nem hiszem, hogy valaha is láttalak volna mosolyogni.

- Küzdjünk meg – ordította egyszerre a két fiú, miközben én még mindig hátulról fogtam Lennyt és igyekeztem visszahúzni.

- Elég volt! – kiáltott fel Lyzerg. – Valami közeledik.

Hirtelen elkezdett rengeni a föld és mindannyian felkiáltottunk. Én csak szorosabban kapaszkodtam Lenbe, de kész voltam a csatára. A következő pillanatban felbukkant a földből egy nagy szörnyeteg.

- Bezil a nevem – szólt meg az ismeretlen srác. – Zik egyik legjobb sámánja vagyok. Azért jöttem, hogy kicsit megtáncoltassalak titeket.

- Csak emlék vagy – rontott neki Lyzerg.

- Ez így igaz. Zik mondta, hogy talán erre talállak titeket. Ziknek nem tetszik az előmeneteled Yoh. Úgy gondolja, a barátaid visszatartanak, így eljöttem, hogy elpusztítsam őket.

- Mit képzel ez a Zik gyerek egyáltalán? – tette fel a kérdést Trey. – És miért nem tud várni a sámánviadalig, hogy megküzdjön velünk?

- Nem hozzád beszéltem, de ha ragaszkodsz hozzá, kezdhetem veled is – és le is csapott ránk azzal a nagy valamivel. Mindannyian egyszerre ugrottunk hátra, így mind ki tudtunk térni a támadás elől.

- Hé, Len – szólalt meg Yoh –, ez emlékeztet a bácsikádra.

- És ő is olyan véget fog érni – felelte neki Len. Majd Lyzerg támadni kezdett és mi is segítettünk neki, azonban a srác könnyen visszaverte a támadást. Ekkor vettük észre, hogy a nagyfickó körbevette Yoht és úgymond védeni kezdték. Értetlenül néztem Lennyre, de ő csak megvonta a vállát, hogy fogalma sincs, miről van szó.

- Miért akartok védeni engem kedves hátvédek? – kérdezte végül meg Yoh.

- Mert ez Zik kívánsága, az utódjának.

Micsoda? Utódja? De hát azt, hogy? Az oké, hogy hasonlítanak, de a személyiségük teljesen különbözik.

Ránéztem a többiekre és ők talán még döbbentebb arcot vágtak. De aztán nem csodálkozhattunk sokáig, az ellenség újra támadni kezdett. Levágtuk a karjait, de azok visszanőttek, majd újra támadott az a valami. Nagy port kavart és alig láttunk, de szerencsére nem lett baja Ryonak és Treynek. Len rám nézett és én azonnal tudtam, mit kell tennem. A nagy porban a szörny mögé mentünk és vártuk a megfelelő alkalmat.

- Talán alábecsültem az akaraterőtöket – mondta Bezil a 2 sámánnak.

- Talán túlbecsülted az ügyességedet – szólalt meg Len, majd egyszerre kiáltottuk el magunkat:

- Nagyzuhatag támadás!

Ez azonban semmit se használt, sértetlen maradt. Az a nagy szellem hirtelen Lyzerg felé indult meg és majdnem el is találta. Szerencséjére Lenny az utolsó pillanatban elkapta.

- Jobban oda kéne figyelned – rótta meg szerelmem a fiút.

- Ez téged nem zavar Len? Zik egyik utódáért küzdötök.

- Én tudom, hogy kicsoda Yoh valójában. Nem érdekel, honnan jött.

- Ez így igaz – néztem a zöldhajúra, majd újra támadni kezdtünk. A szellem azonban hirtelen erős fényt árasztott, ami teljesen elvakított minket és így egy pillanat alatt el tudott kapni. Körbenéztem és láttam, hogy a többiek is csapdába estek.

- Len – kiáltottam a fiúnak és a szabad kezem felé nyújtottam.

- Ne ordítozz kislány, mert rosszul jársz – mondta morcosan az ellenfelünk és még jobban összeszorított, mire én felordítottam.

- Hagyd békén, vagy nagyon megbánod – mordult rá Lenny, de Bezil már meg se hallotta. Amíg mi próbáltunk menekülni, Yoh kiszabadult az nagyfickó szorításából, majd levágta a szellem öt karját ezzel megmentve mindannyiunkat. Gyorsan talpra álltunk, majd egyszerre támadtuk meg Bezilt, de megint hasztalan. Ez így nem lesz jó.

- Na, most végetek van – ordította, azonban hirtelen megjelent mellette egy fehér toll és ezt követően egy fehér fény szúrta át, majd az ellenségünk a szellemével együtt egy nagy robbanás keretében eltűnt. Mikor a fény elmúlt, egy csapat fehérruhás sámánt pillantottunk meg. Egy szőke hajú, szemüveges férfi előlépett egyet és az igazságról kezdett prédikálni nekünk, majd felajánlották, hogy csatlakozzunk.

- Nincs szükségünk rátok – jelentette ki egyszerűen Yoh.

- Lehet, hogy most még nincs, de biztos, hogy lesz. Idővel lesz. Ha Zik eljön hozzád. Talán furcsa neked, hogy Zik leszármazottja vagy, most összezavarodtál, ez érthető. De tudnod kell Zik a gonoszság megtestesítője és nem fog megállni addig, amíg mindent, ami jó, el nem pusztít ebben a világban. Eddig sem adta fel és most, hogy harmadszor is visszatért, hogy megszervezze sámánseregét….

- Elég! – vágott közbe Yoh.

- Hm, értem. Még idő kell, hogy átgondold. Visszatérünk még Yoh Asakura – mondta nyugodt hangon a szőke férfi és az egész csapat kíséretében elvonultak.

- Mit képzel ez magáról? – szólalt meg Len kissé morcosan. Én csak felnéztem rá, de nem válaszoltam neki, ahogy a többiek se. Lyzerg még mormogott valamit, de aztán mind csöndben visszavonultunk a buszmegállóba. Még vagy egy órát ücsörögtünk, majd hirtelen felbukkant egy busz. Mind felszálltunk és vettünk jegyet. Megfogtam Len kezét és hátrasétáltunk a leghátsó üléshez. Beültem menetirány szerint a jobb oldalra és a Tao fiú közvetlen mellém dobta le magát. Még csatlakozott hozzánk Trey és Ryo. Azonban Yoh és Lyzerg elől ültek le, de egymáshoz képest ellentétesen. Éreztem, hogy nagyon feszült lett a levegő köztünk és ez nyugtalanított. Nekidőltem Lennynek és a fejem a vállára hajtottam. Rám nézett, majd ő az én fejemnek döntötte a sajátját.

- Ez furcsa – szólalt meg halkan Trey vagy egy órával később –, nem is tudom, kinek higgyek ezután.

- Nem vagy egyedül barátom, – felelt neki Ryo – nem vagy egyedül.

Ezt követően egyikünk se szólalt meg, engem pedig lassan elnyomott az álom. Mielőtt még elaludtam, éreztem, hogy Ayahime az ölembe kuporodik. Jobb kezemet puha bundájára tette, bal kezemmel pedig Lenét fogtam és szorítottam meg.

Mikor kinyitottam a szemem, még mindig a buszon rázkódtunk. Az ablakból láttam, hogy a nap első sugarai még csak most bukkannak fel a horizonton. Felemeltem a fejem és ekkor Len feje az én vállamra huppant, amitől a fiú fel is ébredt. Álmosan rám nézett:

- Mi történt Mia?

- Semmi, csak felébredtem. De még egy kicsit odébb van a következő város, úgyhogy tudsz aludni – feleltem neki halkan, majd nyomtam egy puszit a szájára. Ő csak elmosolyodott és visszadőlt a vállamra. Én viszont már nem aludtam vissza, inkább Ayahimét faggattam, hogy meséljen nekem arról, hogy miket csinált az anyámmal, az után, hogy befogadta, mint házi kedvencet.

A városba érve leszálltunk a buszról, mivel ez volt a végállomás, innen már ment volna vissza. Így mi átvágtunk a városon és azon az úton haladtunk tovább, ami az erdőbe vezetett minket. Időközben jött egy öreg bácsi egy kis mini traktoron és húzott maga után egy nagy utánfutót. Szerencsénkre volt olyan kedves és megengedte, hogy felszállunk, így elvisz minket egy darabig. Már jó ideje kocsikáztunk és nézelődtünk, mikor Yoh megszólalt:

- Hé, érzem, hogy van valami a hegy mögött.

És amint ezt kimondta, egy nagy vízcsóva csapott fel előttünk.

- Egy bálna – riadt meg Trey.

- Idióta – vágtam hozzá. – Itt nincs is tenger, mégis hol úszkálna?

- Az nem bálna – helyeselt Len is.

- Biztos vagy benne? – nézett a fiúra Ryo.

- Igen, biztos a híres gejzírek egyike.

A nagyhajú sámán elővett egy nagy papírt és szétnyitotta. Majd végignézte és így szólt:

- Rengeteg ilyen meleg vízforrás van és pont itt a sivatagban. Ez a fő turistalátványosság.

- Ez minket nem érint. Mi nem hol mi szórakozást kereső turisták vagyunk.

- Ugyan Len – csitította Yoh. – Laza lesz világot látni.

- Laza lenne megtalálni Dobie-villaget.

- Igazad van, de mindenkinek jól jön a kikapcsolódás.

- Jaj, Len, ne kéresd magad – öleltem át hátulról a Tao fiút és nagy kerek kérlelő szemekkel néztem rá. Ő csak rám pillantott és a szemei kerekre tágultak. Ez az, ez mindig beválik.

- Na, jó nem bánom – adta meg magát. – Csak ne nézz így.

Felkuncogtam és még szorosabban hozzábújtam. Ekkor Ryo felvetette, hogy hátha Lyzerg megint problémázik a kis kitérőn, de a fiú csak mosolyogva beleegyezett.

- Remek – csattant fel a nagyhajú sámán. – Én tudom, hogy merre kell mennünk. Láttam a pihenőparkot meg mindent a térképen.

- Ajánlom, hogy ne egy olyan uncsi vadnyugati park legyen – kötekedett tovább Lenny.

- Ez éppenséggel keletiesebb jellegű.

Beérve a faluba eléggé megdöbbentünk. Olyan volt a falu, mint otthon vagy akár Japánban, de valahogy mégse. Len azon bosszankodott, hogy ez a falu bolondot csinál a hazánkból és a kultúránkból. Azért Yohnak sikerült meggyőznie, hogy maradjunk legalább egy éjszakát az egyik hotelben. Na meg persze egy „csinos” beöltözött nő is meggyőzte Ryot.

Bent a recepciónál kértünk öt szobát. Természetesen én Lennel egy szobában alszok, de mindenki más külön akart aludni, meg persze mi is tőlük. Megkaptuk a szobakulcsokat és megbeszéltük, hogy a forró fürdőnél találkozunk.

A szobába beérve leraktuk a táskánkat, majd Lenny adott nekem egy nagyobb törölközőt. Én csak bámultam rá meglepetten és mikor látta értetlen tekintetem így szólt:

- Szerintem jobban szeretnél itt átöltözni, mint a többiek előtt.

- Azt hiszem, igazad van – mondtam kissé zavartan, majd hátat fordítottam neki és elkezdtem vetkőzni. Mikor mindent levettem gyorsan magamra csavartam a törölközőt és a szélét betűrve eligazítottam magamon. Már éppen meg akartam fordulni, mikor egy kéz ért hozzá a hátamhoz. Hirtelen összerezzentem, majd lassan megfordultam és egy aranysárga szempár fúródott a szemeimbe. Len még egy lépést tett felém, ezzel majdnem összeért a testünk, olyan közel volt.

- Gyönyörű vagy – csak ennyit mondott, majd lehajolt hozzám és megcsókolt. Átöleltem a testét és ekkor vettem észre, hogy már őrajta is törölköző van. Kezem végigsiklott izmos hátán és a derekán állt meg, ahol a fehér anyag is volt. Közben a szánk egy percre se szakadt el egymástól. Hüvelykujjam már becsúsztattam a törölköző szélébe, mikor Len elkapta a kezem és szinte a számba beszélt:

- Ne most, – suttogta – már a többiek várnak ránk.

Kinyitottam a szemem és láttam, hogy ugyanúgy el volt pirulva, mint én. Vártunk egy pár percet, majd kimentünk a fürdőrészhez. Még nem láttuk a többieket, nyilván mi voltunk az elsők. Így bemásztunk a vízbe és kerestünk egy nyugodt helyet. Len leült, majd az ölébe húzott. Szorosan egymáshoz bújtunk és újra meg akart csókolni, mikor valami, vagyis inkább valaki közbeszólt.

- És jön a bombaaaa – persze, hogy hónyuszi volt és egy nagy csobbanással landolt mellettünk. A Tao fiú szokás szerint neki akart esni, de az utolsó pillanatban sikerült visszafogni. Aztán megérkezett a másik három fiú is. Egy kis ideig csak csöndben ültünk és hagytuk, had lazuljunk el.

- Ryo – szólalt meg Lenny – az hogy itt maradjunk pihenni, ez volt az eddigi leghülyébb ötleted.

- Miért Len? – kérdezett rá az Asakura fiú – Ez majdnem olyan, mintha megköszönnéd neki.

- Aligha – nyújtózott egy nagyot az említett, majd Yohra nézett

- Hát pedig sokkal nyugodtabbnak látszol.

- És most szeretnék előállni egy igen komolya kérdéssel – szólalt meg a nagyhajú sámán.

- Mivel?

- Talán itt az ideje, hogy kis csapatunk szétváljon Dobie-village keresésére. Ha szétválunk, nagyobb területet járhatunk be. Szóval mit gondoltok skacok?

- Az csak a csapatokon múlik – szólalt meg Trey.

- Én veled leszek – néztem Lenre.

- Téged úgyse engednélek el – ölelt át Tao szerelmem.

- Jobb ötletem van – mondta Lyzerg. – Lehet, hogy fel kéne adnunk Dobie-village keresését és inkább csatlakozhatnánk a Kívülállókhoz. Gondoljátok végig srácok! Mindannyian együtt, hihetetlenül erőnk lenne, úgy értem a Kívülállókkal. Lehet, hogy elég erősek lennénk, hogy elpusztítsuk Ziket.

- Sajnálom Lyzerg, de én nem bízom a Kívülállókban – válaszolt neki Ryo.

- De Zik soha nem fogja engedni, hogy megtaláljuk Dobie-village-et. Így is úgy is meg kell vele küzdenünk, ha a viadalon akarunk maradni.

- Lyzergnek igaza van ebben, nem gondolod Yoh?

- Na de Len. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy a Kívülállókhoz akarsz csatlakozni? – csattantam fel.

- Egyetértek Miával. Tudod Lyzerg én sem kedvelem jobban Ziket, mint te, és ha megtámad minket vissza fogunk vágni, de mi nem ölünk csak úgy. És a szétválás ötlete, nos, azt hiszem, csapatként erősebbek vagyunk, idáig is egymás mellett jutottunk el és még viccesebb is volt, azt mondom együtt maradunk.

- Dobie-village vagy semmi – kiáltotta vidáman Trey.

- Fantasztikus vagy – kezdett bele megint Ryo Yoh imádatába – és remélem, hogy egy nap te is olyan bölcsen fogod kérni a tanácsomat, mint Lyzerg.

- Egek, képzeld, ha bárki Ryo tanácsát kérné – jegyezte meg Len szarkasztikusan, mire belőlem kitört a nevetés.

- Hát ő találta nekünk ezt a remek pihenőhelyet – mosolygott Yoh is.

- Hát akkor pihenjünk – feleltem neki, majd egy kis idő után mind kimentünk és belebújtunk a szállodában kapott alvó köntösökbe. Lennyvel elmentünk pár üveg tejért, majd csatlakoztunk a többiekhez egy nagyobb teremben. Yoh egy zsibbasztó székben ült, Lyzerg az ablakon nézelődött, Ryo és Trey pedig pingpongoztak. Az utóbbi két fiúhoz csatlakoztunk és őket nézve ittuk meg az összes tejet, amit hoztunk. Néhány perc után a két sámán összeveszett, mivel Trey Corey segítségével nyert. A nagyhajó zöld tanítványára hivatkozott:

- Ezt nem csinálhatod, az erődet használtad. Kérdezd meg Lyzergöt. Lyzerg? Lyzerg? Hova mehetett? Elveszett a tanítványom, nem érdemlem meg, hogy a mentora legyek.

- Lyzerg elég rossz állapotban van – csatlakozott hozzá Trey is.

- Szerintem egy kis magányra van szüksége. Hagyjuk, majd rendbe jön – javasoltam a fiúknak.

- Te, Mia, fogadjuk, hogy ezek ketten nem tudnak minket megverni? – vigyorodott el Len.

- Hogy mit mondtál? – csattant fel a jégsámán.

- Na, majd mi megmutatjuk nekik. Gyere Trey – húzta Ryo a barátját az asztal másik felébe.

- De Len, én ma már nem akartam… - kezdtem bele, de a fiú közbevágott:

- Ne a szád járjon, hanem a kezem, mert kikapunk – és közben a kezembe nyomott egy ütőt. Épp hogy megfogtam és már láttam, hogy közeledik felém a labda, az utolsó pillanatban nyúltam érte és visszaütöttem. Azonban a két srácot hamar levertük és vége is lett a játéknak.

Ryo elment még egyet fürödni, Trey és Yoh már álmosak voltak, így a saját szobájukba visszavonultak, de én még nem akartam aludni, ezért megkértem a Tao fiút, hogy edzünk egy kicsit. Visszamentünk a szobánkba, Len csak a nadrágját vette vissza, én viszont az egész harci felszerelésem, majd fegyverekkel együtt kimentünk a ház mögé. Most nem szellemekkel harcoltunk, inkább csak a kardforgatást gyakoroltuk, de azt se komolyan.

- Na, ezt védd ki, ha tudod! – néztem kihívóan, majd elrugaszkodtam a földtől.

- Mia! – jelent meg hirtelen Ayahime mögöttem.

- Mi az? Mi az? – kiáltottam, de már nem tudtam megállni, csak a guandaom dobtam el és Lenre zuhantam, lefejelve a fiút. Tao szerelmem se tudott már mit tenni, mivel ő is a szellememre figyelt. Mikor felültünk, én a fejemet fogva néztem a hátam mögé.

- Bocsi – szólalt meg a hófehér szellem. – Csak azt akartam mondani, hogy van egy szellem a szobátokban. És az ablakotok alatt várja a sámánja.

- Nézzük meg – mondtam, majd felkapva a fegyverem odamentünk. Már messziről láttuk a nőt. A szellem pont kijött a szobánkból és a sámánlány felé fordult. Ekkor Len előlépett és a hátának szegezte a guandaot. A lány megijedt és megfordult.

- Lám, lám, kik vagytok ti? – tette fel a Tao fiú a kérdést. A sámán csak dadogott ezért a szelleme szólalt meg:

- A szobaszerviz.

- Igen, igen a szobaszerviztől jöttünk.

- Hát ezt sajnálhatjátok – mosolyodott el Len. – Szörnyűek a szolgáltatások, a legeslegszörnyűbbek.  – Majd maga elé emelte a fegyverét, aminek a pengéjén megcsillant a hold.

- Á, rossz szobaszámot kaptunk – kiáltott fel a sámánlány és el is illantak.

- Hm.

Én csak néztem utánuk, majd hirtelen kitört belőlem a nevetés.

- Most meg mit nevetsz? – kérdezte miközben átkarolt.

- Annyira szánalmasak, hogy az hihetetlen. Tényleg meg akartak minket támadni?

- Úgy tűnik. Nézzük meg a többieket, náluk is biztos bepróbálkoztak.

Azzal bementünk a szobánkban, visszavettük a köntöst, majd kimentünk a folyosóra. Trey, Ryo és Yoh már ott voltak és Lyzerg ruhájánál álltak.

- A ruhái meg itt vannak – mondta a kékhajú.

- Izgulok miatta.

- Ugye nem hiszitek, hogy egy egyszerű kaméleon szellem be tudta csapni? – tette fel a kérdést Len.

- Félek, hogy igen – válaszolt neki Ryo, majd Amidamaru sietett hozzánk:

- Yoh, megvan Lyzerg.

- Nyomás – mondta az Asakura fiú és mind követtük a szellemet. Egyenesen az erdőbe vezetett minket egy kis templomhoz. Ott volt az előbbi nőszeméllyel együtt, és legnagyobb meglepetésemre ott voltak az Üdvöskék is. Sharona éppen magyarázott a zöldhajúnak:

- Csak egy víziót láttál, amit Tilda kreált Ellával, amit ellopott tőlem.

- Értem – mondta Yoh, miközben mi is odasétáltunk. – Tehát az a kaméleonszellem végig Ella volt. Örülünk, hogy egyben látunk viszont Lyzerg.

- Kösz Yoh.

- Ja és igazán kösz – szólalt meg Asakura. – Ella segítségével vége olyan lehettem, amiről mindig akartam. Anna főnöke.

Ezen mindegyikünk jót nevetett, majd a lányok beszálltak az autójukba és elmentek. Mi pedig visszamentünk a saját szobánkba, hiszen most kellett magunkat kipihenni, mert még nagy út vár ránk.