Hűvös szellő fújt az arcomba, mikor elértük a magas tömbházat. Még mindig fogtam Lent, bár magánál volt, szerintem nem igazán tudta, hogy mi történik vele. Betámogattam az épületbe, majd a lifttel felmentünk a legfelső emeletre. Amikor beértünk a lakásba lesegítettem a kanapéra és leültem mellé. Még mindig igen kába volt. Talán ennyire megviselte a vereség? Néhány perccel később nekem dőlt. Először azt hittem valami baja van, de aztán láttam, hogy egyenletesen szuszog. Átöleltem és magamhoz húztam. Úgy tűnik En bácsi nem pusztította el az összes érzelmét. Lehunytam a szemem és én is álomba merültem.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki a vállamat rázza. Kinyitottam a szemem és a tekintetem Lenével találkozott. Elég bosszúsnak tűnt:

- Szóval végeztél Asakurával?

- Neked is jó reggelt, amúgy meg mikor le akartam súlytani jöttek az ápolónők, így nem tudtam kivégezni – válaszoltam, miközben nyújtózkodtam egyet. A következő pillanatban éreztem, hogy valami nekicsapódik az arcomnak és a földre küld. Néhány másodperccel később kiderült, hogy Len ökle volt az, ő pedig idegesen elkezdett kiabálni:

- Te ostoba! Még ezt sem lehet rád bízni? Egy mozdulat lett volna az egész, de te féltél megtenni! És még te nevezed magad Taonak?! Ilyen még egyszer elő ne forduljon világos?! – majd fogott egy törölközőt és a fürdőbe ment. Eltartott pár percig, míg feltápászkodtam a földről, majd a szobám felé indultam, mikor Ayahime megjelent:

- Erős szellemi energiát érzek – és a következő pillanatban kopogtak. Kicsit félve nyitottam ki az ajtót, de mikor megláttam a nővérem nagyon megkönnyebbültem:

-  Jun, de örülök, hogy látlak! Mi járatban erre?

- En bácsi küldött, Len itthon van?

- Persze, éppen zuhanyzik, gyere be – tártam ki az ajtót, majd bejött és lerakta a cuccait.

- Hé, Mia, mi történt az arcoddal? – kérdezte váratlanul.

- Mire gondolsz?

- Erre itt, van a szemed alatt egy lila folt – mutatta.

- Ja hogy az. Lenny kikapott Yohtól, de Yoh is összeesett a csata végén, Len rám parancsolt, hogy öljem meg, de jöttek az ápolónők és elsiettem vele a helyszínről, ahelyett hogy végeztem volna Yohval.

- És te vagy a hibás és a dühét is rajtad vezette le igaz? – fejezte be a nővérem a mondatomat, én pedig csak bólintottam. Közben hallottam, hogy a fürdőben abbamarad a víz csobogása, majd Len lép ki a derekán egy törölközővel, egy másikkal pedig a haját törölte. Jun gúnyosan megszólalt:

- Lemosod a veszteséget kisöcsém? A bácsikánk arra kért, hogy vessek véget ennek a Yoh problémának.

- Légy a vendégem mind addig, míg ez ilyen fájdalmas!

Jun magabiztosan bólintott egy aprót, majd Len elment öltözni. Ekkor jutott eszembe, hogy nekem is öltöznöm kéne, ha nem akarok elkésni az iskolából. Mielőtt elindultam megnéztem az órarendemet. Szóval ma az első órám kínai. Ez az, végre egy tantárgy, ami könnyen megy és tanulni se kell rá.

Az iskola kapujában Nezuval futottam össze.

- Te jó ég, mit csináltál az arcoddal?

- Csak tegnap gyakoroltam a bátyámmal.

- Azt az ősi kínai harcművészetet?

- Aha, de ez semmi, látnod kéne, mikor igazán belelendülünk. Akkor az egész hátam és a lábam tiszta folt.

- De durva. Jut eszembe tudnál segíteni a kínai háziban? Volt egy szöveg, amit le kellett fordítani és a vége nem ment.

- Persze - mosolyogtam és ekkor értünk be az osztályba. Lepakoltam és odamentem Nezu padjához.

- Szóval erről a három mondatról lenne szó - mutatta, én pedig fogtam a ceruzámat, majd amint elolvastam a mondatokat, gondolkodás nélkül leírtam őket kínaiul.

- Jaj, nagyon köszönöm - hálálkodott Nezu.

- Ugyan, szóra sem érdemes - mosolyogtam.

- Nǐmen hăo. Qǐng zuò. (Jó napot kívánok! Kérem, üljenek le!) - szólalt meg a tanár, zene füleimnek. Nagy mosollyal az arcomon leültem a helyemre, a tanár pedig rám nézett.

- No lám csak, új diák az osztályban. Mennyit beszélsz kínaiul?

- Anyanyelvem - feleltem büszkén.

- Akkor....nǐ jiào shénme míng zì? (Mi a neved?)

- Wǒ jiào Dào Mǐ yà. Wǒ xìng Dào. (A nevem Tao Mia. Tao a vezetéknevem.)

- Jīntiān xīngqī jǐ? (Ma a hét melyik napja van?)

- Jīntiān xīngqīsì. (Ma csütörtök van.)

- Jīntiān tiānqì zěnmeyàng? (Ma milyen az idő?)

- Jīntiān xià yǔ le, yǒudiǎnr lěng. Tiānqì yùbào shuō, míngtiān shì qíng tiān. (Ma esett az eső, kicsit hideg van. Az időjárás előrejelzésben azt mondták, hogy holnap napos idő lesz.)

- Hmmmm, remek. Azt hiszem, idén lesz valaki ötös ebből a tantárgyból. Na, nézzük a házit! Olvassa fel mondjuk Nezu - mondta a tanárúr, barátnőm pedig felolvasta a mondatokat.

- Egész ügyes, szépen fordítottad le, különösen a végét – nézett rá elismerően a sensei, én pedig halkan kuncogni kezdtem, majd az óra folytatódott tovább. Tíz perccel az óra vége előtt a tanár feladta a házit, majd így szólt:

- Lassan közeledik a nyári szünet, de, hogy ne unatkozzatok, mindenki kap feladatot. Az idén azt találtam ki, hogy hármasával fogjátok feldolgozni a kínai történelem egyes korszakait – ó remek, remélem normális emberekkel kerülök össze - ... a következő csapat Yoh Asakura, Mortimer Manta és Mia Tao – MICSODA? – a tietek Kublaj kán kora és a Yuan dinasztia.

Na, ez kész, összezárnak az ellenséggel, hát ez remek. Közben a tanárúr befejezte a mondandóját és kiment, mikor csöngetnek.

- Mia, nagyon köszönöm a házit. Láttad? A sensei teljesen oda volt érte – termett mellettem Nezu egy pillanat alatt.

- Igen, én majdnem el is nevettem maga....

- Mia Tao, ha azt hiszed, te lettél most a tanár kedvence, akkor nagyon tévedsz, és nem kell itt menőznöd azzal, hogy te mennyire tudsz kínaiul, kis felvágós liba – köpni-nyelni nem tudtam annyira meglepődtem, de mire válaszolhattam volna az ismeretlen lány a barátnőivel kiviharzott a teremből. Végül Nezuhoz fordultam:

- Ez meg ki volt?

- Ő Yukino – felelte – az osztály divatmajma, aki rajong a kínai nyelvért, de ha meg kell szólalni kínaiul, akkor csak csöndben ül és nem mond semmit. Mindig próbál órán lelkesnek látszani és a tanár kedvence próbál lenni, de most, hogy te jöttél és lenyűgözted a senseit, minden esélye elszállt és nem tud nyalizni.

- Ó, hogy oda ne rohanjak, talán tanulni kéne. Amúgy első pillantásra se tűnt már szimpinek.

A nap további része gyorsan telt, jött egy új lány az osztályba. Anna Kyouyama a neve és szinte biztos vagyok benne, hogy látja a szellemeket, mert egész nap a hátam mögé néz, ahol Ayahime szokott lebegni, emellett egész nap Yohékon lóg. Szuper, még egy ellenség.

Hazafele Nezu mesélte, hogy a következő edzésen az edző ki fogja választani azt a pár lányt, aki fel fog majd lépni és szerinte én is esélyes vagyok.

Amikor hazaértem megláttam Junt az üveg előtt állni, Len pedig a kanapén ült. Mindketten igen meredtek maguk elé. Valamit vártak. Úgy tűnik drága bátyám még mindig haragszik rám, mert még csak rám se nézett, mikor leültem mellé. Egyszer csak megjelent egy ismeretlen férfi az ajtóban és megszólalt:

- Meghoztuk, amit kért, Miss Jun.

- Nagyszerű.

Ekkor még több férfi jelent meg és három koporsót hoztak be, amikben Jun zombijai voltak. Mikor végeztek a nővérem az egyik férfire nézett:

- Most már elmehet!

- Elég bosszantó, hogy zsoldos kísértetek segítségére szorulok – szólalt meg Len morcosan.

- Nincs szükséged segítségre csak látszólag. Én csak egy kis anyagi támogatást nyújtok. Hagyd őket vadászni! – felelte neki Jun, majd elővett három doshi talizmánt – Szellemek ébresztő!

Ekkor a három koporsó felnyílt és mindegyikből kilépett egy-egy zombi, majd elindultak és Jun követte őket.

- Ne aggódj kisöcsém, nemsokára vége lesz Yohnak és nem kell miatta aggódnod – nézett vissza még az ajtóból majd elment. Egy kis ideig még álltam egy helyben, majd a táskámhoz nyúltam és elkezdtem kipakolni. Miközben pakolásztam a kezembe akadt kínai füzetem és ekkor eszembe jutott valami.

- Bason! – szólítottam meg a szellemet és Len mögé néztem.

- Mit parancsol Mia mester? – kérdezte udvariasan.

- Az iskolában kaptam egy feladatot, előadást kell csinálnom Kublaj kán koráról és a Yuan dinasztiáról. Még ráér, de tudnál majd segíteni?

- Persze, örömmel Mia mester.

- Köszönöm.

- És egyedül kell csinálod? – kérdezte a bátyám.

- Nem, hármas csapatokban. És képzeld kik a csapattársaim?

- Csak nem Asakura? – hangja egyből kárörvendő lett. Na, kösz az együttérzést, de nem szóltam semmit csak bólintottam. – Hát vele nem fogod, ha Jun elintézi.

- Tudom, egyedül is meg tudom csinálni, nem kell nekem segítség.

Ekkor Ayahime hirtelen megjelent mellettem:

- Yoh legyőzte Jun zombijait.

- Meg se lepődök – jegyezte meg Len gúnyosan.

Néhány perccel később Jun is belépett az ajtón, majd az ablakhoz sétált.

- Úgy tűnik kicsit nehezebb lesz a Yohot és a szamurájt kiiktatni, mint gondoltam, de ne aggódj kedves öcsém, van még néhány gonosz szellemem. És amikor a kis barátod találkozik velük, ő sem lesz többé az élők sorában.

- Most ütötte ki a kísérteteidet. Mitől lenne most másképp?

- Ezt választ ad a kérdésedre. A kísérteteim most sokkal félelmetesebbek lesznek – közben elővett három talizmánt – hidd el nekem kisöcsém, holnap éjjel Yoh már nem sok vizet zavar majd.

- Elpusztítjuk őt – mondták a zombik, majd Jun útjára engedte őket.

Másnap suli után Nezuval együtt mentünk edzésre. Már mindketten nagyon izgatottak voltunk.

- Jaj, Mia, én olyan ideges vagyok. Ez a legnagyobb verseny egész Japánban és az ott fellépők mind profik.

- Szerintem engem nem fognak kiválasztani, még új vagyok a csapatban.

- Az nem számít. Aki tud, az tud. És ha ügyes vagy mész a fesztiválra.

- Reméljük így lesz.

Mikor az edzés elkezdődött az edzőnk Takahashi sensei kapásból kiválasztott négy lányt:

- Ti négyen fogtok a szalagokkal a végén táncolni, akik meg még ebben táncolni fognak Nezu, Hanako, a harmadik lányt pedig menet közben kiválasztom. Most pedig összeállítjuk a műsort. Mia, kezdd te a szólótáncoddal. Kérlek, táncold el.

- Rendben – majd a terem közepére álltam, és amikor a zene megszólalt belekezdtem.

(http://www.youtube.com/watch?v=21mIoYf-yTk)

- Nagyon szép volt – mondta a sensei a végén – pihenj egyet. A következő...

Leültem és néztem, ahogy a többiek próbálnak, közben Ayahime a nyakam köré telepedett és rajtam pihent. Úgy csináltam mintha a vállamat vakarnám meg, de cicám fejét simogattam.

- Oké akkor ez lesz a program. Most pedig nézzük az utolsó nagy táncot. Mia!

- Igen sensei?

- Tudsz szaltózni?

- Igen.

- Akkor te leszel a harmadik lány. Álljatok be a helyetekre!

Követtük az edző utasításait és hamar ment is, még a hátra szaltó is pedig vagy egy éve nem csináltam.

Már jó párszor végigtáncoltuk mikor a sensei felém fordult:

- Figyelj csak Mia, szépen csinálod, de kicsit ugorj magasabbra, vigyél egy kicsit több erőt az ugrásba.

Bólintottam, majd Ayahimére néztem, aki egyesült velem, így erősebbnek éreztem magam. A cicafüleim és farkam miatt pedig nem aggódtam, mert csak azok látják, akik sámánok. A következő pillanatban elrugaszkodtam a szaltóhoz, de jóval több erőt vittem bele, mint kellett volna és így a fölöttem lévő szalagokba beleakadt a lábam. Már nem tudtam mit tenni, tudtam, hogy az esés elkerülhetetlen. Ráadásul mivel a lábam bele volt gabalyodva a szalagokba a hátamra estem és bevertem a fejem, amitől minden elsötétült előttem.

Mikor kinyitottam a szemem megláttam Nezut, az edzőt, meg még jó pár lányt fölém hajolva.

- Jól vagy? Fáj valamid? – kérdezte Takahashi-sensei.

- Jól vagyok, bár a fejem eléggé fáj – válaszoltam és felültem, de meg kellett támaszkodnom, mert megszédültem.

- Mára neked vége az edzésnek, ha holnapig nem múlik el, menj el orvoshoz. Most pedig menj haza és pihenj le. Elkísérjen valaki?

- Köszönöm sensei, de megoldom – azzal az öltözőbe mentem és lecseréltem a ruhámat. Hazafele Ayahime vezetett, mert úgy éreztem most egyedül nem tudnék hazajutni. Már majdnem otthon voltunk, mikor erős szellemi energiát észleltem. Befordultam a következő utcánál és ekkor megláttam Yoht, aki éppen Pai Longgal küzdött, mögöttük pedig Anna és Morty állt.

- Nézd, ott van fent Len mester, gyere, felviszlek hozzá – szólalt meg a cicaszellemem majd átalakult akkora macskává, hogy négy lábon állva a feje a vállamig ért. Felültem a hátára, ő pedig felvitt a ház tetejére és Lenny mellett letett.

- Mia, hát te mit keresel itt? – nézett meglepetten.

- Edzésen szaltó közben elestem és bevertem a fejem, ezért az edző hazaküldött.

- És jól vagy? – nézett érdeklődve, csak nem aggódik értem?

- Nem mondanám, fáj a fejem és szerencse, hogy még nem vacsoráztam, mert nem maradna meg bennem.

- Majd jobban leszel.

- Amúgy itt mi történt? – néztem le érdeklődve.

- Jun meg akarta ölni Yoht, de leszedte a talizmánt Pai Long fejéről és most teljesen bevadult, meg akarja ölni Junt, de Asakura nem engedi.

- Nem kéne segíteni?

- Nem. Talán Pai Long megöli Yoht és utána majd megmentjük Junt.

- Rendben – letérdeltem Len mellé és néztem az eseményeket.

A következő pillanatban Anna megidézte Shaolin szellemét. Szóval egy médium. Shaolin egyesült Yohval, Pai Long pedig újra és újra támadott, de mindig elvétette és végül Yoh földre küldte. Pai Long újra támadásba lendült, de mestere mindig ki tudott térni előle. A mester utolsó csapása után pedig Pai Long lelke kiszabadult a testéből, megtört a doshi varázs. Közben Jun le akart lépni, de Anna nem engedte:

- Csak úgy elsétálsz? Semmi viszlát?

- Én mindig mondtam, hogy nincsenek érzései és ezt komolyan is gondoltam. 17 év alatt semmit sem tudtam meg Lee Pai Longról, ő csak egy idegen nekem. Ezért úgy gondolom, nincs értelme elköszönni. Azt akarom mondani, hogy sajnálom Lee Pai Long és neked Anna, köszönöm a segítségedet.

Már indult volna tovább, mikor az őrszelleme megszólítottam:

- Jun, doshi, miért mész el az őrződ nélkül?

- Ennyire megrúgtalak? – lepődött meg Shaolin.

- Igazad volt mester, nem adhatom fel, a sámán küzdelem közeledtével itt több jót tehetek, mint a másvilágon. Jun, mit gondolsz? Legyünk egy csapat és tegyük jóvá az elmúlt 17 év rossz emlékeit? De szükséged is van rám, már legalább 120-szor megmentettem az életedet. Mit gondolsz egy 17 év utáni legendás visszatérésről?

- Azt mondom köszönöm. Kezdjük újra.

Végül mindketten hazaindultak.

- Len, nekünk is menni kéne – néztem a bátyámra, de ő csak gonoszan elfintorodott.

- Len! Len!

- Menjünk – állt fel.

Másnap reggel elég korán felkeltem annak ellenére, hogy szombat volt. Lementem az edzőterembe, hogy gyakoroljam a szóló számomat. Len már ott volt és keményen edzett. Kicsit később Jun is csatlakozott hozzánk, de ő csak az ablakon bámult kifelé. Lenny kezdett egyre jobban belelendülni:

- ... 105, 106. Ez egy új lemez Jun. Nézd ezt meg! Elképesztőek. Lenyűgözőek.

- Tedd túl magad rajta! – válaszolta nővérem egykedvűen.

- Ne fintorogj Jun – vágott vissza bátyám, miközben abbahagyta az edzést és megtörölte az arcát – nem tudom, mér gondoltad, hogy te le tudod győzni Yoht és Amidamarut.

- A bácsikánk mondta, hogy szükséged van rám.

- Nos Jun, a bácsikánk tévedett.

- Azt hiszem több mindenben is tévedett.

Len felvette az iskolai egyenruháját, majd a lifttel elindultunk a legfelső emeletre.

- Miért jön ide Ginny? – kérdezte hirtelen a bátyám.

- Fogalmam sincs – válaszolt röviden Jun.

- Tudom mi történt Pai Longgal, és ha engem kérdezel nem is kínos.

- Ühmmmm, nem emlékszem, hogy kérdeztelek.

„Remek, már megint kezdik a csipkelődést, azt hiszem, inkább nem szólok bele” – gondoltam és csendben álltam Len mellett.

- Remélem, a nagybácsi nem tudja meg.

- Nem igazán érdekel, hogy mit gondol. Úgy döntöttem nem törődöm többet a Pai Long üggyel. Nem érdekel.

- Hmmm – nézett Lenny kifürkészhetetlen arccal. Kiszálltunk a liftből és bementünk a lakásunkba. Lennel hirtelen megtorpantunk és kicsit beléptem a bátyám háta mögé, mikor megláttam őt. Hirtelen elkezdett lüktetni a bal vállam a rossz emlékek miatt. Közben Jun is belépett és mérgesen nézett a nem szívesen látott vendégünkre.

- Milyen szép, szép mikor a hívatlan családtagok csak úgy betoppannak.

- Jaj, ne légy már ilyen mogorva Jun, kicsit korábban jött a gépem, remélem nem baj, hogy beengedtem magam.

- Nem, dehogy. Mindig jó téged látni Ginny. Fogadok, ha visszamész a reptérre eléred a géped és ebédre otthon is lehetsz – utalt nővérem finoman arra, hogy húzza el a csíkot.

- Azt hiszem, inkább te fogod elhagyni a várost. A család utolsó reménysége voltál. Az én feladatom kedves Jun, hogy átvegyem az irányítást.

- Mit csinálsz?

- Yoht és Amidamarut el kell távolítani az utunkból.

- Nincs szükségünk a segítségedre, érted?!

- Igen, de azt hiszem ez nem tőled és Lennytől függ. Mindketten elbuktatok Yohval és a szamurájával szemben. Mia pedig még csak ki se mert állni vele szemben. A család szégyene. Szóval szépen elbúcsúzhatsz, ha nem akarod, hogy erőszakos legyek.

- Hogy mersz fenyegetni minket? Nem érdekel, hogy ki küldött! Nem jöhetsz ide utasítgatni minket! És most megtalálod az ajtót vagy kell segítség hozzá? Lee Pai Long! – kapta fel a vizet Jun, úgy látszik most telt be nála a pohár. Len is meglepetten nézett nővérünkre, én pedig közelebb húzódtam bátyámhozhez, hogy nagyobb biztonságban érezzem maga.

- Kérlek, vezesd ki a kuzinomat! – tette hozzá Jun, mikor őrzője előjött.

- Nagy hibát követsz el. Yugai, ez itt Lee Pai Long. Móresre kell tanítani őket! Gyerünk! – hívta elő Ginny a saját bábját.

- Vidd őt ki!

- Azonnal Jun! – felelt Pai Long.

- Pai Long lesz az, akinek ajtót fogunk mutatni. – mondta magabiztosan az unokatesóm.

 - Ezt majd meglátjuk. ÁÁÁÁÁÁÁÁ – támadt Yugaira Jun őrzője és a két Kung Fu mester egymásnak esett. Azt hittem hitelen, hogy Pai Long el fogja intézni, de Ginny szelleme hirtelen hátulról elkapta.

- Jaj, ne.

- Vesztettél Yoh és Amidamaru ellen. És most ellenünk is – nézett Junra nagyképűen. Ekkor Len ellépett a faltól, elővette a guandaoját és az unokatesónkra fogta:

- Most már elég legyen Ginny! Menj el!

- Mit képzelsz, mit csinálsz? – nézett rá mérgesen.

- Ahogy Jun is mondta sem neki, sem nekem, sőt még Miának sincs szüksége rád. Szóval fogd a nősténytigrisedet és menj! Majd én elintézem Yoht – szeme kicsit összeszűkült, ami azt jelenti nála, hogy nem érdemes vele szórakozni, mert tényleg neki fog esni, ha még valamit csinál.

Ginny erre nem mondott semmit, csak feláll és szépen kisétált az ajtó. Ekkor nagyon megkönnyebbültem. Miközben Len eltette a fegyverét, Jun kinézett az ablakon és megszólalt:

- Kockázatos volt ezt tenni Len.

- Nem aggódom Ginny miatt – felelte nyugodtan.

- Igen, de őt a többiek küldték. Beszélni fog velük és ők nem könnyen hallgatnak el.

- Belefáradtam már, hogy mindenki kérkedik bennem – na, már megint kezd ideges lenni.

- Ez azért van, mert te vagy a legfiatalabb.

- Nincs szükségem doshi lányokra, hogy helyettem harcoljanak. Mostantól én harcolok! Én döntöm el, hogy kivel, hogy mikor és hogy hogyan. Gyere Mia! – azzal megfogta a csuklóm, gyengén húzott rajta egyet, majd kiment az ajtón, én pedig követtem. Felmentünk a tetőre és ott leültünk egymás mellé, nekidőlve a falnak.

- Elegem van, hogy mindenki beleüti az orrát az én dolgomba. Azt hiszik, gyenge vagyok, pedig abszolút nem vagyok az, különben nem én indulnék a sámán bajnokságon – mérgelődött Len félhangosan.

- Tudom mit érzel – feleltem neki halkan – de téged legalább nem néznek kívülállónak.

- Te sem vagy az. Elfogadott tagja vagy a Tao dinasztiának. Az meg nem számít, hogy a felmenőid nem Taok voltak. Apánk engedélyezte, hogy hivatalosan is a Tao családhoz tartozz, és halála után En bácsi sem vonta ezt vissza.

- De a többiek akkor is lenéznek – néztem magam elé kissé elkeseredett szemekkel.

- Tudom hugi, ezért fogsz te is indulni velem együtt a sámán bajnokságon, hogy megmutasd nekik méltán nevezed magad Taonak – azzal átölelt és magához húzott. Jól esett, bár ezt tényleg nem vártam Lentől, hogy ilyen kedvesen is tud viselkedni, még akkor is, ha a családjáról van szó. De ennek ellenére ugyanúgy eszembe jutott, ami 4 évesen történt velem egy nagy családi találkozón.

- Gyerünk gyerekek, siessetek, nem szeretném, ha elkésnénk, főleg hogy mi vagyunk a család legfontosabb tagjai – mondta anyu, miközben eligazította rajtam az ünneplői ruhámat.

- De anya egyedül nem megy – próbálkozott megkötni a saját ruháját, de nem sikerült neki.

- Majd én segítek – jött oda Jun és szépen megigazított mindent Lenen.

- Készen vagytok már? – jött be picit bosszúsan a nagypapi – mindjárt elkésünk.

- Ne aggódj, megvagyunk, indulhatunk – állt fel anyu, mikor kész lettünk. – Ja és gyerekek, szeretném, ha együtt maradnátok. Nem örülnék neki, ha külön-külön elbóklásznátok. Ez különösen rád vonatkozik Mia. A család nem minden tagja fogadott még el téged a dinasztiában, még vannak, akik kívülállónak néznek, és nem kéne összerúgni velük a port.

- Rendben anyu – feleltem, bár nem igazán értettem, amiről beszélt, de a lényeget megértettem. Maradjak Lennyvel.

Megfogtam anyu egyik kezét és bementünk a nagyterembe. Mindenki azonnal elhallgatott, mi pedig elindultunk a terem másik vége felé, ahol a család magas rangú tagjai vannak. Ahogy mentünk meghallottam 1-1 hangot mellőlem, és mikor odanéztem elég bosszús szemekkel találkozott a tekintetem. „Ez meg mit keres itt?” „Nem tartozik közénk, mér jött ide?” „Remélem, a nagyfőnökök kirakják a szűrét ennek a kis senkiházinak.” És ez csak néhány mondat volt, amit el tudtam csípni, de nekem ennyi épp elég volt, hogy megijedjek és közelebb bújjak anyuhoz.

- Ne foglalkozz velük Mia, ezek kis senkik, akik azt hiszik nem tartozol ide. Pedig rangban jóval alattad vannak – mondta anyu megnyugtatóan és rám mosolygott. Ez volt az a mosoly, amitől mindig megjött a bátorságom.

Egy óra múlva már rettentően untam magam. Anyu nem engedett el sehova se engem, se a testvéreimet. Viszont én annyit ittam az elmúlt fél órában, hogy már alig bírtam visszatartani, ezért picit megrángattam anyu ruhájának ujját, mire anyu rám nézett.

- Anyu, már nem bírom tartani, ki kell mennem – néztem rá és közben már összeszorítottam a lábam.

- Figyelj kicsim, nem érek rá most veled elmenni, itt van a mosdó a folyosó végén balra. Addig csak nem lesz baj, el tudod intézni egyedül is ugye? – nézett rám bíztatóan.

- Persze anyu, vigyázni fogok – mosolyogtam és egyedül elindultam. Már éppen kifele jöttem az ajtón mosolyogva, hiszen örültem, hogy nem kellett egy helyben unatkoznom, mikor beleütköztem valamibe, vagy inkább valakibe, és ettől lehuppantam a földre.

- Jaj, elnézést, véletlen volt, annyira sajnálom – néztem fel a személyre, akibe véletlen belementem, de ekkor vettem észre, hogy az unkatesóm, Ginny az. Közben felálltam.

- Persze véletlen mi? Biztos annyira volt véletlen, mint ez is – azzal meglökött én pedig újra a földön kötöttem ki.

- De tényleg nem direkt volt – ekkor már majdnem elsírtam magam.

- Elhiszem, ez se direkt lesz, Yugai! – azzal megjelent a szelleme, aki abban a pillanatban belém rúgott, én pedig tehetetlenül estem neki a falnak. A következő pillanatban észleltem, hogy Ayahime a testembe bújik és mikor Yugai felém dobott néhány éles fegyvert el tudtam ugrani. A következő pillanatban viszont nem voltam elég gyors és az egyik a bal vállamba fúródott. Innentől kezdve az elviselhetetlen fájdalomtól minden kapcsolatom megszakadt Ayahimével és így teljesen védtelen lettem, mivel nem tudtam semmit se tenni csak sírni. Azért a könnyeimtől még láttam, hogy Yugai készül rám lecsapni, de ez mégsem következett be.

- Fejezd be Ginny! – hallottam meg hirtelen Ching nagypapa hangját.

- De hát belém kötött – tiltakozott hevesen Ginny.

- Még ha így is van, akkor sem támadhatsz meg senkit a családban!

- De ő nem tartozik közénk.

- De igen, és ha nem fejezed be olyat teszek, amit később magam is megbánok.

Ebben a pillanatban anyu sietett oda hozzám és szinte ledöbbent mikor meglátta a bal vállamon a nagy sebet, amiből ömlött a vér. Én pedig csak sírtam tovább.....

- Mia! Mia! – rázott vissza hirtelen Len hangja a valóságba. – Nehogy elaludj itt kint!

- Mi? Ja, nem aludtam, de tényleg – feleltem kicsit kábán. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy hirtelen azt is elfelejtettem hol vagyok – csak kicsit elbambultam.

- Oké, na, gyere, nézzük meg drága unokatestvérünk mit művel Yohval.

Majd felálltunk és elindultunk a park felé. Mire odaértünk Yoh porrá zúzta Yugai testét, Ginny pedig döbbent arccal nézett Yohra, aki elvigyorodva ránézett:

- Mintha levált volna rólad, érted, amit mondok? Hihihi. Ajjj én olyan fáradt vagyok, egy percet sem bírok ébren maradni – és állva elaludt. Len elrugaszkodott a fától és hazafele indult. Úgy tűnik, valamin igen gondolkodik, mert semmit nem lehet leolvasni az arcáról.

Néhány nappal később az iskola előtt vártam Nezut, ugyanis megbeszéltük, hogy felmegyünk hozzám gyakorolni a fellépésre. Az edzőterem úgyis elég nagy volt, ott elfértünk és Len azt mondta csak később jön edzeni.

- Mia, ne haragudj, hogy késtem. A tanárúr feltartott – sietett oda hozzám Nezu.

- Semmi baj, úgyis most értem én is ide – mosolyogtam, majd elindultunk haza.

- Hűűűű mekkora épület! Ez mind a tiétek? – kérdezte ámuldozva barátnőm.

- Nem, csak a legfelső emelet, meg lent a kisebbik edzőterem.

- Ez bámulatos – nézett körbe, mikor bementünk az épületbe.

- Ha nem haragszol előbb felmegyünk, lepakolom a cuccom és átöltözök – mentem a lift felé.

- Nem, dehogy. Úgyis mindig kíváncsi voltam egy kínai lakásra – követett lelkes arccal.

- Á ez semmi ahhoz képest, ami otthon van – nevettem és beszálltunk a liftbe. Mikor felértünk gyorsan futottam a szobámba átöltözni, addig hagytam Nezu had nézelődjön.

- Hát, ha ez semmi, akkor már tényleg nem tudom Kínában mekkora palotátok lehet – nézett elképedve. Ezen én csak mosolyogtam egyet.

Egy órával később lent az edzőteremben már mindketten el voltunk fáradva, mikor hallottam az ajtó nyílását és drága bátyám lépett be rajta, kezében a guandaojával.

- Sziasztok lányok – jött oda hozzánk.

- Hello, Nezu, ő a bátyám Len. Len ő pedig a barátnőm és egyben tánctársam Nezu – mutattam be őket egymásnak.

- Nagyon örvendek – hajolt meg Nezu udvariasan.

- Én is örvendek – állt Len vele szembe, ő nem akarta a büszkeségét rombolni azzal, hogy meghajol, de kicsit hátba vágtam úgy, hogy Nezu ne lássa és így valamennyire előre dőlt, ami már meghajlásnak számít. Lenny vetett rám egy szúrós pillantást, végül megszólalt:

- Na, hogy halad.....? – de nem tudta befejezni a mondatot, mert Nezu hirtelen megszólalt:

- Juj ez egy igazi kínai fegyver?

- Öööö....igen – válaszolta Len meglepetten.

- De jó, és meg is van élezve?

- Persze, akárcsak az enyém is – feleltem bátyám helyett, majd a táskámhoz mentem, előkaptam a saját guandaom és egy mozdulattal kiengedtem.

- De jó! Nem akartok egy kis bemutatót tartani? – kérdezte barátnőm izgatottan. Én Lenre néztem, aki csak bólintott egyet. Elmosolyodtam és beálltunk egymással szembe.

- Most állj picit hátrébb, néha ha nagyon belelendülünk, még meg is szoktuk egymást sebesíteni – figyelmeztettem Nezut, majd Lennek ugrottam, de ő könnyedén kivédte a támadásom. Majd ő támadott vissza. Persze azért érezni lehetett rajta, hogy nem teljes erőből támad, mert akkor az előbbi hibámnál megsebesített volna.

- Na, mi van hugi? Csak nem elgyengültél?

- Én? Soha! Ezt védd ki, ha tudod! – majd felugrottam és lecsaptam rá, ő viszont ahelyett, hogy elugrott volna, visszavágott, majd egy picit megvágta az alkaromat.

- Wáááá, Mia te megsebesültél! – ijedt meg Nezu.

- Ugyan ez semmiség – legyintettem.

- Az lehet, de attól még bekötöm – mondta Len majd, kivett a táskámból egy kis fáslit és bekötötte a sebemet.

- Ez bámulatos volt. De mond csak Len, azzal a nagy kínai harcossal is szoktál küzdeni, ami ott lebeg mögötted? – érdeklődött Nezu. Micsoda? Látja Basont?

- Szinte csak vele szoktam küzdeni – felelte nyugodtan Lenny.

- Nezu, te látod a szellemeket? – szegeztem neki legjobb barátnőmnek a kérdést.

- Aha, a szellemed nagyon cuki – mosolygott vissza.

- Ööö....köszi, de eddig mér nem mondtad?

- Hát először csak azt hittem, nem látod a szellemedet és gondoltam, a halott cicád lelke van veled a tudtod nélkül, de mikor megláttam itt az óriási kínai szellemharcost, biztossá vált, hogy te is sámán vagy.

- Ja, értem, Ayahime igazából azóta velem van mióta az eszemet tudom, szóval míg élt, nem ismertem.

-  És neked van szellemed? – érdeklődtem.

- Persze, ő itt a társam Taku-san – mutatott maga mellé, és megjelent mellette egy fiatal szamuráj harcos.

- Hűha, igazán jóképű a szellemed – mosolyogtam és nem tudtam levenni a szemem Taku-sanról.

- Köszi – mosolyogtam, a szamuráj pedig barátságosan visszamosolygott.

- Ó bocsi, most mennem kell, megígértem otthon, hogy este 8-ra hazaértek. Köszi, hogy gyakorolhattunk nálatok Mia.

- Ugyan nincs mit. Holnap találkozunk a suliban.

- Rendben – azzal hazasietett.

- Egész megbízhatónak tűnik a barátnőd, annak ellenére, hogy nem tartozik a családhoz – szólalt meg Len, mikor elindultunk a legfelső emeletre.

- Tudod, azért nem minden ember megbízhatatlan.

- De akkor sem kell az összesben megbízni.

- Én ilyet nem mondtam – közben felértünk és bementünk a lakásba. Lenny leült a kanapára, én pedig mellé telepedtem a sok házimmal. Egyszer csak hirtelen nagy fény támadt az égen, pedig a nap már rég lement.

- Azt hittem a végzet csillaga a mi végzetünk, de most már látom, hogy ez mindenkié – szólalt meg Jun az ablak előtt állva.

- Szóval te így látod – felelt neki a bátyám. – Hmm. Én továbbra is másként látom. A végzet a mi őseinkhez és családunkhoz tartozik. A pusztítás pedig az ellenfeleimé.

- Hm?

- Ne mondd, hogy még mindig Yoh Asakura és a világ sorsa miatt aggódsz. Hidd el, az a csillag ott csak az én végzetem kedves Jun – mosolygott Len, de arca hirtelen komoly és gonosz lett – én irányítom a világot.

Folytatás ide kattintva találod