Ren Tao

Első rész

Ez az én naplóm, amit Junetól kaptam. Egyik este rövid idővel azután, hogy Yoh legyőzte Zeket, bejelentette, hogy elmegy, mert tanulni szeretne… ennél nagyobb marhaságot ki sem találhatott volna!!! Ráadásul itt hagyta a nyakamon ezt a naplót, hogy írjak bele… már csak ez hiányzott! Az időm nagy részét Yohéknál töltöm June utasítása szerint… Jocó az őrületbe kerget a folytonos poénkodásával, de ezzel nem csak én vagyok így… Szóval hosszú lesz ez az időszak, bármeddig tartson is. És akkor a jó öreg suliról még nem is beszéltem!

Nekem éppenséggel sámánokkal kéne küzdenem, hogy megnyerjem a viadalt és sámán király legyek, ehelyett pedig az iskolapadot kell koptatom… ez is Zeke hibája! Miatta törölték a sámán bajnokságot! Bárcsak végre folytatódna…

*

Ma mentünk először suliba. Ennél nagyobb időpocsékolást… én persze Treyjel és Jocóval kerültem egy osztályba… Anna, Yoh és Morty ugyan eggyel felettünk jár, de sajnos szünetekben találkozunk… kész őrület, amit ezek művelnek!!!

Enyhén szólva lehangoló ez az egész. Ennyi egyenruhás fiú és lány, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy szellemek márpedig léteznek, sőt több sámán is jár az osztályukba! Nézzük a jó oldalát; legalább van egy hely, ahol kipihenhetem Anna szadista hajnali és éjjeli edzéseit. Viszont unom már, hogy Bason folyton a nyakamon lóg és mindenki hülyének néz miatta!!! Yoh azt mondta, hogy fogjam fel viccesen a dolgot, mire felvilágosítottam, mennyire örülnék, ha Amidamaruval együtt felszívódna!! Mi értelme az őrszellemeknek, ha nem kell harcolnunk? Lehet, hogy meg kéne próbálnom betanítani Basont arra, hogy írja meg helyettem a házifeladataimat… áhh, nem, túl időigényes. Bár az órán igazán ráragadhatna valami, ha nem folyton Amidamaruval ökörködne. A szellemem teljesen megőrít! Meglátjuk, meddig bírom még elviselni…

Suli után benéztem az Asakura lakásba és elmentem Yohval futni. Nem tudom, mi volt érdekfeszítőbb; az, hogy Yoh elaludt miközben megállt bekötni a cipőfűzőjét, vagy hogy Morti elesett a biciklijével…

Örültem, mikor végre hazamehettem egykor June-nal közös lakásunkba. Lefekvés előtt megakadt a szemem a guan daomon… milyen régen használtam utoljára… vajon emlékszem még rá egyáltalán, hogy kellett? Nem éreztem magam álmosank, úgyhogy lesétáltam a közeli parkba, hogy gyakolroljak egy kicsit.

Ahogy kiléptem a hűvös, éjszakai levegőre, megborzongtam. Olyan volt, mintha valaki figyelne… de gyorsan sikerült meggyőznöm róla magamat, hogy csak képzelődtem. Erről eszembe jutott, amit Jocó mondott egyszer: “Ne kiabáljuk azt, hogy ég a ház, ha mi gyulladtunk be!”. Megpróbáltam kiverni a fejemből ezt a sületlenséget, úgyhogy meglehetősen figyelmetlenül sétáltam be a parkba, ahol már várt rám a fogadóbizottság… Egy rakás szedett vedett sámán tanácskozott éppen mikor beléptem. Sok mindenre számítottam, de erre nem…

- Ez meg ki?

- Csak egy sámán, Maresuke. Akarod, hogy eltüntessem?

- Türelem, Takei. Először talán mutatkozzon be! Mi a neved?

- Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá! De ha belémköttök, azt nagyon megbánhatjátok! – kiáltottam magabiztosan. Egy rántással kinyitottam a guan daomat és már égtem a vágytól, hogy használhassam…

- Hahaha! De nagy a szád! De sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak; esélyed sincs ellenünk. Valaha mi is sámánok voltunk, de rájöttünk, hogyan lehetünk hatalmasabbak nálatok. Meg fogjuk szerezni a Lelkek Királyát és ebben senki nem akadályozhat meg minket. Már csak egy dolog van hátra…

- A végrendeleteitek legépeltetése? – kérdeztem gúnyosan.

- A bosszúállás Zeke-ért! Aztán egyszer és mindenkorra el fogjuk pusztítani az összes sámánt, aki nem csatlakozik hozzánk, veled kezdve!

- Sok a szöveg! Ha harcolni akartok, mutassátok magatokat! – szakítottam félbe türelmetlenül a beszélőt. A park lámpáinak gyér fénykörébe egy bizarr csapat lépett be. Legalább húszan voltak és döbbenetes robotokkal voltak felvértezve… bizonyára ezek miatt gondolták azt, hogy fölényben vannak. Rajtam volt a bizonyítás sora.

- Mi az utolsó kívánságod, mielőtt végzünk veled? – kérdezte az egyik gúnyosan.

- Keveseb beszéd, több harc! – kiáltottam és támadásba lendültem – Bason! A guan daoba!

Az egyik felnevetett:

- Nem győzhetsz le minket egyszerű szellemkontrollal!

- Azt majd meglátjuk! – mondtam és támadóállásba helyezkedtem. Nem tűntek valami bátornak, de a túlerejük ezt bőven ellensúlyozta. Elkezdtek módszeresen bekeríteni. Ez valamiféle technika lehetett. Volt időm megfigyelni a robotjaikat is. Nem szellemkontrollal irányították őket; ez erősebbnek tűnt… ki kellett próbálnom, mennyire…

- Bason! Vágtázó gyors roham!!!!

Nem akarok szépíteni. Úgy éreztem magam, mint aki nakirohant egy több méter vastag betonfalnak. A támadásom lepattant a sámánok alkotta gyűrűről és megértettem, hogy erővel nem tudok többé kitörni.

- Hm. Látom tanultatok néhány dolgot… szívesen folytatnám, de sajnos holnap suliba kell mennem. Nektek viszont úgysincs semmi dolgotok. Mit szólnátok hozzá, ha holnap folytatnánk? – kérdeztem kihívóan.

- Te meg miről beszélsz?! Nem mész sehova és ha megpróbálsz elszökni azt nagyon megkeserülöd!!

- Azt hiszem félreértettél… ez nem egy olyan ajánlat volt, amit vissza lehet utasítani… - mondtam és egy ugrással átlendültem felettük, majd higgadtan kisétáltam a parkból. Séta közben összehajtottam a guan daomat. Tudtam, hogy nem fognak követni… értelmetlen lett volna. Nem járhatnak este nyíltan az utcán, mikor ilyen felszerelést hordanak… a sebesség a gyengepontjuk. Ha le akarom győzni őket, ezt kell kihasználnom. De szó se lehet arról, hogy Yohékat bevonjam. Ha harcoli akarnak, keressenek magukat saját ellenfeleket! Ez az én harcom és meg fogom nyerni… Már tudom is, hogyan…

*

Valami megváltozott a hozzáállásomban. Ezt nem csak én, Yoh és a csapata is észrevette, mikor másnap találkoztunk a suliban. Újra a régi voltam. Nem a magolós, háziírós Tao Ren, hanem a harcos. Már nagyon untam a csaták nélküli “új” életemet. De ennek most vége!

- Szia Lenny! – köszönt Trey vigyorogva – Hé, kölcsön tudnád adni a házi feladatodat? Azt hiszem elfelejtettem megcsinálni…

- Van valami, ami nem megy ki azonnal a szivacsagyadból? – torkoltam le – De én nem leszek stréber… kérd csak el Mortytól! – fintorogtam.

- Hé! – kiáltott Morty ingerülten, de azért odaadta Treynek a házijait, ahogy azt diadalmasan nyugtáztam. Az osztályban mindenki valami buliról beszélt, amit jövő hétvégén rendez egy lány… mintha érdekelne az ilyesmi!

Az első órán csoportokban kellett dolgozni. Sajnos kifogtam azt a csoportot, amiben Trey és Yoh is volt, szóval mindent nekem kellett csinálnom. Óra végére a feladat felével sem készültünk el, úgyhogy bent kellett maradnunk a szünetben, ami eléggé idegestett… vajon mit követtem el, amiért velük büntet az ég?!…

Csak az tartotta bennem a reményt, hogy végigcsináljam a napot dühkitörések nélkül, hogy este végre harcolhatok… és ki fogom tombolni az ellenfeleimen Trey összes hülye kérdését!!

Végre eljött az este és magabiztosan sétáltam be a látszólag elhagyatott parkba. Nem kellett sokat várnom…

- Hogy harcolunk? – kérdeztem.

- Dashuai ellened. Ha legyőz, a miénk a szellemed és az a szellem, ami belőled lesz… - nevetett az egyik.

- Na és én mit kapok, ha győzök?

- Tapasztalatot… egyébiránt ez úgysem fog megtörténni. Akkor kezdjük!

Ugrásrakészen vártam erre a pillanatra. Egy kék tüskehajú srác lépett elő. Pár évvel lehetett csak idősebb nálam. És megkezdődött a párbaj. Ő nem volt olyan együgyű, mint többségükben ezek a fémagyúak… Egy felturbózott szablyával harcolt. Széleseket vágott és csak úgy tudtam elkerülni, hogy kettészeljen, hogy lebuktam… de így szem elől kellett tévesztenem és a következő pillanatban máshonnan bukkant elő. Rosszul állt a szénám, de ekkor meguntam, hogy folyton csak védekezem.

- Bason! Vágtázó gyors roham!!!

Ez a harcmodor sokkal közelebb állt hozzám, de sajnos nem értem el vele túl sokat, mert remekül hárított a szablyájával…

- Csak ennyit tudsz? – kérdeztem gúnyosan. A csel bejött és a srác hirtelen támadt dühe miatt elvétette a vágást, a szablya egy fa ágát vágta le a fejem helyett. Én viszont oldalról bevittem neki egy találatot és sikerült lefegyvereznem.

- Van még valaki, aki ki mer állni ellenem? – kérdeztem magabiztosan.

- Lehet, hogy legyőzted Dashuait, de még nem végeztünk veled!

Mialatt a kékhajú sráccal harcoltam nem vettem észre, hogy a sámánok bekerítettek. Biztosra akartak menni, hogy ma végre leszámolhatnak velem. Most kezdtem csak érzeni, hogy milyen fáradt vagyok…

Mind támadásba lendültek és egyre nehezebben védtem ki a rohamaikat. Éreztem, hogy elhagy az erőm… úgy éreztem, mintha órák óta harcolnék megállás nélkül és már-már a végkimerülésnél tartottam. Aztán eljött a várt pilanat… valaki kiverte a kezemből a guan daomat… a kék tüskehajú srác volt az… diadalittas vigyorral az arcán mondta:

- Ki győzött le kit?…

Éreztem, hogy a szablya belémhasít és mintha tompán egy sikolyt hallottam volna… aztán minden elsötétült…

*

Mikor felébredtem, egy elsötétített szobában voltam. Felültem, de rögtön meg is bántam… éles fájdalom hasított a mellkasomba. Az ágyam mellett ott hevert egy rövid levél:

“ El kellett mennünk suliba, ha bármire szükséged van, szólj Faustnak! Reggelit a konyhában találsz! Anna”

Valaki az ágyam mellé készítette a naplómat is, meg egy tollat… ezek szerint turkáltak a táskámban. Most dühkitörést kellett volna kapnom, de nem érzek magamban kellő erőt hozzá. Lementem a konyhába és ittam egy kis tejet. Nem akartam zavarni Faustot és Elisát, később még úgyis meg kell nekik köszönöm, hogy újra megmentették az életemet. Visszaslattyogtam a szobámba és megírtam a naplómat… lehet, hogy ezt nem kellett volna?… A francba! Ezt nem adhatom oda Junenak… Ha megtudná, hogy már a második napon mibe keveredtem…

Remek! Nem tehetek mást, el kell mennem egy boltba, hátha árulnak valahol ehhez hasonló naplókat. Mennyi erre az esély?…

Vajon hogyhogy Yohék találtak rám este? És ki sikíthaott? Lehet, hogy csak képzelődtem? Jó lett volna hazamenni, de ha szólok Faustnak, biztos nem enged el egyedül, úgyhogy önállósítottam magamat. Felöltöztem és kisétáltam az Asakura házból. Már a lakásom ajtaja előtt álltam, mikor rájöttem, hogy elfelejtettem kulcsot hozni… hogy lehettem ennyire hülye?! Ez már majdnem olyan szánalmas, mint Trey általában… Készültem, hogy sarkon fordulok és visszamegyek Yohékhoz, de ekkor megakadt valamin a szemem…

Az ajtó résnyire nyitva volt.

Villámsebességgel cikáztak át a fejemen a gondolatok. Lehet, hogy a parklakók követtek? Az a tüskehajú srác olyan ismerősnek tűnt… mintha láttam volna már valahol… vajon ő tette? Miután padlóra küldött és megsebesített, felment a lakásomra… de miért tette volna?

Odabenn hatalmas felfordulás volt, de nem vittek el semmit.

- Bason! Nem tudod, ki tette ezt?

- Nem, Ren mester. Én végig melletted voltam… Bocsásd meg. – mondta lelombozódva.

- Hát ez nagyon megható, csak éppen nem segít! Valaki nagyon felbosszantott azzal, hogy átkutatta a lakásomat. De ha visszatér, ígérem, méltó fogadtatásban fogom részesíteni! Addig meg segíthetsz rendet rakni. Mire vársz?!

- Igenis, Ren mester!

Nem tudom, mennyit mondjak el ezekről a sámánokról Yohéknak… ha ezek a bádogemberek arra készülnek, hogy bosszút állnak Zeke-ért, biztos velük fogják kezdeni. Vagy már el is kezdték velem? Lehet, hogy csak színeleték, hogy nem ismernek… vagy miután első nap faképnél hagytam őket követtek és megtudták, hogy közöm van ahhoz, aki elpusztította a példaképüket, Zeket…

Akárhogy is történt, most már mindegy… mostanra rég leléptek és valahonnan máshonnan irányítják az akcióikat. De tőlem nem fognak megszabadulni! Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan újra találkozunk…

Suli után Yoh és Morty felugrott a házikkal. Eljött az alkalom, hogy kifagassam őket a tegnap estéről.

- Anna nem volt túl boldog, mikor megtudta, hogy elmentél… Faust meg totál el volt hűlve. Azt mondta, hogy még legalább két napig nem lett volna szabad felkelned…

- Tudom, mit csinálok és semmi kedvem heverészni… főleg nem most! De gondolom nem csak a házik miatt jöttetek…

- Hát, én tulajdonképpen csak azért jöttem, hogy fél óráig nyugtom legyen Annától… ugye nem haragszol? – vigyorgott Yoh.

- Addig maradtok, ameddig csak akartok! De meséljetek… gondolom nem a véletlen hozott titeket tegnap este a park felé…

- Trey unatkozott, úgyhogy elhatározta, hogy meglátogat téged, mi meg vele mentünk. Aztán hallottunk egy sikítást, odanéztünk és ott térdelt Shiho… tudod, az a lány az osztályból, aki bulit akar tartani a hétvégén! Gondolom nem volt ideje odaadni neked a meghívódat a nap végén, mert olyan gyorsan felszívódtál, úgyhogy saját kezűleg akarta neked elvinni. De meglátott téged sebesülten és odarohant. Ha ő nincs, lehet, hogy csak akkor találunk rád, mikor már késő lett volna… Miután Faust ellátta a sérülésedet, Elisával együtt egész éjel virrasztottak melletted. Nem tudod, kik voltak a támadóid?

- De. Attól tartok, meg kell osszam veletek ezt az információt. Ezek a srácok egykor Zeke követői voltak. Eléggé dühösek, amiért kinyírtuk a mesterüket, úgyhogy bosszút akarnak állni. Nem szellemkontrollal harcolnak, hanem valami mással… erősebbel. És gépfegyvereket használnak médiumnak vagy valami olyasminek.

- Hm. – bólintott Yoh – Rendben. Szólni fogok erről Annának. Hátha ő többet tud majd mondani erről a bandáról. Ajaj, Morty… Annáról jut eszembe, mit is mondott, hányra kell hazaérnünk?…

- Áh, nyugi, Yoh! Anna nyolc órát mondott, kizárt, hogy már… Jézusom!! Visszavonom, Yoh! Kezdhetsz pánikolni! Öt perc van hátra nyolcig és tudod, mi történik, ha nem érünk haza időben…

- Plussz 10 kör futás! Bocs, Ren, de rohannunk kell! Találkozunk holnap a suliban!!

Mielőtt bármit mondhattam volna, eltűntek. Miután végeztem a házi feladataimmal elgondolkodva pakoltam össze a könyveimet. Az egyikből egy boríték esett ki. Tao Ren részére… hát mégis sikerült Shihonak eljuttatnia hozzám a meghívóját. Nagyon elszánt lehet.

Egy osztálybuli normál esetben nem hozott volna lázba, de így, hogy a támadóim alig voltak nálam idősebbek, lehetőséget kínált arra, hogy kikémleljem őket, hátha valaki a közvetlen közelemben tevékenykedik közülük. Biztos Yohék is ott lesznek. Ahogy ismerem őket egy alkalmat sem hagynának ki a lustálkodásra…

*

Suli után elindultam, hogy feltérképezzem a környék ajándékboltjait, hátha ráakadok arra, amelyikben June a naplómat vette. Ahogy az egyik különösen giccsesben nézelődtem valaki tiszta erőből nekem jött… egy szőke, copfos lány volt az.

- Áh, szia! Ren, ugye? Örülök, hogy már jobban vagy! – mondta mosolyogva.

- Most már nem vagyok benne olyan biztos… - mondtam a bordáimat tapogatva ott, ahol az imént találkoztak a lány csontos vállával.

- Jaj, bocsáss meg! Olyan ügyetlen vagyok… Tulajdonképpen miért vagy itt?

Mintha köze lenne hozzá, gondoltam, de azért válaszoltam neki.

- Egy olyan naplót szeretnék venni, mint ez. Eddig nem jártam sikerrel és elég sürgős lenne, úgyhogy bocs, de megyek is… Most meg min nevetsz?! – csattantam fel ingerülten.

- Hahaha… komolyan azt hiszed, hogy az ajándékboltokban árulank ilyesmit? Mutasd csak! – kapta ki hirtelen a kezemből.

- Hé, csak óvatosan!

- Hm. Ezt csakis rendelésre csináltathatták… tudom is, hol! A könyvkötő üzletben, a sarkon túl!

A francba, hogy ez nem jutott eszembe, bosszankodtam magamban.

- Várj csak! Ugye te vagy Shiho? Amint látod, nem vagyok ismerős ezen a környéken, úgyhogy megmutatnád… izé… hogy hol lesz a bulid? – mondtam nagy nehezen.

- Hát persze! Látod szemben azt a toronyházat? Huszadik emelet, bé lakás! Örülök, hogy eljössz! Na szia!

- Öhm… szia! – kiáltottam utána zavartan, de már el is tűnt a forgatagban. Milyen furcsa lány… Ami azt illeti nincs ki a négy kereke, de azért a maga módján bájos… uramisten! El sem hiszem, hogy ezt a szót leírtam! Ezt a részt ki fogom törölni! Biztos, ami biztos...

És sikerült. Bementem a könyvkötő boltba és leadtam a rendelésemet. Egy hét múlva elkészül és akkor majd elkezdhetek bele tündérmeséket írni Junenak…

*

Anna rendeletének értelmében Yohéknak ezentúl mindig haza kellett érniük legkésőbb nyolcra és csak hármasával járhattak… és nekem is ezt kell tenem!!

- Csak nem képzelted, hogy hagyni fogom, hogy még több bajt zúdíts a nyakunkba?! Amíg nem tudsz úgy közlekedni, hogy ne szerezz életveszélyes sebeket, addig neked is azt kell tenned, mint Yohéknak! Vita lezárva!

Csak azért engedelmeskedek neki, mert így Yoh közelében lehetek. És ha a Zeke követői legközelebb lecsapnak, én is ott leszek.

Holnap lesz az osztálybuli, ahogy arra Trey többször is figyelmeztetett. Gondolom “nagy” tervei vannak a bulival kapcsolatban… én azért elviszem a guan daomat. Sose lehet tudni, mi minden történhet egy osztálybulin… A végén még megkínálnak pizzával!

*

Reggel korán felébredtem, nem tudtam tovább aludni. Még volt két órám Yohék érkezéséig. Anna parancsának értelmében addig tilos volt kimozdulnom itthonról. Gyanítottam, hogy Anna nem bízza a véletlenre azt, hogy betartom-e az ígéretemet. Több szellem jelenlétét is éreztem Basonon kívül, akik nyilván engem figyeltek…

Mostanában gyakran előfordult velem, hogy úgy ziháltam, mint aki lefutotta a maratont és ilyenkor hosszú idő kellett, míg újra normálisan tudtam lélegezni. Igyekeztem ezt titkolni Yohék előtt, nehogy azt higgyék, hogy gyenge vagyok. Különben sincs semmi közük a gondjaimhoz! Majd én megoldom, nem kell a segítségük…

A sebem még mindig elég érzékeny volt, úgyhogy a szokásos ruhám fölé az útiköpenyemet és a sálamat is felvettem. Ezt senki nem hányhatta a szememre, mert odakint éppen tombolt a vihar. Tokio mentségére legyen mondva, hogy ritka az ilyen időjárás errefelé, de most épp ilyen volt…

Majdnem elnevettem magamat, mikor Yohék beállítottak. Trey farmert vett fel és hozz egy pólót, amiben elég szokatlan látványt nyújtott. Gondolom így akart bevágódni a lányoknál… Jocó… nos ő Jocó volt. Yoh felvette azt a szerelését, amit a sámán harcokon szokott viselni. Annára rá se lehetett ismerni abban az elegáns, barackszínű kosztümben, amit viselt. Morty pedig csokornyakkendőt kötött. Összességében el lehetett mondani, hogy nagyon érdekes látványt nyújtottunk együtt…

De ahogy beléptünk a buli helyszínére örömmel nyugtáztam, hogy ezzel mindenki így volt. A megszokott egyenruhákhoz képest meglehetősen lázadó benyomást keltettünk. Shiho még a szokásosnál is izgatottabb és ennek következtében még figyelmetlenebb volt. Már előre aggódtam a testi épségemért, úgyhogy igyekeztem kerülni őt… Mint kiderült, a buli szervezésében egy bizonyos Mayu is a segítségére volt. Őt nehéz lenne jellemezni. Kékesfekete haja és szürke szemei voltak. De ezen kívül nem tűnt fel rajta semmi.

Egyik támadómat sem ismertem fel a vendégek között, amitől kissé csalódott voltam. Trey persze elemében volt, egy egész csapatra való vihogó lány vette körül és egyre nagyobb hévvel mesélt nekik valamit, alaposan kiszínezve. Anna és Yoh táncolt, Morty meg Jocó pedig teljesen eltűnt a tömegben. Én a kanapén szürcsölgettem az italomat és észre sem vettem, hogy Mayu leült mellém.

- Jól szórakozol? – kérdezte azon a kedves hangon, amit úgy utálok…

- Ne vedd sértésnek, de nem. – mondtam közömbösen.

- Ugyan! Ez a legjobb barátnőm bulija! Még neked sincs jogod hozzá, hogy elrontsd! – mosolygott - Gyere, táncoljunk! – elkapta a kezemet, de én visszarántottam.

- Behatoltál a személyes terembe! – mordultam rá ingerülten. Azt hittem, ez megteszi a magáét, de tévedtem…

- Rendben, ha nincs kedved táncolni, akkor beszélgessünk!

Ekkor vettem észre egy vészjósló gyorsasággal terjedő vörös foltot az ingemen. Nyilván túl hirtelen volt az a mozdulat, amivel kirántottam a kezemet Mayu kezének szorításából, ezért felszakadhatott a varrat, amit Faust csinált… a kérdés csak az volt, mennyire? Szerencsére az útiköpenyem elrejtette a vérfoltot az illetéktelen szemek elől. Sürgősen távoznom kellett.

- Nincs kedvem. Ha megbocsátasz inkább hazamegyek… - mondtam, miközben felálltam a kanapéról. A tompa fájdalom, amit eddig éreztem, ezzel párhuzamosan fokozódott. Sajnos Mayu nem adta fel…

- Dehiszen csak most jöttél! Ne legyél már ilyen ünneprontó!

A szememmel a termet pásztáztam, hogy szóljak valakinek, de senkit nem láttam. Viszont nem szándékoztam ennyi ember előtt elájulni, úgyhogy fogalmam sem volt, mit csináljak…

Végül Anna észrevette, hogy az ajtónál állok. Hátat fordítottam Mayunak, kiléptem az ajtón és megkapaszkodtam a korlátban. Egyáltalán nem kaptam levegőt, csak percek kérdése volt, hogy elájuljak. Még volt annyi időm, hogy egy utolsó pillantást vessek Mayura, aztán megszakadt minden összeköttetésem a külvilággal.

*

Mikor legközelebb kinyitottam a szememet, ismét őt láttam, amitől azt hittem, hogy még mindig a bulin vagyok. De ahogy jobban körülnéztem, rájöttem, hogy nem… egy kórteremben feküdtem és ő ott ült, közvetlenül mellettem. Észrevette, hogy kinyitottam a szememet és elmosolyodott. Ő törte meg a csendet.

- Na haragudj azokért a dolgokért, amiket a bulin mondtam… nem tudtam, hogy… - hallgatott el zavartan.

- Mégis milyen “dolgokról” beszélsz? – mosolyogtam vissza rá. Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

- Hol vannak a barátaim? – kérdeztem rekedten.

- A folyosón, az orvosokkal beszélnek. – mondta feszengve, majd váratlanul erőt vett rajta valami, a szeme furcsán kezdett csillogni – Annyira megijedtem, mikor összeestél az ajtó előtt… az a kosztümös lány szólt, hogy hívjam ki a mentőket… több órán át voltál a műtőben, amíg mi kinn várakoztunk. Részben felelősnek érzem magam azért, ami történt, úgyhogy kötelességemnek éreztem, hogy én is velük menjek. – mondta halkan. Erős lány lehetett, mert visszafojtotta a könnyeit, aminek nagyon örültem. Sokkal egyszerűbb így beszélgetni.

- Ne okold magad miatta, az én hibám volt… - nagy szemekkel nézett rám. Aztán hosszú ideig nem szólt egyikünk sem és újra elaludtam.

Arra ébredtem fel, mikor Anna és a többiek bemasíroztak a kórterembe, de nem nyitottam ki a szememet… nem volt kedvem beszélgetni.

- Au! Trey, a lábamra léptél! – nyögött fel Yoh.

- Bocs, haver…

- Hallgassatok, felébresztitek Rent! – kiáltotta Anna parancsolóan.

- Hogy van? – kérdezte Mayu.

- Kiderült, hogy a vágás mélyebb volt, mint ahogy Faust feltételezte. Megsértette a Ren tüdejét, azért ájult el, nem a vérveszteség miatt. De most már jól lesz, feltéve, hogy rendesen kipiheni magát.

- Ennek örülök. Kimegyek, hogy elférjetek, majd később visszajövök – ásított Mayu.

- Már így is rengeteget virrasztottál, neked is haza kéne menned pihenni, Mayu! Ne félj, vigyázunk Renre – kacsintott Yoh a lányra.

- Kedves tőled, de nem vagyok fáradt… különben sem tudnék aludni – mondta erőtlenül, miközben kisétált a teremből.

Ezután valószínűleg elaludtam, mert nem emlékszem többre…

*

Mikor legközelebb felébredtem még mindig éjszaka volt. Először azt hittem, hogy csak a fájdalom ébresztett fel, de aztán rájöttem, hogy nem…

Két sámán állt az ajtóban, ugyanazok, akik a parkban is ott voltak. Most döbbentem csak rá, mennyi zaj van körülöttem; ezek nem kímélték az embereket, mikor berontottak… mindenfelé sikolyok szelték át a levegőt és haltak el… a halál szaga a levegőben volt. Mayu pár lépéssel az ágyam előtt állt.

- Mit akartok? Ha érte jöttetek, akár el is mehettek, mert nem engedem, hogy bántsátok! Ne akarjátok, hogy megismertessem veletek a Főnix Dühét! – hatalmas kék lángok vették körül a lányt és lecsaptak, de elvétették a célt. A támadók csak kacagtak rajta.

- Úgy látszik a Főnix Dühe elvakult! Ez régebben nem volt rá jellemző. Állj félre és nem esik bántódásod! Tudod, hogy ezt ő sem kívánná… Mi ketten vagyunk, te viszont egyedül!

- Talán nem tudtok számolni? – kérdeztem, miközben kinyitottam a guan daomat és nagy nehezen felálltam – Mi vagyunk túlerőben, de itt és most nem lesz harc! Így is elég bajt okoztatok. Azt javaslom fogadjátok meg Mayu tanácsát és tűnjetek el!

- Mayu? Ez valami álnév? Nem hangzik kínainak… ejnye! Csak nem titkolod a származásodat? Ugye nem, May?…

- Már nem használom azt a nevet… ne emlékeztess rá többé! Hagyjátok már végre, hogy elfelejtsem! – kiáltotta a lány feldúltan és ezúttal nem tévesztett célt a támadása. Az egyik támadó a padlón kötött ki.

- Hagyj nekem is! Bason! Gyors roham! – fájdalomtól ordított minden porcikám, de sikerült a támadás és a másik sámán is elterült.

- Szerintem lépjünk le, mielőtt ideérnek a haverjaik. Majd később elmeséled a részleteket.

- Mégis hova mehetnénk? – kérdezte még mindig zaklatottan.

- Természetesen Yohékhoz. Majd én mutatom az utat. Jellemző ez Yohra! Mindig lekési a harcokat! – a guan daora támaszkodva tudtam ugyan járni, de minden lépés pokoli kínokkal járt. Elhagytuk a kórházat és azt a tömérdek pusztítást, amit a két sámán művelt. Az Asakura házban még égett a lámpa. Ahogy beléptünk furcsa kép fogadott minket. Sok dologra számítottam, de erre nem; mindenki az asztalnál ült ahelyett, hogy aludtak volna.

- Pizsama partit tartotok? Igazán szólhattatok volna nekünk is! Azért ugye beengeditek Mayut attól függetlenül, hogy otthon felejtette a hálóingjét? – mondtam, miközben lehuppantam Trey és Pilica mellé.

- Haver, halálra aggódjuk magunkat, miközben ti a holdfényben romantikáztok!

- Tamarának volt egy látomása, amiben megtámadtak titeket. Ráadásul mind egyszerre éreztünk valamit – mondta Yoh, Tamara pedig fülig elpirult, mikor kiejtette a nevét…

- Jöttünk volna hamarabb is, de két sámán, akiket pár napja ismertem meg egy parkban, feltartottak. Gondolom, ide is követtek minket. – mondtam nyugodtan.

- Sosem halottam róluk, de ha bosszút akarnak állni Zeke-ért, akkor jó helyen járnak. – mondta Anna. Mayu alig észrevehetően pislantott.

- Szerintem vitassuk meg holnap a többi dolgot. Halálosan fáradt vagyok és ezt komolyan is gondolom. – mondtam.

- Az Asakura-hotel áll a rendelkezésükre! – kiáltotta Jocó, amin csak Tamara és Pilica kezdett el nevetni…

- Azért lesz egy kis gond. –vágott közbe Anna – Ha a vendégek száma nem is, a szobák száma sajnos állandó. Ren hajlandó vagy egy szobában aludni Mayuval?

- Persze. – mondtam, mire Trey, Yoh és Morty kuncogni kezdett – Ti meg min nevettek?! Meglátjuk milyen képet fotgtok majd vágni 2 óra múlva a szokásos edzésetek közben!

- A-Anna… ugye holnap nem kell edzenünk? Kaphatnánk egy szabadnapot… annyi minden történt ma… - próbálkozott kétségeesetten Yoh.

- Még csak az kéne! És Ryonak is adjak szabadnapot, mi?! De akkor ki fog nekünk főzni? Nem jár szabadnap senkinek! Most pedig mindenki elmehet végre lefeküdni, különben megduplázom az edzésadagjaitokat! – csattant fel Anna és tényleg úgy lett…

*

Mikor felébredtem elgondolkozva néztem Mayura. Szóval ő is Kínában született. Ez megmagyarázza az akcentusát. De vajon mi köze van neki ezekhez a sámánokhoz? Lehet, hogy egykor ő is közéjük tartozott? Vagy talán még mindig…?

Valaki betört a lakásomba, mikor a parkban harcoltam… Hát persze! Hogy is nem jutott ez eddig eszembe? Shiho ott járt! Állítása szerint azért, hogy átadja nekem a meghívót. De mi értelme lett volna ennek? Hiszen másnapig igazán ráért volna vele…lehet, hogy ő is benne van? Ha Mayu sámán, méghozzá ilyen erős, nem lehetséges, hogy Shiho is az?…

Ez túl bonyolult! Egyszerűbb lesz, ha egyenesen tőle kérdezem meg.

- Min gondolkodsz? – szakította meg Mayu a gondolatmenetemet. Kissé zavarba jöttem, mert nem tudtam, mennyi ideje nézhette, ahogy a semmibe meredek…

- Emlékszel arra, amit tegnap mondtam? Hogy elmesélhetnéd a történetedet… itt az ideje. –mondtam ismét határozottan.

- Féltem, hogy ezt fogod mondani… - sóhajtott, miközben hátrarázta kékes fürtjeit - Amint tegnap hallhattad, Kínából származom. Az igazi nevem Hua May. Az őseim ezer évvel ezelőtt hűséget fogadtak Zekenek, sokan közülünk még ma is így éreznek. A szüleim viszont elfordultak tőle, ezért Zeke végzett velük. A rokonaim a béke zálogaként megígérték, hogy én az övé leszek, amint felnövök… hogy én leszek a felesége. Ezért adta nekem ezt a gyémántgyűrűt, amivel a szellememet irányítom; egy főnixet. Minden főnix Kínából származik, azonkívül a főnixek családunk ősi jelképei. Zeke maga oktatott arra, hogyan használjam az erőmet. De ez még nem minden. A fiú, akitől a sebedet kaptad – mutatott kissé remegő kézzel a mellkasomra – Dashuai, a bátyám. Ő mindig is hűséges volt Zekehez. Mikor Zeke elbukott, én fellázadtam. Elhagytam Kínát és vele a gyűlölt emlékeket… eldobtam a nevem és Mayumi Huai lettem… de a bátyám utánamjött. Nem bánthat, mert megesküdött a nagybácsikámnak, hogy mindig meg fog védelmezni, de magához láncolhat, ha úgy tetszik neki. Remélem megbocsájtasz, amiért bajba kevertelek titeket…

- A híres Hua család! Sokat hallottam róluk… de azt nem tudtam, hogy ennyire veszélyesek, már ha mondhatok ilyet a Tao család sarjaként…- horkantam fel - Nincs miért megbocsájtanom. Nem te választottad a családodat. Zeke már a múlté. Ez pedig a jelen és most újra harcolnunk kell, hogy megvédjük a becsületünket…

- Ez nekem kínai! – nevetgélt Mayu.

- Nem viccnek szántam… - mondtam fáradtan felhúzott szemöldökkel. Lányok! Mindenből viccet csinálnak… azért nehéz elképzelni, hogy festett volna Mayu Zeke oldalán, mint Sámán Királynő. De nem szabad alábecsülnöm. Ha Zeke tanította, akkor tudhat egyet s mást…

- Ugye tudod, hogy a többieknek is el kell mondanod, amit most velem megosztottál? Nem lenne tisztességes tévhitbe ringatni őket… sőt, kifejezetten veszélyes lenne! Minél előbb, annál jobb! Ha Yohék hazaértek a futásból, elmondhatod nekik. – bár Mayu nem lelkesedett különösebben a javaslatomért, végül sikerült rávennem. Yoh szerint persze nincs ezzel semmi baj, de esküdni mertem volna, hogy Anna elég sötét pillantásokat vetett a lányra…

A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy pótoltam a házi feladataimat… ez tetszene Junenak! Amint elkészül az ál-napló lejegyzem…

*

Hála Faustnak ma már tudtam suliba menni. Micsoda megkönnyebbülés! Újra hallgathatom Trey hülye kifogásait arra, hogy miért nincs kész a házija és nézhetem Yohot, ahogy a padon alszik… Mayu és Shiho teljesen kiborít!! Egyfolytában sugdolóznak és lopva folyton engem néznek… lehetséges, hogy mégis kémkednek valakiknek?…

Kész szenzáció vagyok az osztályban, mióta sikerült elájulnom az osztálybuli kellős közepén… ezt jól megszívtam! Majd’ felrobbantam a dühtől, mikor az egyik idióta ezzel heccelt!! Ha Yoh és Trey nem fog le, tuti, hogy az a srác már darbokban lenne… ráadásul megint kitaláltak valami marhaságot! Tanulmányi kirándulás… ez körülbelül annyira hoz lázba, mint Ryo folytonos lánykérései… miért nem szerveznek rögtön túlélő tábort?! Annak sem lenne kevesebb értelme! Ráadásul holnap reggel indulunk… még arra sincs időm, hogy új kifogást keressek! Kénytelen leszek bepakolni a hátizsákomat… Kiderült, hogy Yohék osztálya is jön. Már csak ez hiányzott…

*

Ez már több a soknál!!! Nem elég, hogy egész nap Trey nyafogását kellett hallgatnom, még el is tévedtünk!! Persze nem miattam…

Az egész úgy kezdődött, hogy hajnali ötkor elindultunk a suliba. Ott várt ránk egy ócska, lepukkant kirándulóbusz és elvitt minket valahova az isten háta mögé, északra. Ettől Trey elemében érezte magát és rögtön idétlenkedni akart, de elvettem tőle a kedvét. Aztán a tanár kitalálta, hogy csoportokra oszt minket, hogy nagyobb területet tudjunk bejárni és a kirándulás után majd “megoszthassuk egymással a tapasztalatainkat”... Hogy pontosan milyen tapasztalatokra gondolt, az nem derült ki egyértelműbben. Én Mayuval és Treyjel kerültem egy csapatba. Valamit mondott Mayunak Shiho, mielőtt elindultunk. Mindegy, biztos nem volt fontos…

Yoh, Anna és Jocó alkotott egy másik csapatot, Shiho, Morty és egy fiú pedig még egyet és így tovább… Holnap délre kell visszaérnünk a kiindulási pontra; addig el kell jutnunk egy nem túl messze lévő buszállomásig és a nevünk aláírásával igazolnunk, hogy ott jártunk. Csupa procedúra és dögunalom! Ennél bármi jobb lenne! Történjen már valami!!!

Hát történt is. Trey azt állította, hogy járt már itt, úgyhogy sikerült tévútra vezetnie minket és elvesztünk… Aztán besötétedett és raktunk tábortüzet, hátha valaki észreveszi…

Mayu végig nagyon furcsán viselkedett. Azelőtt nem volt rá jellemző, hogy álmodozott, de most az volt az érzésem, hogy Yoh Asakurát látom lányként…

Trey öt perc alatt elaludt, én és Mayu viszont még sokáig fenn voltunk. Nem emlékszem már miről beszélgettünk, mikor váratlanul hozzámsimult.

- Ren! Van valami, amit már régen el akartam neked mondani… én… szeretlek! – nem ért ugyan hideg zuhanyként ez a beismerés, de reméltem, hogy nem fog megtörténni…

- Félreismertél engem, Mayu… - mondtam, miközben hátrébb húzódtam – Én nem az vagyok, akinek gondolsz. Nem vagyok kedves… Amiről azt gondolod, hogy szereted, az csak egy árnyék… nem én vagyok. Felejts el, mert én nem érzek irántad semmit.

Fájt, hogy így el kellett utasítanom, de még mindig jobb volt, mint hagyni, hogy továbbra is álmokba ringassa magát… Valósággal megmerevedett a reakciómtól. Nagyon fájhatott neki, mert nem szólt semmit. Én sem szólaltam meg többet és így jött el a hajnal…

*

- Hé, mi van skacok, olyan szótlanok vagytok! Valamelyikőtök igazán megmutathatná már a jó irányt! – türelmetlenkedett Trey.

- Igazán nem akarlak megzavarni, de miattad tévedtünk el, ha nem emlékeznél?! – vágtam vissza.

- Oké, oké… - sóhajtott Trey.

- Megvan még a térképünk, nem? – szólalt meg valaki. Mayu volt az, de alig lehetett ráismerni a hangjára. Színtelen volt, szinte földöntúli… mintha egy szellem hangja lett volna.

- Ja, persze! Valahol itt kell lennie… vagy lehet, hogy máshová tettem?… ajaj… - kezdett el kotorászni a hátizsákjában Trey.

- Ez már több a soknál, Trey! Nem elég, hogy eltévedtünk miattad, még a térképet is elhagytad?! Na jó! Ez volt az utolsó csepp! Bason, a guan daoba! Ha egyedül nem tudjuk megtalálni az utat, akkor majd a szellemeink segítenek! – vettem át az irányítást.

- Helyes! Gyerünk, Korey! – kiáltotta Trey - Te nem egyesülsz a szellemeddel, Mayu?

- Sajnálom, de nem tudok… nem érzek hozzá magamban elég erőt. Csak mutassátok az utat, majd megyek utánatok.

- Ahogy gondolod… - mondta Trey bizonytalanul és ketten elindultunk, hogy felderítsük a terepet.

- Szerinted nem viselkedik furcsán Mayu? – kérdezte tőlem Trey, amint hallótávolságon kívül értünk.

- Fogalmam sincs, mitől lehet – hazudtam – De ha csak rajta jár az eszed, sose találjuk meg a hazavezető utat…

- Útról beszélt valaki? – csendült Yoh félreismerhetetlen hangja - De jó, hogy találkoztunk, skacok! Történt veletek valami érdekes az úton?…

- Yoh, ne húzd az időt! – szakította félbe türelmetlenül Anna, miközben határozottan dobbantott a lábával.

- Nos… mi csak meg szerettük volna kérdezni, hogy merre van a buszmegálló… - mondta Yoh vigyorogva.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy ti is eltévedtetek?! – kiáltottam elképedve.

- Hát, valahogy úgy… - mondta Yoh feszengve.

- Erről eszembe jutott egy vicc! Hallottátok már a … - kezdett bele Jocó.

- Eltévedtünk a semmi közepén és te idétlen vicceken töröd a fejedet?! – emeltem fel fenyegetően a guan daomat.

- Ren, higgadj le!!! ÁÁÁÁÁ!!- kiáltotta Jocó.

- Hé, haver nektek megvan még a térképetek? –szólt közbe Trey.

- Ja, arról meg is feledkeztem… - mondta Yoh, mintha egy álomból ébredne...

- Add ide! Hm. Dehisz ez azt mutatja, hogy a buszmegállónak itt kell lennie… mellettünk. – mondta Anna és igaza volt… végig az országút mentén jöttünk, mindössze néhány fa választott el minket tőle…

- Hogyhogy nem vettük észre? – értetlenkedett Mayu.

- Felejtsétek el ezt a hülye aláírós izét, hány óra?! – szakítottam félbe.

- Dél lesz 5 perc múlva.. jaj ne! Délben elmegy a buszunk!!! – kiáltott fel Mayu.

- Áh, úgysem hagynak itt minket… - vigyorgott Yoh.

- Én a helyedben nem lennék ebben olyan biztos – mondtam sötéten.

- Akkor marad a futás… - mondta Trey siránkozva.

- Helyes! Kér valaki nyúlcipőt? – kérdezte Jocó, miközben elhúzott a semmiből egy csomó nyuszis házipapucsot – Értitek? Nyúlcipők, hehehe…

- Pofa be és fuss! – förmedtem rá. Még épp elcsíptük a többieket, úgyhogy a buszsofőr káromkodva ugyan, de felvett minket. Nem lennék Yoh helyében azért, amit Annától fog kapni amiért elfelejtett szólni, hogy nála van a térkép…