4. fejezet - Új kezdet 1. rész

Mia Tao  2014.04.20. 21:59

- Mia? Te mit keresel itt? - nézett rám Len érzelemmentes arckifejezéssel.

- Hát... én.... beszélni szeretnék veled - dadogtam.

- Gyere be - lépett hátrébb, én pedig magam után becsukva az ajtót leültem az ágyára.

- Miről lenne szó? - emelte rám bátyám arany szemeit.

- Ami délután történt... - kezdtem bele, de Lenny azonnal közbevágott:

- ... az csak véletlen volt.

- Tudom, de belőlem előhozott olyan érzéseket, amikről nem tudtam - éreztem, hogy elpirulok.

- Potosan miket? - ült le mellém, de én nem mertem ránézni. De muszáj kimondanom.

- Len, én... szerelmes vagyok beléd - mondtam végül ki és éreztem, hogy megkönnyebbültem miután ezt megtettem. Viszont felnézni nem mertem. Egyszer csak éreztem egy kezet az állam alatt, ami felemeli a fejem. Hirtelen nagyon közel éreztem magamhoz az arcát. Kicsit túl közel. És egyre csak közeledett, míg végül megcsókolt. Úgy éreztem minden vágyam teljesült. Ahogy Len puha ajka az enyémhez ért... és olyan gyengéd volt. Ez volt a végső bizonyíték, hogy a kemény külső mögött egy nagyon is érzékeny lélek található. Mikor végre elszakadtunk egymástól, gyengéden rám nézett és így szólt:

- Bármilyen hihetetlen, de belőlem is ugyanezt hozta ki az a csók.

Hirtelen elöntött a boldogság, hogy Lenny is ugyanígy érez, majd szorosan megöleltem. A következő pillanatban hallottam, hogy a kilincs lenyomódik, és az ajtó kinyílik. Kicsit megijedtem és újdonsült szerelmemhez bújtam még jobban, aki csak gyorsan leoltotta a villanyt.

- Len? Alszol? - kérdezte egy lágy női hang.

- Anya? - szólaltam meg hirtelen.

- Mia? Hát te mit keresel itt?

- Volt egy fontos dolog, amit meg kellett beszélnünk - feleltem halkan.

- Valóban? És mi volt az?

- Az, hogy egymásba szerettünk - jelentette ki Len határozottan.

- Meg se lepődök, sőt inkább örülök neki, de azért legyetek óvatosak és felelősségteljesek - felelte anyu.

- Rendben - bólintottunk egyszerre, majd halkan hozzátettem:

- Anya, kérdezhetek valamit?

- Persze, mi lenne az?

- Én melyik dinasztiából származom és hogy kerültem ide?

- Nos, a Hei Long dinasztiához tartozol. Azt pedig, hogy hogy kerültél ide arról sokat tudnék mesélni, de inkább kérdezd meg Ayahimét - felelte anya, én pedig hófehér cicámra néztem. Az pedig megszólalt:

- Az lesz a legegyszerűbb, ha egyesülsz velem, én pedig mindent megmutatok és elmagyarázok. Len, ha érdekel, egyesülj Basonnel és fogd meg Mia kezét, így te is látni fogod majd. Úgy tettünk, ahogy a szellemem utasított minket, majd belefogott a mesélésbe:

- Azt hiszem, a legelején kezdem. Én eredetileg Japánban születtem egy kis faluban, ahol az emberek nagyon szegények voltak. Itt éltem addig a napig, míg fel nem keveredtem az egyik kereskedő hajóra, ami Kínába szállított árut. Az utazás alatt nagyon kimerültem és a hajó tulajdonosa is megkínzott, mert azt hitte megdézsmáltam a halait. - Ahogy ezt mesélte, mindent láttam a szemem előtt, vagyis azt látom, amit akkor Ayahime. - A kikötőben feküdtem és vártam, mikor fogy el végleg az energiám, de aztán meg nem szólított egy fiatal lány.

- Jaj, szegény kiscica, mi történt veled? - térdelt le mellém és megsimogatta a fejemet.

- De hisz ez a lány olyan, mint Mia - kiáltott fel Len.

- Azért, mert ő Mia anyukája - válaszolt a fejemben szellemcicám, majd folytatta a mesélést:

- Hazavitt és éjjel-nappal vigyázott rám.

Újabb képet mutatott meg: egy szépen berendezett kínai szobát. Egyszer csak belépett egy idősebb férfi és megszólalt:

- Mei, gyere, itt van a vőlegényjelölt.

- Máris megyek - majd kifutott, én pedig követtem. A nagyteremben rengeteg ember volt, ezért szorosan gazdám mögött maradtam.

- Mei, bemutatom neked Shaozut. A dinasztia öt választotta neked férjedül.

- Nagyon örvendek, Hei Long Mei vagyok - mutatkozott be illedelmesen fiatal gazdám és amint egymás szemébe néztek, teljesen elvarázsolta őket a szerelem. Sajnos azonban nem élvezhettem sokáig a boldogságukat, ugyanis a hajón szerzett sérüléseim elég komolyak voltak és rövid időn belül belehaltam. Mei nagyon elszomorodott, de én továbbra is mellette voltam és mivel a lány sámán volt, a védőszelleme lettem. A lány belenyugodott abba, hogy szellem lettem és megtalálta a boldogságot. Legalább is azt hitte. Azonban történt valami, ami mindent tönkre tett. A fiatal pár élvezte a szerelmet, következményekre nem gondolva. Mei terhes lett Shaozutól. Ez nem lett volna gond, ha az esküvő után történik mindez. Viszont a nagy kínai dinasztiák nem tűrik meg a házasságon kívüli gyermeket. Ezért a fiatal lányt száműzni akarták, de a párja nem engedte.

- Shaozu úrfi, kérem lépjen arrébb, hogy eltávolítsuk az udvarból ezt a szánalomra méltó lányt - utasították az őrök.

- Csak a testemen át - fenyegetőzött a férfi és kardot rántott.

- Azt a parancsot kaptuk, hogy bármi áron el kell távolítanunk a lányt. Ha ellenszegül végeznünk kell önnel.

Shaozu az öröknek rontott, akik megtámadták és könnyűszerrel leszúrták.

- Mei, azonnal el kell innen tűnnünk - súgtam mesterem fülébe.

- Jó - és futásnak eredt. - De előbb menjünk be a szobámba, néhány dolgot össze kell szednem.

- Rendben, majd őrködök.

A szobában a legfontosabb dolgokat elrakta és kiosontunk az udvarra, elbújtunk egy bokorban.

- Ayahime, most mit tegyünk? - kérdezte aggódva.

- Egyelőre a hegyekbe megyünk, és majd meglátjuk mi lesz. A picivel mi a helyzet?

- Igen mocorog. Ez jócskán megnehezíti a menekülést. De ha itt maradok engem is megölnek. Muszáj menni. Remélem addig nem születik meg, míg biztonságba nem kerülünk.

Hirtelen őrök léptet hallottuk meg, akik pont a bokor előtt álltak meg.

- Nem láttátok azt a semmirekellőt?

- Nem.

- Akkor keressétek tovább. Itt kell lennie.

Amint a fegyveres katonák elmentek kimásztunk a bokorból és futásnak eredtünk. Már amennyire Mei tudott futni ekkora hassal.

- Ott van! ÁLLJON MEG! HA NEM ÁLL MEG TÜZET NYITUNK!

- Fuss csak, mindjárt kint vagyunk.

Mikor elértük a kaput, lövések sorozata rázta meg a levegőt. Mei sikítva futott tovább, de futott, egészen a hegyekig, ahova már nem követtek minket. Itt megálltunk egy picit pihenni.

- Jaj Ayahime, mi lesz most velem? Úgy érzem, a pici hamarosan megszületik.

- Tovább kell mennünk, valaki csak befogad.

Egy héten keresztül gyalogolt a mesterem, mígnem megpillantottunk egy nagy kastélyt.

- Vajon hol vagyunk? - kérdezte Mei fáradtan.

- Nem tudom - feleltem és körbenéztem. - De nézd, ott jön két ember, talán ők segítenek.

Ahogy közelebb értek kiderült, hogy egy férfi és egy terhes nő közeledett felénk kézen fogva.  Mikor megláttak minket elkerekedett a szemük.

- Ki vagy és hogy kerülsz ide?

- Hei Long Mei, a dinasztia örököse, vagyis csak voltam, mivel száműztek, mert házasságom előtt lettem várandós.

- Ez szörnyű. Lei segítenünk kell neki - szólalt meg döbbenten a fiatal nő.

- Igen tudom. Én Tao Lei vagyok, a Tao dinasztia vezetője, ő pedig a feleségem Ran. Kérlek, maradj nálunk, legalább míg erőre kapsz.

- Köszönöm - felelte a Hei Long lány hálásan.

- És kit ez a macskaszellem, aki a válladon ül? - kérdezte a Tao vezér.

- Ö itt Ayahime. De ti látjátok?

- Igen, a mi családunk is sámáncsalád. Na, gyere, ilyen hosszú út után kell a pihenés, főleg ilyen állapotban.

Amint beértünk a házba egy zöld hajú kislány futott felénk, majd nevetve Ranhoz bújt, aki lágyan megszólalt:

- Mutatkozz be kicsim.

- Rendben. Tao Jun vagyok és nagyon örvendek.

- Én is örvendek. Engem szólíts Meinek, ő pedig itt Ayahime – mutatott rám, majd lemásztam mesterem válláról és odabújtam Junhoz, aki elkezdett simogatni és közben hangosan kacagott. A következő egy hétben sok időt töltöttünk a fiatal Tao kislánnyal és az egész családdal. Elmesélték, miért rejtőznek a hegyekben, és hogy mennyire haragszanak az egész országra. Továbbá azt is megtudtuk, hogy ha a születendő gyermek fiú lesz, akkor ő fogja a családot képviselni a sámán bajnokságon. Végül pedig mondták, hogy maradjunk itt végleg, ha nincs hova mennünk. Mei pedig örömmel fogadta el az ajánlatot. Egyik este, miután mindenki pihenni tért, nagy futkosásra ébredtünk mesteremmel.

- Megnézem mi az – szólaltam meg, majd átmentem az ajtón és körülnéztem. Néhány perc múlva tértem vissza az információval a szobába. – Rannál megindult a szülés.

- Menjünk, hátha szüksége van valami segítségre – pattant ki az ágyból. Azonban az egyik szolga csak annyit kért tőlünk, hogy vigyázzunk Junra. Egy órával később pedig boldogan hívtak be minket a szobába.

- Kisfiú lett – mondta letörölhetetlen mosollyal az arcán Lei.

- És milyen nevet adtok neki? – kérdezte gazdám mosolyogva és leült melléjük.

- Azt hiszem a Len tökéletes lesz számára – mosolygott Ran, majd nyújtotta neki a picit. Mei átvette és az ölébe fektette, az újszülött baba pedig hozzábújt nagy hasához és békésen szuszogott tovább. Ezen mindenki csak elmosolyodott és tudtuk, hogy ez egy különleges kapcsolat kezdete. Másnap reggel mindenki nagyon örült, azonban nem tudták sokáig ünnepelni az újszülött örököst, mert Meinek délután nagy fájdalmai lettek. Persze mindenki tudta, hogy mi fog következni és már mindenki készült az újabb baba érkezésére. Ran végig Mei mellett maradt és sokat segített, hogy gond nélkül világra jöjjön a Hei Long kislány. A pici a megszokotthoz képest igen kicsit volt, valószínűleg a vártnál jóval korábban jött világra, de teljesen egészséges volt. Azonban másnapra az anyjának igen felment a láza és senki sem tudta, hogy miért? Ahogy teltek a napok Mei egyre rosszabbul lett, a végén már alig volt magánál és a legszörnyűbb az volt, hogy senki nem tudta ez mitől van. Egyik este Mei megkérte Leiéket, hogy vigyék oda hozzá a kislányát. A fiatal lány szorosan magához ölelte az újszülöttet:

- Kicsim, sajnálom, hogy nem tudok melletted lenni, de úgy érzem, nem bírom már sokáig. Kérlek légy jó kislány és viselkedj úgy, mint egy Tao, ne pedig úgy, mint egy Hei Long. Ayahime, te pedig kérlek vigyázz rá.

- Ne aggódj, a szavamat adom, hogy mostantól kezdve a nap minden pillanatában mellette leszek és vigyázni fogok rá, ahogy ezt egy védőszellemtől el lehet várni – feleltem, de még én is nagyon elérzékenyültem. Tudtam, hogy ez már a végső búcsú ideje. Nagyon sajnáltam a kislányt, hogy ilyen hamar el kell veszítenie a szüleit, de tudtam, hogy itt a Taoknál jó helye lesz.

- Ne aggódj – szólalt meg Lei is. – Saját lányomként fogom szeretni és gondoskodom róla, hogy a család teljes jogú tagja legyen, a neve pedig ezen túl Tao Mia legyen.

- Köszönöm, szeretlek mindnyájatokat, különösen téged, kicsi Mia – azzal lecsukta a szemét és örök álomba merült.

Ekkor hirtelen megszűnt körülöttem a kép, majd éreztem, hogy Ayahime kibújik a testemből, de én nem engedtem el Len kezét. Csak ültem és folytak a könnyek az arcomon. Len odahajolt hozzám és letörölte az arcomat.

- Sajnálom, hogy ezzel elrontottuk a hangulatod, de úgy gondoltam muszáj tudnod, hogy mi történt a dinasztiáddal – mondta anya halkan.

- Semmi baj, amúgy is én kérdeztem – majd felálltam, odamentem és szorosan megöleltem. – Anya. Köszönöm, hogy segítettél az igazi anyukámnak és hogy nem hagytatok magamra.

- Igazán nincs mit. Ez a legkevesebb, amit tehettünk érted és anyudért.

Elővettem egy zsebkendőt, kifújtam az orrom és felálltam, majd elmosolyodtam.

- Nos, akkor ez a múlt, most már tisztában vagyok ezzel, de térjünk vissza a jelenbe – majd megfordultam és szó szerint rávetettem magam Lenre, aki hanyatt esett az ágyon.

- Örülök, hogy azért ez nem rontotta el a kedved – nevetett fel anyu. – Aztán csak ésszel hancúrozzatok.

Erre a kijelentésre Lenny is és én is elpirultunk, anyu pedig csak kacarászva kiment, mi pedig csak feküdtünk egymáson.

- Mia?

- Tessék? – néztem a Tao fiúra.

- Ugye nem akarsz most rögtön….? – és ha lehetséges még jobban elvörösödött.

- Nem, dehogyis – csattantam fel.

- Akkor jó – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.

- Viszont ezt igen – mosolyodtam el, majd odahajoltam hozzá és hosszan megcsókoltam. Az éjszaka nagy részét így töltöttük, egymást ölelve és csókolva, és csak későn aludtunk el összebújva.

Reggel viszont korán megébredtem. Még a nap se kelt fel. Éreztem, hogy Len erős karja a derekamra fonódik, a fejem pedig a mellkasán pihent. Felnéztem és megláttam szerelmem tökéletes arcát. Olyan nyugodt és békés volt. Szinte meg se mertem moccanni, nehogy megzavarjam gondtalan álmát. Még órákig el tudtam volna nézni, ahogy egyenletesen veszi a levegőt és szuszog. Annyira közel voltam hozzá, hogy minden kifújt levegőt éreztem az arcomon. Néhány perccel később már úgy éreztem, hogy ha így maradok még egy darabig, akkor meg fog fájdulni a nyakam, ezért visszatettem a fejem a mellkasára és odabújtam. Azonban ekkor halk hangot hallottam meg a fejem fölül:

- Jó reggelt édes.

- Neked is – mosolyodtam el, majd felnéztem és a szemem találkozott a Tao fiú aranysárga íriszeivel. Egy pillanat alatt elvesztem a tekintetében. Csak akkor tértem magamhoz, amikor ajkai az enyémhez értek, majd hirtelen reflexszerűen megcsókoltam.

- Hogyhogy ilyen hamar felkeltél? – érdeklődött Lenny.

- Nem tudom, egyszerűen csak megébredtem. De lassan pakolnunk kell, nem? – ültem fel az ágyon.

- De kéne, de még nem akarok felkelni – ült fel a Tao örökös, majd átölelte a derekam, belecsókolt a nyakamba és visszahúzott az ágyra.

- Kéne valami, amitől kicsit felfrissülnénk és felébrednénk. De nem akarok beállni a hideg zuhany alá – bújtam oda hozzá.

- Menjünk ki Tai Chizni – ajánlotta fel Len. – Attól felébrednél és meglenne a napi energiád is.

- Rendben, gyere – pattantam fel, majd kulcsolva megfogtam szerelmem kezét és felhúztam az ágyból. Legalább két órán keresztül csináltuk az ősi mozgásművészetet, amelyet a családunk fejlesztett ki és terjesztett el Kínában. Közben a nap is felkelt és a többiek is felébredetek. Reggeli után mindenki összeszedte magát, majd az udvaron gyűlt össze a kis csapat. Len felnyergelte Fehér Főnixet, én viszont nem tettem meg ugyanezt a saját lovammal, mivel a múltkor elég csúnyán megsérült a lába, ezért megkértem anyát, hogy míg távol vagyok, gondoskodjon róla.

- Nem egészen értem Len – szólalt meg nagyapa. – Ki kéne használnod az időt, hogy pihenj. Miért nem maradsz?

- Ne légy nevetséges – felelt neki a megszólított fiú. – Így is több mint egy hét mire visszaértünk Tokióba. Meg amúgy is a sámán harc hamarosan folytatódik. Miával edzenünk kell.

- Nem akarsz meghalni ugye? – szegezte a nagyapa Lenre a fegyvert, mire én beugrottam szerelmem háta mögé és szorosan hozzá bújtam. De ő még csak meg se rezzent a fegyver láttán, csak így szólt:

- Mi az, harcolni akarsz nagyapa?

Azonban a vénember nem tudott válaszolni, mert Trey megszólalt:

- Hé, várjunk csak. Ez nem igazság Len. Miért te vagy az egyetlen, aki lóháton mehet?

- Én is azzal megyek – kuncogtam.

- Hát… ööö… akkor mér csak ti ketten? Amúgy meg elfelejtetted, hogy segíteni jöttünk?

- Én nem kértem a segítségeteket. Úgyhogy hagyd abba a nyafogást és érj vissza időben – felelte közönyösen Lenny.

- Készíthetünk nektek néhány zombilovat, ha szeretnétek – mosolygott Treyre anya, de abban a mosolyban volt valami csíntalanság is.

- Nem nem köszönjünk – riadt meg hónyuszi. Ekkor Tao szerelmem diadalmasan elvigyorodott, én pedig csatlakoztam hozzá. Eközben Ryo nagyot sóhajtott és elszomorodottan megszólalt:

- Hát ez van, szörnyen érzem magam. És épp hogy csak megismertem Jun kisasszonyt.

- Mit is mondtál? – jelent meg mögötte Pai Long az ujjait ropogtatva.

- Áááá. Te mikor kerültél ide? – ijedt meg a nagyhajú sámán.

- Csak azért jött, hogy elköszönjön – vigyorgott rá Yoh. Közben Len felpattant Fehér Főnixre, majd nyújtotta a kezét nekem, én pedig megfogtam és hagytam, hogy szerelmem felrántson a lóra.

- Akkor az állomáson találkozunk? – nézett fel ránk Asakura.

- Igen – felelte Len nyugodtan, majd lenézett a fiúra. – Hé Yoh, kösz mindent.

Asakura csak újra elvigyorodott, majd útnak indultunk. A busz is hamarosan indul, ami elviszi a többieket a pekingi vonatállomásra. Nem sokkal az után, hogy elindultunk, észrevettük, hogy En bácsi a Tao sárkányon követ minket.

Szerelmem csak közönyösen megszólalt:

- Hagyj békén. Nem akarlak látni. Egyedül akarok lenni.

- Ez a tiéd Len – felelt neki a nagybácsi úgy mintha meg se hallotta volna a fiú hangját és odadobott nekünk egy kardot, amit a Tao fiúm el is kapott. –  A családunk kincse, a villámkard. Akkor örököltem, amikor a család feje lettem. Apád adta tovább és most neked adom. Őseink szellemei is így kívánják és én is így akarom Len.

Majd ezt követően a bácsikánk megfordult és visszaindult a Tao kastély felé.

- Tehát én lettem a család vezetője – jelentette ki Lenny, majd eltette a kardot. – Na, kapaszkodj Mia, gyorsítunk a tempón, nehogy Asakuráék előbb odaérjenek a busszal.

- Rendben – feleltem kacagva, majd nyomtam egy puszit a fiú arcára és szorosabban öleltem a derekánál.

Hosszú lovaglás után megérkeztünk Pekingbe és egyből a vonatállomásra mentünk, ami a város szélén állt.

- Túl hamar érkeztünk, még van egy óra a vonat indulásáig és Yohék busza is csak negyed óra múlva érkezik meg – nyafogtam Lennek, amiért hosszú várakozásnak nézünk elébe.

- Ne aggódj, hamar eltelik az az egy óra. Feltesszük Fehér Főnixet a vonatra, veszünk ebédet és már ülhetünk is fel.

Azzal el is indultunk, közben a hófehér paripa végig a hátamat bökdöste az orrával.

- Tudom, hogy hiányzik Fekete Főnix, de ő most nem jöhetett velem – simogattam meg a ló fejét, majd elővettem egy sárgarépát és odaadtam neki.

- Te elkényezteted ezt a lovat – kuncogott a Tao fiú.

- A sajátomat is – kacsintottam Lenre, majd Fehér Főnixre nézte. – Na, most légy szépen jó, és Tokióban találkozunk – majd adtam neki még egy répát, mire azt elkezdte rágcsálni, majd mi elhagytuk a vonatot. Amint leszálltunk valami furcsa morajlást hallottam.

- Ez mi volt? – néztem Lennyre, aki igen elpirult. Ekkor elvigyorodtam, majd felnevettem.

- Most meg mint nevetsz? – förmedt rám a fiú.

- Hiszen te éhes vagy – kacagtam, majd az állomáson lévő étterem felé vettük az irányt. Bent vettünk néhány adag wokot és elcsomagoltattuk elvitelre (wok: hagyományos kínai étel, ami tésztából áll és rajta hússal, répával és hagymával). Amint itt végeztünk, elsétáltunk kézen fogva a buszmegállóig, ahol éppen befutott Asakuráék busza.

- Hé Len, ti már itt vagytok? – üdvözölt minket vidáman Yoh.

- Még szép, a lovam százszor gyorsabb annál a busznál – hencegett szerelmem.

- Jól van kisgatyó, nem kell a felvágás – csitította a fiút Ryo, mire Len kissé kezdett bepöccenni, de időben leállítottam. Ez után a kis üdvözlő beszélgetés után a többiek is elmentek szerezni valami útravalót, majd közösen szálltunk fel a vonatra. Lennynek tényleg igaza volt, hamar elszaladt az az egy óra. Szinte észre se vettem mikor gördült ki a vonat az állomásról.

Néhány órával később, tele hassal ráhajtottam a fejem Len vállára, aki átölelt és nyomott egy puszit a számra. A többi kerek szemmel bámultak ránk.

- Mi az? - kérdeztem.

- Ti együtt vagytok? - kérdezte Yoh, mire én csak bólintottam. - De hát testvérek vagytok, vagy nem?

- Hát… - kezdtem bele – azok vagyunk, de nem vérszerintiek. Lenék családja engem csak befogadott, mikor kicsi voltam és felneveltek. Most pedig, hogy Lenny végre megnyílt, így felszínre kerültek az érzelmei is.

Erre mindenki elmosolyodott és Trey el is kezdte piszkálni Lent:

- Hehe, jó csajt fogtál ki haver. Lehetek a tanúd az esküvőn? A kis Tao még nincs útban ugye?

Szerelmem nagyon elvörösödött, de szerintem már a dühtől. Ryo fejbe csapta hónyuszit, majd Yoh folytatta a kérdezősködést:

- És megtudtál valamit a múltadról?

- Hát elég sokat… - majd mindent elmeséltem nekik.

Ezt követően mindenki mesélt magáról és mire észbe kaptunk már be is futott a vonat Tokióba. Elég kimerítő volt az utazás annak ellenére, hogy csak ültünk.

- Akkor holnap találkozunk a suliban - köszönt el Yoh és Morty, majd mindenki hazament. Otthon fáradtan dobtam le a cuccaimat és levágtam magam a kanapéra.

- Úgy néz ki, ma én csinálok vacsorát - kuncogott Len.

- Segítsek? - ültem fel azonnal.

- Nem szükséges. Megoldom. Csak ne aludj el.

Egy órával később jóízűen ettünk, mikor erős csipogásra lettünk figyelmesek. Megnéztük az oraculum harangunkat és mindkettőnké villogott.

- Második kör - szólaltam meg. - Szabályok: El kell jutni Dobie faluba, amely a nyugati sivatagban található. A versenyzőknek azonban csak egy hónapjuk van megtalálni ezt a helyt, különben kiesnek a bajnokságból. Nyugati sivatag. Hogy fogunk oda eljutni? - néztem Lenre.

- Természetesen a gépemmel. Kérdezd majd meg Asakuráékat, hogy velünk jönnek-e?

- Oké, de most menjünk aludni. Hosszú volt az út.

Másnap reggel beérve az iskolába egyenesen Yohékhoz mentem.

- Neked is csipogott a jóscsengőd tegnap este? - kérdezte Morty.

- Igen, és mivel mentek? - tettem fel én az újabb kérdést.

- Gondolom repülővel - felelt Yoh.

- Gyertek velünk, mi a magángépünkkel megyünk. Len mondta, hogy kérdezzelek meg titeket.

- Persze, ez nagyon kedves tőletek - felelte az Asakura fiú.

- Ugyan, ez a legkevesebb az után, hogy megmentettetek - mondtam, majd megszólalt a csengő és mindenki a helyére ült. Ekkor azonban feltűnt, hogy valaki nincs itt. Odahajoltam a mellettem ülő Annához és halkan odasúgtam:

- Hé, Anna! Nezu hol van?

- Fogalmam sincs. Napok óta nem jött iskolába. De nem hiszem, hogy beteg. Legalább is nem tűnt annak.

- Oké, köszi - majd visszafordultam az asztalomhoz. Gyorsan el fog menni ez a két nap. Pakolni, elrendezni a kikérőt, a házat és Len még tervez is valamit holnap estére.

Este a szobám közepén ültem egy nagy kupi kellős közepén, mikor Len benyitott. Kerekre tágult szemekkel nézett:

- Itt meg mi történt? Úgy néz ki ez a hely, mint ahova egy bomba vágott be.

- Keresem a füzetem.

- Melyiket?

- Amelyikbe a dalszöveget is írtam.

- Még az óta sincs meg? Nem lehet, hogy Kínában maradt?

- Nem - feleltem szerelmemnek. - Mikor elmentünk se volt már meg.

- És ötleted sincs, merre lehet?

- Nincs, egyik reggel még megvolt, aztán mikor mentünk el már nem találtam.

- Hát, nem tudunk mit tenni - lépett be a szobámba Len, majd valamibe biztos megbotlott, amitől orra bukott és egyenesen rajtam terült el. Felnéztem és észrevettem, hogy szerelmem feje jól belesüllyed a mellkasomba, amitől persze totál elvörösödtem és elkezdtem visítani:

- TE PERVEZ ÁLLAT! VESZED LE RÓLAM A MANCSOD!

Majd felkaptam az első tárgyat, ami a kezembe akadt – Lenny szerencséjére ez egy párna volt – és elkezdtem azzal csapkodni.

- Hé, nyugi már Mia, véletlen volt – kapta fel a fiú azonnal a fejét és gyorsan lemászott rólam. – Megbotlottam a holmidban, úgyhogy ne morogj velem. Inkább pakolj össze.

És akkor döbbentem rá, hogy micsoda világot csináltam a szobámban. Valószínűleg minden az arcomra volt írva, Len pedig megsajnált és segített összepakolni. Mikor végeztünk elővettem a hátizsákom és elkezdtem belepakolni a fontosabb dolgaimat, de ezt már egyedül tettem.

- Ha végeztél gyere ki – hallottam meg Tao szerelmem hangját, én pedig visszakiáltottam, hogy megértettem. Kíváncsi vagyok, mit akarhat. Ahogy végeztem és felálltam, meghallottam, hogy a fiú őrszellemével beszélget:

- Len mester, miért nem mész el a fiúkkal ma este? Valami baj van?

- Nem gyengültél el ugye Bason? – hallatszott a hangjában némi gúny.

- Persze, hogy nem Len mester, tudod, én egy nagy harcos vagyok, a harc az életem, ezért élek. Több csatára vagyom, és alig várom a következő kört.

- Én már nem értek veled egyet. Van más is az életben, mint a harc.

Jól hallottam? Van más is az életében? Ez kissé meglepett. Közben Lenny folytatta:

- Persze a harc is fontos, hiszem még mindig meg akarom nyerni a viadalt.

Ezt követően csöndben maradt és tovább bámult ki az ablakon. Ekkor megköszörültem a torkom.

- Mia? Máris kész vagy? – fordult meg és nézett rám kissé meglepetten.

- Igen, azért akkor a kupi nem volt. Szóval mit szeretnél?

- Öltözz át – nézett rám azzal az imádnivaló mosolyával, majd átnyújtott nekem egy becsomagolt dobozt.

- Ez micsoda? – kérdeztem meglepetten.

- Bontsd ki a szobádban és meglátod.

- Ugye nem bomba? – tettem fel az idióta kérdést.

- Jaj, Mia….

- Tudom, tudom, csak vicc volt, köszi – kuncogtam és odalépve hozzá nyomtam egy puszit az arcára, majd besiettem a szobámba. Mikor kibontottam a csomagot, szinte elállt a lélegzetem. Egy gyönyörű, zöld, alkalmi ruha volt benne. Hova akar engem vinni? Mert hogy elmegyünk most valahova, az biztos. Nem is tétlenkedtem, gyorsan átöltöztem, kibontottam a hajam és szépen kifésülte. Mikor végeztem, még utoljára belenéztem a tükörbe és elégedetten mosolyodtam el.

- Kész vagy? – jött be Len a szobába. Ő is ki volt öltözve, bár tény, hogy az én ruhám elegánsabb volt, de azért ő is szépen nézett ki.

- Igen – mosolyogtam és odaléptem hozzá.

- Gyönyörű vagy – felelte kaján vigyorral és a nyakamba csókolt. – De most már menjünk.

- Mégis hova? – érdeklődtem.

- Jaj, de kíváncsi valaki. Mindent megtudsz időben.