A keleti fiú némán ingatta a fejét. Ismét egy forradalom kezdete. Tipikus. Az emberek folyton belesnek ugyanabba a hibába, mint elődeik, kivívva maguk ellen a sorsot.

Az asszonyok tömegének hangja erősödött.

- Kenyeret!

- Ételt!

Hallatszottak a könyörgések, amiket a tömeg zaja nem tudott eltompítani.

A keleti fiú felsóhajtott. Egyetértett velük. A nép éhezett, a király úszott a pompában. Ismét egy tipikus elem. Pár katona kocogott el mellette, akiket nagyvalószínűséggel erősítésnek rendeltek a kapuhoz. Néhány katona elkerekedett szemmel egy-egy pillanatra megtorpant, ahogy észrevették őt, de a tömeg zajától felocsúdva tovább haladtak. A keleti fiú csak megmosolyogta a dolgot. Egy keleti, Európa bármely részén is elég nagy feltűnést keltett volna, nemhogy a Versailles-i palotában.

Felemelte tekintetét az épületre, már ép itt lett volna az ideje, hogy társai hírt adjanak magukról. Az ajtó, mintegy varázsütésre kinyílt, és egy fiatal lány jelent meg, intve, hogy kövesse.

- Van valami új fejlemény? – kérdezte a fiú leplezett izgalommal.

- A király tanácstalan, a tanácsosai szintén! – mondta fintorogva a lány.

Társa vele ellentétben európai volt, mégis szinte több időt töltött külföldön a világot járva.

- És a főnökünk? – puhatolózott tovább.

- Ép oly idióta, mint mindig! – jelentette ki lenézően – Maradni óhajt, és óvni Őfelségét!

- Micsoda bolond! Alia, ugye mi nem maradunk?

- Az a parancstól függ, és ezt te is jól tudod Harun! – felelte kurtán a lány.

A fiú magában szitkozódott. Az utóbbi időben valahogy mindig sikerült kifogni az öngyilkosjelölt megbízókat.

- Tudod, kezdem azt hinni, hogy Zeke-nek igaza volt! Az ember egy olyan közönséges és szánalmas fajta! - vélekedett Harun, de a lány szúrós tekintetét látva, behúzta a nyakát – Csak egy megjegyzés volt! – dörmögte.

Miközben beszélgettek, hivatalnokok, és szolgák hada mellet haladtak el, akik kétségbeesésükben egymást sürgették.

Ahogy befordultak az egyik folyosó végén, megbízójukkal találták szembe magukat.

- Teljes a káosz! – panaszolta.

- Észrevettük. Jó nagy a nyüzsi. – jegyezte meg szenvtelenül Harun.

- Hallgass! – förmedt rá a francia.

- Uram! Itt nem biztonságos! Kérem, legyen esze, és távozzunk! – fordult felé Alia.

- Nem lehet! A király mellett ki kell tartanunk! Ez csak egy rakás fehérnép! A katonáknak nem lehetnek ellenfelek! – harsogta, mint aki inkább önmagát akarná meggyőzni.

- Ja! Egy jó nagy rakás asszony… még! Hamarosan csatlakozik hozzá a veszélyesebb fajta is. Mindig ez van! – verte a vasat tovább Harun.

- Hallgass!

Egy katona lépett oda hozzá:

- Uram! A tömeg egyre nő! Már fegyveresek is vannak köztük, és a királlyal akarnak beszélni!

Harun pimaszul rákacsintott főnökére, 1: 0 neki.

- Őfelsége jelenleg is tárgyal pár asszonnyal és… - Harun jelentkezve felemelte a kezét -… mit akarsz?!

- Uram! Ha rám hallgat, most amíg a nép a királyt zaklatja, és nem a hivatalnokait, mi szépen olajra léphetnénk mit a többiek. – itt a háta mögött elhaladókra bökött – A hátsó kapuk még tiszták, a város szélén meg van egy nagyon tuti kis hely, ahol biztos nem…

- Nem! Nem! Nem! A dolgotok az, hogy az ÉN parancsaimat kövessétek, úgyhogy csend legyen!

Harun meghúzta a vállát. Neki aztán édes mindegy.

Alia vigyorogva csóválta a fejét. Harun bosszúsan leintette. A lány stílusához tartoznak a türelmes lépések, ő a tettek embere! Ő is tudja! Addig vannak a megbízójukhoz kötve az alku szerint, míg a megegyezés által megszabott pancsköröknek eleget nem tesznek, vagy a főnökük meg nem hal. Úgy néz ki az utóbbi fog hamarabb bekövetkezni, csak órák, napok, hetek, vagy hónapok kérdése! Harun az a minél hamarabbiért imádkozott. A nép jelenleg egy időzített bomba.

Ismét vállat vont. Legyen, ahogy akarja. Megint odalépett egy katona.

- Uram, kérem ezt látnia, kell! A tömeg…

Megbízójuk meg sem várta, hogy befejezze, elindult a kijárat felé, közbe intve, hogy kövessék. Harun és Alia összenéztek. A lány arcára kiült vidámság, annak az előjele volt, hogy főnökük pályafutása előreláthatóan hamarosan véget ér. Ezt a képességét mindig is irigyelte Harun Aliától. A jövő fordulatainak megérzése hasznos kis segítség.

Kiléptek a bejárati ajtón.

Harun felsóhajtott. 2: 0 neki.

A tömeg dühösen döngette a kapuszárnyakat, puska ropogások dicshimnuszával kísérve. Pár ember elkezdett átmászni a rácsokon, amit a katonák sortűzzel válaszoltak.

Főnökük Aliához fordul.

- Menjen és jelentsen a királynak!

A lány kurtán biccentett, majd távozott.

- Menj oda, és mond meg a katonáknak, hogy senki sem lépheti át a kapu vonalát! – vetette oda Harun -nak.

A fiú meghúzta a vállát, és ráérősen elindult. Azt mondta, menjen, arról szó sem volt, hogy siessen is.

Már jó 20 méterre eltávolodott, mikor a háta mögül kiáltásokat hallott. Pár felkelő, úgy néz ki, idővel rájött, hogy a főkapu felöli átjutás necces, így eltávolodtak tőle, és úgy 50 méterrel odébb, simán átmásztak a betonkerítésen. A roham főnöke felé tartott.

Harun kihúzta az oldalára kötött kardot a tokjából, majd egy finom mozdulattal a forradalmárok felé csapott. A támadást, csak hátráltatónak szánta, nem végzetesnek (maga sem tudta miért, de sajnálta szerencsétlen flótásokat). Az erőhullám pár embert elsöpört, párat hátrálásra sarkalt. A mögöttük érkezők, ebből semmit sem vettek észre, és ahogy odaértek elsütötték a fegyvereiket.

Megbízójának csak egy döbbent kiáltásra futotta, majd a hasához kapott, ahol a golyó érte. A következő pillanatban holtan rogyott össze.

Harun bűnbánóan megvakarta a homlokát.

- Hoppá!

Csak egyetlen lépést tett, amivel a 20 méteres távot könnyedén maga mögött tudhatta. A forradalmárok borzadva felnyögtek.

- Démon! – suttogták.

A következő pillanatban egy férfi jelent meg a semmiből Harun mellett, mire az emberek riadtan elfutottak.

- Ideje volt…- hümmögte a holttestre meredve.

Alia is megjelent, majd a hullára tekintve, elégedetten nyújtózott egyet.

- Na végre! Már kezdtem nagyon unni a francia kaját. Bulgar, szólj Christopher -nek, és tűnjük el! – mondta a férfi felé fordulva.

- Ideje lenne mennünk! – jegyezte meg Harun csendesen, a egyre csak növekvő forradalmárokra tekintve.

Társai egyetértően bólintottak, majd egy pillanat múlva elnyelte őket az éjszaka.

*

Zeke mérgesen ingatta a fejét. Az események kezdtek érdekes fordulatot venni. Először Harun, aztán Christopher, és persze ott van még Alia, és Bulgar. Ez egyre jobb és jobb lesz. Na sebaj. Legalább nem fog unatkozni.

Gondolataitól elszakadva felemelte a tekintetét. Lemondóan felnyögött.

Yoh elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, a végére jár a dolgoknak! Türelmesen figyelte fivérét.

Zeke él. Ezt még könnyen el tudta fogadni, túl szép lett volna, ha ennyivel lezárhatták volna kettejük csatáját. De ki lehetett az a pap? Szövetséges? Nem valószínű. Ahhoz túlzottan is ellenségesek voltak egymással. Rivális? Elképzelhető. A pap azt mondta, 500 évvel ezelőtt összefutottak már. Ezek szerint, Christopher- nek Zeke- hez hasonló tudás van a birtokában, vagy nem (?)… ááááá... Ezt most hagyjuk!

Testvére már majdnem egy méteres közelségbe ért… és teljes nyugalommal elment mellette. Zeke láthatóan próbálta észre sem venni a társaságot, amit persze azok nem vettek túl jó néven.

- Mégis mit képzelsz, haver?! – csattant fel Trey.

- Ja! – csatlakozott buzgón Jocó.

Zeke megadóan sóhajtott.

- Mégis mit akartok? – kérdezte türelmesen.

- Válaszokat! – felelte Yoh nyugalmat színlelve.

Zeke gondolkodást tettetett.

- Ööö… nem!

Azzal sarkon fordult, és már indult is volna tovább, azonban valaki hátulról visszahúzta.

- Anna!! – kiáltott mindenki ijedten.

Zeke- n látszott, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.

- Ezt ugye most nem gondolod komolyan?! – sziszegte.

Anna keze a magasba emelkedett, mire a fiú behúzta a nyakát.

- Nagyon, muszáj? – kérdezte megtörten.

Anna csak egy gonosz mosollyal válaszolt.

Zeke dilemma előtt állt. Segíteni nem akart, azt nem engedte a büszkesége, viszont nem túl sok választása maradt. Illetve, nyúlhatott volna drasztikus eszközökhöz is, de azt az eshetőséget Christopher, és Narcisse nehezítette. Mellesleg időigényes és feltűnő.

Viszont. Ha netalán mégis adná át Yoh- éknak információt, persze csak a mag módján, ás az általa jónak talált mértékben, azzal teljesítené a kérést, és gyorsan eltűnhet erről az átkozott helyről. Minél előbb szabadul, annál jobb!

Bólintott magában. Ez lesz a helyes megoldás!

- Hát legyen! Pontosan mire vagytok kíváncsiak? – kérdezte derűsen, ami hatására Anna rögtön elengedte döbbentében.

A többiek hasonlóképpen reagálta. Zeke a plafon felé forgatta a szemét. Ezt a sok értelmes képet!

Yoh tért először észhez.

- Arra gondolom felesleges kitérnünk, hogy élsz… -kezdett bele.

- Korrekt! – helyeselt Zeke.

- Gondolom a Tűz Szellemének is kutyabaja…

- Nyert!

- Az a Christopher, vagy kicsoda, meg egy sámán…

- Téves! – szakította félbe – Pedig egész szépen haladtál. – vigyorogta

- Ha nem sámán, akkor micsoda? – kérdezte a homlokát ráncolva Yoh.

- Na, látod, ez egy nagyon érdekes kérdés…

És tényleg így gondolta. A terve az volt, hogy gyorsan ad pár alibi választ, aztán mihamarabb távozik. Úgy néz ki, megint alábecsülte az öccsét.

Felsóhajtott. Ideje, most lezárni a társalgát.

- Szívesen elbeszélgetnék veletek, de sajnos, időszűkében vagyok! – beszéd közben lopva körbepillantott. Sehol senki. A portásként funkcionáló nővér, pont a legjobbkor ment el. – De azért, hogy ne mondhasd rám, hogy nem vagyok elég segítőkész, elmondom, hogy ha több információt akarsz, akkor, elég csak megkérdezned drága nagyapánkat. – elvigyorodott – Elég, ha annyit mondasz neki, hogy az Istenek hírnökei vannak!

Azzal egy szempillantás alatt nyoma veszett.

*

Harun az oszlopnak támasztott háttal, figyelte, ahogy Yoh és társai kilépnek a Magdolna Könyvtár kapuján. Miközben egyenként végigpásztázta tekintetét a csapat tagjain, pillantása megakadt Len-en.

- Megvagy! - sziszegte diadalittasan.

Folyt. Köv.