Prológus:

A köpenyes alak, némán lépett be a templom ajtaján. Az épület belsejében padok sorakoztak egymás után, egy katedrális előtt. Egy alak imádkozott a keresztre feszített Jézust formázó szoborral szemben, hangtalanul motyogva imáját.

A köpenyes elindult felé. Messze nem erre számított. Egy pap. Egy átkozott pappal mi a fenét kezdjen?

Az atyja befejezte imáját:

- Az Atyja, a Fiú, és a Szent Lélek nevében, Ámen!

A köpenyes megtorpant.

- Akiket te keresel Zeke, azok már nincsenek itt! – szólt fennhangon a pap, miközben felállt, és szembe fordult vele – Így kénytelen vagy velem beérned!

Zeke összeráncolta a homlokát. Az előtte álló pap alig lehetett több 17- nél, szőke haj rakoncátlanul állt, kék szeme viszont zavarba ejtő nyugalmat sugárzott.

- Ki vagy te? – kérdezte ridegen Zeke.

- Milyen udvariatlan vagyok! Bocsásd meg! A nevem Christopher Vangeld, és én is az Istenek hírnökei közé tartozom!

- Milyen ironikus!- gúnyolódott Zeke- Egy bérgyilkos pap!

A fiú még mindig szenvtelenül mosolygott.

- Vártam már a pillanatot, hogy megismerhessem, a híres-neves Zeke Asakura- t! – suttogta.

- Ne húzzuk tovább az időt! Hol van Alia, meg a többiek?? – csattant fel ingerülten – Azt mondták, jöjjek ide, és akkor választ adnak, az ajánlatommal kapcsolatban…

- A válaszuk ugyanaz, mint 500 évvel ezelőtt! – szakította félbe a fiú – A halhatatlanok nem fordulnak az emberek ellen… nem fordulhatnak! Nem élhetünk vissza az erőnkkel, olyanokkal szemben, akik tehetetlenek ellenünk! Ha megtennénk, elveszítenék a bizalmukat mindabban, ami, a létüket képezi, a mágiában! – mosolyogva felpillantott a Jézus-szoborra – Illetve az Isteni gondviselésben!

- Akkor a hőn imádott halandóitokkal pusztultok! – sziszegte Zeke.

A fiú szomorúan ingatta a fejét.

- A lelkedben lévő sötétség és káosz már nem elégszik meg Zeke Asakura- val, az egész világot akarja, amit viszont sohasem kaphat meg!

Zeke dühösen felemelte a kezét, de a mozdulat félbe maradt. A fiút hirtelen hófehér szárnyak ölelték át, akár egy angyalt, majd a hirtelen fény elvakította.

Zeke döbbenten meredt, arra a pontra, ahol az előző pillanatban a fiú állt, de annak helyén csak egy hófehér toll pihent a kövön.

- Még látjuk egy mást, Zeke Asakura! – suttogta egy hang, majd némaság borult a templomra.

*

- Hol hagytad a szárnyaidat, Christopher? - sziszegte gonoszan Zeke.

- Rég találkoztunk! Habár, a modorod egy dekányit sem javult... - kék szeme itt összeszűkült - ...500 év alatt.

- Na de fiatalurak! - szólt békítőleg a nővér.

- Persze! Bocsásson meg, Agathe nővér! - fordúlt a nő felé Christopher, megeresztve egy engesztelő mosolyt.

- Hadjuk, a formális jóindulatot, és lépjünk át a következő témára! - vetette közbe unottan Zeke.

A társalgó felek ügyet sem vetettek Yoh-ékra, akik igencsak kezdtek kijönni a béketűrésből. A dolgot végül Anna elégelte meg:

- Valaki elmondaná nekem, de villámgyorsan, hogy: 1) EZ, mit keres itt? - közben Zeke-re mutatott - 2) mi köze van hozzá - Christopher következett - 3) ti meg mit álltok itt tétlenül?! - förmedt rá Len-ékre.

Ez megtette a magáét. Mindenki tágranyílt szemmel tekintett a lányra.

- Ha megengedi kisasszony... - kezdte Chritopher engesztelő hangnemmel - Zeke és én régi ismerősök vagyunk...

- Álljon meg a menet! - szakította félbe őket az említett - Nem kötelességünk megmagyarázni semmit, és nem is fogunk! - itt Christopher-re emelte a tekintetét - Te meg hagyd abba a próbálkozárt, hogy jómodorú légy, és térjünk végre a tárgyra, valami...- lenéző pillantásokat küldött Yoh-ék felé - ...kevésbé zsúfolt helyen!

Christopher elengedte a füle mellett a sértést, lágy mosollyal az arcán fordúlt a csapathoz:

- Sajnélom, hogy csupán ilyen rövid idő állt a rendelkezésünkre, a társalgáshoz! - tengerkék szeme megállapodott Len-en.

Zeke elkapta a tekintete irányát, és megersztett egy elégedett mosolyt. Hogy várja már, amikor végig nézheti Len szenvedáseit!! Édes a bosszú, plána kárörömmel keverve! Türelmetlensége mégis elrontotta ezt a szép pillanatott. Semmi kedve nem volt, a Yoh-val és kis csapatával való huzavonához, így sarkon folrdúlt és elindúl az ajtó felé, majd megtorpantt.

Egyre erősödő dal hallatszott abból az irányból, amerre elindúlt. Egy kislány, lágy, tiszta csengőhangja vált egyre kivehetőbbé, ahogy közeledett. A dal latin volt, éneklője mégis hibátlanul ejtett ki menden egyes szót. A dallam meggteremtője pont befordúlt a könyvsornál, szembekerülve Zeke-el. A lánynak elkerekedtek éjfekete szemei. 12 év körüli lehetett, szőke haja fátyolként omlott a válláról, egészen a háta aljáig.

- Micsoda szépség!!!! - törte meg a csendet Rio.

Zeke-et nem hatotta meg. Gonoszul elmosolyodott, ahogy Christopher-re nézett.

- Ejnye-ejnye! - cöccögött, majd suttogva folytatta, hogy minél kevesebben hallják - Ahogy a mondás tartja: Isten útjai kifürkészhetetlenek! Mivel te nem nyerhetted el a glóriát, a halhatatlanságod miatt, rád bíztak egy épkézláb angyalt. - a lányhoz forúlt - Jó az álcád, de engem nem téveszt meg!

A lány arcáról eltünt a gyermeki kifejezés, helyette hideg nyugalom vette át a helyét.

- Szeretném figyelmedbe ajánlani Jeanne-t, a Vasszűzet, el se hinnéd, mennyire oda van az angyalokért. Szerintem nagy sikered lenne nála! - gúnyolódott tovább a fiú, majd dühösen összeráncolta a szemöldökét - Eltérünk a tárgytól! Na mindegy. Christopher?

- Mehetünk! - bólintott a fiú, aztán a kislányhoz fordúlt - Kérlek Narcisse, kísérd ki a vendégeinket, ha megtalálták amit keresrek.

- Többet is mint szerettük volna. - suttogta erőtlenül Yoh, miközben szemével követte a két távozót.

*

Christopher némán követte Zeke-t, a szíve mélyén abban reménykedve, hogy valami úton, módon elkerülhető a tettlegesség. Tisztában volt azzal, hogy kik voltak azok a fiatal sámánok. A többiekkel a tőlük telhető legjobb, és legpontosabb információkat szerezték meg a Sámán- harcok résztvevőiről, pláne a kiemelkedő teljesítménnyel bírókról.

Intett Zeke-nek, hogy balra forduljon.

A szoba, amibe bementek, irodaként szolgált, kifejezetten megbeszélésekre és egyéb tennivalók elsimítására.

- Tehát mit tehetek érted? – fordult hozzá végül.

- Egy kérésem lenne. Felelte egyszerűen Zeke, közben a könyveket szemlélve.

- Valóban? – ráncolta a homlokát Christopher.

Egy kérés? Ez nem kezdődik túl fényesen!

- Egy üzenetet kéne átadnod Harun- nak, és persze még az ügyben illetékeseknek! – felelte szenvtelen hangnemben Zeke.

Christopher összerezzent. Habár értesítették róla, hogy összefutott Harun- nal, de ez akkor is váratlanul érte.

- Mi lenne az? - próbálta felvenni a nyugalom álarcát, nehogy véletlenül is gyengeséget mutasson.

Zeke láthatóan élvezte a helyzetet.

- Tudok a kis megbízásotokról. Abba már beletörődtem, hogy Len feje a tiétek. – hanyagul legyintett, mint aki még a puszta gondolatot is elveti – De… - itt a szeme veszélyes csillogásba kezdet –… a többiekhez egy újjal sem nyúlhattok. Ha netalán mégis megtennétek… - gonoszul vigyor ült ki az arcára – megmutatom, milyen változások mentek végbe az elmúlt évszázadokban az erőm terén!

A hülye nem érezte volna ki ebből a fenyegetést.

Christopher egy ideig némán hallgatott, majd kényelembe helyezte magát egy fotelban. Egyik könyökét a karfára tette, miközben nyitott tenyerének támasztotta az állát.

- Ennyi? - ebbe az egyetlen szóba próbált annyi hidegséget és nemtörődömséget vinni, amennyit csak tudott – Ezért a nagy felhajtás? - hangnemet váltott – Elhiszem, hogy az erőd hihetetlenül hatalmas lett az elmúlt idő alatt, – suttogta fenyegetően – de felhívnám rá a szíves figyelmedet, hogy mi legalább akkora erőt birtokolunk, fejenként, mit te. Lehet, hogy nem használunk sámánerőt, de attól még nagyon is jól értünk a mágia többi ágához! Mellesleg – tette hozzá lágy mosollyal – mi többen vagyunk! Ha harcra kerülne is a sor, sokan elesnénk, de ez, az eredményen nem változtat!

Rábólintott magában, ha kell, mindnyájan meghalnának, de nem veszítenének! Inkább a halál, mint a vereség!!

Láthatóan ez megtette a hatását. Zeke kezdeti magabiztossága egy kicsit megingott, de látható volt, hogy ez kevés volt ahhoz, hogy megijessze. Ami azt illeti ezt el is várta tőle.

- Tényleg magammal vinnék párat közületek! És tény, valószínűleg belehalnék! – vállat rántott – Akkor én 500 év múlva újjászületnék, és kezdődne, előröl az egész hacacáré! Te csak add át az üzenetem Harun -nak és ennyi! Végeztünk!

Azzal szó nélkül kiment a szobából.

*

Christopher pár pillanatig az ajtóra meredt, amin Zeke távozott, majd a telefonhoz ment. Tárcsázott, majd várt.

- Halló?! – csattant bele egy ingerült hang a telefonba.

- Neked is, szia! – fintorgott Christopher.

- Te vagy az? – ásított Harun – Fontos? Ép aludni próbálok!

- Délután négykor? – lepődött meg.

- Hosszú éjszaka! Ne akard tudni a részleteket – Christopher szinte maga előtt látta társa kajánul vigyorgó képét – Vagy mégis?

- Inkább hagyjuk! – vágta rá gyorsan, majd komolyabb hangnemre váltott – Zeke itt járt.

Néma csend.

- És mit akarat? – kérdezte végül Harun lazán.

- Azt akarja, hogy a többi sámánt még véletlenül se bántsd.

- Különben?

- Most, muszáj végig mondanom?! Te is nagyon jól tudod mi ilyenkor a megszokott szöveg!!

- Jó van, na… Legyen. De nem garantálhatom, hogy az események hevében semmi baleset nem történhet…

Folyt.köv.