Másnap délután mentem haza az iskolából, mikor Ayahime megjelent.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Erős szellemi energiát érzek – felelte hófehér cicám. Ekkor az égen megjelent előttem egy indiánruhás sámán.

- Eljött a pillanat, kezdődik a harc! De vigyázz, a legtöbben nem alkalmasak arra, hogy sámán királyok legyenek. De majd kiderül a te esetedben fiatal sámán. Keresd a jelet az égen és újra találkozunk, ha a csillagok szólítanak – azzal hirtelen eltűnt.

Hazasiettem és elmeséltem Lennek hogy mi történt, ő pedig így válaszolt:

- Tudom, nálam is járt a fickó. Lassan kezdődik a viadal – vigyorgott gonoszan. Ekkor hirtelen átfutott egy csillag az égen.

- Nézd Lenny - mutattam fel.

- Indulás - felelte bátyám, majd mindketten felkaptuk a guandaonkat és elindultunk amerre a csillagot láttuk. Kiértünk egy rétre és megláttuk megint azt az indián pasit, akivel találkoztam délután.

- Nos üdvözöllek titeket. A nevem Chrome és a Sámán Tanács tagja vagyok. Azért vagyok itt, hogy leteszteljelek titeket. Ki lesz az első?

Én Lenre néztem majd megszólaltam:

- Én leszek - léptem előre.

- Rendbe. Szóval, hogy bekerülj a versenybe a feladatod, hogy egyszer meg kell ütnöd - felelte Chrome.

- Csak ennyi? - néztem meglepetten.

- Igen, de nem lesz olyan könnyű, mint hiszed. Ráadásul csak 10 perced van rá.

- Oké, akkor kezdjük! Ayahime, szellemem, EGYESÜLJÜNK! - kiáltottam, majd eggyé váltam a szellememmel. Nekirontottam a guandaommal, de lepattant róla a támadás, végül pedig erősen belém is rúgott.

- Mi történt? Ez nem egy egyszerű rúgás volt, a szelleme erejét is éreztem.

- Pontosan. Tapintható formába hozom a szellemem erejét. Tudom irányítani a szellememet, így lehet teljese egy sámán furyokuja.

- Furyoku? Az micsoda?

- Ha találsz egy másik módot, hogy irányítsd a szellemed megtalálod.

Elgondolkoztam és jól megfigyeltem az ellenfelem. Várjunk csak, olyan mintha a szellemmel nem is egyesült volna, hanem beleirányította volna a cipőjébe. Talán ez lesz az.

- A szemed mindent elárul. Csak nem rájöttél?

- Nem vagyok benne biztos, de egy próbát megér. Mennyi időm van még Chrome?

- 6 perc.

- Akkor van időm kísérletezgetni.

- Lássuk - mosolyodott el barátságosan.

- Akkor figyelj, AYAHIME! SZELLEMEM, UGORJ A GUANDAOBA - kiáltottam és a szellememet beleirányítottam a fegyverbe, ami fehéren elkezdett fényleni. Közben éreztem, hogy a testemet átjárja az energia, biztos ez a furyoku.

- Hmmm, szépen rájöttél a lényegre, de vigyázz, elég kimerítő ez egy kezdőnek.

- Nem baj. Harcra kész vagyok - feleltem magabiztosan, bár éreztem, hogy kezdek kimerülni.

- Akkor nézzük.

- GYERÜNK AYAHIME, TÁMADÁS - lendültem előre és nekiestem Cromenak. Azt hiszem sikerült eltalálnom, de nem vagyok benne biztos. Végül pedig nagy fény közepette éreztem, hogy kiszáll a testemből minden erő, én pedig elterülök a földön. Egy perccel később felnéztem és megláttam Cromot, amint valami furcsa cuccot nyújt felém.

- Ez micsoda?

- Ez a te jóscsengőd. Ezen kapsz minden információt a csatákkal kapcsolatban.

- De jó, köszönöm - mosolyogtam és elvettem.

- Nincs mit, kiérdemelted. Most pedig te következel - nézett Lenre, aki felpattant a földről és beállt harcállásba, én pedig a helyére ültem.

- Veled kicsit keményebb leszek, mivel te már tudod, hogy mit kell tenned - nézett Lenre Chrome.

- Legyél is, szeretem a kemény csatákat, de akit a húgom legyőz, az nekem nem ellenfél. BASON! UGORJ A GUANDAOBA! - kiáltotta és pillanatok alatt létrehozta a szellemkontrolt.

- Na akkor üss meg ahogy csak bírsz! - mondta Chrome, de szerintem ezt nem kellett volna, mert ahogy látom Lenny igen bevadult. Nem kellett neki kétszer mondani, teljes erőből támadott.

- Egész ügyes vagy kölyök, és te is bekerültél a sámánbajnokságba - nyújtotta neki az jóscsengőt.

- Egész ügyes? Na majd mindjárt megmutatom kivel szórakozz! BASON! VÁGTÁZÓ GYORS ROHAM!!! - azzal Len egy fához vágta a támadásával és még vagy nyolc-kilencszer támadott rá, míg végül Chrome belehalt a támadásba. Próbáltam Lent megállítani, de olyan erős volt a furyokuja, hogy még a közelébe se fértem. Miután Len végzett Chrome-mal felém nézett, kissé megijedtem, hogy talán annyira elveszítette a fejét, hogy engem is megtámad, de csak intett a fejével, hogy menjek utána, azaz haza.

Otthon épp, hogy elraktam a fegyverem az jóscsengő elkezdett csipogni.

-Wááááá, ez micsoda? - néztem egyet.

- Szerintem infót küldtek az első csatádról - szólalt meg Len, most először azóta, hogy végzett a tanácstaggal.

- Igen tényleg. Előzetes csaták, hely Machi Park, idő holnap este 8:00. Az ellenfelem pedig Yamamochi Takuya. Az meg ki lehet?

- Nem számít, egy Taonak nem ellenfél ugye? - kérdezte Len magabiztosan.

- Nem hát, de én nem fogom megölni.

Az este folyamán még Lennek is megszólalt a csipogója és ő is megkapta az ellenfelét. Az egyetlen kisebb gond az, hogy ugyanakkor lesz mindkettőnk meccse, így nem tudjuk egymásét megnézni. De sebaj, ha egyikünk hamarabb végez még lesz ideje a másik meccsét megnézni.

A következő nap szombat volt, így szerencsére nem volt iskola, tehát tudtunk egy kicsit gyakorolni. Először erősítettünk, majd gyakoroltuk a szellemkontrol létrehozását és végül még néhány támadást is elsajátítottunk. A bátyámmal fél órával a meccs előtt elindultunk és így időben oda is értünk mindketten a saját csatahelyünkre. Ha esetleg nem mondtam még, utálok késni bárhonnan is és ez Lennyre is igaz.

Nem sokkal azután, hogy megérkeztem láttam közeledni egy srácot, aki egyenesen hozzám sétált.

-  Szió, te vagy a Tao kislány? - kérdezte nyájasan.

- Igen, a nevem Mia Tao, de nem vagyok kislány - kezdtem kicsit bepöccenni. Utálom, ha valaki lenéz. És az érzés elég gyakran a hatalmába kerített, ezért szerintem érthető, hogy hamar dühbe jövök ettől.

- Jól van na. Nem kell mindjárt felkapni a vizet - emelte fel a kezét maga elé védekezően. Ekkor megszólalt mindkettőnk kezén az oraculum harang.

- Hmm, itt az idő - néztem magabiztosan.

- Sajnálom, hogy egy ilyen szép kislányt le kell győznöm, de mindent a céljaimért - mondta már megint lenézően.

- Ne becsülj le, csak mert lány vagyok! AYAHIME! SZELLEMEM UGORJ A GUANDAOBA! - kiáltottam és létrehoztam a szellemkontrolt. Közben ellenfelem is a szellemét a kardjába küldte.

Amint megszólalt a küzdelem kezdetét jelző hang, egyből támadásba lendültem. Persze ellenfelem, Takuya se volt tétlen, azonnal kivédte a támadásom.

- Ayahime! Vasmancs támadás! - kiáltottam, majd a guandaom vége átalakult egy nagy macskamanccsá és azzal csaptunk le az ellenfelünkre. Takuya kivédte a támadást, majd ő támadott felém.

- Mia, ugorj hátra! - hallottam meg szellemmacskám hangját a fejembe és azonnal reagáltam, ugrottam egy hátra szaltót így a támadás elől kitértem, de a bal bokámon ejtett egy vágást. Na remek, ezzel tuti nem fog annyira könnyen menni a tánc, de majd megoldjuk.

- Itt az ideje, hogy befejezzük. Kezdesz idegesíteni és ahogy látom csak a szád volt nagy, a támadásod pedig igen gyenge - néztem Takuyára kissé bosszúsan. - Itt az ideje, hogy megmutassuk mit tanultunk tegnap Lennytől. Ayahime! Vágtázó Gyorsrohaaaaam! - kiáltottam, majd a fegyveremből több guandao csapott le, ami sikeresen meg is törte Takuya szellemkontrolját. A következő pillanatban újra elkezdett csipogni az oraculum harangom és kiírta, hogy nyertem. Hmm, szuper.

- Sok sikert a további csatáidhoz nagyszájú - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, majd intettem Takuyának és elindultam arra, ahol Len csatája volt. Mikor odaértem láttam, hogy Lenny nagyon lendületben van, szegény ellenfelét meg már annyira megrémítette, hogy ijedtében bebújt egy bokor mögé. Ez most komoly? Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, amiért ilyen szánalmas ember sámánnak meri nevezni magát. Pedig a szellemi energiája erősnek tűnt. És bár nem értek sokat még a furyokuhoz, de úgy éreztem, mintha elég erős lenne neki.

Len odament a bokorhoz, hogy befejezze, de ekkor hirtelen előugrott az ellenfél és megsebesítette a bátyám karját.

- A francba, sejthettem volna, hogy csapda. Na de most azt nem fogja megköszönni, amit ezért kap. Fehér Főnix! - kiáltotta el magát. A ló előugrott és Len a hátára állt. Ekkor rám nézett és biccentett egyet üdvözlésképp, én pedig szélesen elvigyorodtam.

- Akkor sem fogsz legyőzni, kölyök! - erre Len homlokán elkezdett dagadni az ér. Ajjaj, a srácnak most tuti annyi. Lenny elővet egy kis sírkövet, majd szólította Bason lovának szellemét:

- Fekete Holló egyesülj Fehér Főnix-szel! És most jön a vég haver! Bason! Szuperlovasroham támadás!

A másik sámánnak persze esélye sem volt, a csatát egyértelműen drága bátyám nyerte meg.

- Szép volt Lenny - mentem oda hozzá és üdvözöltem.

- Remélem te is nyertél - nézett rám kissé gonoszas arccal.

- Természetesen, bár a bokámon kaptam egy sebet, de nem vésze. A tiedet viszont el kell látni - mutattam a karjára, ahol már folyt le a vére.

- Ja oké, bár nem vészes, de ha ennyire aggódsz gyere - azzal felült hófehér lova hátára, majd a kezét nyújtotta nekem, amit meg is fogtam, így egy határozott mozdulattal felrántott maga mögé a nyeregbe. Hazáig elmeséltem neki milyen volt a csatám és megemlítettem azt az idegesítő kis senkit, aki alábecsült. Mint utólag kiderült jó, hogy Len nem volt ott, mert a srác már nem lenne egyben.

Két nappal később hétfőn reggel iskolába menet vettem észre, hogy rajtam maradt az oraculum harangom. Ahogy beértem a suliba Yoht pillantottam meg, az ő kezén is ott volt ez a kis eszköz. Tehát neki is sikerült bejutnia. A padom felé közeledve láttam, hogy ők is megbámulják a jóscsengőmet. Útközben Annával akadt össze a tekintetem. Nem tűnt barátságosnak, de engem nem tudott megijeszteni.

- Szia Mia! - köszönt rám hirtelen Nezu. Észre se vettem, hogy bejött.

- Szia Nezu, mi a helyzet? - mosolyogtam rá.

- Ó látom te is bekerültél a küzdelembe.

- Úgy látom, hogy te is. Na és volt már csatád? - érdeklődtem. De sajnos a csengő félbeszakított minket.

Már alig vártam, hogy végre hazaérjek, ugyanis a múltkori csata miatt alig tudom terhelni a lábam, ennek következtében az edzés kész szenvedés volt. Amint beléptem a magas toronyépületbe, a lifthez mentem, azzal pedig a legfelső emeletre. Beléptem az ajtón, de senkit nem láttam.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam.

- Itt vagyok a konyhában - hallottam meg nővérem hangját.

- Ó szia Jun, mit csinálsz? Len hol van? - érdeklődtem.

- Az edzőteremben, én pedig vacsorát csinálok , van kedved segíteni?

- Persze - bólintottam, majd felvettem a kis kötényemet és neki álltam. Már majdnem végeztünk a vacsorával, mikor a karomon lévő jóscsengő csipogni kezdett.

- Ez biztos a következő ellenfelem - mondtam, majd hirtelen kerek szemekkel néztem a kis szerkezeten kiírt nevet. Ezt nem akarom elhinni. Ugye ez csak valami rossz vicc?

- Na, hogy hívják az ellenfeled? - kérdezte Jun érdeklődve.

- Len Tao - mondta elképedve. Erre Jun se tudott mit felelni.

A meccs holnap lesz, de én egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak. Nem akarok harcolni Lennel. Még csak megsebesíteni se lennék képes, nemhogy legyőzni. Megkértem Junt, hogy beszéljen vele mi legyen, mivel velem szóba se áll mióta kiderült, hogy ellenfelek vagyunk, de a nővérem szerint Lenny is vívódik, hogy mi legyen. Emiatt persze éjjel sem aludtam semmit és másnap az iskolában se tudtam odafigyelni, az edzést pedig úgy kihagytam, ahogy volt. Így csak otthon ültem és bámultam ki a fejemből, közben az órára is ránéztem és sajnálatos módon egyre jobban közeledett a 7 óra. De aztán nem tudtam mit tenni, levettem az iskolai egyenruhámat, aztán felvettem fekete nadrágomat, ami olyan volt, mint Lené és megkötöttem egy fehér szalaggal. Ezt követően felvettem piros rövid ujjú kínai felsőmet, amit általában harchoz és edzéshez viseltem otthon. Végül pedig elővettem egy piros szalagot és vállig érő hajamat felkötöttem vele, de az elől lévő 2 tincsemet, ami a derekamig ért azt csak simán eltűrtem a fülem mögé. Megfogtam a fegyveremet és Ayahimére néztem:

- Úgy félek. Nem akarok Lennel komolyan harcolni és bántani se tudom. Még akkor is, ha csomószor össze szoktunk kapni és egymásnak esünk, de az nem komoly. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Talán vissza kéne lépnem. Ha a következő meccset megnyerem, akkor még mindig továbbjuthatok.

- Nehogy visszalépj, - hallottam meg Jun hangját az ajtóban - Lenny azt üzeni menj csak el a meccsre és ne aggódj. Ő sem akar téged bántani és nem is fog.

- Ezt, hogy értette?

- Nem tudom, de siess, mert elkésel.

- Rendben - azzal lesiettem a földszintre, beugrottam az épület mögötti istállóba Fekete Főnixért, majd felpattantam a hátára és elindultam a csata színhelye felé. Amint odaértem, megláttam Lent Fehér Főnixen, szintén a harci ruhájában. Az oraculum harangunk egyszerre kezdett csipogni, majd megszólalt az indító hang, de egyikünk sem mozdult. Nem tudtam magam rávenni még arra se, hogy szellemkontrolt hozzak létre, de ahogy láttam Lenny ugyanígy van vele.

- Hé bíró! - nézett oldalra a bátyám - Visszalépek.

- MICSODA? DE LEN, EZT NEM TEHETED MEG! - kiáltottam fel neki.

- Biztos vagy benne fiam? - kérdezte a tanácstag.

- Igen, nem vagyok képes bántani a hugomat. Ha megtámadott volna, akkor is engedtem volna, hogy legyőzzön, de mivel ő sem akar támadni ezért ÉN lépek vissza.

- Hát ha tényleg ezt akarod, akkor legyen - felelte az indiánsámán, majd elkezdett valamit pötyögni a jóscsengőjén és kiírta a sajátom, hogy nyertem, Lené pedig, hogy veszített.

- Remélem biztos vagy a következő csatádban, mert ha elveszíted azt is, kiestél - azzal a bíró elment.

- Lenny miért tetted? - szálltam le éjfekete lovamról és bátyámra néztem, szemem tele volt könnyel.

- Te is tudod jól. Hiába tanítottak a pusztításra, téged akkor sem tudlak bántani.

- De Len, ha én kiesek az nem számít. Én csak azért indultam a viadalon, hogy több esélyed legyen nyerni, de te nem eshetsz ki, hiszen neked kell lenned a sámán királynak és visszaszerezd a Tao család dicsőségét.

- Hééé, elfelejted, hogy kivel beszélsz. Az nem lehet, hogy engem legyőznek. Asakurának egyszer sikerült, de több ilyen nem lesz. Úgyhogy a következő csatát biztos megnyerem - vigyorodott el magabiztosan.

- Na gyere induljunk haza, és nehogy elsírd itt magad, már nem vagy gyerek, de ha mégis annak érzed magad, akkor meg nőj fel! - nézett rám sunyi mosollyal. Hogy micsoda?

- Mit mondtál? AYAHIME! - kiáltottam idegesen, ekkor megjelent cicaszellemem és belekarmolt Len arcába.

- ÁÁÁÁ ezt mégis mér kaptam? - nézett rém mérgesen.

- Tudod te azt nagyon jól - vágtam durcás képet és felültem szénfekete lovam hátára, majd egy percnyi csend után megszólaltam:

- Köszönöm Len.

- Micsodát? - nézett meglepetten rám, mikor hófehér lovával mellém ért.

- Mindent, hogy itt vagy velem, hogy segítesz és vigyázol rám - néztem magam elé mosolyogva.

- Hisz ezért vagyok a bátyád - kemény arca meglágyult, kicsit elmosolyodott, majd áthajolt hozzám és adott az arcomra egy puszit. Csak meglepetten néztem Lenre, de mire észbe kaptam már nem volt mellettem.

- Gyere te lassúság! - kiáltotta vissza nekem, én pedig Fekete Főnix hátán utána eredtem. Örültem, hogy végre minden rendben van köztünk és a csatát is sikerült megúsznom.

Másnap suli után Lennel kimentünk az erdőbe edzeni és gyakorolni. Persze a gyakorlás most inkább Lennynek kellett hiszen neki muszáj volt megnyernie a következő meccsét, ráadásul nem is tudtuk, hogy mire vagy inkább kire számítsunk. A lényeg, hogy keményen edzettünk, többször csatáztunk is, hiszen az edzés rám is rám fért. Este végül mindketten fáradtan ültünk fel a sámánlovainkra és lassan ügettünk hazafele. Egyszer csak Lenny hirtelen lefékezte a lovát és Fekete Főnix kis hián beleütközött saját testvérébe, ugyanis a lovaink ikrek voltak, ami ezeknek az állatoknak az esetében nagyon ritka.

- Mi a baj? - néztem a bátyámra.

- Na nézd csak ki csatázik éppen? - kérdezte kicsit gúnyosan. Odamentem mellé és megláttam Yoht. Elég pocsékul festette. Ekkor megpillantottam Mortyt valami fal szerű cuccon és úgy tűnt Yoh ellenfele őt kínozza. Ekkor Yoh hirtelen összeesett, úgy tűnik vesztette, de valamiért ez nem volt elég Faustnak. A körülötte lévő csontokból létrehozott egy nagy csontvázat és készült vele Asakurát megölni. Én csak döbbenten figyeltem, majd észrevettem, hogy Len megindult a csatatér felé. Megint mi jár a fejében? De nem szóltam semmit, csak utána eredtem. Lenny a csontváz mögé érve előkapta a guandaoját és Basont beleküldte. Fehér Főnix nyerített egyet és a két hátsó lábára állt, bátyám pedig támadott:

- Arany Fénycsóva! - a támadás telibe talált, megtörte Yoh ellenfelének szellemkontrolját és a fickó elterült a földön. Yoh a földön feküdt és értetlenül nézett. Lennel megálltunk mellette és mindketten lenéztünk rá a lovainkról.

- Szerencséd, hogy erre jártam Yoh. Az a csontvázfickó éppen át akart repíteni örökre a szellemvilágba. És ezt nem engedhetjük, hogy megtörténjen igaz? Hát persze, hogy nem engedjük meg. Mert én akarok majd személyesen végezni veled a következő körben - nézett rá végül, arcán kis gonosz mosollyal.