Shindu templom

- Végre egy város! – sóhajtott Eliza.

- Nem is tudom… - bizonytalankodott Cirké és hátranézett szárnyaira.

- Szerintem emiatt nem kellene aggódnod. – mondta Bason bíztatólag, de nem igazán sikerült lelkesedést vinni a lány szívébe. – Ugyan már! Meg menekültünk. A városban biztos lesz egy sámán, akivel majd beszélünk. Most már minden rendben lesz! – mosolygott a harcos – Ráadásul olyan, mintha a ruhád része lenne…

- Micsoda?? – kapta hirtelen szúrós tekintetét a harcosra.

- Nem.. Nem úgy gondoltam! – mosolygott erőltetetten, és kezeit maga elött tartva hátrált egy lépést, miközben Cirké sértődötten szembe fordult vele.

- Ajj menjünk már! – türelmetlenkedett Tokageroh.

- Jó. Menjünk. – mondta nyugodtan Cirké viszont szeme nyugodtság helyett félelmet és sértődöttséget mutatott. Amidamaru megcsóválta a fejét, és máris a városban lépegettek.

Sok minden volt ott. Piac, boltok, éttermek, és rengeteg ember. Cloe és Kori Amidamaru “vállvédője” mögé bújtak, hogy ne keltsenek nagy feltűnést.

- Keressünk egy shindu templomot. Oda sok sámán szokott járni. – adott tanácsot Bason.

- Jó ötlet. Menjünk. – bólintott Tokageroh.

- De merre van egy ilyen templom? – tette fel az igenis helyén való kérdést Amidamaru.

- Tudom, hogy nem jó ötlet, de itt nekünk csak Cloe segíthet. Én nem igen akarok, idegen emberekkel beszédbe elegyedni, főleg így… - mondta lehajtott fejjel pironkodva Cirké.

- Ha a szárnyadra célzol, szerintem nem kéne szégyellned. Ez hozzád tartozik, és így kell elfogadni. Ráadásul még illik is hozzád. És mit kezdtünk volna ha nem lenne? Ki mutatta volna meg, hogy merre van a város? – próbált lelket önteni a lányba Amidamaru.

- Cloe…. – mondta egyszerűen Cirké de szeme fel csillogott a bátorítástól. Hamarosan meg is érkeztek egy ilyen templomhoz. Az ott lévő tiszteletes örvendve fogadta őket, s minthogy hisz a szellemekben, elmondták neki történetüket. A pap nagy lelkesedéssel mutatta meg nekik azt a kis szobát, ahol tudnak aludni.

- Régen, amikor még sok háború dúlt ezen a vidéken, csináltattam pár szobát, hogy a menekülteket itt rejtsem el. – mondta miközben egy ablak nélküli fáklyákkal meg világított folyosón vezette végig őket. A falakon természetesen a szentek voltak a képeken, és még néhány ismeretlen ember a többiek szemében.

- Ő itt a nagybátyám. Na haladjunk tovább. Nem sokára mise lesz! – mondta a kb 60 éves pap majd tovább lépdelt.

* * *

Már beesteledett. Az ablakon beáradó hold ezüstös fényében látszott, hogy az ablak elött egy alak áll.

- Nem tudsz aludni? – kérdezte Cirké halkan, felülve “ágyában.” (szalmaágy)

- Ha akarnék sem tudnék. – válaszolt Bason. A lány kikászálódott az ágyból és oda ment a harcoshoz. – És te miért nem alszol?

- Eddig sem aludtam. Nem jött álom a szememre, hiába próbáltam ide csalogatni. – mosolygott gyengéden a lány és kinézett az ablakon. A második emeleten volt a szobájuk. Innen rálehetett látni a fák tengerére, a városra, a messzeségre. Most a zöld lombkorona tenger ezüstös fénybe öltözött, és lágyan hajlongtak a szél ritmusára. Csend volt, amit még a tücskök ciripelése sem tört meg. De nem az a csend volt, amelyik baljós gondolatokat visznek az ember fejébe. Ez olyan csendvolt, ami megnyugtatja az embert. Még sem tudtak elaludni, pedig kellemes idő volt oda kint is, és a szobában lévő meleget az ablakon beáramló szellő ringatta édesen. Cirké ráhajtotta fejét Bason vállára.

- Mi miatt aggódsz?

- Nem tudom, hogyan fogunk eljutni a sivatagba. És hogy onnan hogy fogunk eljutni Dobi Village-be.

- Nem kell aggódnod. Ha nem találunk egy sámánt, amiben kételkedem, akkor küldök egy madarat Goldwának.

- És Ő hogyan fogja megérteni amit a madár csiripel? – nézett a tündérre.

- Majd leírja. Tudnak írni a csőrükkel nehogy azt hidd.

- Így már értem. – kezdett pirkadni. A hold körvonala elhalványult de nem tűnt el. Kifehéredett, és a fák mögül megjelent a nap, narancs színben izzó kerek alakja.

- Gyere. Készítek egy teát. – mondta Cirké és elindult az ajtó felé. Bason még vetett egy utolsó pillantást a napra, majd ő is a lány után ment.

Csörömpölés hallatszott. Bason és Cirké felkapták fejüket.

- Kintről jött. – állapította meg a lány és felállt teája mellől csak úgy mint a harcos. Kinyitották a folyosó ajtaját, és kinéztek a templom “előterébe.” Hét ember kapkodta, és törte össze a templom kincseit a tiszteletes az egyik padsornak dőlve ült, miközben az előtte álló férfi beszélt hozzá, majd belerúgott egyet-egyet.

- Banditák. Ébreszd fel a többieket. De nem kell sietni. Azért megijesztem őket egy kicsit. – szólt Basonnek a lány. Amaz csak bólintott, megfordult és elindult a többiekért. Cirké bíbor csillogásba megnövesztette szárnyait amit szorosan testéhez szorított, hogy a banditák ne lássák.

- Hagyjátok el ezt a templomot és minden értéket tegyetek vissza a helyére! – szólította fel a férfiakat miközben előlépett a terem közepére.

- Te meg ki vagy? – mondta az egyik, aki a pap elött állt. Végig szemlélte a lányt.

-“Ő lehet a vezérük.” – gondolkodott Cirké. – Az nem a te dolgod. Azonnal hagyd el a templomot! – válaszolt lenéző hang nemmel Cirké. És elérte amit akart. A vezér dühödten ráförmedt:

- Csak nem gondolod, hogy azért engedelmeskedni fogok, mert van két darab kardod ami még fogvályónak se jó? – kérdezte vihogva és elkezdetd lassan lépkedni a lány felé.

- Te akartad! Akkor isten haragja súlytson rád! – mondta a lány és hirtelen szárnyait kiterjesztette ami nagy csattanással, iszonyatosan nagynak látszott. A férfi elképedt és fegyvere után nyúlt.

- Nem! Angyalok nem léteznek! Nem léteznek!! – kiáltott.

- Lehet, hogy nem vagyok angyal, de Isten szolgája vagyok! És ők pedig velem vannak. – mondta és leeresztette jobb szárnyát, így láthatóvá váltak mögötte barátai is. A férfi cinkosai előléptek vezérük mellé és harcra készen támadó állásba álltak. Cirké leeresztette másik szárnyát is és elő vette egyik kardját. A banditák támadtak és ők védekeztek. A vezér a tündérre rontott aki csak szelet kavart a férfi felé szárnyával, így útnak indítva rengeteg sok port és piszkot a földről. A vezér meg torpant és szeme elé tette kezét, hogy ne menjem bele kosz. Cirké elindult a férfi felé, de még mindig legyezte a földet és csak akkor hagyta abba, amikor már majd egy lépésnyire volt a támadótól.

- Nesze! – mondta a vezér, és megakarta vágni a lányt, de az felrepült és a föld felett lebegve alig 20cm-el kezdetd közelharcot vívni a férfival. Közben Mic felsegítette a papot és az egyik sarokba kísérte, ahol biztonságban lehet majd hátulról a földre kényszerített egy embert.

- Ne öljetek, csak állítsátok őket sakkba! – kiáltott barátainak Cirké azok meg fogták tanácsát. Amidamaru egy kiszámolt mozdulattal az egyik kardját egy bandita nyakához emelte aki féltve életét eldobta kardját, és felemelte kezét. Bason ugyanezt a módszert alkalmazta csak Ő a guan-daoját fogta a férfi állának. Eliza giotinjával (asszem így hívják) sarokba szorított egy másik férfit. Kettő elmenekült, a vezért pedig Cirké terítette le és kötözte meg indákkal. Aztán befutottak az ottani rendőrök.

- Ők azok! – mondta egy kisgyerek, miközben befutott az ajtón, és a földön fetrengő, indákkal megkötözött férfira mutatott. Hallotta a zajt, benézett és azt látta amikor a banditák szedték össze a kincseket és akkor rohant el rendőrért.

- Rendben. Hozzátok Őket fiúk. – szólt a rendőr, s rá nem nézve Cirkére odament a bűnözőhöz és kioldozta. – Álljon fel már az istenit! – mondta a rendőr miközben próbálta talpra állítani a banditát. Meglehetősen látszott rajta, hogy minél gyorsabban távozni akar, hiszen amikor belépett a templomba rögtön a neki hátat fordító Cirkét látta meg, aki a földön tartotta a banditát. Így gondolom tudjátok, hogy mit láthatott. És ez bántotta Cirkét. Amikor a rendőr visszanézett az ajtóból, Cirké kinyújtotta nyelvét, amire a rendőr összerezzent majd szinte ki rohant a templomból. Cirké viszont meg fordult és elindult a szobájuk felé. Minden kínos csendben volt, a többiek nem tudták mit mondjanak vagy csináljanak. Aztán végül is Eliza oda ment a paphoz, és ellátta sebeit.

A tó

Másnap Cirké még mindig rossz hangulatban volt, és bosszantotta őt a rendőr viselkedése. Barátai egy szót sem tudtak kihúzni belőle, vagy ha még is akkor azt is dühösen mondta.

- Cirké. Nem értem miért rajtunk vezeted le a dühödet. – szólalt meg aztán Amidamaru. Egy szekéren ültek ami éppen az erdőbe vitte őket, ugyanis a pap kitessékelte a templomból a csapatot a rendőr kérésére.

- Hagy most békén. – mondta mogorván.

- Ugyan már! Hiszen ez csak egy ember! Mit tudhat Ő rólad, még is hogy állíthat véleményt a szárnyadról? Nem kéne csak amiatt ilyennek lenned!

- Szálljunk le a témáról oké?!?! – kiáltott hátra Amidamarura a lány, majd leugrott a szekérről, és elkezdett futni az erdő felé.

- Cirké! – kiáltott utána Bason.

Cloe, Kori és Mic a lány után mentek.

- Köszönjük a segítséget! – szólt a szekért vezető embernek Bason, majd leugrott a járműről barátaival és a többiek után szaladtak. Cirké egészen addig futott míg meg nem látott egy tavat a fák alatt. Oda sétált a vízhez, belenézett. Szégyellte magát amiért így viselkedett barátaival és most már úgy érezte nem is akar a szemükbe nézni. Kezeit a vízbe tette ami kellemes hideg volt, majd meg mosta benne arcát. Eközben már a többiek is megérkeztek és az erdő széléről figyelték a tündért.

- Talán most egyedül kéne hagyni egy darabig. – szólalt meg Eliza. Bason ennek ellenére elindult a lány felé.

- Bason! – de nem állt meg. A víz mellet térdelő lányhoz lépett és leült mellé.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Nem… - válaszolt a lány és elfordult, hogy ne kelljen a kínai szemébe néznie. De az nem hagyta magát.

- Kérlek nézz a szemembe. – a lány lassan bár, de oda fordította fejét.

- Bocsáss… meg kérlek. – mondta a lány felnézett a férfira majd átölelve őt sírva fakadt. – Nem szeretem az embereket! Pár ember megpróbálta felkutatni a tündéreket és elfogni őket, hogy aztán a városukba mutogassa a többi embernek! De ez nekik nem lett volna elég! Még több tündért akartak volna elfogni. Szerencsére nem sikerült. Azért nem szeretem a szárnyaimat, mert a fülemet a hajammal eltudom takarni, de ezekkel nem tudok mit kezdeni… - mondta remegő hangon a lány miközben szeméből szaporán csordultak le a könnyek. A többiek csak figyelték az eseményeket.

-“Szegény Cirké…” – Amidamaru felkapta fejét. Mintha Yoh hangját hallotta volna. – “Nem lennék most a helyében…” – megint.

- Yoh? – suttogta maga elé a szamuráj.

- Tessék? Nem értettem. – fordult felé Tokageroh.

- Semmi csak mintha Yoh hangját hallottam volna.

- “Mi?? Amidamaru hall engem? De.. Ez, hogy lehet? Amidamaru hallasz?” – kérdezte Yoh. Igen, Amidamaru tényleg őt hallotta. Yoh a tűzben látta a többiekkel szellemeik csatáit, kalandozásait.

- Yoh! Hol vagy? – kérdezte a szamuráj miközben megfordult a tengelye körül végig szemlélve az erdőt és a messze elnyúló tó vizét.

- “A saját dimenziónkban! Egy tűzrakásból látlak benneteket, de azt nem tudom hogy, hogy hallasz! Hiszen eddig nem hallottál!”

- Figyeljetek! Hallom Yohot! Igaz halkan de valahogy még is csak hallom, ahogy beszél hozzám! – fordult a többiekhez a harcos.

- Ugyan már biztos csak hallucinálsz. Megesik az emberrel ilyesmi. Ha nagyon akar valamit, akkor az megjelenik de közben nem igazi. – nézett fejcsóválva Eliza Amidamarura.

- Nem! Ez nem igaz Eliza! – mondta Cirké és felállt. – Ha igaz az, amit Amidamaru mond, akkor a közelben kell lennie egy átjárónak! – mondta, és elkezdte fürkészni a földet. Aztán lehajolt a víz mellé és ujja hegyét a vízbe tette. Elkezdett menni a tó partján, miközben ujja a vízben maradt. Aztán megállt, és elmosolyodott. – Amidamaru kérdezd meg Yohtól, hogy földön, vagy füvön ülnek.

-“ Nem kell megkérdezned én hallak titeket viszont csak te hallasz engem. És földön vagyunk.”

- Azt mondja földön vannak! – mondta a szamuráj Cirkének és oda sétált a lány mellé, hogy jobban lássa mit csinál a lány, aki egy marék földet szórt az ujja köré a vízbe majd kihúzta ujját.

- Rendben. Vannak körülöttük fák, bokrok vagy valami, ami zöld? – kérdezte a lány.

- Azt mondja bokrok és fák.

- Rendben. – mondta. Cirké kitépett három szál füvet maga mellől amit beledobott a vízbe rá egyenesen a homokra ami fenn maradt a vizen. – És miből látnak minket? – kérdezett ismét a lány. Amidamaru és a többiek most már tudták, hogy Cirké tisztában van vele, hogy mit csinál.

- Tűzből. Tűzből figyelnek minket egy tűzrakásból.

- A fa megvan. – mondta a lány és beledobott egy faágat a vízbe. – de a tüzet mi színezze? – morfondírozott hangosan. Gondolkodott és az első napja jutott eszébe ebben a dimenzióban. Ránézett kezére, és ismét elővette kését. Meg vágta mutató ujját, majd a vízbe mártotta azt. Pár másodperc után kivette kezét a vízből és hátrébb lépett. – Figyelem emberek itt a nagy attrakció! – mondta és egy kis kavicsot pottyantott a vízbe. A víz elkezdett kavarogni és félkör ívben egy kép homályos alakja kezdett megjelenni.

- Gyerünk! – suttogta maga elé a tündér és összetette kezét. Szinte imádkozott, hogy kitisztuljon a kép. Ki is tisztult.

- Ez az! – kiáltotta és felugrott örömében! A vízben Yohékat látta, akik mind egy tűzrakás körül ülnek és néznek bele a tűzbe. – Ez egy átjáró! Nem kell a sivatagba eljutnunk! Csak ki kell szélesítenem! – mondta miközben könnyei újból megeredtek de most az örömtől és nem a szomorúságtól.

- Akkor most már tényleg megmenekültünk! – lélegzett fel Eliza és Tokageroh. Cirké a vízbe lépett.

- Te meg mit csinálsz? – nézett rá kérdő fejjel Tokageroh.

- Kétlem, hogy egy ilyen kicsi kapun átférnél.. – mondta a lány szemre hányóan majd kezét a kép széléhez tette. Hátra lépett egyet így kb a víz a bokájáig ért. Aztán még két lépést tett hátra, így kinagyítva az átjárót miközben kezeit mindig hátra húzta és mintha a kép a kezéhez ragadt volna, úgy nőtt a kapu. Így Cirké már térdig volt a vízben.

- Szerintem ez már elég nagy lesz. – mondta majd kilépdelt a vízből. – Tiétek az elsőbbség. De gyorsan menjetek, hogy legyen lendületetek, különben a dimenziók között ragadtok. – fordult a két kisseb csapat társához Korihoz és Cloehoz Cirké. Azok bólintottak és nagy sebességgel a vízbe repültek ami elnyelte őket és látszott a vízben, hogy pármásodperc múlva megérkeztek a rendes dimenzióba. Hamarosan a többiek is a sámánjuk mellet állhattak. Eliza Faustot ölelgette, Kori kisem látszódott Trey szorításából, Cloe újra Lyserg vállán csücsült, Amidamaru pedig mesélt Yohnak, stb... Már csak Bason és Cirké voltak a másik dimenzióban.

- Menj csak nekem még bekel zá… - mondta a lány Basonnek de a mosoly lehervadt az arcáról, amikor rájött: Ha át megy, nem tudja bezárni a kaput.

- Valami baj van? – kérdezte Bason.

- Nem-nem semmi menj csak! – mondta a lány és arcára erőltetett egy mosolyt. Bason viszonozta a mosolygást és hamarosan Len mellet lebegve várta a lányt. Ám hiába várt. Nézte a tüzet és látta a Cirkét aki a víz mellet térdelve nézi barátait. Ekkor már érezte, hogy valami nincs rendben. Oda lebegett a tűzhöz.

- Cirké miért nem jössz? – kérdezte a lánytól.

- Ha vissza megyek nem tudom bezárni az átjárót. Ami nagy baj. – mondta a lány és egy könnycsepp esett a vízben lévő képre. Az elkezdett hullámzani de nem tűnt el.

- Hát itt van! – szólalt meg a lány mögött egy mély, öblöss hang. Cirké egy szempillantás alatt meg fordult, s mikor látta, hogy az a férfi az, aki az első napon megtámadta őket, gyorsan vissza térdelt a vízhez és szét csapta az átjárót a két dimenzió között. A kép elhomályosodott majd teljesen eltűnt.

- Ne! – kiáltott egy másik a főnöke mögött. – Szét szakította az átjárót! Most hogy jutunk vissza? – nézett vezérére. – Ezt még meg bánod te kis csitri! – ordított Cirkére, aki csak gúnyosan mosolygott. Szárnyait megnövesztette de amikor kb 10cm-re volt a földtől a fák közül a sötétben egy nyíl trafálta el az egyik szárnyát. Így vissza esett a földre térdelve, majd ránézett szárnyát át ütötte nyílra. Eltörte a nyilat, hogy a vége ha kihúzza ne tágítsa ki a sebet. Kirántotta szárnyából a nyilat, és felkiáltott a fájdalomtól. Zihálva felnézett az elötte álló gyilkos tekintetű vezérre majd fél térd állásba emelkedett és csinált egy hátra szaltót így térdig a vízben kötött ki. Majd gyorsan meg fordult és a víz alatt elkezdett úszni. Persze Zick csatlósai üldözőbe vették. Pár nyilas utána lőtt a vízbe, nem sok sikerrel. A nyilak mind a lány körül értek a vízbe. Sajnos Cirké hiába kicsinyítette vissza szárnyát attól még ugyanúgy fájt neki és ezért 3× lassabb volt, mint ahogy tudott volna úszni. Aztán a legerősebb Zick csatlósai közül megfogta a lábát amikor utolérte a tó közepén. Cirké megfordult és bemosott a férfinak aki ettől elengedte. Cirké meg fordult és újból alá merült, de most még lejjebb, ekkor kifejlett lazac nagyságú halak úsztak mellé. Cirké beléjük kapaszkodott és azok elkezdték húzni a vízben. Így jelentős előnyt szerzett. Majd amikor már közel volt a parthoz, a halak elúsztak és Cirké maga ment addig míg a víz csaknem a bokájáig ért. Eddig tudta tartani magát de most összeesett a homokon, elájult és szinte szétterült hason a földön.

Egy szarvas lépett ki elötte a bokrok közül. Lehajtotta fejét megszagolta az ájult tündért, majd agancsa segítségével a hátára fordította a lányt. Most néhány farkas is kilépett ugyanonnan.

- Cirké…. – suttogta maga elé Natasha, miközben a tűzben figyelte a lányt. Elkezdett remegni, majd arcán két-két könnycsepp csordult le, de nem zokogott. Erős volt, de még is a legjobb barátnője élete volt kockán. Len mellet ült, és most hozzábújt a fiúhoz aki vállát átkarolva magához húzta.

- Ne félj. Majd kitalálunk valamit. – mondta halkan a lánynak aki ráemelte tekintetét bólintott és megint elkezdte fürkészni a tüzet.

- Gyere segíts. – szólt a szarvas a farkashoz.

- Mi az Hirám. Már egy tündérrel sem bírsz? – válaszolt a farkas de azért oda sétált a szarvashoz, és fogai segítségével felrakta a Hirámnak nevezett állat hátára a lányt. (Hirám; Föníciai eredetű név, jelentése: Előkelő származású.)

- Vigyázz bele ne kapj a bőrébe. Hol a vezéred Katapán? (Katapán; bizánci eredetű név jelentése: elöljáró, feljebbvaló)

- Az erdőben a szikla tövénél mint mindig.

- Rendben. Köszönöm. – mondta a szarvas majd megfordult és hátán a lánnyal elindult a szikla darab felé.

- Szóval segítsünk neki? Még is miért? – kérdezte Katapán Hirámot.

- Figyelmeztethettük volna őt és barátait, hogy követik őket. Még sem tettük pedig tudjuk, hogy a népe jó barátságban van velünk. Legalábbis a szarvasok és a népem tudják ezt. Remélem te is. Így hát adósai vagyunk ennek a tündérnek, mielőtt a népe meg tudná mit is tettünk.

- Ravaszabb vagy mint a róka. De igazad van. De akkor értesítenünk kell Kartalt a sast.

- Tudom kicsoda Kartal! A sasok vezére! De ha már őt is beszervezzük, szólnunk kell a medvék és a rókák urának is.

- Igazad van már megint. Ha szervezkedünk akkor szervezkedjünk együtt. – bólintott a farkas- Te szólsz Brendonnak.

- Mi?? Hogy én egy medve területére menjek? Kizárt.

- Ugyan már! Nem fognak megölni, hisz te a szarvasok fejedelme vagy! Hatalmas koronád a tó másik feléről is jól látható!

- Te csak hízelegsz! De azért beleegyezem. Akkor te mész a rókákhoz.

- Hogy is hívják a vezérüket? Mindig kimegy a fejemből.

- Magor.

- Tényleg!

- Én küldök egy követett a sasokhoz. De mi legyen a tündérrel?

- Szerintem vidd a tisztásodra. Az a tündérnek való hely.

- Talán igazad van. Akkor hát sok szerencsét a rókákkal.

- Neked meg a medvékkel vén bolond! – nevetett a farkas és külön váltak.

Hirám, Katapán, Kartal, Brandon, Magor

- Ööö.. Srácok én jól láttam, hogy a farkas és a szarvas találkoztak, majd mintha beszélgettek volna elmentek Cirkével? – hüledezett tágra nyílt szemmel Yoh.

- Te csak ennyit láttál? Én azt is láttam ahogy a farkas bólintott. Morgott, meg ugatott. Mi folyik itt Mic? – nézett szellemére Jocó. De minthogy egy jaguár nem tud beszélni, ezért az csak egy szemrehányó pillantást vetett sámánjára és morgott egyet.

- Srácok. Lehet, hogy itt az állatok barátok? – kérdezte Trey. És akkor Ryu fejébe belehasított a felismerés.

- Mindjárt jövök. – mondta, majd Tokagerohval az oldalán elindult az erdő felé. Sokáig gyalogolt, míg rátalált arra az ösvényre amit keresett. Aztán belépett a már jól ismert tisztásra.

* * *

- Hol van már Ryu? Azt mondta mindjárt itt lesz. – nézett hátra 5 perc után Jocó.

- Nem tom. De biztos valami fontos. Majd jön. – mondta Yoh fel sem nézve a tűzből. Bason az erdőszéléről figyelte a kis társaságot és felsóhajtott. Ránézett jobb kezére és azonnal elöntötték őt az emlékek.

-“Neked mi az álmod?- kérdezte Cirké Basontől a folyosón lépdelve a konyha felé.

- Nem is tudom. Tudom, hogy butaság, de mivel elvenni nem tudlak, hiszen ha visszatérünk újból szellemek lennénk, én inkább azt mondom, hogy örökre veled szeretnék maradni. – mondta Bason miközben szeme sarkából figyelte a lány reakcióját. Cirké megtorpant. Bason hátra fordult.

- Még senki sem mondta nekem, hogy elszeretne venni… - mondta halkan meghatódva. Oda sétált a Basonhöz megcsókolta, majd átölelte a nyakát.

- Igaz házasok nem lehetünk, de én biztos teszek neked esküt, hogy sohasem fogok mást jobban szeretni, mint téged!- Bason rá nézett a lányra és elmosolyodott.

- Soha ne mond, hogy soha. És egyébként én is biztos, hogy teszek neked egy esküt. – mondta besétáltak a konyhába. Cirké leült és elővette bokájáról a kését. Belevágott kezébe és így tett Bason is.

- Megígérem, hogy soha, de soha nem hagylak el és mindig szeretni foglak. – mondta a lány és belenézett a mellette ülő férfi örömtől izzó szemébe.

. Én is megígérem, hogy soha nem hagylak el és mindig szeretni foglak. – ismételte a fiú és megcsókolta a lányt.” Basont egy hang zökkentette ki emlékeiből

- Bason? – kérdezte Len miközben egy fának dőlő szelleme elött állt.

- Igen mester? – nézett fel Bason sámánjára majd felállt, hogy ne legyen tiszteletlen.

- Miért nézted a kezedet? – kérdezte a fiú kutatva szelleme arcát akit ismét elöntöttek az emlékek.

“- Ezután a seb után marad majd egy heg a tenyerünkön. Ez a tündér eskü. Ha a tündérek meglátják hegüket a kezükön mindig az esküjük jut az eszükbe. A heg láttán pedig te jutsz majd az eszembe. A legjobb, hogy még akkor is meg marad, ha újból szellemek leszünk. – mosolygott a tündér miközben megtörölte a saját és Bason kezét.”

- Bason! Figyelsz te rám egyáltalán? – csattant fel Len.

- Bocsánat mester. Csak eszembe jutott valami. Mit kérdezett mester? – nézett sámánjára a szellem.

- Azt, hogy mit nézel a kezeden. – ismételte Len megnyomva a nézelt és a kezedent.

- Csak az eskümet mester. – válaszolt a harcos és ismét leüt a fatövébe miközben hátát a fának támasztotta. Ölébe tette kezét és nézegette a heget. Úgy érezte, megszegte ezt az esküt és hogy soha többet nem foghatja karjaiba a lányt.

-“Nem! Ilyenekre nem szabad gondolnod!” – szólt sajátmagára magában Bason és összeszorította szemeit.

- Héj Bason! Mi a baj? – kérdezte a Tao és szelleme mellé ült. – És mien esküről beszélsz?

Bason sóhajtott és belefogott történetébe.

* * *

Cirké kinyitotta szemeit. Amit először meglátott, az a zöld fű volt. Először azt hitte, hogy elfogták őt Zick csatlósai de rögtön kiment a fejéből mindez, amikor meghallott egy hangot maga mögött. Édes női hang volt. Egy gyerekkel beszélgetett.

- Hagyjad most!

- De anyu!

- Semmi de! Menj játssz a többiekkel! – utasította a hang a gyereket. Cirké hason feküdt. Most kezeit megmozdította és felkönyökölt.

- Ó hát felébredtél? – kérdezte a hang és Cirké elé lépett egy őz.

- Te ki vagy? – kérdezte Cirké és felült.

- A nevem Noel. Hirám, a szarvasok urának neje vagyok.

- Hirám. – hallott már erről a névről Cirké gyerek korában.

- Igen Hirám. Katapánnal a farkassal, Brandonnal a medvével, Magorral a rókával és Kartallal a sasok urával szervezkedik, hogy segítsen neked.

- Hogy segítsen nekem?

- Igen. Szégyelli magát amiért nem figyelmeztetett, hogy követnek téged. Ezért most bosszút szerveznek. Nem sokára itt lesz a főkkel és akkor mindent meg beszélhettek!

Pár perc múlva Cirké már a kis gidácskákkal játszott. De amikor elfáradt leült a fűre. Minden kis csöppség azt akarta, hogy kergesse meg és ha nem akarta, akkor elkezdték őt piszkálni és idegesíteni. Meg rezdült egy bokor. Cirké felkapta fejét a zajra. Hirám a szarvas lépett ki a többi nagy úrral maga mögött. Cirké féltérdre ereszkedett a királyok láttán.

- Állj fel tündér. – kérte Hirám. Cirké felállt és az uralkodó szemébe nézett.

- Szeretnénk segíteni neked vissza jutni a saját világodba. – szólalt meg mennydörgő hangján a medve.

- Igen. Hallottam Noeltől, hogy segíteni szeretnétek. De a baj csak az, hogy egy átjáró kéne amit tudok csinálni, viszont csak én tudnám bezárni.

- Csak te? Senki más? – kérdezte Kartal aki Hirám agancsának egyik ágán trónolt.

- Nem csak én. A tündérek betudják zárni. De ez a környék olyan más! Fogalmam sincs, merre keressem a tündéreket! – hajtotta le fejét Cirké és elkezdte a füvet kémlelni.

- Szerintem üljünk le és beszéljük meg a dolgokat. – szólt közbe Magor.

- Szerintem is. – egyezett bele Katapán aki kicsit lusta volt, de ha futni, vagy vadászni kellet akkor kiválóan tett azt.

Megegyeztek. Mivel Cirké elmondta, hogy valószínűleg Zick szolgái több százan is lehetnek, úgy döntöttek, hogy a farkasok össze szedik a kóbor és az olyan kutyákat és farkasokat akiket nem tartanak láncon. Brandon minden medvét összeszed az erdőből. Kartal a sasokat, sólymokat, egerészölyveket keresi fel, Magor a kisseb ragadozókat, macskákat, hiúzokat, vadmacskákat rókákat. Cirké pedig felkeresi a tündéreket, hogy legyen valaki, aki majd bezárja után a kaput. Cirké sokáig ment az erdőben. Végül meglátta a tündéreket rejtő tisztást.

* * *

Ryu az oldalán egy tündérrel tért vissza a többiekhez. Mindenkinek leesett az álla.

- Miért hoztad őt ide? – vonta kérdőre Len, Ryut.

- Figyelj, Kisgatyó! Lehet, hogy te tudod mit mondanak az állatok, de ő legalább meg is mondja! – itt rá mutatott a tündérre és intett is neki, hogy üljön le. Közben a tűzben Cirké már mindent megbeszélt a tündérekkel és az akkori főnökkel: Oszvalddal. A tündér visszafelé ballagott a tisztásra igaz a tündérek felajánlottak neki szállást, de ő vissza utasította és azt mondta nem akarja faképnél hagyni Hirámot. Lassan kiért az erdőből. Hirám fiával és nejével odébb húzódva beszélgetett. Cirké nem tudta, hogy mit csináljon. Éhes volt, (ez meglepte mert már régen nem volt éhes, hisz szellem volt.) és álmos. A fű ugyan szép és puha volt, de a közelben egy gyümölcsfa sem volt. Patak sem volt sehol, ahol lefürödhetett volna, vagy akár megmoshatta volna benne arcát vagy igyon. Így csak szomorú fejjel lefeküdt a fűre és álmodozott valami finom tündér csemegéről és nektárról. Végülis ezekkel aludt el a földön. Annyira mély álomba merült, hogy észre sem vette a körülötte lévő neszeket, amiket az őzek, gidák és szarvasok okoztak. Ők félig éjszakai állatok és nekik csak most kezdődik a nap. Egy nagyobbacska őz gidácska megsajnálta a földön a kuporgó lány. Oda sétált hát hozzá és szorosan mellébújt, hogy melegítse őt. Másnap Cirké így kelt fel a hozzá bújó gidával.

- Jól vagy? – kérdezte a gidácska. A tűznél ülő tündér elkezdte fordítani azt amit a gida mond.

- Igen.

- Pedig nem nézel ki valami jól. Valami nyomaszt?

- Csak az éhség. –mondta mosolyogva Cirké.

- Mit szeretnél enni?

- Háhá - nevetett fel kicsit hangosan Cirké de aztán elfojtotta és a nevetésből kuncogás lett - Sajnos én olyas valamire vágyok, amit te nem tudsz megadni. Nem hiszem, hogy tudnál tündér gabunt hozni. – mosolygott a tündér.

- Mi az a gabun?

- Tündér csemege. Egyfajta édes levél. Könnyű megemészteni. Majd hozok neked ha újból meglátogatom a népemet.

- De jó! Biztos finom! Jössz játszani? – kérdezte a gida de Cirké fülét megcsapta valami iszonyatosan ismerős hang. Mintha ropogna valami. Oda ment a bokrokhoz, de nem lépdelt a száraz gallyakon senki és semmi. Viszont szokatlanul sötét volt. Nem is sötét. Mintha valami fekete köd derengene a fák között. Aztán bele szagolt a levegőbe. És csak most tudatosult benne a fájdalmas felismerés. Nem akart magának hinni. Azt akarta, hogy ez az egész legyen egy álom. Fel akart ébredni, felébredni hogy megint együtt lehessen szeretteivel. Könnyek gyűltek a szemébe és felrepült. Szárnya még mindig iszonyatosan fájt de nem érdekelte. Felrepült a fák fölé és mintha csak a múlt ismétlődne meg. Valaki felgyújtotta az erdőt. Az állatok riadtan eszeveszetten elkezdtek futni az erdő másik felébe. Hirám felnézett a fák felett lebegő lányra és mikor Cirké visszanézett lekiáltott:

- Hívj össze mindenkit! Nem várhatunk holnap hajnalig a támadással! Ha nem sietünk, Zick emberei felégetik az egész erdőt! Ha jól látom, akkor a tónál van a tűz!

- Rendben! Szólok a többieknek!

* * *

Hirám minden erdei főnökkel beszélt. Katapán beszaladt a városba. Az emberek ijedve rohantak előle. Mikor a farkas már a város közepén járt, akkor elkezdett vonyítani és hívni a kutyákat és farkasokat. Minden kutya (az emberek szemében) kiakart szabadulni. Néhány ember el is engedte a kutyáját, hadd marcangolja szét a farkast, de tátva maradt a szájuk amikor a kutyák oda mentek a farkashoz és vele vonyítottak. Aztán amikor már a legtöbb kutya kiszabadult, vagy gazdája vagy saját maga által, elkezdtek futni az erdő felé ahol egy nagyobb farkas falka várta őket. Az emberek látták a tüzet és igyekeztek felmenni a hegyre ahonnan rálehet látni az egész erdőre. Az egész állat sereg összegyűlt és indultak a tó felé. Cirké a szárnyasokkal (sasok, sólymok és más ragadozó madarak) repült. Szárnya sajgott, de nem vette figyelembe. Hirtelen egy sámán repült feléjük. Olyasmi lehetett mint Silva, sas szelleme volt neki is.

- Menjetek, és támadjatok! Őt majd én elintézem. – mondta de az utolsó mondatot inkább magának intézte mint Kartalnak aki mellette repült. Cirké és a sámán, a hegy kiszökkenése elött találkoztak. Az-az, az emberek páholyból figyelhették a küzdelmet. Persze egy kőkorlát megakadályozta őket, hogy közelebb menjenek a szakadékhoz, de így is jól láthattak. Amikor a tiszteletes meglátta a levegőben lebegő Cirkét, elfacsarodott a szíve és elszégyellte magát. Aztán lenézett a mélybe, ahol már elkezdődött a csata.

- Add meg magad és nem halsz meg kínok közt! – szólalt meg a sámán.

- Ne számíts könnyű küzdelemre pajtás! – feleselt vissza cirké és előhúzta mind2 kardját és támadott. Folyt a csata egy ideje. Ő éppen hogy megkarcolta a férfi arcát de az belevágott a combjába. Az emberek felmorajlottak. Cirkének mintha most jutott volna el a tudatáig, hogy a szárnya is meg van sebezve, mert most nem csak a lábába, de a szárnyába is belehasított a fájdalom. Muszáj volt leszállnia, különben lezuhan. Mivel a szirtet, ahol az emberek voltak nem érhette már el, így az alá egy kicsivel szállt le. Az emberek kihajoltak a korláton, hogy láthassák a folytatást. Nem sokan láttak, így elkezdtek tolongani a hegy oldala felé ahol már valamennyit lehetett látni. Cirké látta, hogy oda lent a csatának már vége van. Gondolta ő is befejezi. Eldobta kardját mire mindenki meglepődött.

- Szóval még is megadod magad? – mosolygott gonoszan a sámán és beletúrt félig hosszú fekete hajába.

- Nem. – a férfi elképedt. - Soha nem adom fel. – mondta Cirké bokájáról elő kapta kését és hozzá vágta a férfihez aki egy egyszerű mozdulattal kitért előle. Nevetve nézett a mélybe eső kés után.

- Ez esetlen próbálkozás volt. – de amikor felnézett lehervadt a fölényes vigyor az arcáról alig nézett vissza már zuhant is Cirkével, mivel az rávetette magát. A földtől egy méterrel Cirké éppen hogy feltudott repülni. A sámánnak viszont nem volt ekkora szerencséje mert megszűnt a szellem kontrollja és nagy sebességgel a földbe csapódott. Cirké lendületet vett és felrepült a szikla szirtre. Ráállt a korlátra és megfogta enyhén sajgó fejét. Kezdett elsötétülni a világ ezért leguggolt. Most már jobban lett valamennyire de még mindig szédelgett egy kicsit. Ránézett az elötte tolongó emberekre, akik tátva maradt szájjal figyelték erőtlenül lógó szárnyát. Aztán már nem bírta tartani magát és ha nem kapja el az egyik férfi aki elötte áll akkor biztos hogy leesik a hegyről. Az ismeretlen ölbe vette a lányt és óvatosan letette a földre. Cirké félig lehunyta szemeit, kifújta magát. Kicsit idegesítette a nagy ember tömeg. Felállt és ránézett az erdőre ami még mindig lángolt. Felnézett az égre és behunyta szemeit. Erre elkezdtek gyülekezni a felhők. Aztán felemelte vízszintesen két kezét, mire elkezdett esni az eső. Kisebb zápor volt és hamar el is oltotta a tüzet. Kezét erőtlenül leengedte majd térdre rogyott. Minden csepp erejét felhasználta, hogy megidézze ezt az esőt. És így is csak azért sikerült, mert a közelben volt egy tó. Egyszer már megmondta barátainak, hogy tudja a természet elemeit irányítani, bár a tüzet és vizet csak akkor, ha van a közelben és nem mesterséges.

- Köszönjük, hogy meg mentetted az erdőnket! – szólalt meg a “második sorban” egy ember. És ezt a mondatok visszhangozta az egész ember sereg. Aztán Kartal

szállt le a korlátra.

- Jól vagy? – kérdezte a lánytól a vezér.

- Persze. Csak fáj a lábam és a szárnyam. Győztünk ugye? Mond, hogy igen! – nézett fel a sasra.

- Igen megnyertük a csatát.

- De jó. És hányan vesztek oda? – az emberek már kezdtek összezavarodni de nem szóltak közbe.

- Oda veszett Magor, 5 farkas és három kutya, 10 szarvas, három héja és egy medve.

- Az-az pontosan húsz állat. Várj! Azt mondtad Magor? – nézett fel reménykedve a lány, hogy félre hallotta bár tudta: Semmit sem értett félre.

- Igen. Sajnálom. Ott jönnek a többiek. – nézett fel a sas. És valóban. Három bicegő állat lépdelt Cirké felé felemelt fővel. Brandonnak a jobb mellső lába vérzett a farkasnak az oldalát horzsolták és ütötték össze a szarvasnak pedig az egyik combjába vágtak bele és az agancsáról is hiányzott egy ág. Még is büszkén felemelt fejjel mentek az emberek között. Végül oda értek Cirké elé. Cirké amilyen gyorsan csak tudott fél térdre állt és lehajtotta fejét bár ezek a mozdulatok miatt mégjobban megfájdult a lába. Az emberek csak értetlenül nézték, hogy mit művel.

- Állj fel tündér és szállj fel rám. Egy tündér vár lent a tópartján, hogy bezárhassa utánad a kaput. – szólalt meg mély morgó hangján a medve amitől az emberek riadtan hátráltak 2 lépést. Cirké felállt megcirógatta a medve puha bundáját a fejé és amennyire fájó lába hagyta felült.

* * *

Yohék most már nyugodtak voltak. Tudták, hogy hamarosan Cirké is visszatér díszes társaságukba. Natasha ujjongva vetette magát Len nyakába aki ettől hátra esett és a meglepődéstől kerek szemekkel nézett az őt átölelő lányra. Amidamaru rámosolygott Basonre aki viszonozta a mosolyt. Tudta, hogy mindjárt vége lesz ennek az egésznek. Alig várta azt a pillanatot, amikor meglátja a tűzből kilépő lányt. Zick már sehol sem volt, valószínűleg kicsit unta az egészet. Helyette a tűz mellé ült Microm. És amikor látta amikor megsebezte Cirkét a levegőben az a sámán elvigyorodott amiért Trey majdnem rávetette magát.

* * *

- Megkérhetlek valamire? – kérdezte Cirké a tündértől aki vállalta, hogy becsukja a kaput.

- Persze.

- Van egy gida Hirám tisztásán. Megígértem neki, hogy egyszer megkóstolhatja a gabunt. Vinnél neki egy keveset? Elég ha csak felszólítod a gidákat, hogy lépjen elő az akinek én ígértem valamit.

- Ne aggódj viszek neki. – bólintott a tündér. Cirké letérdelt Magor holtteste mellé.

- Lelked nyugodjon békében és remélem megbocsátasz nekem, hogy annyi bajt okoztam nektek. Te voltál a legbátrabb róka ezen a vidéken és még 7 határon túl is. Elszántságod felülmúlta minden élőlényét a földön. – mondta miközben elkezdte simogatni a róka élettelen testét.

- És még valami. Szeretném, ha eltemetnétek őt, saját földjén szertartással. Tartozom neki ennyivel. – mondta a mögötte álló tündérnek de nem nézett fel.

- Rendben. De most gyere. A kapu nyitva áll. – a tündér rátette kezét Cirké vállára evvel is tudatva vele, hogy jobb ha nem várakoztatja meg barátait. Cirké engedelmesen felállt, de még mindig a csukott szemű rókát figyelt. Majd levette róla tekintetét ami most az átjáróra siklott. Szétterjesztette szárnyait, ami a fájdalomtól megremegett.

-“ Hamarosan már nem fog fájni!” – bíztatta magát és felrepült. Inkább belezuhant a vízbe minthogy repült volna. De az eredmény ugyanaz lett. Kijött a tűzből és végig gurult a földön 1,5 métert. Mindenki oda szalad hozzá.

- CIRKÉ!! – kiáltott Natasha és szelleme nyakába vetette magát aki szintén úgy járt mint Len. Hanyatt esett de magához szorította barátnőjét. Felállt és végig nézett magán. Minden testrésze újból ép volt és két kardja is megvolt sőt, még a kiskése is. Nagyon örült és amikor végig nézett a körülötte tolongó kis társaságon Trey és Jocó között megakadt a szeme valakin. Kifurakodott a többiek közül és oda sétált Basonhöz aki leírhatatlan örömöt érzett ismét. Cirké átölelte és olyan szorosan húzta magához, mintha ez lenne utolsó találkozásuk.

A páros visszasétált a tűzhöz és elkezdtek beszélgetni sámánjaikkal. Microm már nem volt sehol.

- Áááh. Szerintem induljunk haza srácok. Napok óta nem aludtam rendes ágyban. – dörgölte meg szemét Yoh. Már sötét volt és a csillagok is fent voltak. Új hold volt.

- Igen szerintem is mennyünk. – ásított Trey. Mindenki bólintott és aztán felálltak Cirké vissza fordult egy pillanatra. A tűz most már sima tűz volt, nem volt benne se átjáró se kép. El mosolyodott. Megfogadta, hogy soha nem felejti el az elmúlt napok történéseit amíg a világon lesz a lelke. Felemelte kezét, így a tűz a kézbe repült szinte és ott világított tovább kisebb méretben. Megint elmosolyodott és magában hálát adott Zicknek, hogy újra élőlehetett. Aztán össze Zárta markát és elsötétült minden.

Finish

- És most mi legyen mester? A mi szellemeink a másik világban ragadtak. Ők még is sértetlenül vissza tértek. – kérdezte egy női hang.

- Ne aggódj Kana. Van még pár trükk a tarsolyomban. – mosolyodott el a fiú, miközben az alattuk sétáló kis csoportot figyelte követőivel. Gúnyosan felnevetett majd eltűntek egy tűzörvényben.

(Folyt köv.)

Khömh…. Szal. Ebben a történetben vannak igaz fejezetek. Példának okáért a tisztánlátók. Igen vannak és hülyének nézhetsz, szarom le az egészet ( xP ) Szeretném kijelenteni, hogy evvel az igen hosszú fanficcel készen lettem. Majd még lesz folytatása, de az már csak később, mert így is füstölög az ujjam. Ezek a jelenetek a saját fejemből pattantak ki miközben kb 2 órakor zenét hallgattam éjszaka. Ha elakarjátok kérni ezeket a zenéket, írjatok e-mailt: molnareva13@hotmail.com