3. fejezet - Változások 2. rész

Mia Tao  2014.04.20. 21:39

Sötétség. Jaj, ne, már megint mibe keveredtem bele? Mi történik? Várjunk csak… ja, már emlékszem. Lennel En bácsi ellen fordultunk és bezárt minket az egyik börtönbe.

- Jun? Len? – szólítottam meg a két testvéremet.

- Mit szeretnél hugica? – hallottam meg a bátyám hangját a sötétben.

- Len te vagy az? Hol van Jun? – próbáltam hunyorogni és így egy kicsit láttam a lámpa nélküli helyiségben.

- Ő nincs itt – felelte nyugodt hangon és láttam, hogy felém közeledik.

- De mér? Hol van? És téged hogyhogy elengedtek?

- Ó de kíváncsi valaki. Ne aggódj, itt nem hall minket senki? – lépett hozzám közel, túl közel. A mutató ujját a számra tette, majd mikor elvette az ujj adott egy csókot a számra. Én teljesen lefagytam. Mégis mi a fenét művel?

- Len, mit csinálsz?

- Ó semmi különöset. Remélem benne vagy egy kis mókában – kuncogta és az egyik kezét a nyakamra tette és szép lassan végigsimította a testemen. Mikor az ágyékomhoz ért felsikítottam:

- NEEEEE LEN. NE CSINÁLD EZT. HAGYD ABBA! MI TESTVÉREK VAGYUNK! EZ NEM HELYES!

- Mia! Mia kelj fel! – hallottam meg nővérem hangját, mire kinyitottam a szemem és megint sötétben találtam magam.

- Mi történt? – kérdeztem lihegve.

- Álmodtál. Valószínűleg rosszat, mert kiabáltál, hogy Lenny ne csináljon valamit. Mi történt?

Nem mondhatom el nekik. Ilyen álmokat nem. Egy pillanatig hallgattam, majd megszólaltam:

- En bácsi befolyásolta Lent és arra kényszerítette, hogy támadjon meg.

- Csak egy rossz álom volt – jelentette ki érzelemmentesen Len. – Én sose támadnálak meg.

- Tudom – feleltem halkan, mire egyikük se válaszolt. Megint csend telepedett ránk. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de egyszer csak megszólalt Jun:

- Len! Len!

- Azon gondolkodom, hogyan győzhetném le Len En nagybácsit.

- Len ne! Ha egyszer kijutunk innen csak meneküljünk. Nem győzheted le túl erős! Csak tűnjünk el amint lehet.

- Lehet, hogy soha nem jutunk ki – felelte Len alig hallhatóan.

- Hogyan? Talán, ha azt mondanánk, hogy meggondoltunk és aztán…

- Soha – vágtuk rá egyszerre Lennyvel.

- Persze nem úgy gondoltam. Csak mondanánk, becsapjuk őt. Hogy elengedjen. Aztán elmenekülhetnénk.

- És aztán? – nézett fel ránk. – Megtalálna minket.

- Talán… talán nem. Talán találnánk egy olyan helyet ahol soha… - próbálkozott tovább Jun, de látszott rajta, hogy maga se hiszi el, amit mond.

- Elé kell állni – rántotta meg a karját tartó láncokat, mire Jun felkapta a fejét. – Megtaláljuk a gyengepontját. Valahogy biztos le lehet őt győzni. Meg tudjuk csinálni, szívvel csináljuk.

- Miért Lenny? Csak hallanád magad! – húzódott nővérünk szájára kis mosoly.

- Miért? – kérdezett vissza a fiú.

- Tegyük bele a szívünket. Kezdesz már úgy beszélni, mint Yoh Asakura.

Erre hangosan felnevettem.

- Miről beszélsz? És te meg mit nevetsz?

- Akármit mondasz, Junnak igaza van. Mintha csak Yoht hallottam volna – nevettem egyre jobban.

- Fejezd be Mia! – rivallt rám, de én nevettem tovább.

- Jaj, Len, hagyd már, napok óta nem nevetett egy jót – fedte meg kicsit Jun az öccsét. Én hirtelen abbahagytam a nevetést.

- Kíváncsi vagyok, meddig fogunk még itt lenni – sóhajtottam komoran magam elé.

- Nézd meg Lenny mit csináltál. Most elrontottad a hugi kedvét – nézett mérgesen.

- Mi van? Most fogjatok rám mindet!

Erre beállt a kínos csend. Len szeme köztem és Jun között járkált egy darabig, majd felsóhajtott és megszólalt:

- Ne aggódj Mia. Bason és Ayahime biztos segítségért mentek. És ha Yohéktól kérnek segítséget, kell 10 nap mire ideérnek.

- Tudom – feleltem csendesen, majd lehunytam a szemem. Éjjel megint ugyanaz a rémálom gyötört, mint az előző éjszaka. Már ha egyáltalán éjszaka volt, mert ebben az állandó sötétségben lehetetlen megállapítani mikor van éjjel és mikor nappal. Az álmaim annyiban különböztem az előzőektől, hogy Len mindig egyre tovább és tovább ment. A végén már aludni se mertem. Ráadásul eléggé meg is ijedtem, mert mikor valami ismétlődik az mindig valami látomásszerű dolog. Abban viszont biztos voltam, hogy többet nem kiabáltam álmomban, mert Len és Jun felkeltettek volna.

- Vajon mennyi ideje lehetünk itt? Nekem úgy tűnik, mintha évek óta itt lennénk – sóhajtottam fel egyik nap. A szemem már egészen hozzászokott a sötétséghez.

- Szerintem most már hamarosan kiengednek minket – szólalt meg Jun. – Vajon anyu tudja, hogy itthon vagytok?

- Fogalmam sincs – felelt neki Len.

Sok idő után, vagyis nekem annak tűnt meghallottam, hogy az őrök valakihez beszélnek. Majd hallani lehetett, ahogy a két zombi megsemmisült.

- Hármat találhatsz, ki csinálja ezt. Asakura, tudtam, hogy te vagy az! – szólalt meg Len. Nocsak mintha örülne.

- Mit csinálsz te itt? – lepődött meg a nővérem.

- Ki osztom, amit ez a két srác kért. Két seggbe rúgást – nevetett fel Yoh miközben eloldozott engem. A fiú utánam Junnak segített, addig én pedig drága bátyámat engedtem el.

- Az a bácsi ne ma menj a szobádba típus – szólalt meg Lenny morcosan mire Yoh csak nevetni tudott.

- Len mester, örülök, hogy jól vagy! – sietett oda Bason gazdájához.

- Miaaaaa! – repült oda hozzám Ayahime is, majd kis szellemem odabújt hozzám, végül a nyakamba telepedett és dorombolni kezdett.

- Én is örülök neked kiscicám – nevettem és simogatni kezdtem a fejét.

- Köszönjük, hogy megmentettél Yoh! És most gyerünk Lenny! – utasítottam Jun, de a kisöccse mit se foglalkozott ezzel:

- Menj, ha akarsz, én maradok. Befejezem, amit elkezdtem.

- Lenny kérlek, menjünk.

- Miért nem megyünk? – idegeskedett Morty is.

- Nem kell többé veszélybe sodornod magad Len, már megtetted, amit lehet, gyerünk, tűnjünk el innen – próbálta Asakura is meggyőzni. De testvérem igen megmakacsolta magát, kihúzta a guandaot a földből és így szólt:

- Te ezt nem érted. Nem mehetek, míg ezt el nem rendezem a nagybátyámmal. Ez az én harcom. Hagyjatok – és elindult kifele.

- Öh, várj-várj! Nem lehetne inkább levélben leírni? – próbálta viccesre fogni a dolgot Morty. Én ezen csak egy jót mosolyogtam.

- Gondolom, találkozunk a bácsikájával. Nem azért jöttünk, hogy itt hagyjuk. – nevetett fel Yoh, majd mindketten a makacs öszvér után mentünk.

- Gyerünk Lenny lassíts, nyugi már! Álljunk csak meg egy szóra! – mondja Yoh miközben próbáltuk utolérni.

- Nincs mit mondanom – felelte érzelemmentesen, majd úgy tűnt nem akar tovább velünk beszélni, csak ment egyenesen.

- Jó rendben, de nekünk van – folytatta Asakura, nem hagyta magát. - Legalább hallgathatnál ránk, mi mind téged jöttünk megmenteni és… 

- Egyedül is sikerült volna – fordult meg bátyám és Yohra mutatott – Valahogy… biztosan.

- Len…

- Ó, értem már. Meg kellene köszönöm nektek. Gondolom mindenki erre vár – ekkor Lenny megfordult és tovább indult, de csak két lépést tett. – Nézd a nagybátyám akarta azt, hogy sámán király legyek, mint a család végső ereje. Azt akarta, hogy vasököllel irányítsam a világot. Ő ültette belém ezt a gyűlöletet, ő tanított meg a pusztításra. Ezt a jelet tette emlékeztetőül a hátamra. Úgy gondolja, a dolgok soha nem változnak és én sem. Ahogy ez a jel sem kopik el.

Ekkor Asakurával Len mellé értünk és a fiú átkarolta bátyám vállát. Őszintén szólva meglepett, hogy csak úgy hagyta.

- Kell lennie más útnak is. Nem? Igazából nem akarsz vele harcolni, ugye?

-  Nincs más mód rá, hogy… - motyogta Lenny maga elé.

- Nos, akkor, ha nem tudlak meggyőzni, akkor segítek – felelte vidáman Yoh.

- Ne ez az én…

- A sarkadban leszek és csak akkor lépek közbe…

- Ne lépj közbe – szólt rá végül Len, de hallani lehetett a hangján, hogy nem gondolja komolyan. Ekkor hirtelen nagy robbanást hallottunk a hátunk mögül és mindannyian megfordultunk. Bátyám azonnal futni kezdett visszafele és a nővérünk nevét kiáltotta. Én azonnal a nyomába eredtem.

- Jun! – kiáltotta még egyszer mikor visszaértünk a börtöncellához és befordultunk. Mindketten megtorpantunk.

-  Á, ez csak Lee Pai Long, akkor ő is jól van – szólalt meg Morty megkönnyebbülve, de ő még nem tudta azt, amit mi igen.

- Oh, hello Lee mi a helyzet? – sétált közelebb Asakura.

- Ne olyan gyorsan – szólt közbe testvérem. – Ő már nem az a Pai Long, akit mi ismerünk.

- Már nem a védőd? – kérdezte Morty meglepetten.

- Többé már nem – felelt neki bánatosan Jun. – En bácsi elkapta és irányítja őt. Nem tudjuk, mit akar csinálni.

Ekkor Pai Long hirtelen felordított és átalakult egy nagy sárkánnyá, majd Yoht, Lennyt és engem a halhoz vágott. A következő pillanatban kitértünk, de újra támadott. Úgy tűnt nem igazán van esélyünk.

- Vigyázzatok onnan! – hallottam meg hirtelen egy hangot a hátam mögül.

- Mit csinálsz nővérem? – kérdezte Len.

- A doshi talizmánom már irányította Pai Longot – válaszolta zöldhajú nővérem, miközben elővette az egyik talizmánját. – Talán ezzel megtörhetem a bácsi varázsát. Más nem segít. Talizmán, irányítás indul.

Mikor Jun eldobta a talizmánt egykori védője felé, Len elé ugrott és kettévágta a talizmánt, mire Yoh csak felröhögött.

- Ne nevess – szólt rá erélyesebben Len. – Elnyelhette volna Jun erejét és ellene fordíthatta volna.

- De hogyan irányítja őt a bácsikám? Nincs rajta talizmán és soha nem láttam szellem átalakulást – elmélkedett Jun.

- Igen, ez az! – kiáltott fel bátyám és Basont a fegyverébe küldte. – Gyerünk már, hozzatok létre szellemirányítást. Na, jó, elismerem, hogy most tényleg együtt kell dolgoznunk.

- Itt az ideje – mondtuk egyszerre Asakurával.

- A nagybácsi Pai Longba küldi a furyokuját. Ez egy irányítási mód.

- Gyerünk, törjük meg! – hozta létre Yoh is a szellemkontrolt, majd én is végrehajtottam ezt a műveletet.

- A nagybátyám furyokuja erős pontosan egy időben kell támadnunk, hogy sikerüljön. Kész vagytok?

- Hajrá! – kiáltottam.

- Támadás – ordítottuk egyszerre és megtörtük En bácsi szellemkontrolját, Pai Long újra önmaga lett. Ezután Len már egyből indult is ki, én pedig a nyomába eredtem, mielőtt még le akarna rázni mindenkit.

- Hé, várj egy percet hova mész? – szólalt meg Yoh mellettem.

- Csak erre kellettél, kész vagyok. Mehetsz! – rivallt rá Len, de nem nézett hátra, csak ment az ajtó felé.

- Ryo és Trey az ajtó túl oldalán várnak – felelt neki Asakura.

- Á, szóval az egész kis csapatot elhoztátok? – morgolódott bátyám, majd kinyitotta az ajtót, mikor melléértünk. Ekkor megláttuk Treyt és a nagyhajú srácot, azt hiszem ő lehetett Ryo, és a Joto őrség vezetője fogta őket a hajuknál. Ekkor Yoh elkiáltotta magát:

- Ryo, Trey!

- Vigyázz, van valami mögötted – jelent meg a zombi báb mögöttünk, mi pedig egyszerre hoztuk létre saját szellemkontroljainkat. Nem volt időnk sokáig gondolkodni, a Joto tag azonnal megtámadott minket. Próbáltunk kitérni, többnyire kevés sikerrel.

- Ez a hatalmas daodondo bombázás! – elmélkedett közben Morty. – Váo. Előbb a rúgás és most a bombázás. Ennek nincs értelme, ez lehetetlen. Csak egy igazi mestere van ennek a technikának. Lee Pai Long. Yoh, Lenny és Mia pedig megütötte őt.

Eközben mi még kaptunk jó pár ütést, majd a zombi megszólalt:

- Hibát követtek el, ha azt hiszitek, hogy elég erősek vagytok ahhoz, hogy a saját házamban legyőzzetek.

- Hehe. Lassan a testel matróz – szólalt meg Ryo, majd Trey is mellé állt:

- Emlékeztetőül mi hárman vagyunk te pedig egyedül.

- Miről beszélsz Lenny? Miért nem csináljuk négyen? Vagy inkább öten? – nevetett fel Yoh.

- Hm, ha ezt a Joto harcost kell eltüntetni, engem is bele számolhattok – mosolyodott el Len.

- És engem is – tettem hozzá és rájuk kacsintottam. Majd elkiáltottuk magunkat is megtámadtuk.

- Üssétek ki magatokat – szólalt meg a zombi, majd mindegyikünkbe akkorát belerúgott, hogy öten öt felé estünk. Néhány pillanaton belül felálltunk és újra megtámadtuk. Yoh és Trey úgy tűntek elkapják, de az ellenfél lehajolt, így egymásra estek. Ezután, mi támadtunk Lennel, úgy tűnt nem tud előlünk kitérni, de az utolsó pillanatban eltűnt és összeütköztem a bátyámmal, majd éreztem, hogy elterül rajtam. Kinyitottam a szemem és ekkor vettem észre, hogy túl közel vagyunk egymáshoz. Még a szánk is összeért, noha éppen hogy csak. Úgy éreztem a hajam tövéig elvörösödtem és szerintem ez így is volt. Bátyám is döbbenten nézett rám, de nem kapta el a fejét. Csak bámultam azokba a gyönyörű aranysárga szemekbe és úgy éreztem teljesen elvesztem. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után Len felkapta a fejét és elmormolt valami bocsi félét, majd lemászott rólam. Ezt követően én is felálltam. Kicsit kábultan bámultam magam elé, majd meghallottam Morty kiáltását:

- Vigyázz Yoh!

Felkaptam a fejem és láttam, hogy Shaolin, a Joto őrség vezetője pont Yohra támad és készül megölni. Ekkor azonban az utolsó pillanatban elkapta egy kéz a zombi kezét és behúzott neki egyet. Mindenki meglepetten nézte fel megmentőkre, aki nem volt más, mint Lee Pai Long. Ezek szerint…

Lennek is leesett az álla majd megfordult és megszólalt:

- Jun! Azt hittem elmentél. Jó, hogy itt vagy.

- Látom te sem tanultad meg a leckét Jun – állt fel újra a zombi harcos.

- Jobbat tanultam bácsi. Azt hittem soha többé nem fogok harcolni. De te megmutattad, hogy nem számít, mennyire utálom. Veled meg kell küzdenem. Nincs más választásom, eljött az ideje, hogy kiálljak azért, amit helyesnek tartok. Meg kell akadályoznom, hogy elkapd és átalakítsd a szellemeket, mint ahogyan Pai Longgal és Shaolinnal is tetted. És abba kell hagynod a családod szörnyekké alakítását is – válaszolt neki nővérem és közben újra feltűzte a haját, majd elővette a talizmánjait. - Itt az ideje, hogy Len és Mia mellé álljak. Kész vagyok a végsőkig harcolni.

- Nos, kedvesem. Ha ez a helyzet legyen véged most – felelte Shaolin, majd megtámadja Pai Longot, aki egy pillanat alatt legyőzte a Joto őrség utolsó tagját és végül az utolsó ellenfelünk is eltűnt.

Ezt követően mindenki leült pihenni a lépcsőkre.

- Mia – lépett mellém Jun.

- Tessék?

- Azt hiszem, erre szükséged van – nyújtott nekem egy piros szalagot.

- Ó szuper, annyira utáltam már, hogy a hajam állandóan a szemembe lógott – azzal elvettem a kezéből a selyemanyagot és felkötöttem vele a hajam, elől meghagyva azt a két hosszú tincset. Egy pár pillanattal később láttam, hogy valaki mellém lépett. Felnéztem és Lent pillantottam meg, miközben Yoh megszólalt:

- Hé, Lenny, hová mész? Nyugi, engedj ki egy kicsit.

- Nincs időnk kiengedni. A bácsikám újra támadni fog – nézett vissza a többiekre, én pedig közben felálltam és bátyám mellé léptem.

- Akkor várjuk.

- Igen, mind benne vagyunk – kelt fel Ryo és Trey is.

- Értékelem az ajánlatot, de nincs szükségem a segítségetekre úgy, hogy tűnés.

Na, megint árad Lenből a kedvesség. De jobb lesz, ha ezt most nem teszem szóvá neki, mert így is morcos hangulatban van. Na, meg az előbbiek után nagyon a szemébe se merek nézni, mert tuti elpirulnék.

- Én nyugodt ember vagyok Kisgatyó, de kezdek mérges lenni – porolta le a nadrágját a nagyhajú sámán. – Ha neked nem kell a mi segítségünk, akkor vedd úgy, hogy visszavonultunk.

- Jobb lesz ez így mindenkinek, hidd el nekem. Csak tarka haj tud lelassítani. Valójában mindannyian lelassítotok. Egyedül harcolok. Bason!

- Igen Len mester.

- Még csak most érkeztünk, semmi kedvem megint utazni. Kisgatyó, nem bánod, ha itt lógunk, amíg te harcolsz?

- Jó gondolat Ryo – vigyorodott el Trey. – Kell lennie vicces dolognak is a mellett, hogy falnak dobálnak minket, meg ki állunk Lenny mellett.

- Ez jó alkalom lesz Junnak és nekem, hogy jobban megismerkedjünk.

- Azt akarom, hogy mindenki menjen haza! – pöccent be bátyám elég rendesen. Szerintem inkább az a baja, hogy Ryo Junra ráhajtott.

- Hé, Len! Figyeeeelj! – öltötte ki rá a nyelvét.

- Nem kapod meg mindet! Argh. Nem akarlak elpusztítva látni titeket, azok után, amit értem tettetek – nézett Lenny szomorúan magam elé. Jaj, ha így néz, megszakad a szívem.

- Figyelj rám.

- Ne, Junt ne.

- Ez a mi dolgunk a bácsikánkkal. Könyörgök, menjetek el. Túl nagy a kockázat, ha maradtok.

- Mi rossz érhet minket? – nevetett fel Yoh, miközben leporolta a nadrágját. Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és elkezdett rajta beáramlani egy csomó zombi. Ó remek, már megint.

- Mia kész vagy? – nézett rám Len.

- Persze. Ayahime….

- Bason….

- ….UGORJ A GUANDAOBA! – kiáltottuk el magunkat egyszerre és a többiekkel egy időben létrehoztuk a saját szellemkontroljainkat. Nem vártunk sokáig, a többiek azonnal támadni kezdtek, de én vártam, hogy bátyám jelt adjon.

- Pai Long! Daodando gyors rúgás!

- Levegőtámadás!

- Nippo ütés!

- Mennyei csapás!

- Mi jövünk – nézett rám Lenny, majd bólintottam egyet és együtt támadtunk:

- Vágtázó gyors rohaaaaam!

- Wáo. Szép munka volt fiúk. Elpusztultak – hüledezett Morty. De nem örülhettünk sokáig, mert bár ugyan sokat elpusztítottunk még mindig voltak bőven.

- Ó, jaj, ne. Hány szelleme van a nagybátyádnak? – kérdezte kicsit aggódva Ryo.

- Majdnem korlátlan a hadserege – felelte bátyám tök nyugodtan.

-  Van valakinek egy jó ötlete, hogy most mit csináljunk? – nézett kerek szemekkel Trey.

- Hát csak egy jut eszembe – felelt neki Morty. – Futás!

Azzal mindenki felsietett a lépcsőn. A zombik jöttek utánunk, mi pedig közbe-közbe egyet levágtunk. Mikor felértünk teljesen bekerítettek minket. Szorosan Len mellett maradtam, hogy ha baj van, a segítségemre tudjon sietni, de a sok szellem hirtelen megfordult és elbattyogott. De most mér?

Felnéztem és rájöttem a válaszra.

- Nyertünk? – kérdezte értetlenül Ryo.

- Nem. Ez is a nagybátyám tervének a része. Valószínű csak egy csel volt, hogy ide jöjjünk. A félelmetes Tangen szoba. A nagybátyám többnyire itt található.

- Menjünk be – szólalt meg Yoh.

Ekkor Len kicsit elmosolyodott, majd a kezét az ajtóra tette és megszólalt:

- Nem szabadulunk, amíg el nem pusztítunk bácsikám. Tudja, hogy jövünk. Álljatok készen. Legyetek erősek.

- Len! Veled vagyok, mind veled vagyunk – szólalt meg Jun, mire a bátyám csak elmosolyodott és kinyitotta az ajtót. Beléptünk, de senkit nem láttunk.

- Mint egy elhagyatott város. Ne hagyjuk el mi is?

- Rossz előérzetem van – mondtam halkan és közelebb léptem Lenhez, mire ő védőn elém állt.

- Hé ömmm Lenny, milyen csapdákat szokott állítani a bácsikád? – kérdezte tőle Asakura.

- Semmi szerényet. Csak valami drámait.

- Hahahaha! – jaj, ne, ez az ő hangja – Igazad van Len. És már benne is vagy a közepében. A barátaidnak meg kellett volna fogadniuk a tanácsodat és elmenni, amíg lehetett.

Len hirtelen felordított, mire a bácsikánk egy nagy székkel lehuppant elénk és belecsapódott a földbe, ezzel nagy riadalmat kavarva a többiek közt. Én csak belekapaszkodtam Len karjába és vártam a folytatást. Bácsikám azonban nem tétlenkedett, szinte azonnal közénk csapott, mi pedig hátraugrottunk és így sikeresen kitértünk előle. Ryo és Trey azonnal visszatámadtak, de En bácsi egyszerűen eltűnt és máshol jelent meg, így a támadás nem ért célba.

- Most már látjátok milyen erős. Azt is láthatjátok, hogy jobb, ha elmentek – szólalt meg bátyám. Volt valami ijesztő sötétség a szemében, amitől kicsit megijedtem.

- Egyedül nem fog menni – válaszolt neki Yoh.

- Ó, dehogynem megy. Legfeljebb itt fogok elpusztulni. Bason! – szólította a szellemét, majd létrehozta a szellemkontrolját és támadott.

- Hiszem, hogy más a célod – vigyorgott En bácsi és újra kitért a támadás elől. Mellette jelent meg és elkapta Lent. – A bácsikádnak, most nincs rád ideje a vendégeinkkel van elfoglalva. Maradj nyugton.

Majd a nagybácsi nemes egyszerűséggel a falhoz vágta.

- LEEEEEN! – kiáltottam el magam, egy pillanat alatt ott termettem nála és letérdeltem mellé, majd a hátára tettem a kezem. Bátyám azonban észre se vett, csak megfogta a guandaoját és így szólt:

- Fuss Yoh.

- Óóó. Figyelsz az új barátodra. Milyen kedves. De veled én nem leszek ilyen jóságos. Meg fogtok fizetni azért, amit az unokaöcsémmel tettetek – és rátámadt a többiekre, majd miután mindenkit kiütött, Yohra nézett. – Végre megbüntethetem azt, aki Lenny a családja ellen fordította. Aki az agyát hülyeségekkel tömte tele.

- Lenny! Azelőtt titokzatos voltál, de azt hiszem most már értem. Innen ered az aranyos, vicces oldalad.

Ezt nem tudtam megállni mosoly nélkül, közben megsimogattam Len hátát, de ahogy láttam a reakciójából, ő annyira nem díjazta Asakurának ezt a dicséretét.

- Téged okollak. Te hoztad ránk ezt az egészet.

- Én csak segíteni akartam egy jó pajtásnak. Bírom őt, nagyon!

- Csendet! – majd újra támadni kezdett. Kiütötte Asakurát, csak engem és Junt nem bántott, bár Pai Longot is a falra kente. Közben Len is feltápászkodott, de még nem volt annyi ereje, hogy segítsen Asakurának. - Most, hogy a kis barátaid bevégezték a küldetésüket jöhet a lényeg! Meg kell választanod a sorsodat Len. Olyan akarsz lenni, mint ők? Vagy inkább olyan, mint én? Ha? Csak annyit kell mondanod, hogy megértetted, hogy tanultál a leckéből és elfelejthetjük ezt. Nem versz át, látom, hogy hű vagy a családodhoz és tiszteletben tartod a jelet, amit a hátadon viselsz. Csak körül kell nézned, hogy lásd, milyen rosszak a többiek és hogy a barátság gyengít téged. Ezek a bolondok mind elbuknak a legfontosabb pillanatokban, mert nem elég erősek. Ez elég szomorú. Te mit gondolsz?

- Igen, ez tényleg szomorú – felelt neki Tao bátyám. Jun csak ennyit bírt kinyögni:

- Ne.

- Len… – szólaltam meg, de elakadtam.

- Ó mennyire vágytam ezekre a szavakra. Örülök, hogy végre visszatértél – kezdett el En bácsi  idiótán táncolni. 

- Szomorú, hogy így gondolkodsz – folytatta Lenny. – Szomorú, hogy eddig hittem neked. Ezért vagy egyedül.

- Mi a fenéről beszélsz?

- Ez nem volt elég világos? Boldogok lennénk, ha végre tisztázhatnánk veled te nagyfejű óriás – állt fel Ryo, Trey, Yoh és még Pai Long is.

- Nem, nem-nem ez ez-ez nem lehet. Hogy tértetek magatokhoz? Az én támadásaim végzetesek.

- Tudod mi a legszomorúbb ebben? – sétált mellénk Asakura. – Hogy van egy rendes unokaöcséd, de te nem veszed észre.

- Nem! Én erősebb vagyok nálatok, hogy lehet ez? Azt hittem elpusztultatok!

- A barátság erősebbé tesz – szólalt meg Tao bátyám. – Erőt kapnak egymástól. Már én is értem. Közéjük tartozom.

És amint ezt Len kimondta, eltűnt a hátáról a jel, ami az óta ott volt, mióta az eszünket tudjuk. Elmosolyodtam és óvatosan hozzáértem meztelen hátához, mire egy picit megrezzent. A következő pillanatban bácsikánk elkiáltotta magát, mi pedig nem tétlenkedtünk, azonnal támadtunk. A támadásaink célba találtak, de nem értek sokat.

- Neee! Soha. Engem, nem győztök le. Nem győztök le!

- Nem ért a szép szóból. Elég legyen! – morgolódott a nagyhajú sámán.

- Biztosan nem is igazi – vetette fel Trey és így belegondolva, van valami abban, amit mond.

- Túl nagy ahhoz, hogy elhiggyük valóban ő az! – csatlakozott Yoh is.

- Azt mondjátok, hogy csak illúzió? – kérdezte meg bátyám.

- Az biztos nem de…. – kezdtem bele, de Morty értelmesen fejezte be a mondatomat:

- Amit látunk az a furyoku által kialakított irányítás, ezért ezt az irányítást meg kell törni és elveszett. Ennyi.

- De nem fogtok megtörni! – támad újra a nagybácsi.

- Mia, Len! Együtt! – kiáltotta Yoh, majd hárman összeérintettük a fegyverünket és az így összekeveredett furyoku akkora erőt képezett, hogy azonnal visszaverte a támadást.

- Most pedig látni fogjuk, hogy milyen gyenge – vigyorodott el gúnyosan Lenny.

- Biztosíthatlak, rengeteg furyokum van még és nem csak mérges vagyok, erősebb is, mint bármikor.

- Ezt máris ellenőrizzük – majd nekitámadt és megtörte a szellemkontrolját. Hirtelen nagy fény támadt, majd a következő pillanatban megjelent En bácsi akkora méretben, amekkorák mi vagyunk.

- Szóval ez ő. En bácsi valódi formája. Bácsikám. Végre találkozunk.

- Végül is olyan normális nagybácsis – mondta Yoh.

- Igen, normális. Ha normális, hogy valaki egész életében felfújt és túlméretezett alakot vesz fel és állandóan fenyegetőzik. Normális. Egy szájhős. Kimerült szívvel, aki nem bízik a saját családjában.

- A család az egyetlen dolog, amiben bízom, neked is ezt kellene tenned – szólalt meg nyugodtan En bácsi. –  Csalódtam benned Len. A sorsod egy csapat idegenre bíztad, egy csapat semmirekellőre, akik nem ismernek téged.

- Miért mondod, hogy semmirekellők vagyunk?

- Mondd meg neki Ryo! – pattogott a nagyhajú mellett Trey is.

- Nektek fogalmatok sincs arról, hogy miken mentem én keresztül. Ti nem láttátok azokat a borzalmakat. Ha rám nem figyelsz, majd felfigyelsz ezekre. Nézd meg a családunk történetét a szellemeken keresztül, hogy láthasd könnyes szemeiket – kezdett bele a mesélésbe En bácsi, majd a kis kék szellemek körbevettek minket és megmutatták nekünk a múltat. – A mi sámán családunk évezredekig szolgálta országunkat. Megvívtuk a háborúikat, leigáztunk másokat feláldozva magunkat a béke és a jólét érdekében. De a technológia fejlődésével nem volt már szükség az erőnkre, elfelejtettek minket. Démonoknak és boszorkányoknak hívtak minket és kitiltottak a fővárosból. Lerombolták az otthonainkat és elhagyatott vidékre üldöztek, bujdosásra kényszerítettek. A furyokum az őseim szellemétől származik. A te őseidtől Len. Akik feláldozták magukat, akiket cserbenhagytak azok, akiket azelőtt megmentettek. Rám bízták az erejüket. A hátamon hordom a történelmünket és a szívemben a családunk sorsát. Nem csaptalak be. Len. Te vagy ennek az örököse. Ne tagadd meg a családod. Ne fordíts hátat a megaláztatásnak, amit el kell szenvednünk.

- Ennek a családnak a tagja vagyok, de nem a múlt rabszolgája. Saját életem van – mondta határozottan Len és közben felnézett.

- Rendben van. Ha nem veszed ki részed az életből, akkor a szellemek világába jutsz – azzal maga elé emelte a kardját a nagybácsi és hívni kezdte a szellemeket. – Történelmünk kétezer évének valamennyi szellemét hívom. Fény és sötétség szellemei, hozzatok furyokut és legyek a nagy Tao sárkány! 

Amint megjelent a nagy kínai sárkány, egyből nekünk rontott, mi pedig elugrottunk az útjából. A következő pillanatban azonban már nem mi voltunk a célpontja, hanem Len. Bátyám ügyesen kitért a támadások elől és közben így szólt:

- A család tagja vagyok, de attól még az lehetek, aki vagyok. Nem fogom megtagadni az örökséget, ami ide hozott. A múlt nem határozza meg a jövőmet. Saját utamat járom. Az őseim tudják ezt és velem vannak. Megszabadítalak a múlttól.

Végül pedig Tao bátyám 100%-os erőt létrehozva megtörte a bácsikánk szellemkontrolját, aki ezután térdre rogyott.

- Nem. Még nem, még nem győztél le. Még itt vagyok.

- Ne hagyd, hogy a büszkeséged legyen a veszted – egy pillanat. Ez Ching nagyapa hangja. Oldalra fordítottam a fejem és az ajtóban állt anyával együtt. – Ha ez a harc tovább folytatódik, mindkettőtöket elveszíthetünk és az a Tao család végét is jelenti.

- Igaza van, tedd le a kardot En.

- Kik ezek? – kérdezte Morty, talán kissé udvariatlanul.

- Ő a nagyapám. Ő pedig az anyám – válaszolt neki Jun.

- A nagyapád? És az anyád? – döbbent le az egész csapat.

- Gyerek velünk – mosolyodott el anyu, majd beinvitálták az egész csapatot az ebédlőbe, ahol meg volt terítve a nagy asztal. Remek, éhen halok.

- Szent ég! Ezt mind meg fogja enni, vagy mi? – döbbent le az alacsony ember.

- Ahahaha! Ez az étel nem csak az enyém, Len barátainak is terítettünk. Legyetek a vendégeink, látjátok a székeket? Azok nem a szellemeké. Ünnepeljük meg Len sikerét.

- Öö. Nagyon csábító az étel, de megbízhatunk ezekben a fiúkban? – kételkedett Trey.

- Honnan tudjuk, hogy nem mérgezték-e meg a disznót? – csatlakozott hónyuszihoz Ryo is.

- Ó nem-nem-nem –felelt kedvesen anya mosolyogva, vidáman. – Ez vendégszeretet. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy a méreg nem családunk specialitása.

Erre Ryo kissé riadtan felkiáltott, mire anyu nagy nevetésbe tört ki. Én sem bírtam tovább, ezen az arcon muszáj volt nevetnem. Nagyapa mérgesen nézett anyára, aztán még mérgesebben rám.

- Ti nem, meg ne sértődjetek, de ti nem vagytok rossz fiúk? – nézett kicsit furcsán Yoh.

- Talán – mondta Ching nagyapa. – De kérlek, értsd meg, ez a látásmód becsaphat téged. Minden attól függ, honnan nézed. Az egyik ember fényt lát, a másik sötétséget. Ami nektek gonoszságnak tűnik, az nekem a gyerekeim és unokáim életének védelmét jelenti. Azért csináltunk ilyesmit, mert nem láttunk rá más lehetőséget.

- En megmentette a családot, de egy olyan utat választott, amiről nem tudott letérni.

- Tanulhatnánk, sok különböző dolgot. A világ arra tanít, hogy bízzunk másokban és keressünk barátokat. Vagy másként…

- Azt tanítja, pusztíts, vagy elpusztulsz – fejezte be a mondatot Asakura. – Ezt akarta mondani?

- Igen, pontosan ezt. És ez nehéz, nagyon nehéz. Nem figyelni a világra, ha szól hozzád. Az apád változást akart Len. Bízni akart másokban, de végül elárulták. Nincs többé velünk. A nagybátyád soha nem fog megbocsájtani a világnak, ennyi maradt a Tao családból és ő már soha nem fog megbízni senkiben.

- Akkor is. A keserűsége nem mentség a viselkedésére.

- Hm. Talán igazad van. Vagy lehet, hogy mégsem. 

Erre Len érthetetlenül felkapta a fejét, de nem mondott semmit, így nagyapánk folytatta:

- Nem számít. A lényeg, hogy te, Mia és Jun felfedeztetek valami értékeset. Valami olyasmit, amit mi a haragtól nem tudtunk felfedezni. Valami, ami apátokban is megvolt. A nyíltszívűség. És így felszabadítottátok magatokat a Tao történelem alól, ami minket egész életünkben elkísért. Tegyétek, amit jónak láttok, ez már a Ti életetek. De ne feledjétek, mindig Taok maradtok. Bízunk bennetek. Áldásom rátok.

- Megtalálom az utat. Nem hiába bízol bennünk – váltott bátyám a megszeppent arcról a magabiztosra.

- Akkor ünnepelhetünk?

- Igen, falatra fel! Fini disznó, vacsoraidő! – lelkendezett Ryo és Trey.

Ezen mindenki elmosolyodott és nekiálltunk enni. Hát, mint ne mondjak az a két malac nem épp a legkulturáltabban evett, de mivel senki nem szólt nekik, én se tettem szóvá. Viszont azt furcsálltam egész vacsora alatt, hogy Len nem szólt hozzám. Pedig máskor mindig elkezdtünk beszélgetni, most pedig csak a másik oldalamon ülő Junnal elegyedtem beszélgetésbe. Időnként észrevettem, hogy Len mintha bámulna, de amint odanéztem elkapta a fejét. Lehet, hogy az a csók zavarta meg harc közben?

Vacsora után nagyapa így szólt:

- Remélem, jól laktatok. Kérlek, maradjatok nálunk éjszakára. Már elő is készítettünk nektek egy szobát.

- Köszönjük, nagyon kedves önöktől – felelte barátságosan Yoh, ezzel elfogadva az ajánlatot. Ezt követően anya megmutatta a kis csapatnak a szobát és mi hárman is elvonultunk saját helyiségünkbe éjszakára. Azonban nekem nem jött álom a szememre.

- Min gondolkozol? – jelent meg Ayahime, majd rámászott a hasamra és lefeküdt rá.

- Azon, ami történt. Úgy tűnik nem csak bennem ébresztett fel más érzéseket az a csók. Len egész este nem szólt hozzám és most nem értem, mi baja van velem.

- Te mit érzel? – kérdezte nyugodtan a hófehér cica.

- Hát…. még magamnak is nehéz beismernem, deeeee…. azt hiszem, szerelmes vagyok belé – pirultam el, de a sötétben ez szerencsére nem látszott.

- Végül is, nem vagytok vér szerinti testvérek, úgyhogy ez nem kizárt. Szerintem menj át és beszélj vele – tanácsolta. Ekkor felültem és elövettem a párnám alól egy fényképet. A családunk volt rajta. Én voltam középen egy csodálatos kínai ruhában és épp táncoltam, bal oldalamon Len tapsolt nagy mosollyal az arcán. Mögötte növérünk, Jun állt ugyanilyen vidám arccal, tölem jobbra pedig anya és apa ültek összebújva. Ha nem lenne ez a kép, fogalmam se lenne , hogy hogyan néz ki az apám. Sajnos megölelték, amikor kicsik voltunk. Megpróbált bízni az ellenségben, de elárulták.

- Mia? - zökkentett ki Ayahime a gondolataimból.

- Rendben, átmegyek, de te is gyere – álltam fel.

- Minek? – nézett a hófehér szellem értetlenül.

- Naaaaa, légyszi Ayahimeeeee – néztem rá kölyökkutya szemekkel.

- Haj, komolyan mondom, mint egy óvodás – sóhajtott, majd ráült a vállamra és én kimentem a szobámból. Halkan mentem végig a folyosón, sehol sem volt senki. Ezek szerint mindenki alszik. Ez jó.

Megálltam Len ajtaja előtt és éppen kopogásra emeltem a kezem, mikor kinyílt az ajtó és egy aranysárga szempárral találtam magam szembe.

 

(Az anime szövegének begépeléséért köszönet Shide Milának.)