Szomorú hír

• Ne! – kiáltott Akihisa. Rosszat álmodott és felriadt. – Csak egy álom volt. Nem igaz az amit láttam. Csak egy álom volt. Csak egy álom… - nyugtatgatta magát. Azt álmodta ami az erdőben történt. Mindent pontosan. Nem tudta, hogy ez most egy látomás volt a jövőről a múltról vagy csak egyszerűen álmodott. Hirtelen kivágódott az ajtó, s ő össze rezzent a hirtelen nagy hangtól. Az anyja ért haza. Kiszaladt a szobájából és amikor meglátta anyját nem hitt a szemének. Az anyja sírva ült a kanapén, majd mikor találkozott tekintetete fiával, odaszaladt hozzá, homlokon csókolta és szorosan magához ölelte. Akihisa nem tudta mit tegyen. Szemébe könnyek gyűltek de nem akart gyengének látszani. Viszonozta az ölelést.

• Most mit csináljunk. – kérdezte letörten Trey. Mindenki a nappaliban ült csendben. Nem tudták mit fog csinálni Hao a lánnyal. Yoh fejében Hao szavai hagzottak egyre hangosabban: “És kimondta, hogy én fogom bántani?”
• Ezt nem bírom fiúk! Csináljunk már valamit! – fogta fájó fejét Jocó.
• Még is mit tudnánk most csinálni móka mester? Elszúrtuk. Nem fedeztük eléggé. – Len össze font kézzel és lesütött szemmel mondta ezt. Szégyelte magát amiért nem látta a veszélyt, de arca nem tükrözte érzelmeit. Csak a hangja és erre csak Bason figyelt fel.
• Lennek igaza van. Figyelnünk kellet volna a tűz szellemét. – hajtotta le fejét Faust.
• És én még a Yamatano Orochival segíthettem volna rajta. – sajnálkozott Tokageroh.
• Nem a te hibád zöld barátom. – vigasztalta Ryu. – Neked mi a véleményed Yoh mester? Mester? Mester! – Ryu elkezdett integetni Yoh elött de ő annyira el volt mélyedve a gondolataiban, hogy ezt észre se vette. Végül Amidamaru meg fogta Ryu kezét.
• Hagyd most. Gondolkodik. Reméljük kieszel valamit. – nézett aggodalmasan Amidamaru. És a többiek egyetértően bólogattak. – Menjetek lefeküdni. Anna hamarosan visszajön és akkor bizony rosszabb lesz a helyzet. – javasolta a szellem. Mindenki automatikusan felállt és kimentek a szobából. Yoh egyedül maradt Amidamaruval, aki aggódva figyelte sámánját. Nem tudta, hogy valami baja van, vagy tényleg töri a fejét. Yoh hirtelen felemelte a fejét. Amidamaru megrezzent a hirtelen mozdulattól.
• Yoh. Jól vagy?
• Persze. – mondta Yoh szemöldök ráncolva dühös tekintettel, és felállt.
• Ez biztos? Yoh nem nézel ki valami fényesen.
• Hagy Amidamaru jól vagyok! – kiáltott őrszellemére Yoh. Amidamaru meghökkent, majd elszomorodott és le horgasztotta kicsit a fejét.
• Jaj. Bocsánat! Nem akartalak megbántani. Csak nagyon dühös vagyok Zickre! Ne haragudj rám kérlek! Bocsánat! – esedezett Yoh Amidamarunak. És egy lépést tett szelleme felé.
• Semmi baj. Megértelek. Van valami ötleted?
• Csak a cserére gondolok, de mit ajánlhatnék fel Zicknek, hogy eleressze Aikot?
• Téged. De ez nem megoldás.
• Igen tudom. De… De mi lenne ha utána elszöknék?
• Mi?? Yoh te megőrültél? Hogy tudnál te egyedül elszökni? – nézett Amidamaru Yohra mintha Yoh, olyan butaságot mondott volna, hogy rögtön kitör egy háború.
• Nem leszek egyedül… Te velem leszel! – mosolygott barátjára Yoh, bár szemében aggodalom ült.
• Nem akarom kockára tenni az életedet! Inkább halok meg újra! – mondta elszántan.
• Ugyan arra nem lesz szükség! Csak Lenre! – Yoh elvigyorogta magát és kicsit furán nézett szelemére. Amidamaru még nem látott ilyen érzelmet Yoh szemében.

• Micsoda?? Lehetetlen! Én ezt nem fogom végig csinálni! – tiltakozott Len.
• De Len! Ez az egyetlen esély! – fakadt ki Yoh mire körben körülöttük mindenki heherészett Len vörös fején.
• Fogjátok be ez nem vicces! Nem fogom eljátszani Zick csatlósát!
• Len! Vagy magadtól játszod el vagy úgy szétverlek, hogy nem állsz fel többet! – fenyegetőzött komoly szemmel Yoh, mire mindenki befejezte a nevetést és meghökkenve néztek a párosra. – Mindig azt mondod, hogy nem félsz semmitől, hogy erős vagy és bátor! Tessék akkor bizonyísd be és segíts! – Yoh szinte ordított a dühtől. Len megszeppenve nézett barátjára. Yohon még soha nem uralkodott el így a düh. Majd Len elszánt szemmel kimondta a többiek számára legbátorítóbb szót:
• Rendben!

• Mégis miért akartál velem és az öcsémmel találkozni? – kérdezte Aiko. Keze össze volt kötözve a másik vége egy faágra volt kötve, de mivel leért a lába szerencsére nem lógott.
• Mire gondolsz? – nézett kérdőn Hao egy szikla tetejéről lányra.
• A levélre! Azt írtad, hogy hamarosan találkozunk, és hogy mindent megbeszélünk. De mégis miért?
• Ó igen. Már tudom. A te nagyapád egy erős sámán, még ha nem is tudsz róla. Anyád éppen ezért szakította meg vele a kapcsolatot. Csakhogy a nagyapádat nem találtam sehol, hogy megkérjem csatlakozzon hozzám. Tudom kissé öreg, és szenilis, de ha felmérgesedik, iszonyatos ereje van. Nagyon kedvező lenne számomra, ha velem tartana. Addig nem engedtem volna el az anyádat, amíg nem találod meg őt, és mondod el nekem, hogy hol van. De mivel az anyád helyett te vagy itt… - mosolygott és nevetett magában Hao – az öcsédnek kell elvégeznie ezt a feladatot.
• Ennyi az egész? Elég, ha megkérdezed és elmondom, hogy ő már a túlvilágon van! És nagy szerencsétlenségedre, nincs a szelleme a temetőben! – gúnyolódott a lány.
• Nem okos ötlet így beszélned velem. De más ötletem is van. Ha a nagyapád nem harcol, majd harcolsz te!
• Én? Hogy! Hisz nem is vagyok sámán! – nevetett.
• Az lehet, de olyan erőid vannak mint senki másnak, és ez a másik kedvező, dolog, amit megfogok szerezni.
• Meg akarsz ölni?
• Neem! Sokkal jobb ötletem van, hogy segíts nekem!

• “Basszus! Jobbat nem tudtak volna kitalálni?” – mérgelődött magában Len. Az ájult Yohot vitte a hátán az erdőben. A terv: Yohot leütötték, hogy hiteles legyen az álca. Len bemegy az erdőben egy tisztásra, hívja Hao-t aki megjelenik, Len csatlakozik, hozzá, majd mikor Hao megmutatja rejtek helyét Lennek, Amidamaru felébreszti Yohot, a többiek akik követték őket lecsapnak elterelő hadműveletként, miközben kiszabadítják a lányt és elmenekülnek.
• Mester. Mindjárt odaérünk.
• Tudom Bason. Nah gyerünk. Kezdjük. – ekkor megjelent mellette Amidamaru, aki most igen hitelesen tudta kimutatni dühét, mivel elejétől fogva ellenezte a tervet, de mivel más módszert senki sem tudott, így ezt csinálják.
• Nem érzem túl jól magam. – morgott Amidamaru aki Len mellet ment labda formában.
• Inkább játszd a szereped! Nekem se tetszik, főleg, hogy cipelnem kell Yohot! – mérgelődött a Tao. Bason sem érezte túl jól magát de most el mosolyodott. Ekkor Bason és Amidamaru “egymásnak estek”. Kezdődött az akció. Len elkezdett futni a tisztás felé míg Bason “lefoglalta” Amidamarut.
• Hao!! HAO!!! – üvöltött Len.
• Ó Len! Minek köszönhetem e késői látogatást? – mivel 11 óra volt. – Mi van Yohval? – nézett értetlenül Lenre.
• Ajándék. Át akarok hozzád állni! Azok a flúgosok csak a kajára tudnak gondolni! – mondta Len és ledobta válláról Yohot.
• Ajándék? Át állsz? Hm. Mien meglepő. – sütötte le szemét Hao és mosolyodott el. – Rendben. Gyere a nagysziklához! Ott várlak. – kacagott Hao. Tudta, hogy ez csapda, de játszani akart egy kicsit. Len mérgesen fujtatott párat felvette Yohot a vállára. Eközben Amidamaru, és Bason kijöttek a fák közül.
• Legközelebb kisebbet üss…. – nyavalygott Bason miközben arcát tapogatta.
• Te sem voltál éppen könyörületes! – fogta csuklóját a másik szellem, majd barátjával együtt elmosolyodott.
• Elég legyen. Ne feledjétek, hogy miért vagyunk itt és miért játszottátok a szerepeiteket.
• Bocsánat mester. – sütötte le szemét Bason.
• Semmi baj. Induljunk. – adta ki a parancsot Len, és elindult. Bason és Amidamaru meglepődtek a fiú kedvességén és aztán ők is utána indultak a Tao-nak. Pár perc után oda értek. Len amit először meglátott, a fán lógó Aiko volt. Feje előre billent, vagy aludt vagy nem volt eszméleténél. Letette a földre Yohot, majd körül nézett.
• Üdv nektek a búvóhelyemen… - szólalt meg Hao a háta mögül, és támadásba lendült, csak úgy mint a Lenéket követő kis csapat. Amidamaru Yohot ébresztgette. Len oda szaladt a lányhoz, elővette guan-dao-ját és elvágta a kötelet, majd elkapta a lányt, hogy az ne essen nagyot. A lány felnézett.
• Jaj de jó. – sóhajtott. – már azt hittem itt halok meg. – és halványan elmosolyodott.
• Hm. Azt hitted elhagyunk? – mosolygott Len. Kiszabadította a lányt aki csuklóját markolászta. Kezét majdhogy elvágta a kötél, alig bírt állni a lábán. Len beszállt a harcba magára hagyva a lányt. Mindenki hátrált, Aiko felé. Aiko valami furcsát érzett. Tudta, hogy koncentrálnia kell. Mire megértette magában, hogy mit kell tennie addigra az egész kiscsapat oda ért mellé. Hao éppen egy hatalmas tűzoszlopot akart a kiscsapat felé küldeni, végső csapás gyanánt, de amikor elkezdte gyűjteni erejét, egy hatalmas szikla repült felé. El is találta. Aiko irányította a követ, nem tudta hogy, de megcsinálta. Azt olvasta valahol, hogy ha az ember veszélyben van, akkor ember feletti dolgokra képes. Ő amúgy sem átlagos de ilyet tisztánlátó egy se tud! Ha a tűz szelleme nem kapja el Hao-t, biztos lezuhan. Fejét fogva mosolygott.
• Épp erre vártam. – mondta. Mindenki ámulattal nézett Aikora, de sajnos nem látták meg azt a vékony sárga fény csíkot, ami Aiko felé tartott, és bele is ütközött. Ők már csak azt láthatták, hogy a lány elesik.
• Hé! Jól vagy? – kiáltott Yoh. A lány nem válaszolt, szép lassan felállt. Yohék felé fordult és elindult feléjük. Arca nem mutatott semmilyen érzelmet. Határozott léptekkel ment Yohék felé.
• Ö.. Aiko. Mit csinálsz? – hátráltak a többiek. A lány félelmetesen nézett ki. Arca sápadt volt, szinte hófehér, szeme üveges volt, és a semmibe meredt. A lány megállt. Szemét hirtelen Yohra szegezte, aki ettől még egy lépést hátrált. Kezét kinyújtotta oldalra, s markában egy kasza kezdett megjelenni.
• Megszállta egy szellem! Tudhattuk volna! – mondta Len kicsit morogva. Ezután a mondat után a lány felett megjelent egy szellem ugyanabban a pózban. Az ő kezében is kasza volt, arca olyan fehér mint a halottaké, szeme fehér, pupillája nem volt. Nadrágjának egyik szára félig levolt szakadva, így látszott szintén fehér lába, ami már szinte nem voltmás csak csont és bőr. Egy fekete, itt ott megégett pulcsit, viselt.
• Jézusom… - suttogta maga elé Trey. A szellem eltűnt, de Aiko előre szegezte kaszáját a kezében.
• Hát nem csodás? Tudtam, hogy van benne erő, amit még nem fedezett fel, így adtam neki egy szellemet. Hehehe. A szellem azaz Amadeusz maga jelentkezett erre a feladatra. – vigyorgott gonoszan Hao.
• Mitől lett ilyen fehér Aiko? Yoh! – kérdezte Jocó a pánik határán. – Mit tegyünk most?
• Szerintem támadjunk. Mást nagyon nem tudunk csinálni. – mondta Len.
• Oh! Egyet elfelejtettem megemlíteni! – nevetett Hao. – Aiko képességeinek köszönhetően hiába támadsz, elhárítja, mivel immár a szellem Aikon keresztül látja a gondolataidat. De támadj nyugodtan. Vagy te buksz el, vagy a lány! – ekkor a megszállt Aiko támadásba lendült. Yohot célozta meg, aki igaz elesett, hárította reflexének köszönhetően a támadást.
• Yoh! A fegyvere nem túl erős! Ha a kaszára támadunk és eltörjük, akkor megmenthetjük Aikot! – adott ötletet Amidamaru.
• Rendben! Oké fiúk?
• Oké! – mondták egyszerre a többiek.
• Minden hiába! Ha akarom, védi fegyverét…. A lány testével! – mosolygott Hao. Jocó kigondolt valamit. Gyorsan oda futott a lányhoz, elkapta a kasza nyelét.
• Ez az Jocó! Ügyes vagy! – kiáltott Trey. Aiko egyik kezével elengedte a kaszát. Egy sziklára szegezte szemét, majd a kezét, a kő felé emelte. A nagy darab szikla felemelkedett.
• Jocó, menny onnan! – ordított rá Yoh. De Jocó leblokkolt, hiába akart nem tudott mozogni. Aiko ördögien elvigyorodott. A kő eltalálta Jocót aki 2méterrel arrébb eset és elvesztette eszméletét.
• Nocsak új erő! Mien sok szufla van ebben a lányban! – mondta vidáman Hao. Len már nem bírta tovább, rátámadt Zickre de elötte hirtelen megjelent a kaszával a lány. Megállította Lent, de ez hiba volt számára. A kasza nyele eltört. Mind a ketten félig térdelve értek földet.
• Áh! Ez lehetetlen! Amadeusz! Végezz vele! – kiáltott Hao a dühtől remegve. A lány felkapta fejét, és a kasza felé nyúlt, de Yoh lefogta. Aztán a többiek is oda szaladtak segíteni Yohnak. Hamarosan kiderült, hogy Amadeusz nem valami bátor szellem, elhagyta Aiko testét, és már menekült, volna el, ha Bason, Tokageroh, és Amidamaru ellnem kapják. Aiko meg dermedt, szeme lecsukódott és eldőlt, de végül is Trey karjaiban kötött ki aki szépen leeresztette a fűre. Mire a többiek felnéztek, Hao nem volt sehol.

Aiko kinyitotta szemét. Yohéknál feküdt, az egyik vendég szobában. Fájt a feje, és hányingere is volt. Sütött a nap, és kintről, Yohék nyögdécselését, és Anna ordítozását hallotta

• HOGY LEHETSZ ILYEN PUHÁNY? MÉG 5 PERC! GYERÜNK!!!
• De Anna! Csak egy kicsit had pihenjek! – kérlelte jegyesét Yoh.
• NEM!
• Wáááh… - siránkozott Yoh. Aiko elmosolyodott és felült ágyában. Ekkor az egyik sötét sarokból, hirtelen megmoccant valami. Oda kapta fejét majd Trey lépett a világosságba.
• Szia! Már azt hittem sosem ébredsz fel! Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.
• Szia. Már sokkal jobban. De egy kicsit fáj a fejem. Hogy érted, hogy sosem ébredek fel?
• Hát úgy, hogy kb 3 napja itt fekszel. – ült le a lány mellé a fiú.
• Te jó ég…. – mormolta maga elé a lány. – És ez ilyenkor normális? És mégis mitől vesztettem el az eszméletemet 3 napig??
• Igen normális, és megszállt téged egy szellem Hao parancsára. De már Anna segítségével átküldtük a túlvilágra. Amikor megtudta min2 akciónkat totál bepipult, és két nap, két éjszakán át futottuk a városban. Esküszöm ilyennek még nem láttam!
• Oh… Sajnálom, hogy ennyi bajt okozok. – hajtotta le fejét Aiko.
• Nem a te hibád hanem Hao-é! Ha nem csinál galibát, akkor nem kellet volna 2 mentő akció. De miért rabolta el az anyád?
• Meg akartatta velem kerestetni a nagyapámat. De ő már halott, ezért nem találta. Azt mondta addig nem engedi el anyámat, de mivel anyámat kiszabadítottuk, így most engem fog felhasználni. Olyan rossz volt ott lógni azon a kötélen.
• Szegény. Nem szívesen lettem volna a helyedben. – Trey belenézett a lány fekete szemeibe. Aiko is az övébe. Elpirult, és elfordította fejét. Trey úgy szintén, majd zavartan elkezdtek heherészni.

***************************************************************************

• Jocó te most le váltod Treyt, és Trey te behozod a lemaradást! – mondta Anna.
• Nem kell őrség. Már felébredt. – közölte Trey Annával.
• Remek! Annál többet foglalkozhattok az edzéssel! MOZGÁS!!!! – utasított Anna mindenkit.
• Tényleg felébredt? – hitetlenkedett Jocó aki Trey mellet futott a városban.
• Jah. Majdnem megcsókoltuk egymást, de észbe kaptunk és kijöttem a szobájából. De ezt ne közöld senkivel, különben hátra levő életedet egy jéghegyben fogod tölteni! – ingatta öklét Trey.
• Jó van jó van! – emelte maga elé védelmezően magát Jocó. Mire haza értek az 50 km-erből már rég beesteledett.
• HOL VOLTATOK?? MÁR RÉG MEGKELLET VOLNA JÖNNÖTÖK! – kiabált velük Anna. – EGYETEK ÉS MA TI MOSOGATTOK. – mindenki nagyon élvezte a vacsit amit Ryo készített.
• Nagyon jól főzöl Ryu! – mondta Aiko.
• Ja, szerintem is! – helyeselt Yoh.
• Meg szerintem is! – mondta mindenki más. Len csak most jött le az emeletről enni.
• Mi az hol voltál? Kerestél valamit? – kérdezte Jocó.
• Semmit, amihez neked közöd lenne. – felelte egyszerűen a Tao.
• Holnap én főzök. – jelentette ki Aiko. Mindenki lassan felé fordította a fejét a meglepődéstől kerekszemekkel.
• Te..te önként elvállalod?? – kérdezte Morty.
• Persze! Holnap olyat készítek, amit még egyikőtök se evett! – mosolygott sejtelmesen a lány.

Miután mindenki megvacsorázott, Trey és Jocó elmosogattak mindenki ment a saját háló szobájába aludni. Aiko éppen a mosakodásból tartott vissza fele a folyosón, mikor kopogtattak a bejárati ajtón. Oda ment, és kinyitotta. Egy férfiállt elötte.

• Itt van jelenleg Aiko Aihara? – kérdezte a lányra nézve.
• Igen én vagyok. Miben segíthetek?
• Ezt a táviratot küldték önnek. Tessék. Viszont látásra.
• Viszlát. – mondta a lány és becsukta az ajtót. Vissza ment a szobájába, és elolvasta a levelet.

Hajnali 5 óra volt. Anna köntösben ment a folyosón a konyha felé amikor, meglátta Aikot. Aiko holt sápadt volt, keze az asztalon feküdt, egy teás csészét fogott, és a semmibe meredt.

• Szia. Öhm…jól vagy? – kérdezte Anna.
• Mi? Ja. Szia. Igen persze. – felelt a lány némi fázis késéssel.
• Pedig nem úgy nézel ki.
• Jól vagyok. – nézett Annára a lány.
• Jó. Megyek letusolok.
• Rendben.. – mondta Aiko, majd tekintete megint a semmibe révedt. Ez alatt Anna mindent megcsinált. Megfürdött, felöltözött, és ment felkelteni a fiúkat.
• FELKELNI!!! MINDENKI!!!!!!!! – ordított, de olyan hangosan, hogy szinte a szomszéd városban is hallották.
• Jó-jó megyek! – mondta Trey és Yoh egyszerre és ugyanúgy értek be a konyhába.
• Phuf. Szia Aiko. Mizujs? Aiko! Jézus! Mi bajod? Falfehér vagy! – kérdezte Yoh és szinte felkiáltott a meglepődéstől. Aiko nem tudta magát tovább tartani. Szemébe könnyek szöktek, amik lecsordultak arcán. Elkezdett sírni majd ráborult az asztalra, és a kezében lévő jéghideg tea, amit egész éjszaka a kezében tartott majdnem kiborult.
• Aiko mi a baj? – gugolt mellé Trey, és megfogta a vállát. Aiko felemelkedett az asztalról, és az ölében lévő papírt emelte fel. Oda nyújtotta Treynek majd vissza dőlt az asztalra és tovább zokogott.

“Kedves Aiko Aihara.

Őszinte részvétel: Yoshina Bemugul;, kórház igazgató.”

Trey kitátotta a száját, oda adta a levelet Yohnak, és megölelte a lányt.

• Jól van. Nyugodj meg. Mégis mikor kaptad ezt a levelet? És mióta ülsz itt? – tette fel a helyén való kérdéseket Trey.
• Tegnap… es ..este… Amikor jö ..jöte.. jöttem ki a fürdőből kopog…kopogtattak és akkor éjjel ültem ki i… ide. – mondta szaggatottan Aiko, aki a sírástól alig tudott beszélni.
• Jól van. Menj öltözz fel. – mondta halkan Trey, hogy nyugtassa a lányt. Aiko megfogadta tanácsát, felállt, és kiment a konyhából. 5perc múlva már felöltözötten lépett be a konyhába. Mindenki reggelizett, csak Len nem volt még lent. Aiko természetesen, csupa feketébe volt. Leült most már nem sírt de szeméből még mindig kicsordult egy-egy könny. Len éppen akkor ért le. Ránézett Aikora, és meglepetten megállt.
• Minden rendben? – kérdezte Aikora nézve, tőle várva a választ.
• Nem!! Semmi sincs rendben! – kiáltott Aiko és kirohant a házból. Jocó utána szaladt Miccel.
• Hékás! Várj! Hova mész?? – ért a lány mellé.
• A temetőbe.
• Miért?
• Mert. És te nem jössz. Hanem vissza mész, és befejezed a reggelidet, és megcsinálod a napi edzésedet. – mondta kicsit rekedten a lány, rá sem nézve a feketefiúra.
• Öö rendben. Szia. – megálltak Miccel de nem mozdultak. S mint látták, hogy a lány nem fogja magát meg gondolni, elindultak vissza fele.

Aiko elment a temető mellet, és tovább sétált. Egyenesen a folyó partra ment, lement a folyószéléig, és belenézett a vízbe. A víz tükrében nem önmagát mint gyereket, hanem egy felnőttet látott. Tudta, hogyha meghalna, akkor nem gyerek formában maradna a világon, ha a világon maradna, hanem felnőttként, mivel a lelke sokkal idősebb volt a testénél. Ahogy nézegette magát a vízben, kb 20-ra becsülte a nőnek az életkorát. Tehát 20× született újjá “- Milyen érdekes. Más embereknél, nem úgy van mint nálam. Én ha meghalok egy 20 éves nő járná a temetőt egy 13 éves gyerek helyett.” – gondolkodott. Sokáig gondolkodott. Aztán arra eszmélt fel, hogy fázik. Mikor körül nézett látta, hogy körülötte minden sötét, és az utcai lámpák fénye megvilágítja az utat. Elindult haza felé. Nem érezte magát jól. Nagyon fázott. Nem tudta hány óra lehetett, de a városban már alig volt forgalom. Mire vissza ért Yohék házához, 1 óra körül lehetett. Mindenki a konyhában ült, és tanácskoztak valamiről. Amikor hallották, hogy kinyílik a bejárati ajtó, mindenki rögtön kiszaladt, az élen Treyyel. Amit láttak: Aiko falfehér volt, arca nyúzott volt, remegett.

• Aiko! Hol voltál? – kérdezte Trey és megfogta a lány kezét. A lány keze forró volt. – Anna hívd Faustot! – szólt oda rémülten Annának Trey. – nagyon forró a keze. És a homloka is! – nézett Annára Trey. Anna kirohant az előtérből.
• Tudsz jönni? – kérdezte a jégsámán Aikot. Aiko nem igen tudott beszélni annyira fázott és remegett, ezért csak megrázta a fejét. Trey megfogta kezét, átvette a nyakán, és elkezdte lassan a szobája felé vinni a lányt. Jocó segített neki, ugyanevvel a módszerrel. Amikor már a folyosó közepén voltak, Trey kezdett ideges lenni a lassú tempón.
• Menj arrébb. – szólt oda Jocónak.
• Mi? – értetlenkedett Jocó
• Menj már arrébb! – szólt rá Trey újból, de haragosabban. Jocó arrébb lépett. Trey lehajolt, a lány térde alányúlt, és felemelte a karjaiba. Így vitte be a szobájába, a félig ájult lányt.
• Faust mindjárt megérkezik. – szólt be Anna az ajtón. Egy 5 perc után kinyílt a lány szobájának ajtaja, és Faust lépett be rajta, a kis táskájával és Elizával. Elővett egy hőmérőt, és a lány hóna alá dugta. Majd oda szólt Elizának, aki ki kocogott a szobából. Faust a lány homlokára tette a kezét, ami szinte lángolt. Aztán benyitott Eliza egy tál hideg vízzel, és egy ronggyal. Faust kivette a lázmérőt, és megnézte.
• Mennyi a láza? – kérdezte aggódva Yoh.
• 38,6… Egy kicsit segíthetek rajta, de teljesen nem tudom levinni a lázát, mert nincs láz csillapítóm. Kórházba kéne vinni. Ott jobb ellátást kapna. – nézett hátra Annára Faust.
• Rendben.
• Hívom Billt. Gyere Tokageroh! – szaladt ki a szobából Ryu.
• Ugye nem lesz semmi baja Faust? – kérdezte aggódó tekintettel Trey.
• Nem tudom. Ha tovább emelkedik a láza 39 fölé nem biztos, hogy megéri.
• Csak azt ne… - suttogta maga elé Trey, senki számára nem hallhatóan.
• Megjött Bill! – lihegte Ryu.

Rendben. Tamara, Trey, Len, Én, Yoh és Faust megyünk. A többiek itt maradnak, és megcsinálják a rendes edzés programot, vagy a Shikigamijaim ökleivel kell találkozniuk. És az enyémmel! Induljunk. – mondta Anna.