4. fejezet - Új kezdet 2. rész

Mia Tao  2014.04.20. 22:11

Len megfogta a kezem és kimentünk a lakásból, le a ház elé. Meglepetésemre az ajtó előtt egy fekete limuzin állt. Először azt hittem, hogy az egyik lakó rendelte magának, de amint Lenny az autóhoz vezetett, ezt azonnal kivertem a fejemből. Egy negyed óra autókázás után megállt az autó. Mikor kiszálltunk, ledöbbentem.

- De Len, ez Tokió legdrágább kínai étterme – hápogtam döbbenten.

- Igen tudom – nevetett fel szerelmem és átkarolta a derekamat. – De neked bármit.

- Jaj Len, ezt hogyan tudom neked meghálálni? – néztem rá, miközben odabújtam.

- Nem kell meghálálni. Csak maradj mindig velem – mosolyodott el és látni lehetett a szemén, hogy csak úgy csillog a boldogságtól. Ilyet eddig még sose láttam nála.

Bementünk és az étterem egyik eldugott kis zugába ültünk le. A félhomálytól és a kínai lámpáktól nagyon hangulatos lett az egész hely. Majdnem olyan, mint az otthoniak. Míg vártuk a vacsorát elkezdtünk beszélgetni:

- Szerinted milyen lesz a második kör?

- Hát az biztos, hogy keményebb, mint az első – felelte a kérdésemre Len. – Ráadásul biztos nagyon sokan lesznek. Alapból a mi ellenfeleink és a barátaink. Ha még hozzáveszed srácok ellenfeleit is, akkor már meg se tudjuk őket számolni.

- Hát tényleg nem – nevettem, miközben kinyitottam és becsuktam pár ujjamat, ahogy próbáltam megszámolni a sámánokat, de csak belezavarodtam az egészbe. Ezt szerelmem egy kedves kacajjal díjazta.

- Na, látod. És akkor még ott van Nezu is, akinek ha jól emlékszem elég nagy csapata van. Ugye azt mondtad?

- Igen – feleltem, közben a pincért megérkezett és letette elénk a rendelt kínai ételt. Mikor elment folytattam:

- De nem tudom Nezu hova tűnt. Azt mondta még mielőtt hazamentünk, hogy bemutat a fiújának, aki egy nagyon erős sámán és a csapata is nagyon erős. Aztán a csata után mi ugye hazamentünk és mikor tegnap bementem a suliba, már nem volt ott. Anna azt mondta, hogy már jó ideje nem volt.

- Gondolom, ő már elindult Dobie faluba – magyarázta meg egyszerűen a dolgot a Tao fiúm. – De ha odaértünk, akkor biztos meg fogjátok találni egymást.

- Igen, valószínűleg. Jut eszembe, te tudod, hogy hol van ez a Dobie falu? – tettem fel az újabb kérdést, miközben ettem.

- Nem, kerestem a térképen, de nem találtam meg. Mivel falu, ezért a legtöbb térképen nincs rajta. Bár egy részletesen is kerestem sikertelenül.

- És akkor a pilóta honnan tudja, hogy merre kell menni?

- Azt mondtuk neki, hogy Amerikában, a Nyugati-sivatagba kell menni. Először jussunk el oda, a többit majd megoldjuk, ha ott vagyunk.

- Ez jó tervnek tűnik – mosolyogtam, majd megtöröltem szalvétával a számat, mikor befejeztem a vacsorát.

- Kérsz még? – kérdezte Lenny kedvesen.

- Köszönöm elég volt – mosolyogtam.

Vacsora után úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk haza, sétálunk egy kicsit. Len megfogta a kezem és szorosan maga mellett tartott.

- Ugye tudod, hogy ma mellettem alszol? – szólalt meg hirtelen.

- Hát… miután most mondtad, már tudom – nevettem fel, majd felnéztem az égre. – Olyan gyönyörűek a csillagok. Még úgy is, hogy a város lámpái azért elnyomják a fényüket.

- Igen, de azért sokkal szebbek otthon, este a koromsötétségben.

- De most azt egy darabig nem fogjuk látni.

- Ki tudja? Lehet, hogy Amerikában is, úgy lehet látni őket, mint otthon.

Ez után nem sokkal hazaértünk, majd korán el is mentünk aludni. Ennek ellenére másnap reggel ugyanúgy nehezen tudtam felkelni. Arra ébredtem, hogy egy meleg, gyengéd kéz az arcomat simogatja.

- Kicsim, kelj fel. Még össze kell készülnünk.

- Csak még öt percet – nyafogtam, miközben a szememet nem nyitottam ki, csak odabújtam Lennyhez.

- Na, jó, addig megcsinálom a reggelit – nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment a szobából. Kissé kelletlenül ültem fel, de azonnal kiment minden álom a szememből, amint megláttam az ajtóban Tao szerelmemet, kezében egy tálcával.

- Jaj, Len, de aranyos vagy – ragyogott fel azonnal a szemem.

- Ugyan, semmiség – válaszolta, majd leült mellém az ágyra és az ölembe tette a reggelis tálcát.

- Ha jól látom két adagot csináltál, de nekem egy is sok – néztem meglepetten.

- Nem baj, majd ketten megesszük – kuncogott, majd egy falatot rátett a villára és nyújtotta nekem. Én csak kinyitottam a számat és hagytam, hogy szerelmem megetessen. Noha egyedül is ment volna az evés, ez mégis romantikus volt. Persze ez után fordítva csináltuk meg. Lenny eleinte tiltakozott, de a kölyökkutya szemeimnek nem tudott ellen állni, így végül ő is úgy reggelizett, ahogy én.  Reggeli után gyorsan elmosogattunk és olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észre se vettük, hogy már menni kell. Kimentünk a reptérre, ahol már ott állt Len gépe, mindenre előkészítve. Felpakoltuk a csomagjainkat, majd szerelmem adott egy kis eligazítást a pilótának, hogy merre kell menni. Miután mindent lerendeztünk lesétáltunk a gép elé.

- Hol vannak már Asakuráék? Azt mondtam délre legyenek itt, de már el is múlott.

- Nyugi Len, biztos mindjárt ideérnek – mosolyogtam. – Amúgy meg Morty is ott van, biztos Yoht várja.

Ekkor hirtelen befutott a busz és leszállt az egész csapat. A kis apró osztálytársam odament hozzájuk, majd hozzánk sétáltak.

- Üdv Lenny, ez nagyon kedves tőletek – köszöntött Ryo.

- Késtetek – vágta hozzájuk szerelmem morcosan.

- Én is örülök, hogy találkozunk – üdvözölt minket Trey is.

- A pontosság hiánya a tisztelet hiányát jelenti – jelentette ki a Tao fiú.

- Hé, mit akarsz? Késett a buszunk – mentegetőzött a jégsámán.

- Ne mondd már, hogy ez a luxusgép a te családod repülőgépe? Ez olyan, mint egy limuzin az égben – hüledezett Ryo.

- Egy egész tucat van belőle – büszkélkedett Lenny.

- A nyugati sivatagba viszitek a gépet? – hallottam meg egy hangot oldalról, mire mindenki odakapta a fejét. Amint megláttam a hang tulajdonosát, szinte azonnal lefagytam. Ő az.

- Hé, Yoh. Ez úgy néz ki, mint te – lepődött meg Trey is. Ekkor a sámán mellett megpillantottam Nezut, akinek nagy mosoly ült az arcán. Micsoda? Hát róla beszélt volna a múltkor?

- Szellemerőt használok, hogy átrepüljek – tette hozzá az ismeretlen sámán.

- Szellemerőt mondtál? Akkor te sámán vagy? – lépett mellém Lenny és kissé meglepetten nézett.

- És gondolom, valami szupersámán lehetsz. Mert az lehetetlen, hogy csak szellemerővel repülj nyugatra – feltételezte a jégsámánunk.

- Lehet, hogy ti nem tudtok. De az én szellemem sokoldalú és erősebb is, mint a tietek.

- Nos, nem erős különben… - kezdte volna provokálni Trey, de a puszta pillantásával félrelökte Ryoval együtt. Szerencséjükre Len a 100%-os erővel elkapta őket. Én viszont továbbra is csak álltam döbbenten.

- Nagyon hatásos, és vajon mi az a valami a hátad mögött?

- A védőszellemem egy ősi tűzszellem. Az egyik legerősebb erő a földön – felelte nyugodtan a hosszú hajú.

- Nos, akkor lássuk – majd szerelmem megtámadta, de ő könnyű szerrel visszaverte a támadást. Ezt követően Yoh is megtámadta reménytelenül. Hirtelen megjelent mögötte egy kis csapat is, majd egy alacsony néger kiskölyök megszólalt:

- Gyerünk Zik. Nagyon-nagyon unatkozunk. Elmehetünk végre? Kérlek!

Ekkor pillantottam meg Zik mellett Nezut is. Micsoda? Szóval róla beszélt a múltkor? De hát miért? Annyi kérdés kavargott bennem egyszerre. Arra riadtam vissza a valóságba, hogy Len a vállamra tette a kezét és így szólt:

- Mia, jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

- Ha csak azt láttam volna - feleltem alig hallhatóan.

- Gyere, mindjárt indul a gép. Majd azon mindent elmondasz.

Yoh még elbúcsúzott Mortytól, miközben mi leültünk a helyünkre. Én az ablaknál ültem, mellettem pedig Tao szerelmem. A hátsó teljes sort Ryo foglalta el, előtte pedig Trey ült egy egyszemélyes ülésben. Végül az Asakura fiú is megérkezett és helyet foglalt előttünk. Len jelzett a pilótának, hogy indulhatunk, a gép pedig kigurult a kifutópályára.

Mikor már a levegőben voltunk, szerelmem felém fordult és átkarolt:

- Szóval Mia, mitől sokkoltál le úgy az előbb? Rég láttalak ilyennek.

- Ő volt az – feleltem halkan magam elé.

- Kicsoda?

- Emlékszel, hogy mikor Tokióba kerültem, az első tanítási napon reggel volt egy rémálmom.

- Nem igazán. Elég sokszor van rémálmod – felelte közönyös arccal Lenny.

- De ez más volt. Álmomban meg akart ölni egy sámán, akinek nagy piros szelleme volt. Mikor beértem az iskolába megláttam Yoht és azt hittem ő az.

- Most már valami dereng.

- Szóval ezért támadtatok rám? – fordult meg Yoh és barátságosan rám vigyorgott.

- Igen, úgy tűnik. Sokszor vannak olyan álmaim, amik valóra válnak, ennek következtében minden ilyentől félek. Sajnálom, hogy akkor annyi gondot okoztam.

- Ugyan, nem történt semmi. A lényeg, hogy minden megoldódott. És ha akkor nem kerülünk ilyen közeli kapcsolatban, talán nem is lennénk most így együtt itt.

- Igen, ez igaz – mosolyogtam az Asakura fiúra, majd elkomorodtam. – Rossz előérzetem van Zikkel kapcsolatban. Úgy érzem, sok gondot fog még nekünk okozni.

- Ezzel nem vagy egyedül – szólalt meg Len és éreztem, hogy közelebb húz magához. – De együtt erősek vagyunk, és nem hagyjuk, hogy bárkit is bántson. 

- Ez így igaz.

- Akkor rendben – mosolyogtam, majd nagyot ásítva még szorosabban Tao szerelmemhez bújtam, aki elkezdte simogatni a fejemet. Nem telt bele tíz perc és már mélyen aludtam, biztonságban érezve magam.

A szemem hirtelen pattant fel, mikor éreztem, hogy körülöttem minden elkezd rázkódni.

- Mi történt? – kérdeztem riadtan.

- Nem tudom pontosan, de szerintem a gép hibásodhatott meg – majd felkapott és kiugrott velem a gépből.

- ÁÁÁÁ. Te meg mit csinálsz? – kapaszkodtam szorosan a Tao fiúba, miközben visítottam.

- Nyugodj meg és hozz létre szellemkontrolt, majd összpontosítsd a furyokut és akkor gond nélkül földet érünk.

- Rendben, Ayahime, ugorj a guandaoba – kiáltottam, majd azt tettem, amit Len. Ahogy közeledett a talaj, egyre jobban féltem, de erősen koncentráltam. Végül egy kisebb robbanás keretében földet értünk. Mikor kinyitottam a szemem Lenny ölében találtam magam, majd körbenéztem és a többiek is sértetlenül ültek a földön. Utána felálltunk és a géphez mentünk, aminek az egyik hajtóműve füstölt. Trey és Ryo elkezdtek hangoskodni a hátunk mögött, majd Yoh sétált oda hozzánk.

- Rosszabb is lehetne nem? Végül is egy egész tucat van belőle.

- Nem ez a lényeg lüke. A gépem! – kezdett siránkozni Len.

- De legalább mi jól vagyunk. Bámulatos volt Len, ahogy a szellemerőddel lehoztátok a gépet.

- Igen, be kell vallanom, gyors reagálás volt ez egy ilyen gőgös sráctól. – szólalt meg Trey.

- Ha minden furyokudat egy feladatra irányítod, olyat is elérhetsz, amire gondolni sem mersz. Még te is Trey. – felelt neki a Tao fiú, füle mellett elengedve az előbbi cukkolást.

Még néhány perc pihenő után elindultunk a legközelebbi város felé. Közben megálltunk egy oázisnál, ahol ihattunk egy kis vizet és lehűlhettünk. Az egész napot gyaloglással töltöttük, majd este Ryo úgy döntött, hogy ideje stoppolni. Létrehozta a szellemkontrolját, majd perceken belül feltűnt egy autós, aki elvitt minket a városba. Reggelre értünk oda.

- Na és most hogyan tovább? - néztem a srácokra, míg a nagyhajú búcsúzott az új barátjától.

- Hmmm, szétválunk, körbekérdezünk, aztán majd meglátjuk - felelt Yoh, majd több részre szakadtunk. Én Lennel indultam körbenézni. Megláttunk egy csapat iskolás lányt. Helybéliek, tökéletes.

- Elnézést, - szólította meg őket Len. – Nem tudjátok, hogy…

- Hallod az akcentusát? – kezdtek el vihogni a lányok. – Jaj de édi. Milyen cuki.

A következő pillanatban pedig elkezdték puszilgatni szerelmemet, mire nekem azonnal felment az agyvizem. Ezt mégis hogy képzelik?

- HÉÉÉ! Azonnal szálljatok le róla – kiáltottam fel, majd előkaptam a guandaom, ami megcsillant a nap fényében. Az iskolás lányok meglepetten pislogtak, majd mikor neki iramodtam, sikítva elrohantak. Már éppen utánuk akartam futni, mikor Len elkapta a fegyverem végét.

- Hagyjad, nincs értelme. Legközelebb úgyse jönnek ide, abban biztos lehetsz. – nevetett fel a fiú, mire én is elkezdtem kuncogni. Mivel nem sikerült szereztünk semmiféle hasznos információt, ezért megkerestük a többieket. Mindannyian azon kezdtünk el tanakodni, hogy miért nem tud senki semmit a falu hollétéről. Ekkor odalépett hozzánk egy szemüveges, zöld hajú lány.

- Nem Dobie falut keresitek?

- De igen. Te talán tudod, hogy hol van? – kérdezték a srácok.

- Én nem – felelte az ismeretlen lány. – De ismerek valakit, aki igen. Nagyon régóta itt él. Kövessetek.

Majd mindnyájan felálltunk és követtük egy öreg, kissé kopott házhoz. Az ajtóba érve megszólalt a zöldhajú:

- Itt vagyunk, gyertek.

Ránéztem Lenre, aki eléggé komolya arccal bámult. Akkor szokott így nézni, mikor igen gyanakszik valakire vagy valamire. Megfogtam a kezét, mire ő megszorította az enyémet, de ezen kívül semmit nem reagált.

- Szerinted ilyen könnyű lesz? – tette szerelmem vállára a kezét Yoh. Látszott rajta, hogy kizökkentették a gondolataiból. – Szerintem vigyázzunk.

- Mint mindig – nézett a fiúra, majd elmosolyodott. Ezt követően mi is bementünk a házba és leültünk.

- Hallottam, hogy valami Dobie falut kerestek – szólalt meg az öreg néni, mikor leültünk a kanapéra.

- Igen, így van.

- Már mindenütt kerestünk, de nincs rajta a térképeken. Nos, nagyon megköszönnénk, ha tudna segíteni.

- Hmmm, lássuk csak. Dobie falu, Dobie falu….

Itt nekem valami nagyon sántít. Ha tudja, hogy hol van, akkor miért nem mondja? És egyáltalán miért nem néz felénk? Valami biztos van a dologban. Ránéztem Lenre. Mikor találkozott a tekintetünk, egyből kiolvasta a szememből, hogy mire gondolok és csak bólintott egyet.

…. Dobie falu, Dobie falu. Miért nem mondjátok el, hogy ti mit tudtok róla?

- Ó, de mi nem tudtuk, hogy…. Hát ezért jöttünk, de… – próbálta elmagyarázni Trey.

- Nos, barátok, úgy tűnik át lettünk verve. Szerintem mehetünk is – felelt neki Ryo.

- Már csak egy dolgot áruljatok el – szólalt meg a Tao fiú. – Ti miért keresitek ezt a falut?

- Mert öööö…. mert ööö, nem tudom megmondani, ha nem tudom, hogy ti mit tudtok róla.

Közben a jégsámán felkelt, odament a szekrényhez és kinyitotta, majd így szólt:

- Hé, srácok, van egy lány a szekrényben.

Közben Ryo odament a nénihez és meglepetten emelte fel:

- Ez nem egy nagymama. Ez egy Teddy maci.

- Nos, lelepleztetek. – vigyorgott egy szőke hajú lány.

- Micsoda előadás, csak tapsolni tudok nektek – álltunk fel Lennel. – És most mondjátok meg. Ez is valami sámántehetség?

- Ti sámánok vagytok? – lepődött meg Trey.

- Nos, lehet, hogy most már átláttok rajtunk, de legközelebb… - a mondatát azonban nem tudta befejezni, ugyanis felsikított, majd nagy robbanás rázta meg a helyet. Mikor elült a por Lenny és Yoh szellemkontrolja vett körül minket is, így nekünk nem esett bajunk. A következő pillanatban egymás mellé állt öt lány, gondolom együtt eszelték ki ezt a tervet.

- Hé, miért vannak úgy oda ezek a csajok? – kérdezte a kékhajú.

- Szóval ti kik vagytok? – kérdezte Lenny.

- Bonjour sámántársak. Engedjétek meg, hogy bemutatkozzunk. Balról jobbra.

- Sally.

- Lilly.

- Elly.

- Milly.

- Sharona – zárta a sort az utolsó lány, de ő kicsit kilógott a neve miatt.

- Hé, az utolsónak miért nem lly-re végződik a neve? – kezdtek el tanakodni a fiúk.

- Számít ez valamit? – szóltam oda nekik.

- Így van, ti csináltatok valamit a gépemmel? – kapta fel azonnal a vizet szerelmem.

- Talán igen.

- Ez rossz lépés volt, a tanács tudni fog róla.

- Biztos érdekel – felelte Sharona nemtörődöm stílusban. – Csak egy szabály van a második körben, hogy meg kell találni Dobie falut egy hónapon belül. Nincs szabály arra, hogy útközben ne iktathatnánk ki másokat.

- Ez igaz – szólalt meg az egyik fa tetejéről Silva, majd elmagyarázta nekünk, hogy a második körben kiesünk, ha csatázunk és ez a jóscsengőben is le van írva. Meg persze egy csomó más funkciója is van, amiről eddig nem is tudtunk. Míg mi ezzel elpötyögtünk, az öt lány megtámadott minket, de a támadásuk olyan gyenge volt, hogy szinte lepattant rólunk.

- Most mi jövünk! – kiáltotta Trey.

- Vágtázó Gyors Roham!

- Jégverés!

- Mennyei csapás!

A közös támadásunk cél talált, de a lányoknak nem lett semmi bajuk. Ez csak azért volt, mert nem támadtunk teljes erőből.

- Még nem győztetek le minket, van még erőnk – nézett mérgesen Sharona.

- A még a hangsúlyos – válaszolt Len.

- Hát jó, ha meg akartok halni – kuncogtam, majd rájuk fogtam a fegyverem.

- Mit fogunk csinálni Sharona? – kérdezte az egyik lány.

- Megtámadjuk őket.

- Van másik terved? – érdeklődött Len.

- FUTÁÁÁÁS! – kiáltotta, majd mind az öten eliszkoltak.

- Na, ne, ezt nem mondod komolyan? Ezek hogy kerülhettek be a sámánviadalba? – néztem nagyot.

A nap további részében további információt próbáltunk keresni a faluval kapcsolatban, de nem jártunk sikerrel. Mikor este indulni készültünk Len megszólalt:

- Döntöttem, Yoh lesz a vezetőnk.

- Mi? – nézett nagyot Trey. – Miért pont ő legyen?

- Ezek a lányok szervezettek voltak, mert volt vezetőjük – felelt neki szerelmem. – Ha el akarunk érni valamit, nekünk is kell egy.

- Jó, rendben, de miért pont Yoh?

- Az ok egyszerű, én nem vagyok alkalmas, hogy egy csoport élére álljak. Yoh képes erre, kérlek, bocsáss meg.

- De mi….

- Akkor induljunk – fogta meg a kezem Lenny, majd Treyre oda se figyelve elindult. Ryo haverja újra megjelent, amikor hívta, bár a mai napig se értem, hogy ezt hogy csinálta, nem is érdekes. A lényeg, hogy elvitt minket a következő városig, ahol talán többet tudhatunk meg a falu hollétéről. Reggelre érkeztünk meg. Ekkor Lennek eszébe jutott, hogy meg kéne kérdezni egy információs központot, hátha ők tudnak valamit. Kicsit szétnéztünk és meg is találtuk azt, amit kerestünk. Bementünk és szerelmem megkérte az egyik ott dolgozó hölgyet, hogy segítsen nekünk. Len elmondta mit keresünk, majd a nő odavezetett minket egy számítógéphez és elkezdett pötyögni a gépen.

- Hát erről beszélt nekünk a mi kis méregzsákunk, a világhálóról – világosodott meg Ryo. – Reméljük Dobie falu csak néhány klikkelésre van innen.

- Megnézem a világ legkiválóbb földrajzi adatbázisában – magyarázta Len. – A Tao család kapcsolatai révén titkos oldalakhoz is hozzáférhetek.

- Wáó, ez bámulatos – ámult el Yoh.

- Sokkal inkább le lennék nyűgözve, ha ő gépelne – kötekedet Trey.

- Engem a harcra képeztek, abban vagyok jó, nem az irodában – vágott vissza a Tao fiú, majd rátette a kezét a nő vállára:

- Most átveszem, csak egy Tao ütheti be a titkos kódot.

A fiúk arcára döbbenet ült ki. Len leült, majd lenyomta az entert, mire mindenki hátraesett.

- Ez a titkos kód? – kérdezte Trey idegesen.

- Mért? Tudsz jobbat? – felelt szerelmem érzelemmentesen és közben a képernyőt bámulta, ami hamarosan felvillant. – Nincs eredménye a keresésnek. Az lehetetlen. Se irány, se térkép, még csak nem is említi Dobie falut.

Mivel a számítógép se vált hasznunkra, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk azt, amit eddig elkezdtünk, járjuk tovább a sivatagot, városokat és tovább kérdezgetünk, hátha találunk valamit. Bementünk az egyik motelba, hogy ott töltsük az éjszakát. Ryoban még elég sok volt a lelkesedés, úgyhogy ő azt mondta, hogy kicsit még körbekérdezget, hátha megtud valami újat.

Miközben feküdtünk az ágyon, eszembe jutott valami, ezért gyorsan ülő helyzetbe tornáztam magam.

- Te, Yoh!

- Igen? – nézett rám az Asakura fiú.

- Most jutott eszembe, hogy lassan le kéne kezdenünk azt a nyári házit, amit a tanárnő adott fel.

- Miből is? – nézett úgy a fiú, mint aki elfelejtette, hogy nyárra kaptunk házit. Vagyis nem nézett úgy, mint… mert tényleg elfelejtette.

- Kublaj kán és a Yuan dinasztia.

- Jaaaa, már emlékszem – világosodott meg a fiú. – Elkezdjük most?

- Hát, mivel Bason itt van, tud nekünk mesélni – néztem fel mosolyogva a Tao fiú szellemére.

- Örömmel segítek, amiben csak tudok – jelent meg a kínai harcos.

- Köszönöm, akkor kérlek, kezdj el mesélni és én lejegyzetelem azt, ami fontos nekünk – vettem elő egy papírt.

- Rendben, szóval én abban az időben éltem, mikor Kína egész északi része mongol megszállás alatt volt… - kezdett bele Bason és az egész társaság figyelt minden szavára. - … és végül ebben a csatában haltam meg. A szellemem viszont ebben a világban maradt érezve, hogy még vár rám egy fontos feladat. Nem sokkal később találkoztam a Tao család akkori vezetőjével, aki felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzá és legyek a család védőszelleme. Én szinte azonnal elfogadtam az ajánlatot és az óta is én vagyok a család vezetőjének a védője már hosszú generációk óta.

- Váó, ez nem semmi. Neked aztán érdekes életed volt – nézett ámultan Trey.

- Egyetértek – szólalt meg Yoh is. – Ó ember, annyira belefeledkeztem a történetbe, hogy semmit nem írtam le.

- Ne aggódj – kuncogtam, – én mindent leírtam.

- Komolyan?

- Persze – nevettem fel és meglengettem a papírt, amire írtam, ugyanis a Tao szimbólumos füzetem továbbra sem találom. Asakura mellém lépett, elvette a papírt és a szeme elkerekedett. Én közben hátradőltem és Len ölében találtam magam, aki szorosan átölelt.

- Valami gond van? – kérdeztem Yohtól és mosolyog, ha lehetséges, még szélesebb lett.

- Ez itt…. mind kínaiul van….

- Még szép, hát mit vártál? Kínai órára kell, kínai nyelven, kínai történelemről, és emellett én is kínai vagyok.

- Talán nem ártana rendesen megtanulnod a nyelvet Yoh. Biztos hasznos lenne – vigyorodott Lenny szája gonosz mosolyra.

- Jaj Lenny, de gonosz vagy – nevettem fel.

- Nos, épp azon vagyok, hogy megtanuljam a nyelvet, ezért járok be rendszeresen az órákra – felelte már kimérten Yoh.

- Ha nagyon nem megy, csak szólj, korrepetállak is – szólt be újra Tao szerelmem.

- Köszi, még meggondolom – mosolyodott el a fiú, majd hirtelen kinyílt az ajtó.

- Biztos Ryo tért vissza – szólalt meg Trey. Ekkor azonban egy ismeretlen zöldhajú fiú lépett be, mögötte a nagyhajú sámánnal. Lennel felálltunk, de nem engedtük el egymást.

- Szia Ryo, kit hoztál magaddal? – érdeklődött Asakura.

- Most ismertem meg ezt a sámánt és gondoltam velünk tarthatna.

- Erre volt szükségünk még egy szájat etetni – jegyezte meg kissé morcosan a jégsámán.

- Mondtam, hogy örülnek majd neked.

- Sziasztok – nyújtotta a kezét a fiú és mosolygott. Valami nekem nagyon nem tetszik benne.

- Ryo, nem hozhatsz haza minden kóborsámánt – kötekedett tovább hónyuszi.

- Szia, örvendek – fogott kezet vele Yoh.

- Vigyázz, lehet, hogy csapda – kiáltottuk egyszerre Lennel és Treyjel.

- Hé, ő Ryo barátja.

- Tudtam, hogy megértitek. Bűn lenne nem segíteni egy ilyen aranyos kislánynak, nem?

- Miről beszélsz Ryo, ez nem lány, hanem fiú, nem látod? – vágott vissza Trey.

- Miről beszélsz te? – lepődött meg a nagyhajú, majd odébb hívta és ő is ráébredt a számára szörnyű igazságra. A zöldhajú valóban fiú.

- Már így is van elég problémánk, nincs szükségünk még erre a kölyökre is – folytatta a jégsámán, mire a srác kissé bemérgesedett.

- Igen, egyetértek Treyjel – állt a sámán mellé Len is.

- Miért? – lepődött meg Yoh.

- Nem tudhatjuk Ryo haverjáról, hogy nem fog-e minket átverni, mint ahogy ezek a lányok tették tegnap este.

- Semmi baj. – felelte mérgesen az új srác. – Csak néhány erős sámánt akartam találni, és íme. Na, gyerünk. 

- Csak nyugi Lyzerg! – próbálta nyugtatni Yoh, de a fiú csak eldobta a köpenyét és megidézte a szellemét:

- Mindjárt ki fog derülni azok vagytok-e. Cloé, az ingába!

Lennel azonnal reagáltunk és felkaptuk a fegyvereinket, majd kifutottunk. Trey és Yoh követtek minket. Lyzerg utánunk sétált és támadott is.

- Utálom, hogy ezt kell mondanom, de… - kezdett bele Lenny, de Bason közbeszólt:

- Vigyázz Len mester!

Hirtelen a zöldhajú az egyik pálmafát vette célba, amit megtámadva felénk kezdett zuhanni. Tao szerelmem azonnal megragadta a csuklóm és magával rántva félreugrott.

- Mi van veled Lyzerg? Miért csinálod ezt? – kérdezte Trey.

- Bosszúból.

- Mi nem ártottunk neked és nem is szándékoztunk bántani. – feleltem nyugodtan, de a guandaomat nem eresztettem le magam elől.

- Ha elmesélem mi történt velem, talán megértitek, miért kell harcolnom. – mondta most már kissé nyugodtabban a fiú és belefogott a mesélésbe.

- De ki ő? – kérdezte meg végül Asakura.

- Ha legyőzöl, megtudod. Barátként harcolunk, és ha legyőzöl engem egy csapat leszünk. – és már támadt is újra.

- Ilyen hozzáállással nem lesznek barátaid, Corey a snowboardba. – felelt neki Trey, miközben készült támadni.

- Trey nem kell harcolnod. – próbálta Yoh visszafogni.

- Maradj ki ebből! Készülj a lefagyasztásra!

- Ígéretesnek tűnsz, de nem hiszem, hogy képes lennél legyőzni engem és a szupervarázs ingámat. – vigyorgott a zöldhajú.

- De nem tudsz egyszerre két helyen lenni az ingáddal – lépett közbe Len, - így nyitott a lehetőség.

Azonban ezt mégis sikerült teljesíteni, mert az inga belegabalyodott mindkét srác fegyverébe.

- Ó nem! – kiáltották egyszerre, majd mindkettőjük fegyverét eltörte és a fiúkat is megsebesítette, akik ennek következtében kiterültek a földön.

- LEN! – kiáltottam fel, majd Ayahime gyorsaságával egy pillanat alatt a Tao fiú mellett termettem.

- Minden tele van az ő furyokujával – emelte fel a fejét. Megpróbáltam szerelmemet felsegíteni, de nem igazán ment. Csak annyit tudtam elérni, hogy feltérdeljen, de még így is nagyon összehúzta magát és jobb kezét szorosan magához szorította.

Közben Yoh otthagyva Lyzerg-t odajött hozzánk és letérdelt mellém.

- Jól vagytok fiúk?

- Biztosan jobban leszek – felelte kissé fájdalmas hangon Len. – De a jövőben óvatosabban kell haverokat hazahozni.

- A snowboardom, tönkrement. – szólalt meg Trey is, aki úgy megsérült, hogy még felkelni se tudott.

- Ez az én hibám Yoh, nem lett volna szabad bíznom benne – vádolta magát Ryo.

- Ami megtörtént, megtörtént.  Most hozzuk rendbe a fiúkat – felelte nyugodtan az előbb említett fiú.

- Gyáva vagy Yoh! Ekkora előnyt adok neked és te nem akarod megmutatni, hogy ki vagy? – fordult meg dühösen a zöldhajú srác.

- Van jobb dolgom is, mint veled játszadozni Lyzerg. Orvoshoz kell vinnem a barátaimat, segíts vagy tűnj az utamból.

- Egyiket sem. Varázslóinga! – kiáltotta el magát a fiú és megtámadta Yoht, de az Asakura fiú könnyű szerrel széttörte a felé közeledő ingát. Ezt követően eltette a kardját, majd odajött hozzánk.

- Gyerünk Ryo – szólalt meg, miközben átkarolta jobbról Len derekát és bólintott nekem, én pedig ugyanezt tettem balról, így szerelmemet könnyen tudtuk támogatni. Szemem sarkából láttam, hogy a nagyhajú a hátára vette Treyt, aki még az óta se tudott felkelni a földről.

- Várjatok! Azt hiszem veled érdemes szövetkezni, de meg kell néznem, milyen erős a furyokud támadáskor, hogy biztos legyek benne.

- Felejtsd el Lyzerg. Nem akarok harcolni vagy egy csapatban lenni veled. – jelentette ki Asakura keményen, mi pedig elindultunk lassan, hogy felkeressük a legközelebbi kórházat.

- Elég idegesítő ez a kis majom nem? – kérdezte Len, miközben felnézett a fiúra. – Mit akarsz vele csinálni?

- Igen mit? – nézett ránk Ryo is.

- Ne foglalkozz vele, hagyd az erődet a küzdelemre.

- Igen, a kórházban rendbe hoznak titeket és utána el lehet felejteni ezt az egészet. – tettem én is hozzá, miközben erősen fogtam Lennyt.

- Hogy mersz itt hagyni engem Yoh? – kiabált utánunk a zöldhajú. – Nem engedem, hogy itt hagyj, mert a te erőd az egyetlen esélyem az igazságra. Figyelmeztetlek! Figyelmeztetlek, fogadd el a kihívásomat!

- Nincs értelme harcolni Lyzerg. Mások is megsérülhetnek.

Azonban a fiú nem hallgatott Yohra és megtámadott minket. Mi azonnal félreugrottunk, persze én a Tao fiút nem engedtem el, nehogy még jobban megsérüljön. Közben a srác össze-vissza repkedni kezdett az ingája segítségével, majd mire észbe kaptam egy Big Bangre emlékeztető torony állt fejjel lefelé felettünk. Mind az négyen döbbenten figyeltünk, egyedül csak az Asakura fiú maradt higgadt és rezzenéstelen.

- Lyzerg, a bosszú csak pusztulást hagy maga után. – majd megfordul és véget vetett a támadásnak, a fiú pedig a földre rogyott. Yoh odalépett elé és folytatta:

- Te nem velem harcoltál, hanem az emlékkel, ami a családoddal történt. A harag elhomályosítja az agyadat, kérdezd meg Lennyt és Miát. Nos, jössz velünk, vagy itt akarsz ülni és sajnálni magad? Lyzerg, sokat kell még tanulnod a barátságról. Maradj velünk és mi megtanítunk.

Majd mindannyian elindultunk a legközelebbi kórház felé. Útközben én végig gyanúsan figyeltem az új srácot, de úgy hogy ne vegye észre. Ryo egyből elkezdte pátyolgatni és Yoh is igen barátságosan viselkedett vele. Én azonban gyanakodtam rá.

- Látom, te se vagy oda az új társaságért. – szólalt meg halkan Len.

- Nem igazán, van benne valami, ami nem tetszik. – feleltem, miközben a zöldhajú hátát bámultam.

- Én is csatlakozok hozzátok. – lépett oda hozzánk Trey is. – A jelenléte totál kikészít. Már első pillantásra is olyan furcsa volt.

- Hé, srácok – kiáltott hátra nekünk Yoh. – Megérkeztünk.

- Végre – mormogott mellettem a Tao fiú, majd mind bementünk és az információnál eligazítást kértünk. Az egyik nővér elvezetett minket a megfelelő osztályra, ahol két külön orvos ketten kezelésbe a két sérültet. Len viszonylag hamar kijött, de a jégsámánra egy kicsit többet kellett várni.

Mikor mindenki megvolt, elindultunk ebédelni, ahova Yoh Lyzergöt is meghívta. Evés után csöndben ültünk és mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. Hirtelen megszólalt Lyzerg és elkezdte mesélni, hogy hogyan veszítette el a családját.

- … rájöttem, hogy barátokra lesz szükségem, ha le akarom őt győzni – fejezte be a történetét a zöldhajú. Ránéztem a többiekre és azt vettem észre, hogy Ryo és Trey is elbőgte magát. Majd a tekintetem Lenre vándorolt, aki csak még bosszúsabbnak tűnt. – Tudom, hogy furcsa a hozzáállásom, azért harcolok, hogy megtaláljam a nálam erősebbeket. Nem csoda, hogy még mindig egyedül vagyok.

- Na de többé már nem vagy egyedül – állt mellé Yoh, mire Lenny intett, hogy álljak fel. Amint ő is felállt a fiúra fogta eltört guandaoját és így szólt:

- Igen, tényleg és úgy is marad. Yoh, beszélni szeretnéd veled – mondta nyugodtan, majd elindult kifele, a csuklómon kicsit rántva, ezzel jelezve, hogy én is menjek. 

- Mi van Len? Fiúk, hagyjatok magunkra! – nézett meglepetten az Asakura fiú, majd utánunk jött. Az étterem előtt megálltunk, majd a Tao vezér megszólalt:

- Te tényleg azt akarod, hogy velünk jöjjön?

- Egyetértek, hogy Lyzerg barátkereső módszere kissé bizarr, de…

- De bíznunk kell benne, csak mert megríkatta Treyt és Ryot? A sámán küzdelem egyre élesebb, titokban sok-sok ellenfél összeesküszik. Ki tudja mi lesz a következő cselük? Magunknak kell ezt véghezvinnünk. Tudom, hogy ilyen vagy, de…. nem dőlhetsz be minden szomorú sztorinak, nem menthetsz meg minden lelket.

- Anna is ezt mondta, mikor megmentettünk téged Len. Ha rá hallgattam volna, te még a bácsikád fogságában lennél.

- Ez most más! – vágta rá kissé mérgesen.

- Azért tettél engem vezérré, mert bízom az ösztöneimben – felelt neki nyugodtan Asakura. – Tessék, most ezt a döntést hoztam, mint vezér.

Tao szerelmem még egy pillanatig meredt a fiúra, majd elfordította a fejét és elindult. 

- Len…. – szólt utána Yoh, de a szelleme közbeszólt:

- Hagyd, had gondolkozzon!

Ránéztem a fiúra, majd egy bíztató mosoly után a Tao fiú után eredtem.

- Len, most hova mész? – értem utol.

- Megjavíttatom a fegyverem – nézett előre és elég gyors tempóban haladt.

- És pontosan hol akarod?

- Nem tudom, bármilyen szerelő megteszi, ha helyre tudja hozni – nézett kicsit szét. – Próbáljuk meg ott.

Felnéztem az épület tetején lévő táblára, majd láttam, hogy a hely egy autószerviz. Végül is, miért ne? Bementünk és udvariasan köszöntünk, majd egy férfi gurult ki az egyik autó alól.

- Jó napot! Miben segíthetek?

- Arról szeretnék érdeklődni, hogy meg tudná-e javítani ezt az eltört guandaot?

- Hmmm… nézzük csak – tanulmányozta a férfi. – Igen, meg tudom, viszont egy darabig el fog tartani, mert nem tudom pontosan, hogy illeszkedik itt a belseje.

- Ha gondolja, az enyém alapján megjavíthatja – nyújtottam neki a sajátomat.

- Ó remek – mosolyodott el a férfi, majd átvette az én fegyveremet is.

- Mikorra tudja megcsinálni? – kérdezte meg Lenny.

- Szerintem néhány óra alatt. Ha olyan estefele érte jöttök, akkor meglesz.

- Rendben, köszönöm – felelte a fiú, majd kiléptünk az ajtón.

- És most? - néztem rá.

- Nem tudom, menjünk el valahova. Nem akarok visszamenni ahhoz az idegesítő kis majomhoz – ölelt át a derekamnál és magához húzott.

- Hmmm…akkor menjünk mondjuk…. – kezdtem bele, de megjelent Ayahime és Bason:

- Lyzerg bajban van. Zik néhány követője megtámadta.

- És most mentsük meg? – vágott durcás képet Lenny.

- Nem hagyhatjuk csak úgy magára – néztem rá aggódó szemekkel. Nem tudom mi ütött belém, hiszen nem kedveltem a srácot, főleg azért, amit Lennel tett. De valahogy mégse tudtam magára hagyni.

- Jó rendben – adta meg magát a Tao fiú. – De utána rendesen kioktatom arról, hogy mi a gond vele.

- Oké, az úgyis ráfér, de várjunk csak. Mivel fogunk most harcolni?

- Elvileg, ha elég erős a furyokud, akkor a szellemegységgel és meg tudjuk védeni a fiút. Aztán majd Yohék elintézik, addig meg tudjuk tartani a frontot.

- Rendben – feleltem, majd futásnak eredtünk, követve a szellemeinket. Néhány perc után kiértünk a sivatag szélére, ahol a földön feküdt a zöldhajú fiú. A három férfiből kettő vitatkozott, a harmadik épp végezni akart Lyzerggel. Lennel egy pillanat alatt ott termettünk és leütöttük a pasit, még csak fegyverre se volt szükségünk. Letérdeltünk hozzá, mire a fiú felnézett és alig bírt megszólalni:

- Len? Mia?

- Bízz benne! Tudom milyen az, mikor barátra van szükséged. Oké? – emelte fel a hangját és felállt. Az ellenség elég csúnyán nézett ránk:

- Fogadjunk!

- Te akartad! Pépet csinálunk belőletek, kis senkiházik!

- De Len, a fegyvered eltört vagy nem? Anélkül nem tudod a szellemeket irányítani! – ijedt meg Lyzerg.

- Most nem számít, az élet megy tovább, harcolni kell. Bason! – szólította a szellemét, ami megjelent mögötte, majd kinyújtotta a kezét és elkiáltotta magát:

- Most! Szellemem! Egyesüljünk!

- Ez a szellemes csíny most nem működik Len. Miért csinálod ezt?

- Mert a barátok nem hagyhatják egymást cserben, nem? – felelte határozottan, majd Lyzerg arcára kiült a döbbenet. Közben Lenny felugrott és támadásba lendült. A három férfi egyszerre támadta meg. Ugyan ügyesen kitért előlük, de nem akartam megkockáztatni, hogy hibát vét, ezért kinyújtottam a kezem.

- Ayahime! Gyere, táncoljunk! – kiáltottam nevetve és megjelent a cicaszellemem. – Szellemem! Egyesüljünk!

Éreztem, hogy előbukkannak a cicafüleim, majd a farkincám is. Elrugaszkodtam és én is megtámadtam az ellenfeleinket, a támadásik elől pedig kitértem, bár csak egyszerű táncmozdulatokat hajtottunk végre a szellememmel.

- De Len, miért akartok segíteni? Én már nagyon gyenge vagyok – térdelt a földön a zöldhajú fiú, még mindig nem akarta elhinni, hogy segítünk neki.

Egy nagy furcsa szörny eredt a nyomunkba, mi azonban kitértünk előle és felugrottunk egy fára, majd a Tao fiúm lenézett és így szólt:

- Engedd meg, hogy elmondjam, mi a probléma a dolgaiddal. Azért harcolsz, hogy gyengébbeket találj, mint te, és ha legyőzted őket, már nincs rájuk szükséged. De ha te így gondolkodsz, akkor ki akarna veled egy csapatban lenni?

Ekkor hirtelen Trey is odaugrott hozzánk.

- Trey? Te is? – lepődött meg még jobban a fiú.

- Ki az a nagy okos, aki nem látja, hogy ez sosem egy emberről szól? Nézzetek meg engem és Coreyt! Együtt vagyunk erősek – kacsintott, majd a fejpántján megjelent szellemének két kis aranyos szeme. Szóval ő is a szellemegységet használja, akár csak mi.

- Figyeljetek, támadnak! – szóltam rá a két fiúra, majd az egyik férfi sok-sok kártyával megtámadott minket.

- Nem hiszem el, ezek a fiúk a barátaim.

- Nem csak mellettünk, melletted is van mindig egy barát – felelt neki a jégsámán. – Ott van abban a ketrecben, szóval engedd őt ki.

- Igaz, meg kell mentenem a barátomat! – felelte elszántan Lyzerg és odasietett, próbálták megállítani az ellenfeleink, de Ryo megjelent és elbánt a nagydarab férfivel. A nagyhajú sámán után pedig Yoh is feltűnt a színen:

- Nem vagyok jó kártyában, de egészen biztos vagyok benne, hogy ezek hárman sem.

- Jól gondolom, hogy Len volt itt az első? – cukkolta a fiút Ryo, miközben elbánt az alacsony kártyás férfivel.

- Len nem hidegvérű, csak szeretné, ha mások is úgy gondolkodnának, mint ő – vigyorgott Asakura.

- Igen is hidegvérű vagyok, jégkockák vannak az ereimben – morcoskodott a Tao fiú. Én fogtam magam és szorosan odabújtam hozzá, majd válaszoltam a fiúknak:

- Nem, nem az, forró a bőre, szóval nem lehet a vére jeges – nevettem. Erre Len igen csúnyán nézett rám.

- Örülök, hogy így egymásra találtatok, így Nessie egyszerűen lecsaphat rátok! – jelent meg az utolsó férfi is, aki meg akart támadni, de Lyzerg egy pillanat alatt elintézte.

A csata után új, zöldhajú társunk elmagyarázta, hogy hogyan jutott talált el idáig és, hogy a képességével akár el tud minket vezetni Dobie faluba.

Lassan beesteledett, mielőtt tovább indultunk, még visszamentünk a szerelőhöz, aki pont akkor fejezte be a guandao javítását és szinte jobb volt, mint újkorában. Ezt követően tovább indultunk és újra nekivágtunk a sivatagnak, immár hatan, hogy felleljük a sámán torna második körének helyszínét.