Meglepetés

A csónak hangtalanul siklott a vízen, szinte súlya sem volt. Már esteledett. A csónakban hét alak látszódott, a sziklafal árnyékában lévő szürkeségben. Három alak ebből majdhogy átlátszó volt. A csónak elejében, két gyerek ült, és suttogva vitatkoztak. Mögöttük két átlátszó alak csendben ült, nem volt jó érzésük az előttük ülő lány döntéséről. Mögöttük egy ember állt, aki a csónakot hajtotta. A mögött egy szellem és egy fiú beszélgettek csendben, az elkövetkező szörnyűségről ami lehet a lány életébe kerülhet. A csónak eleje neki ütközött a szikla peremének. A csónak elején ülő lány felállt, és kiszállt a csónakból. Őt a fiú követte, majd a két szellem. Yoh és Amidamaru nem szálltak ki a csónakból, csak az elejére jöttek, hogy elbúcsúzzanak a lánytól, aki lehet örökre bent marad az alagútban.

- Sajnálom Len, de ha nem mennék be, magamat tagadnám meg. Mert én ilyen vagyok. – mondta halkan Natasha az előtte álló ifjú Tao-nak.

- Akkor sem kell bemenned! Az emberek három-negyede aki bement, sose jött ki!

- Sajnálom. De már döntöttem, mert így akarta a sors. És kifogok jönni! Bízz bennem! Ha valamiben nagyon bízunk, az álmunká válik. A legerősebb álmok pedig teljesülnek.

- De.. – a fiú nem tudta tovább folytatni mert a lány a szájára tette kezét.

- Mondom! Ki fogok jönni! És semmi sem akadályoztathat meg, hogy újra lássalak! – mondta a lány és gyors puszit adott a fiú ajkára aki szomorú arccal nézett a nála alig fél fejjel alacsonyabb lány szemébe, ami most a szomorúság mellet sajnálatot és szégyent tükrözött.

- Cirké! Ígérd meg, hogy mindig várni fogsz rám, még ha három hét is telik el! – fordult szellemlány felé Natasha. A szellem szeméből egy könnycsepp csordult le szépmetszésű arcán.

- Megígérem! – válaszolta és megölelte barátnőjét.

- Bason! Vigyázz Cirkére helyettem is! – fordult a tündér mellet álló harcoshoz. Natasha szomorú mosolyra húzta száját, majd a csónakból figyelő Yohhoz és Amidamaruhoz fordult.

- Ti meg mondjátok meg a többieknek, hogy egy hét múlva találkozunk! És köszönök mindent Yoh! – a lány fejet hajtott a páros elött majd megfordult és elindult az alagút felé. Alakja eltűnt a homályban, és a többiek addig néztek utána, amíg Cirké fel nem kapta valamire a fejét. Szárnyai újból bíbor csillogásban megnőttek, majd felrepült.

- Mi a baj Cirké? – kiáltott fel Bason. De a nő nem válaszolt. A szikla felett lebegett és a messzeséget fürkészte. Aztán meglátta, amit nem akart. Lenézett a csónakra, és jól tippelt. A férfi, aki idehozta őket a csónakkal, eltűnt mint szamár a ködben. Kürtje után kapott, és belefújt. Háromszor fújt bele, mindig addig, míg el nem fogyott a levegője. Aztán gyorsan vissza repült a többiekhez.

- Mi az mi történt? – kérdezte Len.

- A népem veszélyben van! Hao felégeti az erdőt! És pont most nincs itt Natasha! – mondta sírógörcstől remegő hangon.

- Hogy érted, hogy nincs itt? Hiszen épp előtted áll! – a barlang felöl egy gyengéd női hangot. Mindenki felkapta a fejét.

- Natasha!!! – képedt el Len.

- Hallottam a vészjelzésedet, ezért vissza fordultam. – mosolygott a többiekre a lány miközben a falnak támaszkodott.

- Én azt hittem, hogy odabent semmi nem hallatszik! És nem is látsz semmit! Legalábbis velem ez volt. – vakarta fejét Yoh.

- Én nem mentem olyan gyorsan be. A lelkifurdalásom miatt megálltam egy pillanatra. Aztán láttam amikor Cirké felrepül. Ettől kíváncsi lettem és vártam. Aztán meghallottam a vészjelzést. Na akkor megyünk segíteni a népednek Cirké vagy még itt bámészkodunk és csevegünk?! – fogyott el a türelme a lánynak.

- Mennénk de a csónakos a vízbe dobta az evezőt és eltűnt. – mutatott magamögé Yoh.

- Nem gond! – mondta Len, és egy kötelet dobott Cirkének. A lány bólintott. Len Natashával gyorsan beszálltak a csónakba. Len megtámasztotta a lábát, miközben a kötelet erősen fogta. Cirké felrepült, megfordult és a másik part felé kezdte húzni a csónakot. Lennek és neki egyaránt nehéz volt fogni a kötelet, de aztán végül is megérkeztek a túlpartra.

Csapda

Sokáig futottak. A többiek már ott harcoltak Hao ellen. Aztán hirtelen ők is beszálltak a harcba.

- Na végre haver! Már azt hittük meg se lát… - Trey értetlenül nézett Natashára. – Ő meg mit keres itt??

- Végre itt az egész csapat! Most már egyik se menekül. – nevetett fel ördögien Hao. Kieszelt valamit. Tudta, hogy mindenki ide fog özönleni a támadására.

- Mondjuk segítek! – kiáltotta Treynek Natasha, miközben Cirkét a dupla szablyába küldte, és felvette az óriás lélek kontrollt. Ilyenkor Cirkének megnőtt a haja, ami a derekáig ért és ki volt engedve, szeme fehéren izzott, fején sisak volt olyasmi mint Basonnek, felső páncélja ezüstből volt, és levelek voltak belekarcolva, feslőjének ujja lila selyemből volt, a végén pedig háromszög alakúan a középső ujja tartotta, laza nadrágja is selyemből volt kék színben ami leért egészen a bokájáig. Térdig érő csizmája fekete volt, de az már nem látszódott a nadrágtól. Kezében, egy arany botot tartott aminek a tetején a napot ábrázoló szobrocska volt. Natasha kitért Cirkével a rájuk küldött támadás elöl.

- Hú de gyors! – ámuldozott Jocó.

- És mien szép! – vigyorgott Yoh. De ezt nem sokáig tehette, mert Hao követői megtámadták őket. Yoh nem tudta, hogy Hao honnan szerzett ennyi embert, de csomóan voltak! Legalább százan akarták eltenni láb alól a kis csapatot.

- Mindenki hátra! – kiáltotta a többieknek Natasha. Majd mikor látta, hogy mindenki hátrál az ő csapatából, támadott.

- Cirké! Furiyoku hullám! – kiáltotta Natasha. Erre szelleme botját mélyen a földbe szúrta., amitől az elkezdett remegni. A nap szobrocska a botja végén felrepült, majd vízszintesen elkezdett forogni. És hamarosan Három zöld csík jött ki belőle nagy sebességgel.

- Vigyázz! – kiáltotta Len Treynek majd a földre rántotta barátját, hogy az ne érjen hozzá a sugárhoz. – Te hülye! Ez a támadás cafatokra szakít téged ha hozzá érsz! – veszekedett haverjával Len. Hao csatlósai a földön feküdtek, de aztán elnémította őt, és Treyt az amit láttak a következő percben.

Eltűnés egy másik dimenzióban

- Hahaha! – nevetett gonoszan Hao. Egy hatalmas tűz örvényt küldött a tűz szellemével ami egészen ellepte Cirkét és Natashát. Natasha egy ideig még bírta magát védeni, egy növény fallal, amit maga elé növesztett Cirkével, de ez azonban elporladt, amint elfogyott a furiyokuja. Cirké térdre esett, majd eltűnt. Meg szűnt a szellem kontroll. Natasha lezuhant, bár nem nagyon magasról.

- Natasha! – Len oda akart rohanni a földön fekvő lányhoz, de az ő szellem kontrollját is megtörte Hao következő támadása és a földre esett majdhogy ájultan. Ez történt a többiekkel is. Először Treyyel, majd Yohhal, aztán Lysergel, Ryuval, Jocóval és végül pedig Faustal. Már éjszaka volt, amikor Len és Yoh végre feltudtak tápászkodni.

- Natasha… - suttogta maga elé a Tao fiú, és minden erejével a lányhoz futott. A lány elájult, de egyenletesen lélegzett.

- Bason. Bason? Bason! – Len felállt és tett egy 180° - os fordulatot. Bason nem volt sehol. – Yoh. Amidamaru itt van? – kérdezte barátjától Len.

- Nem tom. Hé Amidamaru! Itt vagy? – nem válaszolt senki, és nem jött elő sem ő, sem Bason. – Hát nem úgy tűnik mintha itt lenne… - nézett körbe aggodalmasan Yoh. Miután mindenkit felkeltettek, kiderült, hogy egyik szellem sincs a közelben.

Eközben egy másik dimenzióban…

- Bason! Bason ébredj! – keltegette Cirké a harcost. Az végül felemelkedett ülő helyzetbe és körül nézett.

- Hol vagyunk? – nézett a lányra.

- Jó kérdés. – ezután hirtelen megjelent a földön Kori aki szintén ájult volt. Majd Amidamaru aztán Cloe, Tokageroh, Mic és Eliza.

- Mi a fene történik itt? És hol vannak a többiek? – nézett körbe Tokageroh.

- Ez még csak hagyján! Ide nézz! – mondta Cirké és elővette a bokájára erősített tőrt. Felemelte tenyerét, majd belevágott a kisujjába. Hihetetlen, de abból vér csordult ki. – Pedig én állítólag szellem vagyok! – nézett a többiekre, akiknek a döbbenettől leesett az álluk. Cirké tovább adta a tőrt, Tokagerohnak.

- Mi van mit csináljak vele?

- Azt amit én. Ha helyes az elméletem, akkor a te ujjadból is vér fog csordulni. Ahogy itt mindenkijéből, de ebben csak akkor lehetek biztos, ha megvágod magad.

- Mi?? Én nem fogom magamat megvágni!

- Akkor majd én! Add a kezed!

- Ne- ne! Majd én inkább nyugi! – dugta magamögé kezeit a volt bandita. Megvágta magát, és ő is elkezdett vérezni.

- Na! Ez fáj!

- Dehogy fáj, csak csíp! – emelte az égre a tekintetét Cirké. Mindenkivel meg csináltatta ezt a próbát.

- De.. Hogyhogy vérzünk? Ez lehetetlen! 600 éve halott vagyok! – meredt kezére Amidamaru mint aki szellemet látott. Na jó ez nem a legjobb kifejezés, de télleg így nézett.

- Úgy látszik átrepültünk valahogy egy dimenziót, amikor megszűnt a szellem kontrollunk. És sajnos ebben az időben, mi még javában éltünk. – adta meg a magyarázatot Cirké.

- Nem hangzik valami jól. – nézett maga elé Bason.

- Sokszor akartam élő lenni újra, de nem egy másik dimenzióban távol a legjobb barátomtól Ryutól, ráadásul nem akarok még egyszer meghalni! – siránkozott Tokageroh.

- Hallottam már ilyesmit Fausttól. Ha mi itt megfogunk halni, akkor soha többet nem kerülhetünk vissza a saját dimenziónkba. Legalábbis ilyesmit olvasott egyszer Yohéknál. – gondolkodott hangosan Eliza.

- Ez meg mégannyira nem hangzik jól. Hiányzik Len mester. – Bason felnézet a többiekre.

- Mit fog csinálni nélkülem Natasha? Így védtelen mint egy elhagyott kiscica! – rogyott le a mögötte lévő szikla darabra Cirké. – Nincs más lehetőség. Valahogy oda kell mennünk a lelkek királyához. Ő talán tud rajtunk segíteni. De addig is… - itt felállt, és egy vaskosabb ágat vágott le szablyájával a mögötte lévő fáról - … Fell kell találnunk magunkat. – azzal a bokájára erősítet tőrrel, elkezdte faragni a botot.

- Nem azért. De… Mit csinálsz? – kérdezte Amidamaru a tündértől.

- Íjat.

- Minek?

- Valahogy vadászni is kell!

- Ja vagy úgy!

- Nem hiszem, hogy kell az íj. – szólt közbe Bason.

- Hogyhogy? – nézett fel a munkából Cirké.

- Itt van Ő. – mutatott Micre Bason.

- Hm. Igazad lehet. Akkor ez másra lesz jó. Ha mondjuk valaki eltéved az erdőben, akkor ezt megnyújtja, és fellövi. Nálunk voltak ilyen technikák a népemmel. Mindig kitaláltunk valamit, vészhelyzet esetére.

- Kezdem megkedvelni a népedet. – szállt be a beszélgetésbe Tokageroh.

- Kori. Hoznál nekem ilyen vastagságú botokat, abból csinálnék nyilat. Köszönöm. – a szellem bólintott, és berepült az erdőbe. Cloe csilingelt egyet.

- Azt meg köszönném! – mosolygott a szellemre Cirké és Cloe is berepült az erdőbe.

- Ő meg hova ment? – kérdezte Eliza.

- Tűzifáért. Te meg elmehetnél Vadászni Mic. Úgy látszik ma itt éjszakázunk. – Mic elindult az erdő felé. – Várj! Tokageroh te is menj vele! Csak nem gondolod, hogy egyedül fogja ide cipelni a kaját?! Mi van ha rókát fog! Azt hogy cipeli ide hm?

- Na jó… - mondta lemondóan a volt bandita vezér és belépett az erdőbe négylábú barátjával.

- Én miben segíthetek? – nézett a lányra Amidamaru.

- Hát ezt befejezhetnéd helyettem. Én addig körül néznék. – mondta a lány, és oda dobott bár félig elkészült nyilat, meg a kését. Megnövesztette szárnyát és felrepült. A távolban látott is egy háztetőt, de mivel már esteledett úgy gondolta jobb lesz másnap oda menni és segítséget kérni.

- Na? – nézett föl Bason.

- Látok egy háztetőt, de messze van és már nem érdemes elindulni, mert akkor éjszaka is mennénk, és én nem akarom magunkat a farkas falkák veszélyének kitenni.

- Rendben. Akkor majd holnap. – Cirké leszállt, de szárnyát nem kicsinyítette vissza. – Valami gond van?

- Semmi-semmi, csak mindenre felvagyok készülve. – mondta, majd fel vette az elkészült íjat a földről és szablyájával mintákat karcolt bele.

- Szép lesz. Mik ezek a jelek? – ült a lány mellé Bason miközben végig simította kezét, a már kész faragásokon.

- Tündér betűk. Az jelenti; Mindig van remény. “Mindig van remény”Tetszik?

- Igen.

- Akkor jó. - Kori ki jött a fák közül és csomó kis faágacskát dobott le Cirké elé. – Köszönöm! Na már Tokagerohék is jönnek. – mondta és a nevezettek kiléptek a fák közül.

- Itt van a zsákmány. – mondta a bandita és felmutatott két darab nyulat. – De ez a falánk állat megevett egyet a fák között. – mondta szemrehányóan a mellette ülő jaguárra aki a száját nyaldosta aztán csak morgott egyet. Mire Cirké fel nevetett.

- Azt mondja fogd be! – mondta vigyorogva.

- Te értesz az állatok nyelvén? – kérdezte meghökkenve Eliza.

- Aham!

Közben megjött Cloe is és meg rakták a tüzet. Az vidáman lobogott a körülötte ülő vidám társaság láttán. Már javában sötét volt, amikor végeztek az evéssel.

-Azt hiszem lefeküdhetnénk aludni. Mondta Cirké térdelve és ujjai hegyével megérintette a homokot, amin eddig ültek. Attól a helytől, ahol megérintette a földet, fű takaró kezdte belepni a kistársaság körül a földet.

- Hé! Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte Bason, miközben a puha fűtakarót szemlélgette.

- Kru-kru! – mondta a maga nyelvén Kori.

- Mi tündérek irányítani tudjuk a természetet. De a vizet, tüzet csak akkor, ha a közelünkben vannak. És ha az természetes, nem olyan mint Haoé!

- Vagy úgy. Mindegy minden esetre ez nagyon jól jön most nekünk. – heveredett le Eliza a fűre. – Biztos Faustal fogok álmodni.. – jegyezte meg csak úgy.

- Én Yohhal. – nézegette a csillagokat a szamuráj.

- Én nem fogok tudni aludni…. – mondta nemes egyszerűséggel Cirké erre mindannyian elkezdtek vihogni. – Na jó! Csend. – adta ki a takarodó jelet Cirké miközben kezét a tű felé nyújtotta, s annak a lángja kisebb lett így nem volt annyira világos de aztán ő is lehunyta szemeit.

- Hova mentek Yoh? Nem akarjátok meg tudni hova tűntek a védő szellemeitek? – mosolygott gonoszan Hao. Yoh és a többiek megálltak és vissza fordultak, hogy Haora nézzenek.

- Szóval te voltál?? Tudhattam volna! Te alattomos féreg! Hol van Amidamaru? – Yoh már majdnem rárontott Haora ha Len és Trey nem fogják vissza.

- Csak nézd! – mondta Hao és egy máglyát csinált. A tűz felégett, és benne egy kép jelent meg. A képen is este volt, de nem a szellemek voltak a képen, hanem idegen férfiak.

- Ezek nem ők! Hol vannak?

- Nézd csak tovább! – mosolygott Hao, és leült a tűz mellé. A képen most a férfiak elő vették fegyvereiket, és elkezdtek lopakodni. Yoh is leült a tűz mellé és figyelt. Aztán a képen meglátott egy világosságot. Majd kirajzolódott egy nagyobb állat alakja.

- Ez Mic! – kiáltott Jocó és oda futott a tűzhöz, hogy ő is megnézhesse mi történik.

Valami meg reccsent a fák között. Mic felkapta a fejét, és oda nézett a fák közé. Felállt, és oda sétált Cirkéhez, hogy felébressze őt.

-Cirké vigyázz! – kiáltott Natasha a tűzre, mert a fák között lopakodó emberek támadásba lendültek. Cirké felpattant, nagy kiáltással rárontott a fák közül kirohanó emberekre. Erre Amidamaru és Bason is talpra ugrott, majd védekeztek. Mic leteperte az egyik férfit, Kori oda fagyasztotta az egyiknek a lábát, aki a jeget elkezdte kardjával püffölni, hogy kijusson a fogságból. Tokageroh is bevette minden tudását. Cloe valamiféle varázs kötelet használt amit egy fához kötött, majd kihúzott egy támadó elé, így elgáncsolva azt. Basonnek az arcát vágták meg, Amidamarunak a hasát, Cirkének az oldalát sértették meg egy horzsolással aztán a támadók vissza menekültek a sötét erdőbe. Mindenki zihálva eresztette le fegyverét. Cirké Basonre nézet aki csak az erdőben rohanó emberek hűlt helyét leste.

- Bason! Az arcod! – a lány kerek szemekkel nézett a vérző sebre.

- Inkább Amidamarunak segíts az ő sebe rosszabb mint az enyém. – Cirké meg fordult, és látta, hogy a szamurájt meg vágták a hasán.

- Azonnal ülj le! Hol van Eliza? – nézett körbe. – Áh mindegy! – mondta zsörtölődve, majd a kezébe fogott egy marék homokot amiből valamiféle növény nőtt ki. Ezt össze dörzsölte tenyerével és rátette kezét Amidamaru sebére aki felszisszent a csípő, maró érzéstől.

- Szerencséd, hogy csak horzsolás az egész. Mondta majd letekerte azt a selyem sálat, ami eddig a felsőjét fogta össze, hogy az ne lengjen. Ekkor vette észre Amidamaru Cirké sebét. De csak azután szólt, miután Cirké a sállal bekötözte sebét.

- Te is megsérültél. – mutatott a lány oldalára.

- Ajj már… - morgolódott, miközben elkezdte kigombolni felsőjét, mire Bason és Amidamaru feje egyre vörösödött, de megkönnyebűltek amikor észre vették, hogy a hosszú ujjú alatt van egy fehér selyem ing. Cirké ugyanavval a növénnyel kitisztította sebét, majd vissza vette zöld ruháját, amin a szakadást egy érintéssel kijavította, mintha csak most kapta volna a szülinapjára. Ezt tette Amidamaru ruhájával is.

- Ezt hogy csináltad? – kérdezte a szamuráj, miközben ruháját nézte.

- Ez lenből van, egy virág fajtából. Ha belegondolsz, minden természetből van. A ruha lenből, a vas, érc meg az ilyenek a hegy mélyéből a kőből, a műanyag olajból, a fa meg fából nyílván valóan. – mosolygott. Eliza ekkor lépett ki a fák közül.

- Te meg hol voltál?? – nézett a nővérre szemrehányóan Cirké.

- Üldöztem azokat, akik ránk rontottak. Az erdőben egy tisztáson van a táborhelyük. De ami a rossz hír, iszonyat sokan vannak. Szerintem ezek azok a harcos szellemek, akik Hao követőinek a szellemei voltak, és ők is ide kerültek hála a te igen gyors, és erős támadásodnak.

- Akkor most engem okolsz? – nézett sértődötten Cirké de Eliza nem válaszolt csak meg rázta fejét.

- Dehogy! Csak mondom, hogy lenne vigyázni.

- Jókor szólsz… - morgott maga elé a tündér és megfogta sebtől sajgó oldalát. – Nem vagyok valami orvos szakaember ezért elkéne látnod Amidamarut mert megsérült. A sebet már kitisztítottam.

- Rendben.

- Na gyere Bason a te sebedet is kitisztítjuk.

Amidamaruék az erdőben gyalogoltak. Egyelőre még lejtő volt.

- Fáj a lábam. Nem állhatnánk meg egy kicsit? – nyafogott Tokageroh.

- Nem…. – mondták a többiek egyszerre. Tokageroh kb perce nyafog nekik.

- Na kérlek benneteket!

- Jó! – mondta Cirké.

- Tényleg? – hitetlenkedett a bandita

- Nem!! – mondta haragosabban Cirké.

- Ajj már!

- Mit nyafogsz? Olyan vagy mint egy 3 éves kis gyerek! – nézett hátra Eliza Tokagerohra. – És különben is lejtőn megyünk lefelé! – Cirké meg torpant és ránézett a mellette szaglászó Micre, aki felnézett rá, majd bólintott. Eddig egy ösvényen haladtak mindig, de most a tündér valami elképesztőt csinált. Elzárta a fákat az ösvénytől egy náderdővel, mivel a fák között követték őket.

- Fussatok egyenesen! Majd Cloe mutatja az utat! Én is megyek mindjárt! – kiáltotta a többieknek, akik rémülten néztek, az egyre magasodó nádason. – MENJETEK MÁR! – elkezdtek futni, de amikor visszanéztek látták, hogy Cirké maguk közé is falat akar vonni, így elkezdtek visszafele futni de elkéstek. A nád elválasztotta őket, és már csak azt hallhatták, ahogy Cirké küzd a támadók ellen. Aztán hirtelen csönd lett.

- Cirké! – kiáltottak, de nem jött válasz. Aztán előttük, hirtelen egy sávban leomlott a nád, és Cirké állt elöttük, félmosolyra húzva a száját. Mögötte vagy 10 ember feküdt a földön, mindegyiken valahol egy vágással. Vagy a hátán, vagy a karján. De látszott, hogy a lányt sem kímélték, mert a lány lábát is megvágták, haja szétesett, és szája is felszakadt.

- Ez… Ez gyors volt…. – szólalt meg végül Tokageroh.

- Jól vagy, olyan furán nézel? – kérdezte Bason és követte a lány tekintetét. A ház elött álltak majdhogy.

- Kiér oda elsőnek verseny? – kérdezte halkan vigyorogva Cirké. Kifeszítette szárnyát és felrepült. Evvel egy időben a többiek is elkezdtek futni. Végülis Cloe győzött.

- Ti ketten – mutatott Korira és Cloera Cirké – menjetek, derítsétek fel a házat. Ti lesztek a felfedezők. – mosolygott. A szellemek bólintottak, és berepültek az ablakon. A ház fából volt, régies volt a formája de kívül alig volt rajta egy karcolás is. Két emeletes volt, és teteje kiemelkedett a fák közül. Aztán Cloe és Kori vissza tértek. Cloe elmondta csilingelve Cirkének a helyzetet.

- A ház…. Üres?... – nézett a szellemre könnybe lábadó szemmel aztán térdre rogyott.

- Cirké. Ne add fel! Gondolj csak az íjra, hogy mit írtál rá! Mindig van remény!( Mindig van remény ) – bíztatta Bason.

- Remény mindig van, de megoldás az van, hogy nincs.

- Ugyan! Gyere kellj fel! – mondta, és fel segítette a lány állásba és a szemébe nézett. Addig nem adhatod fel, amíg én itt vagyok! Senki sem adja fel közülünk. Nézz csak a többiekre! Mi mind itt vagyunk, hogy kiegészítsük egymás képességeit, és akkor vissza tudunk jutni a többiekhez! – mondta a fiatal harcos, miközben a lány arcáról letörölte a könnyeket.