Csodaszép nyári reggelre kelhetett mindenki az Asakura birtokon. A nap első sugarai bevilágítottak, az éppen alvó rövid, barna hajú fiú, Yoh szobájába. Meztelen felső testén végig szaladt egy kellemesen lágy fuvallat, pár virágszirmot maga után sodorva, az imént említett ifjúra.

Lustán kikecmeregett az ágyából, és elindult a fürdőszoba felé. A ház kongott az ürességtől, mintha ő egyedül élt volna ebben a nagy házban.- Ki gondolná ilyenkor, hogy délben mekkora itt a sürgés- forgás!- gondolta magában a fiú.

Nem sokáig élvezhette ezt a csöndet, mert hamarosan Len és Trey, szokásos napi “veszekedése” törte meg a csendet....

Megismétlem, az alsóbb szintek biztonsága veszélybe került. 60 másodperc van hátra a kutató blokkok lezárásáig! Kérjük hogy...- ismételte újra-és újra egy női hang, éles riasztó kíséretében.

Pár szinttel lejjebb egy fiú sétált végig a folyósokon, vért és pusztulást maga után hagyva. Nem volt rajta más csak egy furcsa vasból készült maszkszerűség, ami az arcát takarta. De szemmel láthatóan őt ez nem zavarta, csak egy dolog érdekelte, kijutni arról a helyről ahol van. Pár méterre tőle fegyveres őrök álltak meg.

• Nyugalom, ha nem lövünk, és nem kerülünk hozzá 7 méteres távolságon belül, nem eshet bajunk.- nyugtatta a százados a társait.
• És ha valami a kezébe jut?- kérdezte aggódva az egyik tizedes. De szinte végig sem mondta, mert egy toll átfúródott a fején.

• A kijárat felé közeledik!- lihegte az egyik elmenekült őr a walkey-talkey- jába. Zihálva rohant előre, amikor nekiütközött egy tinán ötvözetű ajtónak. A félelemtől képtelen volt épp szerűen gondolkodni, amint a fiú vészjóslóan közelített felé.

• Nincs is jobb mint ilyenkor a szabadban sétálni!- ezzel Yoh magára kapta ruháit, és elindult a szabadba, hogy kiélvezze ennek a napnak a szépségét. A bejáratnál felhúzta papucsát, és már indult is volna...
• Hová készülsz Yoh?- kérdezte Anna szúrós szemekkel.-Edzened kéne!-tette hozzá a szőke lány.
• Igen..., csak gondoltam sétálok egyet!...ha nem gond...-kérdezte a fiú.
• Rendben, de ebédre legyél itthon, különben éhen maradsz!
• Igen Anna!- mondta Yoh, ellenkezés nélkül.
• Oh, és ha már elmész, bevásárolhatnál!- nyújtott oda Anna, Yohnak egy cédulát.
• Na de...- kezdte Yoh.
• Ellenvetés?- nézett rá szinte már izzó szemekkel a lány.
• Semmi, semmi!!!- Yoh beletörődött sorsába, így inkább elindult.

• Jaj, de utálok vásárolni! Minek Annának szója tej? Eh... remélem nem akarja, hogy ezt igyuk!! Szerintem Len bele is gárgyulna!- gondolta magában, és az utolsó mondatán elmosolyodott.

• Pardon, az én hibám!
• Semmi baj, én sem figyeltem!- válaszolta Yoh. Ám abban a pillanatban meg is akadt tekintete az imént neki ment személyen. Hosszú bordó, haja a háta közepéig ért, szemei halvány rózsaszínűek voltak, amolyan átlagos 13-om éves fiúnak nézett ki.
• Had segítsek!- mondta a fiú ajánlkozóan, és elkezdett visszapakolni a szatyorba.
• Nagyon szépen köszönöm!- mondta Yoh.
• Semmiség!- tette hozzá a bordó fiú, és hátrapillantott. -Most mennem kell!-mondta és futásnak eredt.

• Szegény srác! Nemcsoda, hogy így megijedt! Ekkora kiabálást még a magnóm sem tud!- ezzel Yoh is elindult haza.
• Látom, megérkeztél!- fogadta Len barátját.
• Ja haver, Anna nagyon pikkel rád, azt mondta, hogy amiért ilyen későn értél haza, büntetésből te mosogatsz, plusz futhatsz 30km-t!- mondta a jégsámán.
• Ez nem lehet igaz!! Mennyi az idő?- kérdezte Yoh már előre sajnálva magát.
• 1 óra van ember!- jelentette ki Trey.
• Neee!!! Nem elég hogy mosogatnom kell, futnom, de még az ebédről is lemaradtam!!- nyavalygott.
• Kegyetlen az élet!- tette hozzá Len, nagyot sóhajtva.
• Kösz, hogy megértesz!- mosolyodott el Yoh, hogy barátja együttérzést tanúsított iránta.
• Ezt magamra értettem, Trey egész reggel óta a nyakamon csimpaszkodik!- mondta a Tao fiú, felháborodva.
• Nem is igaz haver! Majd most!- ezzel beleugrott Len nyakába, és rátapadt mint egy pióca.
• Szállj le rólam te hűtőt agyú!- kiabálta, de mind hiába.
• Jaj, olyan édi vagy amikor bevágod a durcit!- dörzsölte oda Trey a fejét Lenéhez.
• Valaki szedje le rólam ezt a pszichopatát!! Yoh!!- kapálózott segítségért.
• Kegyetlen az élet!- ismételte meg Yoh, Lenny előbbi mondatát.
• Yoh, ne merészelj itt hagyni ezzel az örülttel!! Hallod!!

Yoh, már nem figyelt oda arra amit barátja mond, csak felnevetett és megcsóválta a fejét. E-helyett inkább elindult mosogatni, hogy minél előbb túl legyen rajta.

Miután azzal végzett Anna el is küldte nyomban futni.

• Remek!- gondolta magában a fiú. -Holnap is remek napunk lesz!