2. Fejezet
Prológus:
- Régen valahányszor csak apró szikrányit megmutattunk az erőnkből, az emberekegy része istennek, a másik része démonnak tartott. Bármi is törént félelemmel vegyes tisztelet övezett bennünket, mi voltunk az, akiken keresztül, az egyszerű ember betekintést nyerhetet, a számára csodának tartott mágiába. Az Istenek hírnökeinek tartottak minket! Mi, akik már a halhatatlanságot is elértük, az emberek számára segítség voltunk a bajban... És most...
- Az emberek elvesztették a hitüket.- fejezte be a férfi helyett a lány. - Az ősi hit elveszett és az emberek elvekutságukban, egyedül menetelnek véres hadjárataikban, kapzsi eszményeikben! Azt hitték tudnak nélkülünk létezni...- itt elmosolyodott -... micsoda hiú ábránd!
- A kereszténység születésével pedig, csak mégöbb ártatlan vére hullt a porba..
- Nem okolhatod a kereszténységet, az emberek ostobaságáért! - szállt ba a társalgásba egy szőke hajú fiú.
- Te, és az Istened! - fordúlt felé a lány. - Szó mi szó, érdekes párost alkottok!
- Az emberek szabad akaratukból választották Isten útját... - folytatta a fiatal fiú.
- Inkvizíció..keresztes hadjárat...- köhintette a férfi.
- Jól van na! Feladom!- morogta csüggeten a fiú. - Az emberek elfeldték Isten valódi tanításait! - suttogta.
- Mi nem téged ítélünk el Chritopher! - mosolyogta a lány. - Természetesen neked is igazad van! Az emberek szabadakarattal rendelkeznek! De a tény, az tény. A magunkfajta felett eljárt az idő... - mondta szomorúan.
*
Yoh némán leült a fűbe, miközben a szemével páztázta az eget. A felhők úgy ósztak az égen, mintha tácukkal az ember szívére próbálnának gyógyírt adni.
- Nem mintha rám tartozna, de valami baj van? - kérdezt egy hang mögötte.
Yoh kicsit összerezzent a hangra. Len türelmesen várt, kezeit szorosan összefonta maga előtt.
- Nem semmi - szabadkozott Yoh -csak egy kicsit rossz előérzetem támadt. De semmi komoly. Tényleg!
Megspékelte a hazugásgot, a megszokott bátorító mosolyával.
- Te tudod! - vonta meg a vállát Len.
Morty csatlakozott hozzájuk.
- Srácok, nincs kedve valakinek eljönni velem a Magdolna Könyvtárba? - kérdezte óvatosan.
- Bocs Morty, mennék, de Anna nem hiszem, hogy elenged...- kezdet bele Yoh.
- Elmehetsz! - lépett elő a lány.
- Tényleg?! - kérdezett vissza döbbenten a fiú.
- Igen - válaszolt nemes egyszerűséggel a lány -mivel én is megyek, és ha nem vagyok itthon, akkor biztos, hogy nem csinálnád meg becsületesen az edzés programot, így eljössz velünk, és majd útközben mondom a feladatokat. - az utolsó pár mondathoz megersztett egy gonosz mosolyt.
Yoh csak hápogott, Lan pedig jót kuncogott rajta.
- Pontosan miért is kell neked ebbe a Magda...Magdolina...Magdolna könyvtárba menned? - érdeklődütt Trey.
Majdnem az egész társaság jelen volt: Len, Yoh, Trey, Anna, Rio, Morty. A buszon ígysem lehetett kényelmesen elférni , de az kis csapat megjelenésével már jcskán elmondható volt , hogy a jármű maximum befogadóképességéhez közeledet.
- Azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyik magántanárom olyan leckét adott, amihez csak onnan tudok utána nézni. - válaszolta Morty.
- Hogy-hogy? - kérdezték a többiek.
- Nem tudom. Annyi biztos, hogy a házimhoz szükséges könyveknek, csak a Magdolna Könyvtár van birtokába.
Itt lezárták a témát, miközben tovarobogtak a túlsúllyal büszkélkedhető buszon. Mikor végre megérkeztek , tátott szájjal nézek végig az ódon épületen. A könyvtár tükrözte a keresztény vallás minden jelképét: őrt álló angyaloktól kezdve, az egymás mellett sorakozó szentekig minden megtalálható volt. Mortyt előre tessékelve beözönlöttek. Belül egy kisebb terembe léptek, amiben szigorúan csak egy íróasztal, és a mögötte elhelyezkedő apáca volt. A hangokra a belépőkre emelte a tekintetét. Fásultan felállt a helyéről, és az érkezők elé lépett.
- Üdvözülünk a Magdolna Könyvtérba titeket! - kezdte morcona képpel - A könyvtárban tilos étkezni, bárminemű italt vinni, károsítani a könyvtár tulajdonát, lásd: bútorok, könyvek, apácák, egyebek. A többi olvasó, illetve dolgozó nyugalmát ne zavarják, különben azonali hatájjal távozniuk kell!
Ahogy monológja végére ért, meg sem várva a válaszreakciójukat, sarkon fordúlt, és visszament az íróasztalához. Yoh-ék még fél percig kábán álltak, és bámulták a segítőkész nővért, majd amikor kicsit magukhoz tértek, beléptek a következő ajtón. Óriási tér tárulkozott eléjük, egy reneszánszt idéző kupola alá zárva ( írói megj.: természetesen nem épülhetett a reneszánsz idején, mivel Japán akkoriban még nem volt olyan jóban a nyugattal, hogy egy ilyen épületet velhúzását engedéjezték volna ).
- Ez a legcsodálatosabb hely ahol valahol jártam!- újjongott Morty.
- Szerintem ez a pokol!- nyögte Trey.
- Attól, hogy a te agykapacitásod nem képes az értelmes gondolkodásra, igazán megpróbálkozhatna azzal, hogy legalább a kellő pillanatba befogja a szád Hónyuszi!- pirított rá Len.
- Nyugi srácok.- kezdte a szokásost Yoh.
A többiek még folytatták a civakodást, majd szétszoródtak a labirintus szerű könyvsorok között. Yoh tetetett érdeklődéssel szemlélte a tudást rejző köteteket, miközben hangokra lett figyelmes. Végig ment a könyvespolc mellett, ahonnan kilépve egy ajtót fedezett fel, félig nyitott ajtóval.
- ...nagyon elfoglalt, kérem türelemmel várjon. - hallatszott ki egy női hang.
- Hidje el, nővér, nem a türelmemről vagyok híres. - jött a válasz.
Yoh ledermedt. Ezt a hangot bármikor felismerte volna. Csendesn közelebb lopózott, miközben észrevétlenül belesett a résen. Zeke kényelmesen ült egy fotelben a fent említett korosodó nővérrel szemben, aki láthatóan kezdett kijönni a béketűrésből.
- Az atyának fontos dolga van. Addig is olvasson, szíves figyelmébe ajánlom a Bibliát. Én mindig ezt olvasom könnyű olvasmányként! - azzal Zeke orra alá dugta a vaskos könyvet.
Yoh egy kicsit megborzongott. Előre sajnálta a nőt.
Zek kerülve bármi egyéb testkontaktust a könyvvel, kétujjal felemelta a kötetet, és fintorral az arcán megnézte a fedőlapjait.
- Amikor fiatal tanonc voltam...-kezdett mesélni a jószándékú szentanya - ... mindig az Úr...
És mondta-mondta-mondta. Zeke fájdalmasan felnyögött. Yoh szintén. Zeknek a türelme és az érdeklődése fogyott, Yoh meg várta fívérénél mikor szakad el a cérna.
- Nővér igazán nem fontos...- próbálkozott Zeke.
- A Biblila Isten legtökéletesebb alkotása...-folytatta zavartalanul, észresem véve, hogy Zeke majdnem lefordúlt a székről kínjában.
Yoh némán töprengett magába. Az a Zeke, akit ő ismer, már majdnem 2 kerek perce szénné égette volna a nőt, nemtörődve a következményekkel. Ergo: Zeke nem akármiért van itt, és azt megpróbálva feltünésmentesen, illetve hullamentesen megúszni.
A nő annyira belelendült a szóáradatba, hogy hátat fodítva a kínzott alanynak, a Mária szobrot bámulva mesélt tovább. Zeke ezt meghálálta. Laza csuklómozdulattal a háta mögé hajította a kötetet, ami röptében apránként hamuvá éget. Zeke arcára diadalittas vigyor ült ki, majd mire a nővér a sercegés hangjára megforúlt, elővette a legártatlanbb arckifejezését. Yohra számára ez inkább ijesztő volt, mint inkább meggyőző.
- Mi volt ez? - kérdezte.
- Micsoda? - kérdezett vissza a fiú, szenvtelen mosollyal.
- Ez a hang! És hol van a Bibliám?
- Micsoda?
- A Bibliám! Amit odaadtam!
- Tényleg? - kérdezte ártatlan arccal a fiú. - Biztos benne?
- Igen, odaadtam!
- Biztos...? Ilyen korban már eléggé szelektív az ember memóriája...
- Na de...- hebegte a nővér.
- Ma már nagyon jó gyógyszereket gyártanak, pont eme zavaró tényező enyhítésére...
- Ááááá...Feladom! Szólok a tisztelendő úrnak, hogy fogadja már végre!
- Ép itt volt már az ideje. - sóhajtott Zeke.
A feldühödött nővér, még egy felbőszült elefántcsordát is megszégyenítő vonulást hajtott véghez, miközben kiviharzott a szobából. Yoh-nak döbbenetében még ideje sem maradt, hogy elkerülje az ütközést, így csak a tompítás megpóbálására futotta. Az ajtó nagyerővel nyomta orrba, és kente fel a falra. Yoh ellökte magától a dúrva berendezi tárgyat, ami kézségesen visszatért eredeti keretébe, csaupán egy kis résnyire maradt nyitva. Társai döbbenten álltak vele szemben.
- Elregélnég, hogy pontosan mit is csinálsz? - kérdezte Anna higgadtan.
- Nos...öhm...izé..._ kezdet neki, közben csápolva mutogatott a szoba felé.
- Várj haver, kitalálom! Két szó! - ajánlotta lelkesen Trey.
- Fogalom? - kérdezte Jocó.
- Neeeem! - prüszkölte Yoh, de a mellete lévő ajtó nyilni kezdet ("Ajaj!"-nyögte magában).
Csak 5 másodpercbe telt, mire az ajtó kinyílt, de Yoh-nak egy örökkévalóság volt: adig elmondta a Miatyánkat, és keresztet vetett. Zeke pislogott, de egy tapodtat sem mozdult, a vele szemben álló társaság, viszont reflexszerűen hátrahökkölt. A fiú érdeklődöen oldalra billentette a fejét, végigmérte az előtte felsorakozókat, majd a tekintete megakadt Yoh-on. A két testvér pár pillanatig farkasszemet nézet, majd Zeke tüntetően elfodította a fejét.
Anna törte meg a a csendet:
- Te élsz? - a kérdést úgy tette fel, mint amikor az eltaposott bogárhoz hajol le az ember, és döbben meg, hogy az istenverte még mindig mozog.
Zeke gúnyoson körbe fordúlt, közben tetőtöl-talpig végigmérte magát:
- Pechetekre, nagyon úgy fest!
A fiú öltözete teljesen megfelelt a divatnak, csa a fülbevalók voltak a régiek, meg a csillag szimbólum az övén. A többiek közben észhez kaptak. Mind támadólag helyezkedett.
- Nem kell pánikba esni! - szólt nemes egyszerűséggel Zeke - Itt nem lesz most harc!
- Hogy-hogy? - ez volt az egyetlen értelmes dolog, amit Yoh jelenleg ki tudott nyögni.
- Azért, ifjú Asakura sámán, mert Isten háza nem csatatér! - csendült egy hang a háta mögött.
Egy tizennyolc-tizenkilenc év körüli szőke fiú lépett a társasághoz, majd amikor meglátta Zeke-et, elmosolyodott.
- Üdvözöllek!
- Hol hagytad a szárnyaidat, Chritopher? - sziszegte gonoszan Zeke.
- Rég találkoztunk! Habár, a modorod egy dekányit sem javult... - kék szeme itt összeszűkült - ...500 év alatt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
