- Mit bámulsz, törpe?

A mélynövésű fiú nem reagált azonnal, még vagy fél percig szólni sem bírt, aztán végre kinyögött valami válasz-félét:

- Ööö, én csak az ajtót nézem… ...mintha lenne ott valami folt.- hazudta.

- Valóban? Akkor a mai ELSŐ feladatod az ajtók lemosása. Reggeli után hozzá is kezdhetsz!- mondta a lány, majd elviharzott a fürdő felé.

- Yoh! Szeretnél beszélni róla?- kérdezte Morty összehúzott szemöldökkel.

- Az ajtókról?! Nem hiszem…- mondta mosolyogva és elindult volna Anna után, de kis barátja az útjába állt. A szőke fiú kiábrándult arcának vonásai egy villanásnyi idő alatt megfeszültek ijesztő változást eredményezve.

- NEM AZ AJTÓKRÓL AKAROK HALLANI!!! ANNA FÉL PERCE KÖNTÖSBEN, A SZEMÉT DÖRZSÖLVE LÉPETT KI A SZOBÁDBÓL ÉS TE NEM MONDASZ SEMMIT???!!!- üvöltötte barátja térdének magasságában.

Egyazon pillanatban minden szoba ajtaján rés jelent meg és kíváncsi tekintetek meredtek a folyosón álló alakokra.

- Nyugi, Morty! Anna csak a mérkőzés miatt ideges. Jössz futni?- kérdezte az Asakura-fiú mosolyogva.

- Nem.- válaszolta Morty, majd bezárkózott a szobájába.

*

Trey, Rio és Jocó egy szobában aludtak, így az ajtóból visszahúzódva volt idejük megvitatni az elhangzottakat:

- Szerintetek Morty komolyan beszélt?- kérdezte a poéngyáros.- Mármint létezik az a világ, amelyikben Anna Yoh két hete ki nem takarított szobájából lép elő kora reggel?

- Úgy tűnik, barátom, ez az a világ…- válaszolt elmerengve Rio.

- Skacok, ezt még álmomban sem gondoltam volna! Szegény Yoh! El sem merem képzelni milyen lehet, amikor Anna még abba is beleszól, hogy hogyan aludjak…-nyögte Trey.

- Mert te azt hiszed, hogy aludtak, mi?- kérdezte a gyíkszellem gúnyosan.

- Talán jobb lenne, ha pajzán gondolataidat nem osztanád meg velünk, Tokagiro!- nevelte meg szellemét a magas sámán.

- Ja, mivel még nem is reggeliztünk!- toldotta meg Jocó, s ezen a poénján – kivételesen – mindhárman nevettek.

Aztán egyszercsak Pilika lépett be az ajtón:

- Hororo! Már hét perce futnod kellene! S neked, Jocó, nemkülönben!

- De Pilika!- nyögte a jégsámán, de hozzáállása máris megváltozott, mihelyst meglátta nővére kezében azt a bizonyos hálót.

Hiába kapkodott össze-vissza Jocó és Trey, Rio mégis előttük lépett ki a szobából.

- Fiúk! Ugye tudjátok, hogy ez mit jelent?

A két sámán elkínzott arccal meredt a kék hajú lányra.

- Úgy látom tudjátok, de nem tehetek róla, ha egyszer olyan jól esik kimondani: plusz tíz kör!- hallatszott a mosolygó északi szépség szájából az ítélet.

*

Az Asakura-lány alig aludt egy fél órát, aztán felriadt. Sokáig bámulta a plafont, egyre csak bátyja és szerelme szavai jártak a fejében. “Vajon tényleg komolyan gondolják, vagy csak azért mondták, hogy megnyugtassanak?” kérdezte magától, de a lelke legmélyén tudta a választ, csak nem akarta elhinni. Könnyebb volt hamis ábrándokba ringatnia magát érvet találva arra, hogy ne kelljen küzdenie. Nem értette, hogy társai hogyan tették túl magukat ilyen gyorsan a kanyonban történt eseményeken. Tekintete a mennyezetről az ablak felé kúszott, ahol Wyn és Bason üldögéltek egymást átölelve, s Rin nem akart hinni a szemének: Bason páncélja eltűnt a szellemről és Wyn is egész másképp mutatott. Valami különös fény áradt mindkettőjükből, egy kis szelet abból, amilyet a Lelkek Királya áraszt magából. Sokáig nézte a túlvilági párt, akik mögé szürke hátteret festett az égi áldás. Aztán meghallotta Anna hangját és különös gyanú férkőzött gondolatai közé, hogy Anna és Yoh kapcsolata több annál, mint amit a külvilág felé mutatnak. A szőke lányban mindez sejtés volt csupán, nem úgy Neyában. A vörös hajú lány egy másodperccel Anna után érkezett a fürdőszobába.

- Kiderült a nagy titok, hugi, hogy vannak érzéseid?- kérdezte széles mosollyal.

Anna nem válaszolt, csak lehajolt, hogy lángoló vörös arcát megmoshassa.

- Nem tudnak semmi biztosat, nem kell félned.

Anna kétségbeesetten pillantott fel nővérére.

- Jaj, ne nézz már így rám! Lakat lesz a számon, esküszöm.- nevetett húgán.

- Kösz!- nevetett Anna is, aztán mindketten a törölközőjük felé nyúltak és eltüntették a vízcseppeket. Mozdulataik szinte ugyanolyanok voltak, mintha tükröt tettek volna a két lány közé: Anna jobb és Neya bal karja egyszerre érte el a törölközőtartót is. Összemosolyogtak, majd elindultak kifelé. Az idősebb médium látta a szőke lányon, hogy mennyire ideges, ezért a vállára tette a kezét és így szólt:

- Minden rendben lesz!

Anna válasza erre csak egy halvány mosoly volt, ami nyomtalanul eltűnt, ahogy kiléptek a fürdőből. Jun arca is elkomorult az aggodalomtól, az orra alatt motyogott valami “Jó reggelt!”-szerűséget, aztán két barátnőjét kikerülve belépett ő is fürdőszobába. Len épp akkor indult el a reggeli futóedzésére, így Neya végre négyszemközt beszélhetett Rinnel.

- Menj csak, hugi! Nekem van egy kis megbeszélnivalóm a sógornőddel!- suttogta mosolyogva.

Anna bólintott, majd az előtte álmosan támolygó Pilikához csatlakozva elslattyogott a konyháig.

*

Neya magabiztosan benyitott a szobába, ahol Rin az ablakból bámulta az esőt.

- Szép időnk van, nemde?- kérdezte a szőke lánytól.

- Szeretem az esőt.- válaszolta Rin elmerengve.

- Tudom.

Az Asakura-lány tudatáig egy kis késéssel jutott el Neya mondatának értelme:

- Hogyan?

Neya is kikönyökölt a párkányra, Rin pedig kereste a médium tekintetét, de amaz csak a lehulló esőcseppeket nézte szórakozottan.

- Honnan tudod?- kérdezte ismét.

- Hol is kezdjem? Nos, tudnod kell, hogy a valóság és a mi világunk nincs annyira elszigetelve egymástól. Minden itt élő lénynek van egy rokonlelke a “másik oldalon”. Az én rokonlelkemet pedig nagyon jól ismered… A kilences szám szülötte ő is, akárcsak én, bár még tőled is fiatalabb egy kicsit. Neki is vannak bizonyos természetfelettinek titulált képességei, amik valójában nagyon is természetesek. Általában a rokonlelkek nem tudnak kommunikálni egymással, de van egy-két, igazából nagyon kevés kivétel. Ancsi - ahogy te is hívod – és az én kapcsolatom is ilyen. A beszélgetéseinkből nagyon alaposan megismerhettelek.

Rin megütközve nézett a lányra, aztán egyre több hasonlóságot kezdett el felfedezni Neya és valóságbeli megfelelője között. Aztán visszagondolt az első találkozásukra: Neya szinte pontosan tudta mit kell mondania, ahhoz, hogy megnyíljon előtte. “Ez nagyon durva.” mondta magában, s a gondolattól kirázta a hideg.

- Tehát akkor…- szólalt meg a szőke lány.- Tündi, akiről eddig úgy tudtam, hogy én vagyok, a rokonlelkem?

A vörös hajú lány elégedetten bólintott, majd hatalmas meleg, barna szemeit Rinre emelte:

- Az, bizony.- válaszolta.- Ancsi mondta, hogy okos vagy és lám, mennyire nem tévedett!

Rin arca akaratlanul is mosolyra húzódott, ahogy visszaemlékezett barátaira. Neya azonban nem volt ilyen boldog: még nem mondhatott el mindent barátnőjének, mivel a lányon így is elég nagy volt a nyomás.

- Ő mesélte azt is, hogy szereted a karkötőket…- vette fel a beszélgetés fonalát újra a médium.- Este készítettem neked.

Azzal egy ötféle kék színből csomózott karkötőt tolt a szőke lány elé. Rin szemébe könnyek szöktek: a karkötő szinte ugyanolyan volt, mint amilyet a valóságban is hordott egy másik nagyon jó barátnőjével együtt. Ekkor döbbent rá, hogy mennyire hiányoznak neki a régi barátai; a város, ahol élt; a folyó és legfőképp a családja.

- Köszönöm!- mondta végül meghatódva.

- Igazán nincs mit!- felelte Neya mosolyogva, aztán elindult az ajtó felé.- Ideje lenne már felöltöznöd!

S valóban: Rin még mindig hálóingben volt, de ez most nem igazán érdekelte.

- Találkozhatok velük még valaha?- kérdezte a távozni készülő lánytól.

- Azt hittem, már sohasem kérdezed meg! Igen. Még egyszer.- hangzott a sejtelmes válasz, aztán már csak az ajtó záródását lehetett hallani.

Rin napok óta először fellélegezhetett egy kicsit, még az eső is megenyhült kissé. Mosolyogva indult el a fürdő felé, ahol Tamarával találkozott össze. Bár egy napja még azt kívánta, hogy a lány bárcsak megszűnne létezni, most kifejezetten örült neki. Ugyanakkor nagyon jólesett neki, hogy valóságbeli barátnője okosnak nevezte őt.

*

Negyed óra múlva már mindegyik lány a konyhában falatozott, többé-kevésbé jó hangulatban, mert Jun és Anna időről időre Rin felé néztek. Aztán hirtelen berontott Morty is. Morcosan levágódott az egyik székre és apró kezével elvett egy szelet kenyeret.

- Mi a baj, Morty?- kérdezte aggodalmaskodva Tamara.

- Semmi.- válaszolt indulatosan, ügyelve arra, hogy szikrázó tekintete ne találkozzon Annáéval.

Anna azonban nem hagyta annyiban a dolgot: gondterhelten lehajtotta a fejét, hogy senki láthassa a szemeit és olyat mondott, hogy Jun kis híján megfulladt a meglepetéstől:

- Ne haragudj, Morty! Gorombán viselkedtem veled!

A kis sámán szemei elkerekedtek a csodálkozástól, de a shownak még nem volt vége:

- Nem kell lemosnod az ajtókat! Én nem akartalak megbántani, csak kicsit ideges vagyok a mérkőzés miatt.

Most már Pilika is csatlakozott a Tao-lányhoz a fuldoklást illetően, sőt az utolsó két mondatnak már jóval több fültanúja volt, mivel a fiúk visszaértek a futásból és már átvették a száraz ruháikat is.

- Ezt nem hiszem el! Anna elenged valamit?- hüledezett Trey és egyre csak Yoh arcát fürkészte.

- És bocsánatot kért!- toldotta hozzá Rio csodálattal.

- Biztosan csak álmodok! Sok ez nekem egy napra!- nyögte Jocó.

- Mindenki életében van egy száznyolcvan fokos fordulat, barátaim!- bölcselkedett Faust, bár még ő sem tért teljesen magához a hallottak után.

- Anna eddig is tudott kedves lenni, csak nem szokása nagy dobra verni az ilyesmiket!- jegyezte meg halkan Yoh.

- Hmm.- tette hozzá a szamuráj-szellem.

- Ugye megmondtam?!- szólalt meg némi gúnyos felhanggal Tokagiro, de Trey, Jocó és Rio egy szúrós pillantással visszavonulásra ítélte a gyíkszellemet. Besétáltak a konyhába és nekiláttak a reggelijüknek.

Ralf és Mac úgy döntöttek, hogy bemennek a városba szétnézni még a meccs előtt, így két teríték lekerült az asztalról, míg Trey tripla adag szendvicset reggelizett, amit a tejespoharát szorongató Len nem hagyott kommentár nélkül:

- Ha így haladsz, még furyokut sem kell használnod, hogy akkora legyél, mint En bácsikám!

- Ezt én akartam!- nyögte Jocó, látva, hogy a többiek dőlnek a röhögéstől.

Rin mosolyogva nézte szerelmét, akitől az ő érkezése előtt hasonló megszólalást aligha hallhattak volna. “Rengeteget változott!” gondolta, majd ő is a tejjel teli pohara felé nyúlt.

Időközben a reggel még kegyetlenül zuhogó eső langyos záporrá szelídült. Yoh, Anna és Neya elégedetten néztek össze: tudták, hogy ez azt jelenti, hogy Rin megnyugodott.

A délelőtt eseménytelenül telt, így hamar elérkezett a mérkőzés kezdete. Rin reggeli után bezárkózott a szobájába, ahonnan a nevezetes óra előtti percekig ki sem dugta az orrát. Anna és Jun kéztördelve várták, hogy a szoba ajtaja kinyíljon, bár erre semmilyen jel nem utalt. Amikor az Asakura-lány mégis kilépett az egyenruhában, lenyugodtak a kedélyek.

- Indulhatunk?- kérdezte Anna.

Válasz gyanánt csak bólintásokat kapott, de úgy tűnt, neki ez elég, mivel elindult a falu felé. A többiek szótlanul követték a médiumot, csak Rin nézte a házat tétován. Len visszafordult, megfogta a lány kezét és elindította az úton. Gyorsan elérték az aréna kapuját, s a három lány elindult a küzdőtér felé. Jun két kezét összetéve várta az ellenfeleket, Anna pedig összefonta karjait és hagyta, hogy a hirtelen támadt szél tépkedje a kendőjét. Rin ujjai görcsösen szorították fegyverét, a lány tekintete a semmibe révedt. Szinte az utolsó percben lépett a csatatér homokjára az ellenfél csapata: három vérvörös csuklyába burkolózó alak alkotta a Lótusz nevű hármast. Silva a mérkőzésvezető csendre intette a közönséget és a szokásos kézfogás után, melyben Rin helyett Jun vett részt, az indián szavai új őrjöngést indítottak el:

- SÁMÁNHARC!!!

Jun és Pailong vállszélességű terpeszben várták a támadást, míg Anna csak szemöldökmozdulattal előparancsolta a shikigamikat, amelyek védelmezőn a médium elé álltak. Bár az Asakura-lány tudta, hogy Anna a legkevésbé sem szeretné harcba küldeni a két szellemet, ő mégsem alkalmazott szellemformát. A három csuklyás egyszerre emelkedett a levegőbe és lendült támadásba, tökéletes összhangban: minden köpeny jobb ujja alól rövid fakardok kerültek elő, sárga fényükkel különös formákat vetítve forgatóikra. Az első elérte Rint, s a támadás telibe találta a lányt, de az mégsem mozdult. A shikigamikról, mint erős pajzsról pattant vissza a csapás, csupán a szél fordult meg, így a piros kendő a médium arcába csapódott, aki csak lemondóan lehunyta a szemét és Rint szólította meg:

- Nem vagy túl aktív, leendő sógorkám! Legalább védekezhetnél, mert így nem húzod sokáig és nehogy azt hidd, hogy hagyni foglak meghalni! Ha ezt elrontod, életed végéig fogod a házam takarítani…

Eközben Pailong is hárított, így Jun is Rin felé fordulhatott. A szőke Asakura kelletlenül előhúzta botját és beleküldte gyönyörű szellemét. Furcsa bizsergést érzett a botot tartó kezében, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.

- Ellentámadás?- kérdezte a Tao-lány mosolyogva.

- Miért, mit gondoltál? Azt, hogy most már indulunk is a vidámparkba?!- hangzott a médium szemrehányóan sürgető kérdése.

Két társa elindult a csuklyások felé, majd Jun megtorpant:

- Mutasd meg nekik, Pailong!- kiáltotta, s az egykori kungfu-harcos nekirontott két köpönyegesnek. Hiába próbálkozott, csak a csuklyák széleit érték erőteljes ütései, de még így is jobban állt, mint Rin: a szőke lány támadásai rendre célt tévesztettek és az ütések hárítása is egyre kevésbé ment neki. Egy halálosnak tűnő csapás száguldott felé a levegőből, s a lánynak esélye sem lett volna kivédeni, szinte már várta közelgő halálát, de akkor egy piros kis folt húzott el a szeme előtt és a földre lökte a csuklyást. Hátrafordulva látta, hogy Anna szemei szikrákat szórnak dühében, ahogy shikigamija visszatér mellé.

- SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD!!!

“Muszáj lesz valamit tennem, ha tényleg túl akarom élni a mérkőzést” gondolta magában Rin, de akkor valami nagyon furcsa történt: a három csuklyás eltávolodott a lányoktól és leült a földre lótusz-ülésben. Tenyereiket egymásé felé fordították és mormolni kezdtek. Kézfejeik körül fénygomolyok keletkeztek, mint három szellemlabda. Az Amazonok csapata értetlenül állt az események előtt, s a három tag közelebb húzódott egymáshoz.

- Vajon mire készülhetnek?- kérdezte Yoh társait, de azok csak merőn bámulták a három csuklyást: azok lassan a levegőbe emelkedtek és forogni kezdtek egy képzeletbeli kör ívén. Az egész forgásból valami mérhetetlen nyugalom áradt, amely úgy látszott magával rántja Junt és Annát is. Szinte az egész közönség becsatlakozott a mormolókhoz, csak Yoh, Rin, Len és Neya volt magánál, s bár a többiek nem tudtak róla, Zik is, aki szellemének markából figyelte a fejleményeket.

Rin tanácstalanul nézte a hamis, szinte túlvilági nyugalom forgataga felé vágyódó társait, de amikor észrevette, hogy a képzeletbeli kör középpontja az ő fejük fölé kúszik, tudatosult benne, hogy az semmi jót sem jelenthet, s valami furcsa kis belső hang ellenállásra késztette. Megpróbálkozott egy hullámtámadással, de a csapás, mint langyos eső hullott le a nyugalom oszlopáról, melynek fala már kis híján őt is elérte. Szinte ő is értelmetlennek érezte az ellenállást, hiszen ez a nyugalom nem is árt senkinek, de aztán egy ismerős hang visszarángatta a valóságba:

- Rin! Használd ezt!- kiáltotta Mikihisha, miközben odadobta a lánynak a rövidke kristályszigonyt.

Rin felvette a földről a fegyvert és nézegetni kezdte. Ám erre nem volt túl sok ideje, mert velőtrázó sikolyok zavarták meg a páratlanul szép fegyver csodálásában. S ez nem volt véletlen, mert a nyugalom színtelenül és lassan kavargó szélörvénye sötét orkánná vált és nyugodt gondolatok helyett rémképeket ültetett az emberek szívébe. Rin csak csapattársai kálváriáját láthatta: Jun kezeit maga elé emelve küzdött a gyűlölet hatalmas szörnyével, melynek alakja leginkább En bácsikájáéra hasonlított, de mindannyiszor elbukott és egyre inkább elfáradt, a szellemkontrollja már régen megtört és nem is lett volna képes újat létrehozni. Anna szemei előtt Zik lebegett, ahogy az ezernyolcvan gyöngyöt porrá zúzva végez Yohval. A látomás mindig elölről kezdődött, így a médiumnak újra és újra meg kellett élnie a két testvér összecsapását és ez teljesen kikészítette.

*

Eközben a nézőtéren álló Yohék tehetetlenül nézték az őrjöngő tömeget, de hirtelen senkinek sem volt ötlete. Len már ott tartott, hogy beszáll a küzdelembe és valahonnan a guandaoját is előkerítette, de Neya nyugalomra intette:

- Hagyd, ez most az ő harca!

A Tao család ifjú vezére mégis elindult a küzdőtér felé, de Mikihisha nem engedte:

- Nem eshet bántódása. De csak így tudjuk őt észhez téríteni…

Len csak nézte szerelmét, aki még mindig a kis szigonyt szorította, s ezt valószínűleg a lány is megérezte, mert úgy döntött, hogy teljes erőbedobással küzd tovább, nem hagyja szenvedni ezt a rengeteg embert.

*

Újabb csapással próbálkozott, de a vízfal sem sértette meg a kavargó örvényt. Kétségbeesetten próbálkozott az általa eddig használt támadásokkal, de semmi sem használt, aztán a kezében lévő csillogó szigonyra pillantott. “Hogy is csinálja Yoh?” kérdezte önmagától, de emlékei cserbenhagyták. Aztán mégis megmozdult, de nem Rin irányította a folyamatot. Felemelte a botot és így kiáltott:

- WYN! A BOTBA!!!

A hang nem is a sajátja volt: fátyolos, de mégis zavarba ejtően tiszta. Aztán az ég felé tartotta a kristályfegyvert és újra kiáltott:

- WYN! UGRÁS A SZIGONYBA!!!

Mindkét fegyver kéken izzott a két kezében és egy pillanatig csak némán tartotta őket.

*

Yoh és Len kidülledt szemekkel figyelte a szőke Asakura-lányt.

- Az ott egy dupla médium forma?!- kérdezte Len csodálkozva.

- Nagyon úgy tűnik, haver… de ilyet még sohasem csinált azelőtt…- felelte Yoh, de apja kijavította:

- De csinált, csak nagyon régen.

A két fiú értetlenül nézett az idősebb Asakurára, de annak láthatóan nem volt több mondanivalója. Mellette ott állt Yomei és Kino is a lányt figyelve.

*

Rin egymásba illesztette a két fegyvert, így egy hatalmas a kék ezernyi árnyalatában fénylő szigonyt kapott, melyet a három ág elkülönülése előtt három fehér opál díszített a vastag száron. A kék fegyver hatszor akkora volt, mint maga a lány, így félelmetes látványt nyújtott. Aztán a fegyver elkezdett zsugorodni, de csodálatos ragyogásából semmit sem vesztett. Rin a föld felé szegezte a szigonyt és alakja mögött mintha egy másik homályos szellemalak tűnt volna föl: hosszú szőke tincsei voltak és szintén hosszú, vakítóan fehér ruhát viselt.

*

Zik Asakura elsápadt a látványtól:

- Ereniel? Az nem lehet… Most nem!- hadarta összezavarodva, aztán tovább figyelte az eseményeket.

*

Rin Asakura kezében földöntúli ragyogást árasztó fegyverével olyan volt, mint egy földreszállt istennő. A szigony az ég felé emelkedett a lány markában, s a felhők egy csapásra eltűntek az égről és a szikrázóan sütő nap sugarai át-áttörték a gonosz örvénylést, s egyenesen a fegyverbe áramlottak. Rin és a szellemalak felszökkent a lebegő-forgó csuklyások magasságáig és a szigonnyal körbesuhintott: a csuklyák alól elővillanó félelemtől csillogó tekintetek megfakultak, ahogy a testek zuhanni kezdtek a föld felé, s a furcsa, árnyszerű szellemek az ég felé szöktek, mikor a pörgés abbamaradt és a kín elmúlt.

Rin szellemkontrollja megszakadt, de a lány nem esett össze, csak megütközve bámulta a kis kristálytárgyat, egyszerűen nem hitte el, hogy az előbb megformált egy dupla médiumot. De nem is ő tette, s ez még inkább elgondolkodtatta.

*

Zik szemei összeszűkültek az indulattól, s tudta, hogy nagyon hamar kell cselekednie. A tűz szellemének vállán állva eltűnt és nem is mutatkozott egy kis ideig.

*

Lyserg mintha valami álmatlan alvásból ébredt volna tért magához a nézőtér alatti kapu takarásában, nem is emlékezett semmire a mérkőzésből, de ahogy meglátta a szőke lányt, elindult felé. Határozott lépésekkel közelítette meg Rint és így szólt:

- Önnek most velem kell jönnie, kérem kövessen!

Rin még mindig az elmúlt percek hatása alatt állt, így szó nélkül elindult a zöldhajú fiú után.

*

Yohék és Annáék szeme elöl eltakarta a magához térő tömeg a távolodó Rint, így titokban maradt előttük a lány későbbi tartózkodási helye. Silva zavartan hirdette ki a győztest, mintha maga sem tudta volna, merre jár:

- A Győztes… ööö… az… Amazonok csapata.

*

Rin már vagy húsz perce követte a fiút, ki a városból, amikor észrevette a fiú karján a furcsán ismerős jeleket. Mintha már látta volna valahol.. talán álmában?

- Hova is megyünk?- kérdezte végül kicsit indulatosan.

A zöldhajú sámán bizalomgerjesztő mosollyal az arcán válaszolt:

- A nagyhatalmú és csodálatos Jeanne, a Vasszűz elé viszlek. Nagyon fog tetszeni!

Rin elgondolkodott egy kicsit, aztán hirtelen emlékfoszlányok távoli hangjait hallotta, s már emlékezett Yohék szavaira a Kívülállókkal kapcsolatban.

- Én inkább visszamegyek.- mondta, s azzal sarkon fordult és elindult vissza a falu felé. Lyserg azonban nem hagyta annyiban: a lány után lépett, majd valami furcsa kézmozdulat után, mely Rin hátán történt, a lány elájult és Lyserg a hátára vette. Még egy kilométer volt hátra a Kívülálló-táborig, de a zöldhajú mágus elszántan haladt tovább. Lassan elérte a tábort, ahol Marcoba ütközött:

- Lyserg! Már megmondtam, hogy semmi keresnivalód köztünk!- mondta a szőke férfi, ügyet sem vetve a fiú csomagjára.

- Marco! Engedd elém!- hallatszott a Vasszűz kedves hangja.

Marco csak ekkor ismerte fel a lányt Lyserg vállán. A zöldhajú óvatosan lefektette a szőke lányt Jeanne elé és reménykedve tekintett fel a Kívülállók vezetőjének koporsójára:

- Lyserg! Bebizonyítottad, hogy méltó vagy a Kívülállókhoz!