Elfelejtett sérülés

Dugó volt.

• Az istenit már, hogy pont itt kell összekoccanniuk! – mérgelődött Bill. Aiko egyre rosszabbul volt.
• Hogy van? – kérdezte Ryu aki elöl ült az anyós ülésen.
• Nem jól… - nézett a lányra Trey. A lány az ölében ült.
• Na jó elég volt. Trey szállj ki! – adta ki a parancsot Len.
• Miért?
• Neked kell elvinned a kórházba a deszkádon! Így kitudod kerülni a dugót! – magyarázkodott Len.
• Rendben! – Trey már kint is volt, és száguldott a kórház felé. Pulcsiját kinyitotta, hogy takarja vele a lány arcát, nehogy a hideg szél kicsípje neki. 2 perc sem telt bele és oda ért a kórház elé. Leszállt a deszkájáról, a hátára rögzítette, majd megint ölbe véve a lányt berohant az épületbe.
• Kérem! Segítsenek! Ez a lány nagyon lázas! Kérem valaki segítsen már! – szólongatta az embereket. Egy orvos rögtön oda is szaladt hozzá. Mindent pontosan úgy csinál,t mint Faust. Meg mérte a lázát, és adott láz csillapítót, majd egy kórterembe vitte a lányt.
• Mi baja? – kérdezte Trey az orvost.
• Elkapott valami bacilust a csuklóján lévő sebből, amit valamiféle kötél okozhatott. Mi történt? – kérdezte az orvos de a fiú kitért a kérdés elöl és bement a lányhoz. Trey már majdnem elaludt a lány mellet amikor az szépen lassan felnyitotta a szemeit.
• Trey? – szólalt meg halkan erőtlenül.
• Itt vagyok.
• Mi van velem? Mi bajom?
• Kaptál valami bacilus amit Hao kötele okozott amikor elkapott téged. De már rendben leszel. – mosolygott a lányra a fiú aggódó tekintettel.
• Akkor miért nézel így rám? És hol vannak a többiek?
• Nyugi. A többiek nem jönnek, a dugóban telefonáltak, hogy vissza fordulnak. Én hoztalak a deszkámon.
• Akkor jól megnézhettek téged az emberek. – mosolygott a lány. Trey bólintott és egy perc néma csend után megszólalt.
• Aggódtam érted. – mondta a fiú a lány mély fekete szemeibe nézve.
• Kösz. – pirult el Aiko.
• “Egyszer elúszott előttem az a pillanat amikor meg csókolhattam volna. Most nem hagyom ki!” – határozta el magában magát Trey. És valóban megtette. A fiú oda hajolt a lányhoz hosszan megcsókolta. Aiko lehunyta szemeit, és viszonozta a csókot.

• Nos, meggyógyult kisasszony! – mondta az orvos Aikonak, amikor belépett hozzá másnap. – Haza mehet.
• Köszönöm doktor úr. – mosolygott a lány de valójában fájt a szíve. Nem mondta el senkinek szívének bánatát, nem akart a családja elvesztéséről beszélni senkinek, még Treynek se pedig meg könnyebbült volna a szíve. Úgy gondolta ezt magában kell lerendeznie. Nincs mese. Még ma elbúcsúzik barátaitól, haza megy összepakol mindent anyja és testvére szobájában, majd gyászolni fog.
• De miért? Én nem akarom, hogy megszakítsuk ezt a kapcsolatot! Hiszen még csak most jöttünk össze! – kérlelte Trey a lányt, de az hajthatatlan volt.
• Nem azt mondom, hogy elutazom és soha többet nem látsz! Hanem azt, hogy most elmegyek pár hétre, gyászolni. De közben bárki jöhet látogatóba, vagy akár tanácsot kérni. – mondta lehajtott fejjel Aiko.
• Mond a szemembe, hogy még találkozunk. – kérte Trey. Aiko felemelte a fejét, belenézett a fiú fekete szemeibe.
• Még találkozunk. – mondta őszintén, majd megcsókolta szerelmét. Yohékhoz együtt mentek be. Mindenki az asztalnál ült és ebédeltek. Trey letörten haladt szorosan Aiko mellet.
• Öhm.. Sajnos azt kell mondjam.. – szólította a kis csapatot a lány - …Hogy elmegyek 2 hétre gyászolni. Közben látogathattok meg minden, de ugye megértitek, hogy most egy kis egyedül létre van szükségem? – nézett szomorúan a kis társaságra. Mindenkinek meglepetés, és szomorúság gyűlt a szemében és szinte egyszerre bólintottak.
• Mikor indulsz? – kérdezte Yoh.
• Még ma.
• Még ma?? – hüledezett Jocó, Yoh és Ryu.
• Igen. Még ma. Sajnálom. – mondta lehajtott szomorú arccal a lány, majd meg fordult, és ki ment az ebédlőből.

Len éppen a szokásos Anna féle edzést programot csinálta, amikor elélépett egy lány. Szép arcáról semmit sem lehetett leolvasni, szemeiben düh, és szomorúság látszott. Övébe akasztva két szabja féle kard volt.

• Küzdj meg velem. – kérte a lány Lent.
• Ki vagy te? – kérdezte Len a lánytól. A lány arca szürke volt, a szeme is, ami szépen csillogott. Haja fekete volt és göndör.
• Küzdj meg velem. – ismételte a lány és megjelent mellette egy szellem, aki szintén lány volt. Zöldes ruhája volt, hegyes füle mint egy tündérnek, haja szürkés zöld volt, konty félébe volt fogva. Két oldalán, két-két kard, pontosan olyan mint a szürke arcú lányé és hátán volt két kicsi rózsaszín angyalszárny.
• Kik vagytok ti? – kérdezte Len, de most már a szellemtől, és mellette meg jelent Bason is.
• És mégis miért küzdjünk meg veletek?
• Én innen tudom meg, hogy ki erősebb nálam, és ki nem. Egy árva házban nőttem fel, és két család akik befogadtak engem inkább néztek rabszolgának mint gyereknek. Először elszöktem, de megint elkaptak. De most újra megszöktem és már nem tudnak elkapni hála Cirkének! Mindig lebecsültek. Azért küzdök meg minden egyes sámánnal, akivel találkozom, hogy megtudjam tényleg olyan gyenge vagyok, mint ahogy mondják, vagy csak irigykednek rám. – mondta a lány. Ezért csendült harag a szemébe. Az emberek miatt, akik szolgának nézték. Szomorúság pedig azért volt benne, mert árvaházban nőtt fel.
• Hát velem rosszul járnál. Erősebb vagyok, mint amilyennek kinézek. – hencegett Len.
• Jobb ha te is vigyázol vele. Ő is nagyon jó sámán. Eddig mindenkit legyőzött akivel találkoztunk! – szólalt meg a szellem.
• Mondj egy példát. – kérte len.
• Volt egy dagadék egy hatalmas pengével, amin ilyen panda karmok voltak. – szólalt meg újra a lány.
• Hm… Ismerem. Ő tényleg erős, de nálam nem erősebb.
• Akkor miért nem küzdesz meg velem? Hiszen semmi veszteni valód sincs ugye? –kérdezte kihívóan a lány.
• Nincs. Miért is ne küzdenék meg veled!
• Rendben kezdjük. Cirké a dupla szablyába! – kiáltotta a lány, össze rakta a két kardot a két végén, így most kb úgy nézett ki mint len guan-daoja csak ennek mindkét oldala egy-egy kard volt.
• Bason, a guan daoba! – elkezdődött a harc.
• Bason, gyors tempó! – de a lány egy egyszerű mozdulattal kitért a támadás elöl, szinte lement hídba. Harcoltak már egy kis ideje. A lánynak meg még meg se rezdült az arca. Csak a szeme fejezett ki izgalmat, és szomorúságot egyszerre. Len megállt pihenni. A lány kicsit hátrább lépett, majd egyik kezével felemelte fegyverét. A szablyája alig ért mutató ujja végéhez, az elkezdett forogni. Egyre gyorsabban, és gyorsabban. Len nem tudta, hogy mi ez, ezért csak maga elé tette a guan daot, és várt, a támadásra, hogy védekezhessen és ő támadjon. Aztán a lány kardja már úgy forgott mint a helikopter propellerje már csak egy fehér kör látszott belőle és elkezdett egyenletesen fényleni. A fény hol eltűnt, hol felbukkant, szépen lassan váltogatta magát ez a fény, majd amikor megint fel fénylett a szabja, valamiféle, világos lila csíkjött ki belőle ami szépen lassan vándorolt Len felé. 2 darab ilyen hullám hagyta el a forgó kardot, majd utána megint csak fénylett a kard egyenletesen. Len nem hitte veszélyesnek ezt a nagyon lassú csíkot, így csak rátámaszkodott a guan daojára és várt. Amikor az első csík, éppen hogy hozzá ért a kezéhez, ő olyan erővel vágódott neki az egyik fának, hogy majdnem elájult ütéstől, és hasra esett a fa elött. A második hullám azt a fát érte el aminek neki ütközött, majd a fa nagy recsegéssel kidőlt, és 3 métert csúszott tovább a földön. A lány dupla szablyája abba hagyta a fénylést, már csak forgott, de akkor is egyre lassabban. Majd mikor fegyvere abba hagyta a forgást, megfogta kezével, és oda rohant a fiúhoz.
• Jól vagy? – tette fel az értelmetlen kérdést a lányt.
• Nem mondhatnám. – felelte egyszerűen Len. De amin Bason meglepődött, nem volt dühös, mérges, hogy veszített, és a becsületét megsértették. Bár Len fújtatott egy kicsit, harag nem gyúlt benne a lány iránt. Tudta, érezte, hogy a lány és ő rokon lelkek, hisz mind a ketten zárkózottak, nehezen értik meg az embereket és hogy a lánynak is támogatás kell pont úgy, mint egykor neki. De ezt nem tette szóvá. Len egyik keze a feje felett a guan-daot markolta, a másik erőtlenül feküdt mellette. A lány megérintette Len guan-daot markoló kezét, aki ettől még szorosabban markolta fegyverét.
• Ne aggódj nem bántalak. – mondta nyugtatóan a lány. Len maga sem tudta, hogy miért, de engedett a szorításból. A lány szépen leszedte a fegyveréről kezét, majd maga mögé téve, a fiú mellé térdelt. Alányúlt a fiúnak és a hátára fordította. Len fejét az ölébe tette.
• Fel tudsz állni?
• Jelenleg ahhoz is gyenge vagyok, hogy a kezemet felemeljem.
• Aha. Mond meg a szellemednek, hogy most az lenne a legjobb, ha a lakásodra szaladna, és hívna segítséget.
• Hallottad Bason. – szólt Len a szellemének.
• Igen is mester. – mondta Bason, és elindult az egyik irányban.
• Még a nevedet sem tudom. Az enyém Len. Len Tao.
• Natasha. Natasha Bercle. – mondta a lány mosolygós szemmel.

• Látom a szellemedet, de a barátaidat sehol. – nézett hátra a lány.
• Bason! Hol vannak a többiek? – nézett kérdőn szellemére Len.
• Anna kisasszony azt mondta elő kerítik Faustot, aztán jönnek amilyen gyorsan csak lehet. Elmondtam neki, hogy hol vagytok, de vissza küldött, hogyha esetleg történne valami itt, arról is hírt kapjon.
• Rendben. – sóhajtott Len.
• Anna kisasszony? – nézett értetlenül a lányos páros.
• A 13 éves barátom, Yoh jegyese. – adott magyarázatot a Tao. Erre mind a két lány felnevetett de Natasha vissza fogta magát és arca megint kifürkészhetetlen lett. Csak szeme nevetett még mindig, és a nevetés mellet mindig ott volt a szomorúság.
• 13 évesen házasodni? Hehe… Nem gondolja komolyan ugye? – nevetett Cirké.
• Ő nem de Anna igen. – mosolygott most már Len is. Erre a lány abbahagyta a nevetést, de a szeme még mindig nevetett. Cirké még somolygott is aztán megszólalt.
• Ha jól tudom, itt a közelben van egy folyó.
• Igen.
• Merre? Megnézném!
• Mutasd meg neki Bason.
• Ó ne, ne! Nem akarom az idődet lopni. – fordult Basonhöz a lány.
• Semmi gond, szívesen megmutatom. – mosolygott a szellem.
• Rendben. – azzal elindultak.
• Sajnálom, hogy megsebeztelek.
• Mi? Meg sebeztél?
• Igen, itt a fejeden. – azzal a lány egy csíkot szakított a ruhája ujjából, és bekötözte vele, Len fejét.
• Miattam nem kellet volna szét cincálnod a ruhádat.
• Nem cincáltam szét. – nézett kedvesen a fiú szemébe Natasha.

Eközben Cirké és Bason a folyóhoz értek. Nem volt túlságosan gyors folyású, olyan lehetett mint a Duna, csak keskenyebb. Cirké leült a fűre, és Bason is ugyanígy tett.

• Te játszol valamien hangszeren? – kérdezte Cirké.
• Nem de te biztos mivel megkérdezted.
• Aha. furulyázom.
• Eljátszanál nekem valamit?
• Bocs de nem. Csak este szoktam, amikor fent van a hold. Akkor a legszebb a hangja.
• Szebb a hangja? – értetlenkedett a harcos.
• Igen. Este, amikor csak a tücskök ciripelnek. Képzeld csak el. Egy halk furulyaszó a csendes éjszakában. Hát nem lenne gyönyörűbb a hangja, mint itt ahol az autók hangosan füstöt pöfékelve kelnek, járnak? – nézett Basonra Cirké. Bason elgondolkodott, majd meg szólalt:
• De igen. Sokkal szebb lenne. De én nem vagyok valami türelmes típus ha jó és szép dolgokról van szó. – közölte mosolyogva Cirkével ezt a tényt. Erre a lány elnevette magát, majd közelebb húzódott a harcoshoz, és elkezdtek beszélgetni.

• …. És persze ott van Jocó, aki a hülye vicceiről híres. Mindig poénkodik, de valaki mindig megleckézteti egy-egy gázos viccéért. Legtöbbször én szoktam. És mit ne mondjak, nagyon szoktam élvezni. – vigyorgott a fiú és most kivételesen a lány is elmosolyodott.
• “Mennyivel szebb ha mosolyog. Vajon mien lehet ha nevet?” – gondolta magában Len.
• És mégis, hogy szoktad megleckéztetni?
• Hát, megszúrom az orrát a guan-daommal, vagy éppen avval a fegyverrel, ami a kezemben van. – magyarázott Len. Azt is elmondta, hogy Trey, hogy szokta megleckéztetni, meg mindent a kis csapatról. De Natasha, inkább a fiú szemeit nézte.
• “Mien szép, aranyozott szeme van. Csak a végén észre ne vegye, hogy bámulom mert akkor az nagyon ciki.” – elmélkedett a lány. De annyira elmerült a fiú szemeiben, hogy észre sem vette, hogy az szintén őt nézi, és már rég abba hagyta a magyarázást.

***

• Szóval, így buktam el. Nem volt valami kellemes meghalni. De a célomat elértem. – fejezte be életének rövid történetét Cirké.
• Fuh. Az tényleg nem lehetett valami boldog halál. Hátba lőni nyíllal valakit. Kiráz a hideg. – sajnálkozott a férfi.
• Na azért a tied sem egy tündér mese. Az a sok háború. Még jó, hogy nekünk, csak egyszer kellet háborúznunk, és akkor is csak miattam nyertünk.
• De mond. Tényleg a királyod elé álltál? Tényleg téged találtak és ezért haltál meg?
• Úgy gondolod hazudok? – mérgesedett fel a lány.
• Nem dehogy! – nézett pironkodva Bason a lányra majd mind a ketten elkezdtek nevetni, és egymásnak dőlve nevettek egymáson. Abbahagyták a nevetést, és elpirultak. Cirké éppen megakarta csókolni a szellemet, amikor egy kürtöt hallott a távolban, és abbahagyta a közeledést. Felült és nagyot sóhajtott.
• Ez a kürt Natasha hívó jele. Biztos megjöttek a barátaid. – mondta és elkezdte a füvet kémlelni. Bason nem tudott mit mondani, egyszerűen befejezte azt, amit a lány akart. Kezével maga felé fordította a lány arcát és meg csókolta, aki a meglepődéstől elpirult, majd viszonozta. De ekkor megint felhangzott az ismert kürt szó és szét váltak egymástól. Majd elindultak vissza fele.

• Hol voltál? Azt hittem elszöktél! Nem hallottad a kürtöt? – szidta szellemét Natasha.
• De igen, bocs. Csak kacsázó versenyt rendeztünk Basonnel. És be akartuk fejezni.
• Te tudsz kacsázni Bason? – kérdezte Len.
• Nem Len mester. Ezért veszítettem. – mondta a szellem, megjátszva a szomorút, és lehorgasztotta fejét, de nagy erőlködésére eltudta rejteni mosolyát.
• Hehe. Ne aggódj! Majd meg tanítalak! – játszotta szerepét Cirké.
• Nos Cirké. Ő Faust. Yoh, Trey, Jocó, Anna, Ryu, Lyserg. De még vannak a kis csapatban.
• Sziasztok! Cirké vagyok! – integetett a szellem. Ekkor a többiek szelleme is megjelent, Tokageroh és Mic szája le is esett a szellem lány látványától.
• Mitől ilyen hegyes a füle? – kérdezte suttogva Jocó Treytől, de szerencsétlenségükre ezt Cirké is hallotta pont hogy fülének köszönhetően.
• Egy tündérnek hegyes a füle. És látod, szárnyam is van. – mondta majd meg fordult és megrebegtette szárnyát, amitől Jocó elpirult.
• És egyébként sem illik kibeszélni egy tündért, mert könnyen megsértődnek! De ha felbosszantod őket akkor menekülj. – mondta Natasha. Erre Jocó már vörös lett, és elbújt Trey mögött aki fejbe verte. Mindenki elkezdett röhögni, mivel eddig ezt próbálták vissza tartani most már nem bírtak magukkal.
• Elég a röhögésből, és induljunk! – kiabált Anna, majd mindenki elindult, de még mindig nevetgéltek. Minden szellem felvette mini alakját, és a saját sámánja mellet lebegett. Cirké már minden szellemmel megbarátkozott, és most is Amidamaruval, és Morphinnal beszélgetett. Pont Bason elött.
• Tetszik neked? – kérdezte Len.
• Tessék?
• Jól hallottad! Tetszik neked?
• Muszáj erre válaszolnom mester?
• Nem. Mert látszik rajtad, hogy tetszik. Egyszerűbb ha csak bólintasz. – Bason bólintott
• Tudtam. Mindegy. Nekem például Natasha tetszik. – Bason meglepődött mestere nyíltságától, és nem is nagyon tudta, hogy mitől ilyen nyílt. De sejtette. Na mind1. Szóval, hála Cirké remek fülének, hallotta ezt a kijelentést.
• Elnézést. Megbocsátotok? – kérdezte Cirké Amidamarutól és Morphintól akik bólintottak. Cirké oda ment sámánjához kérdezősködni.

Este felé lehetett, már mindenki ment aludni a saját szobájába.

• Ma veled leszek hátha kell neked valami. – jelentette ki Natasha Lenhez fordulva.
• Kösz de nem kell. Nem haragszom rád.
• De igen! Ennyivel tartozom!
• De tényleg nem kell! Már jól vagyok! Hidd el!
• Akkor is! – vitatkoztak.
• Jobb ha rá hagyod. Ha valamit nagyon akar, mint ezt akkor nem tudod megmásítani a döntését. – szólt most már közbe Cirké is.
• Na jó. – egyezett bele nagy nehezen Len.
• Akkor fogsz furulyázni? – kérdezte Bason. Cirké elpirult, minthogy most már Len és Natasha is őt nézte.
• Kösz, hogy szét kürtölöd! Nem szeretek a középpontban lenni.
• Bocsánat.
• Semmi gond. Nem mondjuk el senkinek, hogy fogsz játszani. – bátorította Len Cirkét.
• Oké. Köszi! – mosolygott a lány.

***

Este volt. Cirké kint furulyázott az udvaron csoda szépen.

• “Cirkének igaza volt. Így tényleg sokkal szebb a hangja.” – gondolkodott Bason miközben a szellem lányt nézte a ház mellől. Cirké a kerti tavacska mellet ült a fűben. Bason a ház árnyékából figyelte. Len erkélyén állt Natasha, és ő is nézte, hallgatta a lágy dallamot amikor valaki hátulról megérintette. Összerezzent a meglepődéstől, de amikor meg fordult Len állt mögötte. Natasha nekidőlt a korlátnak. Len közelebb lépett hozzá és kezét rátette a korlátra megakadályozva a lányt a menekülésben. Már ha menekülni akart volna. De nem akart.
• Szépen furulyázik a barátnőd. – dicsérte Len.
• Ne nekem mond. Nem én furulyázok, hanem Ő. – mosolygott a lány és arca megint megszépült.
• “Már megint milyen csodásan néz ki. Vajon, hogy tudnám nevetésre bírni úgy, hogy szemében egy csepp szomorúság se legyen?” – gondolkodott a Tao.
• Csikis vagy? – kérdezte mosolyra húzva a száját a Tao vezér.
• Ööö hát izé… Nem.. – füllentett a lány.
• Nem hiszek neked. – vigyorgott ördögien Len. És elkezdte csiklandozni a lányt, aki próbálna nevetését vissza tartani de ez nem mindig sikerült, és bemenekült a fiú szobájába. Át futott az ágy másik oldalára, majd ott fogócskáztak rövid ideig de végül Len elkapta a lányt, aki az ágyon keresztül mászva akart az ajtó felé rohanni. Sajnos Len még az ágyon megfogta őt ezért feladta a menekülést és elkezdett könyörögni az ágyon mellette térdelő fiúnak.
• Ne kérlek ne csikizz! Nem jó! Léci, léci, léci! Bármit megadok csak ne csikizz tovább! – könyörgött halkan vigyorogva a lány, miközben a fölé emelkedő fiút nézte. Len csak elmosolyodott.
• Szóval bármit?
• Na jó. Az túlzás, hogy bármit, de bizonyos határokon belül mindent.
• És mik a határok?
• Hát ööö…
• Ne aggódj. Csak egyet kérek, ami nem nagy cucc. –mondta a Tao és lekönyökölt, így viszont vészesen közel volt a lányhoz- És szerintem határon belül van. – mondta. Arcáról eltűnt a mosoly és lassan megcsókolta Natashát. A lány egy percig, hagyta a fiút, sőt úgy érezte ő is a fellegekben jár, de aztán letolta magától.
• Öhm. Én.. nem tudom mit mondjak. – nézett a fiú aranyszemeibe melyek elbűvölték. Nem tudott elszakadni a szemétől mely most úgy csillogott mint még soha.
• Nem kell mondanod semmit. – mondta az ifjú Tao és megint elmosolyodott. A lánynak csak most jutott el a tudatáig, hogy éjszaka van.
• Ejnye! Neked aludnod kéne, te beteg vagy! – mondta szigorúan, de hangnemét játékosan néző szeme ellensúlyozta.
• Ahhoz képest elég jól futottam most az elöbb.
• Hát igen, mit ne mondjak.

***

• Csodásan furulyáztál. Nagyon élveztem. – lépett elő az árnyékből a harcos.
• Köszönöm. De ilyen csodás közönségem sem volt soha. – mosolygott a lány. Ekkor már Bason oda ért a lány elé.
• Meg mutatod a furulyádat? – nézett a lányra. De az csak elmosolyodott.
• Ha elkapod. – azzal a háta mögé dugta és két kézzel markolta. Bason elmosolyodott, majd az egyik oldalról próbálkozott, de a lány mindig úgy forgott hogy vele szemben legyen így a másik oldalról próbálkozott de most is ugyan az történt. Aztán kiötlött valamit. Elölről nyúlt a lány háta mögé, így az sem forogni, sem menekülni nem tudott. Cirké elpirult a szellem közelségétől és nem mozdult. Nem tudta mit tegyen de Bason cselekedett helyette. Odahajolt a lányhoz, akinek az arcán pír helyett most már rendes két vörös folt jelent meg. Bason gyengéden puszit adott a lány ajkára. Aki végre megtudott mozdulni. Egyik kezével elengedte hangszerét, a másikkal pedig maga elé rakta. Így a harcos szellem elengedte a lányt mivel elérte célját. De alig csak fél percig nézegethette a lány kezéből a csodásan fénylő hangszert, mert Cirké, elrakta majd mélyen Bason szemeibe nézve megcsókolta a szellemet. Sokáig maradtak így ölelkezve míg az ég el nem kezdett világosodni.

Erdei tündér látogatás

• Komolyan mondod? Megnézhetnénk a volt népedet? – hüledezett Yoh.
• Igen. Már hajnalban beszéltem velük. Remélem nincs ellenetekre. – válaszolt Cirké, fél térd állásba lehajtott fejjel Yohnak.
• Hát nekem nincs kifogásom ellene. De Anna… Hát….
• Anna kisasszony. – fordult a szellem a lányhoz – Sok olyan dolgot tanulhatnak a tündéreknél, amit edzés közben nem. Logika, stratégia, és egy új képesség.
• Hízelgő. De nem hiszem, hogy jó ötlet.
• Kérem. Ennyivel tartozok Yohnak, hogy segítem őt, hisz megengedi, hogy itt legyünk Natival(Natasha becéző neve). És persze rólad sem feledkeznének meg. Össze beszélhetnél a nagy főnökkel: Anatollal. Tudom, Yoh képes elbánni Haoval, de ha segítség kell, ő hozzá nyugodtan fordulhatnátok. Végül is legalább egy látogatásra. Nem hinném, hogy sokat lát a mai ember tündéreket. Ilyen csak egyszer adódik az életben.
• Na! Léci Anna! Akkor egy hétig én mosogatok! – könyörgött Yoh.
• Igen léci Anna! Mennyünk el oda! – könyörögtek most már a többiek is, térden állva, kivéve Lent, aki a falnak dőlve mosolygott a fiúk hülyeségén. Ő akár mikor elmehetett a tündérekhez, hisz Natasha és Cirké nagy haverja és ő Anna engedélye nélkül elmehet még ha a többieket nem is engedi el.
• Na jó. De akkor egy hétig te mosogatsz Yoh.
• ÉLJEEEEEN!!! – kiáltottak fel mindannyian.
• Tudod Yoh, már ma este is te mosogatsz. Fel fogtad, hogy mire vállalkoztál? – vigyorgott Len. És Yoh akkor eszmélt fel.
• Hát ez nem lehet igaz. Hogy lehet én ilyen hülye! – siránkozott Yoh. Erre megjelent mellette Amidamaru karbafont kézzel és rázta Yoh hülyeségén a fejét. Erre Yoh ráförmedt a szellemére játékosan. – Te meg miért nem szóltál, hogy fogjam be a pofám? –mutogatott szellemére, aki meghökkenten nézett barátjára, majd elejtett egy “bocsi nem figyeltem”-et. - Áh még több takarítás….. – mondta lelombozódva Yoh.

***

Már igen mélyen jártak az erdőben. Azóta már 2x megfújta Cirké a kürtjét. Aztán megrezdült mellettük egy bokor. Persze minden fiú előkapta a fegyverét és a bokorra szegezte.

Tedd le azt a nyomorult fegyvert! Hiszen ez csak egy őz! – szidta össze barátait Cirké, majd Natasha heherészése közben eltették a fegyvereket. Cirké megállt egy fa elött. Halk zene szó csapta meg a fiúk fülét. Mindenki csendben volt, várták a következő lépést. Cirké maga mellé terelt mindenkit, és egyszerre léptek be egy tisztásra. A zeneszó innen jött. Dobok, furulya, valami gitár féle, és a lány tündérek csengő éneke, akik alig lehettek idősebbek a fiúknál. 5 éves forma kis tündérek szaladgáltak a fiúk körül akik egyre beljebb lépkedtek a faluban. Mindenkinek leesett az álla a csodálkozástól. Csak néztek körbe, körbe. A gyerekek most már a szellemeket nézegették, gyorsan, és sok kérdést föltéve nekik. És ekkor Cirké is beszállt a zenekarba mosolyogva. Furulya szava minden hangnál lágyabban emelkedett a levegőbe, nagyobb vidámságot, véve az emberek és tündérek szívébe. Majd előjött a legnagyobb és cifrázott sátorból Anatol. Cirké abba hagyta a furulyázást, és meghajolt, volt főnöke elött. Aki mosolyogva veregette meg a vállát, majd beljebb tessékelte őket a kis faluban. Mindenkivel össze ismerkedett, beszélgetett velük. Evvel töltötték a délelőttöt de a délután másra szolgált.